Uj Magyarság, 1944. november (11. évfolyam, 249-271. szám)

1944-11-03 / 249. szám

—­ri/41»VAK$A& szovjet repülőgépet lelőttek. A Tisza középső folyásánál, a folyó északi partjára szakadtunk el anélkül, hogy az ellenségnek sikerült volna mozdu­latainkat megzavarni. Ungvár térségében sikeres támadásokkal egy arcvonalrést bezártunk. A Duklai-szorostól nyugatra elhárító tüzünkben összeomlottak a bolsevisták újabb támadásai. A narcvi arcvonalon a Weiss vezérezre­des parancsnoksága alatt álló kötelékek a legutóbbi hetek folyamán, légikötelékekkel és a légihaderő légi tüzérségével együtt­működve, sikeresen helytálltak kemény elhárító harcokban. Szívós kitartással meg­hiúsították több szovjet hadsereg áttörő kísérleteit, a belőtt ellenséget lendületes ellentámadásokkal kiinduló állásaikba ve­tették vissza és eközben megsemmisítet­tek 609 bolsevista páncélost. A csapatok és a vezetés ezzel teljesen meghiúsították a bolsevistáknak délkelet felől Kelet­­poroszország ellen indított hadműveleteit. Libantól keletre és Autz térségében had­osztályaink hősies ellenállásán szerdán is meghiúsult minden ellenséges áttörő kí­sérlet. Ahol az ellenségnek keskeny arc­vonalon sikerült betörnie, ott mindenütt felfogtuk, vagy ellentámadással újból visz­­szavetettük. A keleti harctéren október hónapban a hadsereg csapatai 4329, a légihaderő köte­lékei pedig 367 ellenséges páncélost sem­misítettek meg. Ezenkívül a szovjet 1562 repülőgépet vesztett. ______ A Tisza és a Duna között Bécs, november 2. A Neues Wiener Tagblatt „A Tisza és a Duna között“ címmel a magyarroszági arcvonalról ezeket írja: A magyar térség továbbra is gondos figyelmet érdemel. Azok a tiszántúli ese­mények, amelyek két szovjet hadsereg szét­verésére vezettek, bizonyos nyugalmat eredményeztek ugyan ebben a térségben, az ellenség azonban más helyen ismét meg akarja indítani előrenyomulását. A szovjet itt az úgynevezett diverzió elvét alkalmazza, amely általában a súlypontok áthelyezésének nevezhető, bár a diverzió nem csupán átcsoportosítást jelent, mivel abban az a rejtett gondolat is benne fog­laltatik, hogy az eddigi hadműveleteket újakkal helyettesíti, illetve eltereli a fi­­gyelmet ez előbbi hadműveletekről. Az ellenség az elmúlt napokban Szolnok térségében bizonyos lekötő célzatú had­műveleteket indított. E hadműveletekkel egyidőben azonban a Duna és a Tisza kö­zött a szovjet harci erejének tudatos meg­erősítése volt észlelhető. Itt az utóbbi idő­ben a harcok teljesen mozgó jellegűek vol­tak. E mozgó harcokban több helység több­ízben gazdát cserélt, vagyis itt úgy alakult a küzdelem, hogy arcvonalról nem lehetett szó. A németek oldalán itt főképpen a har­madik magyar hadsereg küzdött. A szovjet saját és román lövészhadosztályokat vont ide, főleg gépesített erőket és ezeket októ­ber 30-án Kiskunfélegyházától északra Kecskemét ellen dobta harcba. Kecskemét előtt már állt egyszer az ellenség, amidőn Szolnoktól délre átlépte a Tiszát. Az azonnal kifejtett nyomásra azonban innen akkor ismét visszavonult. Most tehát ezen a szakaszon az ellenség másodszor tesz kísérletet a magyar fővá­ros fenyegetésére. Nyilván úgy látja, hogy szárnyait a folyók bizonyos mértékig biz­tosítják, bár igen könnyen csalódhatok. A­z ellenséges előrenyomulást német részről először harci repülőgépek harcba­­vetésével lassították meg, majd az ellen­séget az azután megindított ellenintézke­désekkel Kecskeméttől északra visszaszo­rították. Ez a támadás mindenesetre túlsá­gosan újkeletű ahhoz, hogy már most véglegest lehetne róla mondani. Az ellen­ségnek azonban ehhez az északi diverzió­­hoz nem állanak olyan erős egységek a rendelkezésére, mint amilyeneket a Ti­szától keletre folyó páncélos küzdelmekben vetett harcba. A Tisza és a Duna­ közti hadműveletek kétségtelenül a szovjet ama nagy hadá­szati tervei keretébe tartoznak, amelyekkel egész Délkeleteurópát hatalmas harapó­fogóba kívánja szorítani. E harapófogónak az Erdős-Kárpátokból és Erdélyből kellett volna kifejtenie az elképzelt hatást. Az el­lenséges hadvezetőség itt tehát olyan esz­­közökk­el dolgozott, amelyek jobban kiegé­szítik egymást, mint azok a tervek, ame­lyeknek délkeletről és keletről Keletporosz­­ország ellen kellett volna hatniuk. Ennek a jól átgondolt kétszeres átkaro­lásnak ez a déli mintaképe azonban a való­ságban mégis szétrombolódott. A déli ha­rapófogó-szár ugyanis eltörött. A M M­agyar­ország két főfolyama között történő diver­zió ezért csak igen kétes értékű szükség­­megoldás, amely okvetlenül kivédhető. Csütörtök esti jelentés a keleti arcvonal helyzetéről Berlin, november 2. Csütörtökön este az Interinf a követke­zőket jelentette a keleti arcvonalról: A Bácskától Kurlandig terjedő arcvonal valamennyi csataterén a bolsevisták októ­berben összesen 4696 harckocsit vesztettek. Ez csaknem 22 páncélos hadtest felszerelé­sének felel meg. A bolsevisták területnyeresége az északi és a déli szárnyon csak a németek egyes szövetségeseinek csődjéből következett szükségszerűen, a német hadvezetésnek azonban sikerült fényes küzdelmekkel és hatalmas menetmozdulatokkal az össze­függő hadműveletek alapján az elhárítást megteremtenie és minden erőt összevonnia. Keletporoszországban harcedzett páncé­los és gyalogos hadosztályokkal vállvetve először indultak ellentámadásra a német népi rohamzászlóaljak és megtörték a bolsevisták támadó erejét. Ehhez a nagy elhárító sikerhez a Kurlandban álló német kötelékek is hozzájárultak, mert óriási veszteségeket okoztak a bolsevistáknak és lekötve tartottak nyolc-kilenc hadsereget. A keleti arcvonal déli szakaszán a bolse­visták Románia és Bulgária összeomlása után nagy harapófogó-mozdulatot tervez­tek északról a Beszkidek hágóin, délről a magyar síkságon keresztül, hogy az egye­sülésük vonalától keletre álló német és ma­gyar csapatokat elvágják. Ugyanakkor ejtőernyős ügynökökkel Szlovákiában álta­lános felkelést igyekeztek szítani, hogy há­tulról fenyegessék a német arcvonalat. E nagy célok közül azonban egyet sem tudtak elérni. A helyi jellegű felkelést Szlovákiá­ban leverték. A Beszkidek hágói előtt egész szovjet hadosztályok elvéreztek és a hóna­pokig tartó rohamot végül is abba kellett hagyniuk. A magyar Alföldön át indított főtáma­dást is felfogták. A debreceni nagy páncé­los csatában leolvadtak a bolsevista tá­madó kötelékek. A szolnoki oldaltámadás arra kényszerítette a szovjet hadvezetést, hogy tekintélyes páncélos erőket vonjon el Debrecen térségéből. Ennek az volt a kö­vetkezménye, hogy megsemmisült két bol­sevista páncélos hadtest, egy lovashadtest és két hadosztály. Csak újabb hadműveleti tartalékok felvonultatása után indulhatott a szovjet hadvezetőség a Bácskából frontá­lis támadásra Budapest irányában. Itt sike­rült ugyan kezdeti sikereket elérnie, a leg­újabb események azonban már a helyzet megváltozására mutatnak. ESSE* Mihar szár­nyakon Amadeo Nazzari: Felejthetetlen ! Eddig 80.000 ember látta II Óriási siker!! hétre prolongálva kizárólag a AMÍG TÁVOL VOLTAK A FRONTOK, a jólértesültség és beavatottság ártat­lan és ártalmatlan fecsegése igazán nem okozhatott semmiféle zavart, nem idézhetett fel olyan veszedelmet, mely kihatással lehetett volna a katonai események alakulására. Ma azonban, amikor itt dúl már a harc a magunk földjén, amikor nincsenek többé vég­telen távolságok, s az ellenség ejtő­ernyővel közénk csempészett ügynökei, vagy a védelmi vonalon átszivárgott kémei legbizalmasabb beszélgetésün­ket is kihallgathatják, s a legváratla­nabb, leghihetetlenebb körülmények közt bukkanhatnak fel mellettünk, igazán megtanulhatjuk a hallgatás művészetét. Még ismerőseink előtt is fölösleges katonai természetű dolgok­ról beszélni, ha vannak értesüléseink, tartsuk meg azokat magunknak, mert úgy sem arra valók, hogy az avatat­lan közvélemény használatára bocsás­suk közülük akár a legkisebbet is. A polgári élet embere a maga munkájá­val törődjék, a maga feladatait vé­gezze, azt is csendben, mert egy hadi­üzem működéséről, teljesítményeiről, vagy munkásainak létszámáról fe­csegni pontosan olyan bűn, mintha egy katona csapattestének mozdulatai­ról kezd beszélni, s ezzel támpontot szolgáltat az ellenség ügynökeinek. Egy könnyelműen elejtett szó óriási veszedelmeket idézhet fel, mert a ké­mek, ejtőernyős fürkészek, mint a mo­zaikképet, úgy rakhatják össze át­tekinthető egésszé a szanaszét hallott híreket, melyeknek összefüggéseit az avatott elme és a gyakorlott gondol­kodás pillanatok alatt megtalálja. Az legyen a mindig magunk előtt tartott elv, hogy az ellenség mindent hall, mindent lát, mindenből hasznot húz magának, s egész küzdelmünket, nem­zeti létünkért, szabadságunkért foly­tatott harcunkat áruljuk el, ha össze­köttetéseink és értesüléseink fölösleges fitogtatása kedvéért akár egymás közt is hadifontosságú kérdésekről beszélgetünk! MEGMOZDULT AZ UTCA BUKAREST­­BEN, a büszke jelentések szerint het­venezer ember tüntetett a belvárosban a radikális elvek minél tökéletesebb érvényesítéséért, a polgári rendszer végleges felszámolásáért, s a szovjet­hez minél közelebb álló kormányzat gyors hivatalba lépéséért. Íme: ez a „demokratikus fejlődés“ a moszkvai bevált recept alapján, s nincs erő, ha­talom, mely fölébe kerekedhetne a mesterségesen szított tömegindulat­nak! Nem ugyanezt csinálták-e, nem kísértetiesen ugyanígy vezették-e be a szovjetek uralmát annak idején a balti országokban, ahol a világért se szóltak ugyan bele a litvánok, lettek vagy észtek belügyeibe a bolsevik­ „megfigyelők“, de a külvárosokban, az utcán agitátoraik egy pillanatra se szűntek meg uszítani a legszélsősége­sebb demokrata kormány ellen se, ha abban a polgári létformának, az euró­pai gondolkodásnak csak legkisebb tiszteletét is felfedezték. Ma már nem­csak Maniu, Bratianu és a többi pa­rasztpárti, vagy liberális politikus fö­lött zúgtak át az események, de szinte úgy tűnik, hogy a román szalonbolse­­vistákat se nézik jó szemmel azok, akiket a moszkvai agitátorok bíztat­nak a hatalom átvételére. Nekik ezek az elvtársak is túlságosan korruptak, túlságosan polgári gondolkodásúak, őket is le akarják fejezni, a forradal­mak régi receptje szerint, amelynek tanítása azt mondja, hogy minden Danton után vérpadra kell lépnie Robespierrenek is ... Nincs megállás azon a lejtőn, melyre a bolsevizmus „baráti keze“ vezeti rá a népeket, a­minél tovább halad e­lej­­ön egy nem­zet, anniál bizonyosabb, hogy a züllés folyamata ijesztően meggyorsul, végül pedig az ország összezúzza magát a sötét mélységben. Nincs alku, csak élet, vagy halál választása van a vör­­ös tébollyal szemben. OLVASSUK EGY NÉMET HADITUDÓ­­SÍTÓ BESZÁMOLÓJÁT azokról a ke­mény harcokról, melyeket a bolsevista túlerővel szemben a magyar és német csapatok vívtak a Tiszántúl térségé­ben, s önkéntelenül is eszünkbe jut a közelmúlt árulóinak, alkura kész hitványainak suttogása... Hányszor hallottuk a kiszámítottan hazug, s oly könnyen megcáfol­ható állítást, hogy „a németek magunkra hagynak ben­nünket, nem akarják védeni a mi föl­dünket a bolsevizmussal szemben“, hogy országunk csak egy hátráltató hadművelet pusztulásra kiszemelt tér­sége, semmi más ... S most plasztiku­san elevenednek meg azok a véres, napokon és éjszakákon keresztül ma­kacsul fel-fellobbanó harcok, melyeket Debrecennél, Nyíregyházánál a német páncélos hadosztályok, lovas ezredek és gyalogos kötelékek vívtak meg, új­ból és újból rárohanva az ellenségre, újból és újból visszaszorítva, megtize­delve, kemény saját veszteségek árán is az előretörni akaró vörös hordá­kat ... Vájjon ha igaz lett volna az árulók és alkura kész vezetők állítása, véreznének-e egy-egy falu birtokáért, egy-egy város megtartásáért, vagy visszafoglalásáért ezek a német had­osztályok ugyanúgy, mint ahogy Kgy­­etporoszország földjéért áldoznak vért és életet a magyar Alföldön küzdő gránátosok bajtársai... Ott, ahol a birodalom földjéről, határairól van szó, semmivel se állnak ellent na­gyobb erővel, több elszántsággal a szövetséges német nép fiai, mint itt minálunk! S milyen másként alakult volna minden, ha erre a harcra mi is évekkel ezelőtt ugyanígy, ugyanilyen elszántsággal, halni, vagy győzni akaró szívvel felkészültünk volna, ahelyett, hogy egy romlott és becste­len klikk vezetése alatt tettentől vár­tuk a fejünkre szakadó veszedelmet ——.PÉNYIIK. 1944 NOVEMBER 3 Menekültek postája Kiszely Istvánné (Bpest VII. Cserhát-utca 9) kéri azokat, akik tudnak férjéről, értesít­sék őt. Sztonek György (53 f6s hadikórház, Nagyláng) keresi hozzátartozóit. Erdélyi Im­­réné (Bpest, Lőportár-utca 5) értesítést kér Erdélyi Sándornétől. Braummer István (Bpest Lőportár-utca 5) keresi Reményi Istvánt és családját. Fegyverneky József (Bpest I. Gel­­lérthegy-utca 16) keresi édesanyját. Veres Jó­zsef (Bpest II. Buday László­ utca 5/b) keresi feleségét, gyermekeit, valamint Mile József főjegyzőt. Sütő Ferenc (Szombathely, Farag­vár-út 24) keresi szüleit. Nyegre Ernő (Szom­bathely, Faragvári-út 24) keresi Nyegre Ákost. Papp Károly vasutas (Vecsés, Halomi-út 24— 26) kéri a szegedi menekülteket, hogy aki tud feleségéről, leányairól, édesanyjáról, testvérei­ről, továbbá a Kopasz, Tóth Katona, Stroll és a Széll-családokról, küldjön címére értesítést A kecskeméti Faragó Béla országos árvaház igazgatója értesíti növendékeinek gyámjait, hogy Kecskemétről balatonlellei üdülőtelepükre érkeztek. Mindannyian jól vannak és várják azokat az árvákat, akik otthonukból mene­­külni kényszerülnek. Cím: Balatonlelle, Gresz­­ler Jenő-árvaüdülő. A V 836-os tábori postaszámra Elekes Pál­nak üzeni felesége, hogy jól vannak. Új cí­mük: Jászárokszállás, Tompa Mihály-utca 8. Farkas Aladár dr. (Bpest m­. Mandula-utca 25) címre írjanak azok, akik a nagybányai járásbírósági elnök hollétéről tudnak. Sajtes Jenő (Bpest Vécsey­ utca 5) keresi Pánczél Gabriellát. Mórász Mihályné (Eger Gólya, utca 1) keresi szüleit. Bakos Anna (Bpest Rottenbiller­ utca 17) értesítést kér Bakos Imre és családjáról, Dani Ida sógornőjéről, testvérbátyjáról és családjáról. Goér Jánosné (Hidasnémeti) értesíti férjét, hogy Salgótar­jánban fog letelepedni, jelenleg Kassán, van. Volovcsák Erzsébet (Bpest, központi­ város­­háza, III. ügyosztály) keresi Volov­á­­k Mik­­lóst. Iszlai Albert hdp. érm. ( alő, 206-os hadikórház) keresi húgát, Szabó Istvánt, Al­bertet és Lajost. Bagaméri Lajos (Adony, Er­­zsébet-utca 100) keresi feleségét és gyerme­két, továbbá Bajnóczy Ákost és családját. Fé­nyes Elemérné (Bpest Thaly Kálmán-utca 36) közli férjével új címét. Sípos Béla (Bpest Halmai-utca 46) keresi Sipos Gyulát. Fazekas Lajos (Nagybánya) kéri feleségét, hogy Tatabányára menjen. Dede András (Új­­pest, Fóti­ út 3) keresi feleségét és gyermekeit. Kovács Szilárd (Balatonöszöd, up. Balaton­­szemes) keresi Tóth Endrét. Ifj. Téglás Fe­renc (Dömös, Horthy Miklós­ utca­­4) keresi Végh Andrást és Györgyöt. Húsz Lászlóné (Csesznek) keresi hozzátartozóit. Simon*/­ Istvánná és Berzeviczy Attiláné (Bpest Virá­­nyos-út 15/b) keresik testvéreiket. Jakabffy Rudolfné (Veszprém, Füredi-utca 10) keresi fiát. Egervári László gyógyszerész jelenlegi címe: Budafok, Villa­ utca 5. Gaul Árpád dr. és Bereczki Béla (Balassagyarmat, Petőfi­ utca 8) keresik hozzátartozóikat. Fél­­egyházi Gyula (Keszthely, Hancsók­ utca 2) keresi Szilágyi-Traeger Károly és Lajos csa­ládjait. Szilárd Mária (Bpest, Gömbös Gyulai út 53) keresi Versényi Elemért és leányát, továbbá Kovács Sándornét és leányát. Antal Jenő (Zalaegerszeg, Kossuth­ utca 4) keresi rokonait. Berkk Magdolna (Ipolyság, Szent István­ utca 27) keresi Bakk Andrást. Farcaai Éva (Mezőőrs, Győr megye) keresi Aranka nénit. Szerafin Elemérné értesíti férjét, hogy Mórra menekült, Deák Ferenc-utca 93 szám alá. Kacsera Viktória és Paizs Kálmán értesí­tik hozzátartozóikat, hogy új címük: Mór, Deák Ferenc-utca 93. Borsi József (Tata, és Komáromi­ út 68) keresi Szigeti Istvánt.

Next