Uj Magyarság, 1945. január (12. évfolyam, 22. szám)

1945-01-28 / 22. szám

Vasárnap, 1945 Január 2. X1. évfolyam, 22. szám, Ara 30 fillér ELŐFIZETÉSI ÁRAK: EGY HÓNAPRA 5,20 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 15 PENGŐ, FÉLÉVRE 30 P, EGYES SZÁM ARA KÖZNAPON 20, VASÁRNAP 30 FILLÉR FELELŐS SZERKESZTŐ: MILOTAY ISTVÁN­­ SZERK. ÉS KIADÓHÍV: BUDAPESTEN / VIII JÓZSEF­ KÖRÚT 5. SZOMBATHELYI SZERKESZTŐSÉG ERZSÉBET KI­J.­U. 5 KIADÓHIVATAL KŐSZEGI­ UTCA 33. SZ HOGY LETT VOLNA JOBB? Írta: Milotay István Még mindig vannak, akik azt mondják: mégis csak jobb lett vol­na, ha a Horthy-politikát követjük, ha arra hallgatunk. Igenis, jobb lett volna, ha letesszük a fegyvert, ha fegyverszünetet és azután bé­két kötünk. Ha erre az útra lép­tünk volna, már régen a békét él­vezhetnénk, nem bom­báznának bennünket, nem kellene télvíz ide­jén sárban, fagyban, hóban nehéz harcokat vívnunk, Budapestet, az ország szemefényét megkímélhet­tük volna a pusztulástól és nem kellett volna százezreknek­­elmene­­külniök a megszállt területekről, hogy hajléktalan földönfutókká váljanak. A szovjetnek se lett volna érdeke, hogy raboljon, pusztítson bennünket, őket is meg lehetett volna győznünk szép szerével, bé­kés után sok mindent elintézhet­tünk volna velük stb. stb. Ez a szovjet idill így, ebben a rózsaszínű, álmatag elképzelésben, egészen csábító lenne. Más kérdés persze, hogy fest mindez a véres Valóság nyelvére lefordítva­. Kezdjük azzal mindjárt, hogy ez a beteg békevágy s az angolszász vagy szovjet békének ez a bornirt nyárspolgári elképzelése vitt ben­nünket kezdettől fogva a lejtőre, hogy aztán menthetetlenül az ör­vény szélére taszítson. Ez a béke­vágy, a békének ez a beteg esze­lős hajszolása, az a bódulat, hogy nekünk nem kell, nem muszáj a háborúba avatkoznunk, hogy mi, mint egy semleges állam, mint egy semleges keleti Svájc, páholyból nézhetjük végig a háborút, hogy az egymásra törő világerők között vé­gig tojástáncot járhatunk, s a vé­gén kényelmesen a győző félhez csatlakozhatunk, vagy megvárhat­juk, hogy mind a kettő kidől, bele­fárad, belepusztul a viaskodásba és mi sértetlenül, pihent erővel a he­lyünkön maradhatunk, — ez a bó­dult, beteg elképzelés volt az ere­dendő oka annak, hogy oda jutot­tunk, ahol vagyunk. , Miután k­ezdettől fogva ebben a békelehetőségben hittünk és ennek sikerében bíztunk, alapjában véve ezért nem készültünk soha egy pil­lanatig sem komolyan a háborúra, nggy ahogy készülnünk kellett volna. Mi mindig csak békére készültünk. Nem tudtunk, nem­­ akartunk el­szántan, jóelőre, minden erőnkkel, teljes végleges elszántsággal, a ki­kerülhetetlen végzet föllebbezhe­­tetlen, megmásíthatatlan tudatá­val a háború szemébe nézni. A Horthy rezsim alapjában véve lelki fegyverletétellel kezdte a háborút. Már akkor el volt rá szánva, hogy le fogja tenni a fegyvert, mikor még egy puskalövést se tett az or­szághatárok védelmére, ők csak a fehér lovon való bevonulásokra, a szónoklatos, díszmagyaros vissza­kapj­ukokra voltak készen minden pillanatban, arra, hogy ingyen, ke­gyesen zsebre tegyenek mindent. Arra­ viszont, hogy fegyverrel­­helyt is álljanak, vagy meg is küzdjenek mindezért, erre soha, egy pillanatig sem gondoltak. • Ez a mindenáron való békekép­zet, a Horthy-klikknek ez a buta spekulációja bénította meg felülről még azoknak a jószándékú kormá­nyoknak a munkáját is, amelyek érezték, hogy hiába akarnánk, a háborút semmiképpen sem kerül­hetjük el. Nem pedig azért, mert nem tőlünk függ, hogy elkerüljük, akárhogy akarnánk is. Az sem tő­lünk függött, hogy kitörjön, kirob­banjon, az se, hogy elkezdjük, az se, hogy folytassuk és az se, hogy befejezzük. Minderről nálunk sok­kal hatalmasabb világerők döntöt­tek az első perctől fogva. Mi sok­kal kisebb, gyöngébb tényezők vol­tunk, semhogy ezeknek az erőknek ellenállhattunk volna. A többi kis­államok: Hollandia, Belgium, Finn­ország, Norvégia, Románia, Bulgá­ria, vagy Görögország mind ugyan­ennek a törvénynek, ugyanennek a sorsparancsnak voltak alávetve, ugyanazon okoknál fogva. A Horthy-klikknek végzetes bű­ne, vaksága az volt, hogy ezt nem látta be. Azt hitte, hogy Magyar­­ország mindenféle olcsó svindlik­­kel, a kétfelé való hazudozás, a bárgyú hintapolitika cselfogásai­val, a németeket is, az angolszá­szokat is, a szovjetet is orránál fogva vezetheti. Ezért szédítettük magunkat, illetve a Horthy-klikk szédítette magát is, a nemzetet is, azzal, hogy előbb az angolszászo­kat vártuk, azoknak­ akartuk le­rakni a fegyvert, hogy azok aztán hálából megvédjenek bennünket­­a bolsik ellen. Mikor ez a kezdettől fogva ugyancsak rövidlátó, naiv számítás hamisnak bizonyult, mi­kor az angolszászok nem jöttek, és hadseregünk még mindig nem volt, ami volt, annak vezetőségét ugyan­csak megmérgezte ugyanez a be­­­­teg, békevágy, a bolsik viszont már­­ határainkat döngették, nekünk se­­ a Kárpátok védelmére nem volt erőnk, se az áruló románokkal való leszámolásra, se a szovjettel való­­ szembeszállásra. Nem csak erőnk­­ nem volt, — megfelelő hadsereg,­­ megfelelő fegyverzettel, megfelelő­­ lelki, erkölcsi elszántsággal, — de ami mindennél nagyobb szerencsét­lenséget jelentett, nem­ volt aka­­i az olienáltásra. Mert­ a legfelsőbb akarat amelyet a k kor-­­ mányzó és békére, árulásra össze- , esküvő klikkje képviselt, most már csak egyre gondolt, eggyel törő­dött és egyet akart: azt, hogyan mentse meg saját bőrét, a leggya­lázatosabb árulással is, az egész ország, az egész nemzet elárulásá­val, életének javainak lelketlen áruba bocsátásával. Nézzük, mi lett volna, ha sikerül ez az árulás. Amint hogy, akár­hogy akarták is, semmiképpen nem sikerülhetett, a valóságban keresz­­tü­lvihetetlen volt, egyetlenegy ok: barátainknak a németeknek jelen­léte miatt, akiket Horthy­ék nem is a hátuk mögött, de úgyszólván szemtől szembe, a szemük láttára akartak becsapni, elárulni, befeje­zett tények elé állítani. De tegyük föl, hogy, a németek jelenléte dacára, létrejött volna ez a fegyverleronás. Úgy­hogy Horthy és az övéi szépen átsétálhattak vol­na a szovjethez és magukat és az­­országnak azt a részét, ameddig a bolgik már előrehatoltak, Moszkva kezére adhatták volna, minden aka­dály, minden német közbelépés nélkül. Hát igen, mondják, most fegyverszünet nélkül, az ellentál­­lás dacára kezükre került területe­ken az ottani magyarság a bolse­vista rémuralom minden borzal­mát elszenvedi, de fegyverszünet, fegyverletétel esetén ez mégsem következett volna be. Ezt a harmadik naiv, önáltatói elképzelést a Horthy-féle kísérlet óta a finn vagy a román fegyver­­letétel következményei egyformán véres ellenpéldákkal halomra cáfol­ták. Nem kell itt idéznünk az an­gol-amerikai vagy a semleges sajtó, beszámolóit azokról a módszerek­ről, a szovjet béke mindazon áldá­sair­ól, amelyekkel Moszkva az ön­ként meghódoló népeket megjutal­mazta. Minek említsük, hogy ezek szerint a tárgyilagos helyzetképek szerint csak Finnországban közel félmillió embert t űztek ki hajléká­ból az északsarki hideg nincstelen­jébe, őrjítő szenvedéseibe, hogy Finnországból négyszázezer, Ro­mániából másfél millió ember el­szállítását kezdték meg. Hogy anyagi javaikból, technikai, üzemi berendezéseikből, természeti kin­cseikből fosztják ki ugyan­ezeket *a flipeket, *iztán, '"hogy ké­­szítik elő politikai öntudatuk, nem­zeti önérzetük kioperálásával el­sorvasztásával, a fiatalság jani­csári dresszúrájával, az értelmiség tervszerű kiirtásával teljes beol­vasztásukat a szovjet végtelenbe. Ha megadtuk volna magunkat, az ország ugyanúgy a német és orosz viaskodás harcterévé vált volna, az oroszok a fegyverlerakás folytán birtokukba került terüle­teken a magyarságot éppúgy a há­ború folytatására kényszerítették volna. A háborút tűzön vízen foly­tatnunk kellett volna, most már nem a némettel a szovjet ellen, ha­nem a szovjet zsoldjában, attól tzetve, annak fegyvere elé szorítva a németek ellen. Amint hogy most is, máris, mindent megtesznek, hogy az árulók segítségével, azok ígéreteivel a magyar JEfeet megté­vesztve­, szovjetbarát magyar had­osztályokat próbáljanak szervezni ellenünk és a németek ellen, egész Magyarország leigázására. Ami öntudat van bennünk, amíg fegyverrel a kezünkben küzdeni tudunk ez ellen a borzalom ellen, addig van remény, hogy nem vesz­tünk el, hogy feltámadunk. A szov­jet győzelem azok számára, akik Moszkva barátságára bízták ma­gukat és Moszkva győzelmére bíz­ták jövőjüket, a végleges megsem­misülést jelenti népi nemzeti, em­beri értelemben egyaránt. A közös német-magyar győzelem esélye vi­szont ezzel szemben e nemzeti meg­erősödés, az ‘ európai ’ életközösség, a magasabb erkölcsi és kulturális életforma győzelmét és érvényesü­lését biztosítja, tehát: az életet a halállal, a fölemelkedést ,a lesüllye­déssel, a megmaradást a megsem­misüléssel és az ember győzelmét az állattal szemben.

Next