Uj Magyarság, 1944. február (11. évfolyam, 25-48. szám)

1944-02-25 / 45. szám

A MAGYARSÁG 2 dításához, mindig ebbe az orosz fanatizmusba ütköztek. A vezetők fellélegeztek, amikor a szocializmus jutott uralomra Péterváron, azt remélték, hogy a szocialisták végre el fogják ismerni az ukrán nemzetet. Mivel lassan náluk is a szocialista pártok kerítették kezükbe a hatalmat, annyira bíztak a világszabadság jelszavának mindenhatóságában, hogy már Ukránia önállóságáról is lemondtak, megelégedtek volna az Oroszországgal való államszövetséggel. Szolidaritást vállaltak tehát az orosz szocializmussal, de egyik visszautasítás a másik után érte őket s végül is a hosszadalmas fejtörésekkel, a szocialista orosz kormánnyal való tárgyalásokkal elszalasztották a nagy történelmi pillanatot, amikor megteremthették volna az önálló Ukrajnát. Ugyanígy alakult a helyzet a bolsevikiekkel is. Az Ukrán Rada több alkalommal kénytelen volt megállapítani, hogy „a népbiztosok tanácsa csak a szájával ismeri el az önrendelkezési jogot, mert a valóságban brutálisan beleavatkozik az ukrán kormány ügyeibe“, vagy: „az ukrán nép nem azért rázta le a cári igát, hogy a népbiztosok igájába hajtsa a fejét“. Leninék azonban ügyesebbek voltak Kerenskinél, Charkovban kikiáltanák az ukrán tanácsköztársaságot, felállították az elleniormányt. Muravjov tábornok 1918-ban bolsevista seregekkel elfoglalta Kievet, a Rada fővárosát és az alábbi tömörséggel fejezte ki a változás lényegét: ,,Az új államformát messzi északról hoztuk magunkkal szuronyaink hegyén, s ahová bevezetjük, a forradalmi szociális hadsereg morális erejével és szuronyaival fenntartjuk.“ Kiev még többször gazdát cserélt, de Petlyura, az ukrán függetlenségi mozgalom csapatainak a vezére már nem tudta megszilárdítani a hatalmát. 1920-ban Ukrajna végleg szovjet fennhatóság alá került, az ukrán nemzet vezetői nem tudták valóra váltani nagy szabadságköltőjüknek, Sevcsenkónak a parancsát, amely arra buzdította őket," keljenek fel, tépjék szét a bilincseket s az ádáz ellenség vérével öntözzék szabodságuikat. (Folytatjuk) Egy amerikai bombázó kényszerleszállása Csáktornya közelében A Magyar Távirati Iroda jelenti: Folyó hó 22-én az angolszász légierő földközitengeri bázisukból kiindult osztagainak félkeletnémetország elleni támadása során egyes alakulatok Nyugatmagyarország területén repültek át. Egy sérült amerikai típusú négymotoros bombázógép Csáktornya közelében kényszerleszállást végzett. Személyzetét őrizetbe vettük. A honvédvezérkar főnöke beszédet mondott a vitézi rend Zrinyi-csoportjának főértekezletén A vitézi rend a Zrinyi-csoport közreműködésével tartotta meg Üllői úti székházában szerdán délután szokásos évi főértekezletét, amelyen megjelent vitéz Szombathelyi Ferenc vezérezredes, a honvédvezérkar főnöke is. A Zrinyi-fohász közös elmondása után vitéz Igmándy-Hegyessy Géza elnöki megnyitója következett. A Zrínyi-csoportok 1943. évi működéséről vitéz Mezey Dénes, a csoport főtitkára számolt be, majd Kapitánffy Albin vk. őrnagy tudományos előadása következett „A korszerű háború kettős arca: anyag és ember“ címmel. A műsor első része vitéz Rózsás József központi csoportvezető zárószavaival fejeződött be. A szünet után első ízben mutatkozott be a Zrínyi-művészegyüttes. Régi magyar dalokat, Zrínyi és Tinódy korabeli verseket adtak elő az együttes tagjai. Tóvizi Irén, Milinkovich Gemma operaénekesnő és Bágyoni Géza operaénekes nagy tetszés mellett adtak elő katonadalokat és operarészleteket a magyar katonaeszmény szolgálatában. A műsor utolsó számát Kostya Sándor előadó fogta egybe az általa írt összekötő szöveggel. D. Kovács József szavalata mellett Molnár Anna, ifj. Létray Gyula, Hajdú Mihály és Lantos Ferenc játszottak különböző hangszereken igen szép sikerrel. Az előadás végén vitéz Szombathelyi Ferenc vezérezredes, a honvédvezérkar főnöke emelkedett szólásra, s mind a maga, mind a közönség nevében köszönte meg a Zrínyi-művészegyüttes sikeres bemutatkozását és szereplését. Hangsúlyozta, hogy ez az egyetlen helyes és igaz út a magyar katonaoszmány szolgálatában, amelyen a vitézi rend Zrínyi-csoportja halad. Rámutatott a továbbiakban arra, hogy a mai időkben nem a pacifista, a fegyvert eldobáló felfogásnak kell érvényesülnie, hanem annak, amely az ősi magyar katonaeszményt szolgálta és szolgálja. A polgári társadalom a honvédség nagy tartaléka s különösen a mai időkben kell átéreznie minden magyar polgárnak azokat a nagy tanításokat, amelyeket Zrínyi Miklós, a költő és hadvezér adott a magyarságnak. Ennek a katonaeszménytől áthatott magyar társadalomnak kell őtt állania a magyar végeken, s amíg kard van a kezünkben, addig semmi hatalom nem tudja legyőzni a magyar fegyvereket, — fejezte be beszédét a honvédvezérkar főnöke. Úi Bartha György dr., a budapesti törvényszék elnöke váratlanul meghalt A magyar igazságszolgáltatást súlyos gyász érte: a szerdáról csütörtökre forduló éjszaka alig kétnapi betegség után váratlanul meghalt Bartha György dr., a budapesti törvényszék elnöke. A bírói kar megrendüléssel fogadta ezt a gyászhírt. Bartha György 1879 augusztus 18-án a temesmegyei Varadia községben született. A kolozsvári törvényszéknél mint beosztott joggyakornok működött 1901-től kezdve, 1909 szeptember végén albíróvá nevezték ki a kőhalmi járásbírósághoz. Még ugyanebben az évben az erzsébetvárosi törvényszékhez helyezték át, 1919 Szeptembertől pedig mint ügyész működött Szekszárdon, majd két évvel később a paksi járásbírósághoz, innen pedig 1921 októberében a pécsi ítélőtáblához nevezték ki bírónak. 1927 tavaszán a miskolci törvényszék elnöke lett, 1936 május 1-én pedig a győri ítélőtábla elnökévé és pár héttel később a budapesti törvényszék elnökévé nevezték ki. Az első világháborút 1914 júliusától 1918 szeptember végéig küzdötte végig és tartalékos századosi rangfokozatot ért el. A III. osztályú katonai érdemkeresatet a kardokkal, a bronz katonai érdemérem ugyancsak a kardokkal és a Károly-csapatkeresat tulajdonosa volt. A magyar jogászközönség mindig a legnagyobb elismeréssel emlékezett meg kitűnő jogászi tehetségéről és nagy, körültekintő szervezőképességét mindig nagyra értékelte. Szombaton délután 3 órakor a Kerepesiúti temető halottasházában szentelik be az elhunyt Bartha György dr. holttestét, majd Dunaföldvárra szállítják és ott helyezik örök nyugalomra a családi sírboltban. Fokozódó megbékélés jelei a Balkánon Berlin, február 24. A partizánok a Balkánon februárban eddig 5000 halottat és 2000 foglyot vesztettek, ami jóval kisebb szám, mint a januári veszteség volt. Januárban 11.000 partizán esett el és 5000 került fogságba s már ezek a számok is kisebbek voltak a decemberi veszteségnél, amennyiben decemberben a partizánok halottjainak száma Olyasvalaki válaszolt egy minap felvetett kérdésünkre, akihez eszünkbe se jutott volna feleletért fordulni: — a Népszava, e harcias és szenvedélyes orgánum, mely egyre inkább felhatalmazottnak érzi magát mindenkinek a nevében beszélni. Amint megszokta a magyar dolgozók egyetemének megbízásából programokkal, tervekkel és követelésekkel előállni, holott a nemzet munkásmillióinak igazán csak szánalmasan kis töredékét képviseli, most ugyanúgy felvállalta a prókátori szerepet — Illyés Gyula ügyében, s alighanem a meghatalmazás bevárása nélkül. A „Magyar Csillag“ szerkesztője minap egy rendkívül érdekes és feltűnő nyilatkozatot tett bizonyos dühöngő szektariánusokról, akik alkalomadtán még attól sem riadnának vissza, hogy akasztassanak, s ily egyszerű módon némítsák el irodalmi, művészeti ellenfeleiket. Mi akkor sajnálatosnak mondottuk, hogy Illyés Gyula ilyen szűkszavú volt s ha már a kérdésről beszélt, nem mondotta meg nyíltan azt is: várjon kik hát ezek a terrorista szándéknak? Kifejezést adtunk ama gyanúnknak, hogy alighanem ott kell keresnünk a kötél argumentumára apellálókat, ahol oly ingerült hangon követelik naponta a legszélsőbb radikális szellemi áramlatok szólásszabadságát, mert hiszen a jobboldalhoz tartozó írók és művészek efajta szándékokról sose tettek bizonyságot, s Illyés Gyula is azt mondja, hogy a hozzá közelállók „az egyetlen csoport Magyarországon, amely nem akar akasztatni“. A Népszava, —• Isten tudja milyen okokból, — megára veszi az idegen inget, s a tőle megszokott szenvedéllyel kéri ki magának a gyanúsítást, amely a mi kérdéseinkből sehol ki nem olvasható. Az alkalmat mindjárt felhasználja arra is, hogy megállapítsa: cinikus volt az a kijelentésünk, mely szerint Magyarországon eddig sokkal nagyobb szabadságot élvezett a baloldal szellemi rohamcsapata, mint amilyet ugyanez az oldal a nacionalista gondolkodású íróknak és művészeknek a jelek szerint megengedne, ha a hatalom birtokában volna. Nos, szeretnék tudni, kik azok a baloldali nagyságok, akiket akár fenyegetéssel, akár a terror egyéb formáival valaki elhallgattatott, s akiket például akasztással kecsegtettek, mint ahogy Illyés Gyula számunkra szavahihető vallomása szerint az a bizonyos csoport tenné, ha módja volna hozzá. Hazánkban eddig tudtunkkal kizárólag az alkotmányos úton hozott törvények állítottak csupán korlátot az írók és művészek tevékenysége elé, s e törvények csupán közönséges deliktumokra írnak elő büntetéseket. Éppen Svájcban, mely három nemzet békés együttélésével nyújt példát az európai magatartásra, feltűnést és bizonyára csodálkozást keltett a magyarországi viszonyokat ismerő, tudós hallgatóság körében az a módszer, ahogyan Vuia Romulus, a nagyszebeni néprajzi múzeum igazgatója egy előadásában egyszerűen elsikkasztotta Erdélyből a magyarságot. Bukarestben szeretnek bennünket azzal a váddal illetni, hogy „meghamisítjuk“ a külföld előtt az igazságot, hogy megvetjük propagandánkban a tudomány és igazság módszereit, éS hogy érzelmi politikát űzünk, s íme, most megint azt látjuk, hogy a vádaskodók vétkesek a mi számlánkra írt bűnökben. Egyetlen magyar tudós se tartaná méltónak rangjához, hogy ilyen goromba fallumot kövessen el, s egyetlen pillanatig tartó hatás kedvéért ily vakmerően csapja arcul az igazságot. Mi legfeljebb azt mondjuk, — s erre súlyos bizonyítékaink vannak, — hogy némely tetszetős román elméletek, melyek a prioritásról, vagy pláne a dák folytonosságról vélnek tudni, nem állják meg a helyüket, azt azonban nemhogy magyar tudós, de még egy közönséges kanász se tagadná le senki előtt, hogy Erdélyben a románság jelen van, s betelepülése óta bizonyos kulturális kölcsönhatásokat ki lehet mutatni a magyar, szász és román életforma, építkezés, népművészet között. Olvassák csak el az errevonatkozó munkákat, s bámulva fogják látni: a tárgylagosságnak mily szigorú törvényeit tartják be a néprajz, a társadalomtudomány, a történelem, szociológia magyarországi művelői. Rendkívül gyermeteg, mosolyognivalóan naiv dolog az, amit Domnule Vuia művelt Bernben, amikor azt igyekezett bebizonyítani, hogy Erdély földjén a magyarság egyszerűen nem volt jelen, körülbelül olyan, mintha valaki látószemek előtt a fényes napot próbálná ledisputálni az égről. S akkor még Bukarestben csodálkoznak, hogy ennek a módszernek nincsenek sikerei, s a kudarc miatt a magyar „fondorlatot“ okozzák. A kulisszák mögött a háború kitörésének pilanatától kezdve folyik a roppant versengés Anglia és Amerika között a világhegemóniáért. Az USA nemcsak a közelkeleti és ázsiai gazdasági pozíciókért, nemcsak az indiai iparért, az északafrikai befolyásért küzdött titokban szövetségese ellen, hanem még azokat a birtokokat is igyekezett megszerezni, melyek a British Empirehez tartoztak. Emlékezzünk csak arra az ausztráliai mozgalomra, melyet Newyorkból tápláltak, biztattak és ösztönöztek, s amely azt igyekezett megmagyarázni az ötödik földrész lakóinak: mennyivel okosabb dolog volna csatlakozni az Unió államaihoz, mint domíniumnak lenni az angol vlágbirodalom kebelében, amikor Anglia olyan messze van, s ha meg kell védelmezni Ausztráliát, ha katonai erővel biztosítani kell idegen hódítók törekvéseivel szemben, úgyis csak Amerikára támaszkodhat. Akkor nagy nehezen sikerült leszerelni az elszakadási mozgalmat, mely azonban, úgy látszik, most másik oldalon lángol fel. A Daily Mail panaszkodik amiatt, hogy Kanada bizonyos hajlandóságot mutat a pánamerikai unióba való belépésre, s bizony egy ilyen elhatározás a British Empiretől való elszakadást jelentene. A pánamerikai unió Washington politikai és gazdasági gyámkodása alatt áll, azokat az érdekeket szolgálja, melyek az USA javára szolgálnak. Az USA és Anglia politikai és gazdasági érdekei pedig homlokegyenest ellenkeznek egymással, s ha Kanada valóban rászánná magát az Unióhoz való átállásra, akkor ennek végső következménye a dominiumi rang letétele volna, s az, hogy Kanada felkerül új csillagnak az Unió lobogójára. 12.000 volt, a fogságba kerültek száma pedig 10.000. Beavatott német körökben a partizánok veszteségeinek állandó csökkenését azzal magyarázzák, hogy a Balkánon fokozódó megbékélés észlelhető. A partizánokból most már csak gyenge maradványok harcolnak és a bevetett erők létszámának csökkenésével arányban áll a veszteségek csökkenése is. Ma már csak egyes körzetekben folynak harcok, a Balkán legnagyobb részében olyan alapos volt a német tisztogatás, hogy nem kell számolni többé a partizánharcok újabb fellángolásával. tFÉNTEK, 1944 FEBRUAR 25