Uj Magyarság, 1944. április (11. évfolyam, 75-97. szám)

1944-04-19 / 87. szám

A MAGYARSÁG. 8 Opereáciát írta: Kerescsényi György Péterke virgonc, harmadfélesztendős kisfiú. Olyan eleven, mint a csík, úgy gurul, akár a kéneső. Nem is marad már meg a tanyában, az öregapja és az Őszünk kutya társasága nem elég neki. Mind a ketten vének őhozzá, fáradtak és morgolódók, csak a napot szeretik és semmiképpen sem akarnak játszani. Az egyik minduntalan a fatönkön gubbaszt, a másik óraszám hasal a porban. Péterkét azonban néha az édesapja, de legtöbbször az anyja kiviszi magával a munkára. Akkor van csak jó világ! Most az ősszel, krumpliszedéskor az anyjához csatlakozott. Későcskén indultak el, dehát nem sok dolgot ad az a kis háromnegyedes darabka föld a laposban. Az anyja öt-hat üres zsákot felhajított a kocsiderékba. Ásót, kapát, garabolyt, harapnivalót magának és hát a kisbutykosban tejet Péterkének. Úgy számítottak, hogy este előtt megtérnek a teherrel. A földvégen csinált neki vackot az anyja. Ráparancsolt, hogy ne közelítsen a ló farához, ne mászkáljon el, mert akkor jön ám a vén Budár, iszákjába dugja s úgy elszalad vele, hogy meg sem állnak az Óperenciáig! Ott maradt hát Péterke a leterített lópokrócon. Egy ideig eljátszogatott a rongybabával (azt is kihozták), de csakhamar kimászott a pokróc szélére. Nyúlkált a katángkórók, dedikószárak, vadbóbisták után. Meleg napok jártak még, másodszor nyíltak a réti virágok. Zöld legyek szálldostak a levegőben, kibújtak a prücskök is. Peti örült és játszadozott, gondosan elkerülte a jó nagy dobáz patáit és csakhamar elkészült minden játékával itt, a kocsi körül. Az anyja akkora már mélyen bennjárt a földben. Kupacokba szedte a barna almákat, némely csomókat szétterítve szárogatott, másokat zsákokba gyűjtött. A telt zsáköltő mint ormótlan, böhönye állatok, ott púposodtak a meggyárolt földön. Mindez izgalmas, érdekes játék volt. Péterke most hason csúszva, az üres zsákokat közelítette meg. Kapta magát s belebujt az egyikbe. Éppen akkor jött oda az anyja s keresni kezdte a fiát. Kilométerekig belátható messzeségben üres volt a határ. Hová tűnhetett el hát ez a gyermek? ... — Petikém! Kisfiam! — hívta. De a gyermek nem adott feleletet. Akkor az asszony ide-oda kezdett szaladozni. Még a pokróc alá is alánézett, még az ég felhőire is felpillantott... Ez már aztán kiváltkép érdekes játék volt, dehogy is moccant volna meg a zsákban a kis haszontalan ! Az asszony már kiáltozott és nyöszörgött, úgy kutatta kétségbeesve. A föld nem nyelhette el, a bábaszarkák nem röpülhettek el vele. Sohasem tett még ilyent, nem bóklászott el a kocsitól, legfeljebb az anyjához futott s vissza. — Peti, Petiké! Csillagom! Kiálts, ha hallasz engemet! Merre vagy, beszélj! Nem neszel semmi, csak Tündér suhogtatja a farkát s nagy messze kárognak a friss szántásban túrkáló varjak. De már ennek fele sem tréfa! Valamely irányba nyomot kell vennie, valamikép mások segítségét kérnie. Félórányi futamodás ide egy major, annak a közelében áll a csendőrörs tanyája. Oda kell tehát szaladni, percnyi idővesztés nélkül s jelenteni, hogy eltűnt a gyermek. Az anya elrohan és abban a szempillantásban kidugja barna, bozontos fejet emel itt, a zsákból. Fanyarul mosolyog, mert már fél, hogy bajt csinált. Nem is mer mindjárt kikászolódni és a langyos napragyoságban egyszerre csak elnyomja a buzgóság és az álom. Arra ébred, hogy jönnek is már, sebesen loholnak visszafelé. Két kakastollaspuskás, meg az anyja. Ürge nem tűnik lyukba gyorsabban, mint ahogy Péterke visszarántja fejét a zsákba. Dehogy is fedezi fel most már magát! Ezek a bajuszosok megragadnák, bőrzsákba bújtatnák, meg sem állnának vele az Óperenciáig. Emezek azonban keresik, kutatják, füttyentgetnek, kiáltoznak. — Talán hazabóklászott... — Sohasem szokta. — Talán valaki erre járt. Egy karaván cigány. Egy condra csavargó. — És elcsalták.. — Talán el is ragadták. Így tanakodnak sokáig a csendőrök az asszonnyal. És megint elsietnek mind a hárman az ellenkező irányban. Petike csak most lép ki reszketve a zsákból. Szép játék volt, de most már elég ennyi belőle. Iszonyúan fél a csendőröktől s érzi, hogy egy jobb helyre kell elrejtőznie. Késő délutánra hajlik már az idő és az alkonyat szürke árnyékokat bocsájt alá az égből. Péterke nekiszalad a kanyargó útnak. Alig halad azonban kétszáz métert, lám, a jegenyésből kibukik a vén vándor, az öerg Budár. A kisgyermek sokszor látta őt a faluban, sarat is dobált már utána, miképp is félne most tőle, mikor hiszen jól ismeri ? — Hát te? — kérdez is rá mindjárt szelíden az öregember. — Jajistenem. Haza akarok menni! — Anyád? Apád? — Elszaladt az anyám. A többi is. •— No, gyere, keressük meg őket! A vénember a kisgyerek keze után nyúl. Így ballagdálnak szép lassan visszafelé. Péterke még mindig szepeg és összevissza beszél. — Aszondod, nagyon félsz? — Hát kend nem fél? — Kitől ? — mosolyog az öreg a bejusza alá. — Pedig ketten vannak, nyakon kapnak, bőrtarisznyába bujtatnak s meg sem állnak kenddel az Óperenciáig. Alighogy a gyermek ezt kimondja, hirtelen fordul egyet az út s már látják is a feléjük rohanó három alakot. Elől szalad az asszony, lobog a szoknyája, utána a két puskás, kézügyben a karabélyuk. A gyermek elsikoltja magát: — Ugye mondtam! Meneküljünk! Avval megfordul és nekiiramodik. Az öreg koldus tanácstalanul ide-oda bámul. S a gyermek után kiált: — Hova iszkolsz? Állj meg, hallod-e! Dehát jobb és mindenképpen okosabbnak látszik a szuronyok elöl tágulni. Ő is megfordul tehát s mintha a gyermeket akarná elkapni, öregesen botladozva utána biceg. — Állj meg, bitang, vagy lövök! — hallatszik mögötte az ordítás. A vén Budár lába gyökeret ver. Megéli és akkor rárobbannak a puskások. — Gyereket akartál zekkenteni, hé? — Én? — folyik szét arcán a csodálkozás. — Fogd be a lépcsest! — pattog a szó. És már el is csattan az első, irgalmatlan kézi fenyítés. A vén szakállas fej meglódul, a ráncos szempillák összezárkódnak. Hiába, sohasem sejti a szegényember, hogy mikor és honnan zúdulnak le rá a váratlan csapások. Előre lódítják s indulnak. — Álló, sebesen! Befelé a kóterbe! •— Dehát, éppen onnét jövök, — szepeg és magyaráz szegény. — Délben bocsátottak ki. — Nem baj. Ezért a kis játékért majd külön számolunk. Ezalatt az anya is elfogja a fiát, nagy örömében becézi, tapogatja. — Nem lett semmi bajod, aranyosom? Nem bántott az a vén gonosz Budát? — Nem, nem, — szepeg a gyermek, — ő jó, ő nem akart bedugni a bőrtarisznyába. — Hát mit csináltatok? A gyermek letörüli arcáról a könnyeket s hirtelen kedélyváltozásában feltör és kiárad szívéből az ujjongó boldogság. — Játszottunk! — A Szent Iászló - társulat közgyűlése. A Szent László-társulat, amely a külföldre szakadt magyarok lelki gondozását végzi és több mint fél évszázada folytatja áldásos tevékenységét, a központi szeminárium dísztermében most tartotta évi közgyűlését Shvoy Lajos székesfehérvári püspök elnöklésével. Az elnök általános tájékoztatást nyújtó bevezető beszéde után Krywald Ottó pápai prelátus, ügyvezető alelnök jelentést tett az elmúlt év munkájáról, kiemelve a visszatértek lelki gondozásának munkáját. Köszönetet mondott a belügyminisztérium és a magyarok világszövetsége támogatásáért. Nyéky Kálmán pénztár előterjesztése után P. Flakker György kétéves tapasztalatai alapján előadást tartott az elszórtan élő katolikus magyarok lelki gondozásának kérdéseiről, Ijjas József pedig a bácskai székely telepesekről tett jelentést. — Telekkönyvvezetői kinevezések. Az igazságügyminiszter Hudák György margittai járásbirósági irodasegédtisztet a sepsiszentgyörgyi, Gere Zoltán kolozsvári ügyészségi kezelőt a dési, Piltz András bajai törvényszéki kezelőt a bajai és Fali Sándor tekei járásbírósági segédhivatali gyakornokot a tekei járásbírósághoz a XI. fizetési osztályba besorozott telekkönyvezetővé nevezte ki. A Magyar Illéz Járadékbiztosító Intézet, mint szövetkezet igazottatósága a felügyelőbizottsága és tisztviselői kara mélyen megrendült lélekkel jelenti, hogy lovag Szernád Jenő úr a szövetkezet, közszeretetben álló ügyvezető igazgatója, a kiváló szakférfi, a felejthetetlen barát és kortárs hosszas szenvedés után, április hó 16-án este 8 órakor nemes lelkét visszaadta teremtőjének. Kedves halottunk földi maradványait április hó 19-én d. u. 4 órakor a római katolikus, egyház szertartása szerint a farkas úti temető gyászházából fogják örök nyugalomra helyezni. Nyugodjék békével, emlékét szíveink őrzik". Brahms: I. Szimf. Vez.: Ferencsík, közr.: Szív. Zenekar, IV. 23. V. 4. (Harmónia). .SZERDA, 1944 ÁPRILIS 19. SzínházFilmMűvészet / müncheni flharmonikusok a Vigadóban Zenei életünknek kimagasló eseménye volt a müncheni filharmonikusok vigadói bemutatkozása. A nemes hagyományokat őrző zenekar, amely méltó társa a bécsi és a berlini filharmonikusoknak, Kabasta Oswald vezénylésével ezúttal is magasrendű művészi teljesítményt nyújtott. A zenekaron nem hagyott nyomot a háború szelleme, s játékát ma is a tökéletes fegyelmezettség és a legmagasabb művészi ideálok szolgálata jellemzi. A zenekar tagjai valamennyien elsőrendű virtuózok, akik a zenét hivatásuknak tartják. Elsőnek Mozart Haffner szimfóniáját adták elő karmesterük kiegyensúlyozott, lendületes vezénylésével, amely teljes mértékben érvényre juttatta a Mozart-zene tündöklését. Ezt a művét Mozart a Haffner-család felkérésére írta 1872-ben, amikor Haffner Zsigmond a császártól nemességet kapott, s a következő esztendőben személyesen mutatta be Bécsben. A kicsiszolt és átszellemült fogalmazású szimfónia előadása most is élményt jelentett a zeneértők számára. Ezután Beethoven VII. szimfóniájára került a sor, s a zenekar az Allegretto tétel kivételével éreztetni tudta a mű robusztus szellemét. Érdekessége volt a műsornak Eustabo Guila, az olasz származású fiatal hegedűművésznő szereplése, aki annakidején Hubay iskolájában tökéletesítette tudását. Wolf-Ferrari D-dúr hegedűversenyét adta elő. A félig olasz, félig német szerző művét szívesen fogadta a közönség. A romantikus hangvételű dallamos hargversenymű tág teret enged a magánhegedű szabad érvényesülésének s Busbato Guila élt is az alkalommal és tónusának egész színgazdagságát kizárva, szenvedélyes játékával elragadta a hallgatóságot, amely lelkesen ünnepelte az együttest és annak karnagyát. * Korábban kezdődik a Faust előadása. Az Operaház igazgatósága közli, hogy a szombati Faust-előadás nem délután 5 órakor kezdődik, mint ahogy hirdetve volt, hanem fél 5 órakor. * Nagy sikert aratott Bécsben egy régi operett. A bécsi Raimundtheater színpadán egyfolytában háromszáznál többször került színre Ziehrer egyik régi operettje, az „Idegenvezető“, amelyet a zeneszerző születésének századik évfordulója alkalmából újítottak fel. A darab a felelevenítésben egészen új köntöst kapott. Walter Hautzmann teljesen átdolgozta az avult szövegkönyvet és a dalokhoz is új szövegeket írt, Erik Jaksch pedig bőségesen válogatott Ziehrer egyéb szerzeményei között és legszebb melódiáit igen ügyes kézzel szőtte be a darabba. Minden felfrissítés mellett is gondosan ügyeltek azonban arra, hogy megóvják a régi Bécsnek az operetten átlengő bájos hangulatát. Munkájukat teljes mértékben igazolta a kivételes siker, amely a darabot előreláthatólag még hosszú ideig műsoron tartja. * Magyar fém a szabadságharc korából. Az 1848-as idők viharos és mozgalmas napjait eleveníti meg a Léna-vállalat „Szováthy Éva“ című újdonsága, amely rövidesen a közönség elé kerül. A forgatókönyvet vitéz Somogyváry Gyula írta Bárd Miklós regényéből. A történet szerint egy nagy szerelem bonyodalmai a forradalmi idők sodrában tragédiává súlyosodnak. Az újdonságot Pacséry Ágost rendezte, főszerepeit Jávor Pál, Somlay Artúr, Mednyánszky Ági, Raffay Blanka, Lehotay Árpád, Toronyi Imre és Bihary Nándor játsszák. * Tóth Ede-ünnepség Rimaszombatban. A rimaszombati leventegyesület műkedvelői Tóth Ede, népszínműirodalmunk kiváló művelője születésének századik évfordulója alkalmából előadták A falu rosszát. Az ünnepi beszédet Kolumbán Antal, az egyesület elnöke mondotta. * Évadzárás a zeneakadémián. A kultuszminiszter rendelkezése értelmében az idén hamarább tartják meg az évadzáró vizsgákat a zeneakadémián. Eszerint a rendes vizsgák április 19-től 22-ig lesznek, a magánvizsgákra pedig április 24-én és 25-én kerül sor. * Bemutatás előtt a „Fekete ember". Igen eredeti és látványos francia film kerül rövidesen bemutatásra „Fekete ember“ címmel. Cselekménye Szudánban játszódik, s a külső felvételeket is ott készítették. A film címszereplője egy feketecsuhás ember, aki a Nigger folyóra akar gátat építeni. Ezt a szerepet Victor Francon játssza, s mellette Harry Baur és Annie Ducaux alakítanak vezetőszerepeket. t lezárt a Revüpalota A Royal-revüszínházból alakult Revüpalota, miután néhány zsidó tagját elbocsátotta, tovább folytatta működését Heinemann Sándor igazgatása alatt. A színház vezetésében éveken át olyan befolyások érvényesültek, amelyeket a magyar közvélemény jogosan kifogásolhat, s amelynek hatása alól Heinsmann igazgató minden valószínűség szerint ma sem tudta magát kivonni. Bizonyos, hogy rövidesen hatósági beavatkozásokra került volna sor. Heinemann igazgató azonban ezt nem várta be, s önként arra az elhatározásra jutott, hogy a Revüpalotát bezárja. A körúti kabarészínház kedden már nem tartott előadást. Az olasz filmgyártás büszkesége: Az ingovány foglya Kizárólag :CAPITOL Előadások kezdete mindennap: 1, 3, 5 és 7 órakor. * Vak művészek hangversenye. Grácból jelentik, hogy ott a napokban nagysikerű hangversenyt rendeztek, amelynek szereplői bécsi vak művészek voltak, mégpedig Viktoria Fischer énekesnő, Max Hohner zongoraművész és Josef Dohlus hegedűművész. A közönség, nagy tetszéssel fogadta gondosan megválogatott számaikat, amelyeket mély átérzéssel, kitűnő készültséggel és tökéletes összjátékkal adtak elő. * Az Operettszínház felújítja a Luxemburg grófját. A Fővárosi Operettszínház húsvétkor levette műsoráról a „Királyné csókja“ című operettet, s azóta esténként kabaréelőadásokat tart. A színház igazgatósága most elhatározta, hogy felújítja a „Luxemburg grófja’ című operettet. A bemutatást május első hetére tervezik. „A gólyához" Már egyszer régen szólt magyar poéta verssel tehozzád „jó gólyamadár“ — a lét és nemlét szörnyű szakadékéi volt akkor is a magyar láthatár. A költő akkor érkezésed láttán baljós szemekkel tekintett feléd, „csak vissza, vissza“— jajszóval kiáltván — beszélte kora sok vérző sebét. „Ne járj a mezőn" — intve szólt felőle mert a mező sírhalmok földje lett és ne szállj, mondta, fel torony tetőkre: „tüzes üszőkbe léphetsz, úgy lehet.“ Az én szívemből más szó cseng feléd most: ne menj vissza: itt van fészked, hazád, a melled vértezd, szárnyadat acélozd, velünk együtt vívj száz kemény csatát! Nézd csak, hogy harcol gépmadár-testvéred vad vijjogását egyre hallhatod — az ősi fészket hogyha meg nem véded, hol kél ki egykor „pelyhes magzatod?!“ Jöjj csak! a sorba velünk együtt szállj ki! a motor zúg, az acélszárny vezet —• álom-tavaknál nem lehet ma állni — most egy cél van: egyszerre szállni, szállni s győzni száz gonosz gépmadár felett! Szigethy Ferenc Könyvvásárnál nincsen gondja, ha Jó Stádium a könyvesboltja i * Megkezdték a kolozsvári film forgatását. Jelentettük már, hogy olyan film készül, amelynek összes felvételeit Kolozsváron forgatják. Az újdonság címe „A színház szerelmese’’, rendezőie Martonffy Emil. A történet jórésze a kolozsvári nemzeti színházban játszódik s ezért a külső felvételek is ott készülnek. De a belső felvételeket is Kolozsvárott forgatják Bercsényi Tibor és Varga Mátyás díszletei között. A főszereplők Szilassy László, Egri Mária, Halmay Tibor, továbbá a kolozsvári társulat számos tagja, élén Mihályfi Béla igazgatóval.