Uj Magyarság, 1945. január (12. évfolyam, 22. szám)
1945-01-28 / 22. szám
Vasárnap, 1945 Január 2. X1. évfolyam, 22. szám, Ara 30 fillér ELŐFIZETÉSI ÁRAK: EGY HÓNAPRA 5,20 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 15 PENGŐ, FÉLÉVRE 30 P, EGYES SZÁM ARA KÖZNAPON 20, VASÁRNAP 30 FILLÉR FELELŐS SZERKESZTŐ: MILOTAY ISTVÁN SZERK. ÉS KIADÓHÍV: BUDAPESTEN / VIII JÓZSEF KÖRÚT 5. SZOMBATHELYI SZERKESZTŐSÉG ERZSÉBET KIJ.U. 5 KIADÓHIVATAL KŐSZEGI UTCA 33. SZ HOGY LETT VOLNA JOBB? Írta: Milotay István Még mindig vannak, akik azt mondják: mégis csak jobb lett volna, ha a Horthy-politikát követjük, ha arra hallgatunk. Igenis, jobb lett volna, ha letesszük a fegyvert, ha fegyverszünetet és azután békét kötünk. Ha erre az útra léptünk volna, már régen a békét élvezhetnénk, nem bombáznának bennünket, nem kellene télvíz idején sárban, fagyban, hóban nehéz harcokat vívnunk, Budapestet, az ország szemefényét megkímélhettük volna a pusztulástól és nem kellett volna százezreknekelmenekülniök a megszállt területekről, hogy hajléktalan földönfutókká váljanak. A szovjetnek se lett volna érdeke, hogy raboljon, pusztítson bennünket, őket is meg lehetett volna győznünk szép szerével, békés után sok mindent elintézhettünk volna velük stb. stb. Ez a szovjet idill így, ebben a rózsaszínű, álmatag elképzelésben, egészen csábító lenne. Más kérdés persze, hogy fest mindez a véres Valóság nyelvére lefordítva. Kezdjük azzal mindjárt, hogy ez a beteg békevágy s az angolszász vagy szovjet békének ez a bornirt nyárspolgári elképzelése vitt bennünket kezdettől fogva a lejtőre, hogy aztán menthetetlenül az örvény szélére taszítson. Ez a békevágy, a békének ez a beteg eszelős hajszolása, az a bódulat, hogy nekünk nem kell, nem muszáj a háborúba avatkoznunk, hogy mi, mint egy semleges állam, mint egy semleges keleti Svájc, páholyból nézhetjük végig a háborút, hogy az egymásra törő világerők között végig tojástáncot járhatunk, s a végén kényelmesen a győző félhez csatlakozhatunk, vagy megvárhatjuk, hogy mind a kettő kidől, belefárad, belepusztul a viaskodásba és mi sértetlenül, pihent erővel a helyünkön maradhatunk, — ez a bódult, beteg elképzelés volt az eredendő oka annak, hogy oda jutottunk, ahol vagyunk. , Miután kezdettől fogva ebben a békelehetőségben hittünk és ennek sikerében bíztunk, alapjában véve ezért nem készültünk soha egy pillanatig sem komolyan a háborúra, nggy ahogy készülnünk kellett volna. Mi mindig csak békére készültünk. Nem tudtunk, nem akartunk elszántan, jóelőre, minden erőnkkel, teljes végleges elszántsággal, a kikerülhetetlen végzet föllebbezhetetlen, megmásíthatatlan tudatával a háború szemébe nézni. A Horthy rezsim alapjában véve lelki fegyverletétellel kezdte a háborút. Már akkor el volt rá szánva, hogy le fogja tenni a fegyvert, mikor még egy puskalövést se tett az országhatárok védelmére, ők csak a fehér lovon való bevonulásokra, a szónoklatos, díszmagyaros visszakapjukokra voltak készen minden pillanatban, arra, hogy ingyen, kegyesen zsebre tegyenek mindent. Arra viszont, hogy fegyverrelhelyt is álljanak, vagy meg is küzdjenek mindezért, erre soha, egy pillanatig sem gondoltak. • Ez a mindenáron való békeképzet, a Horthy-klikknek ez a buta spekulációja bénította meg felülről még azoknak a jószándékú kormányoknak a munkáját is, amelyek érezték, hogy hiába akarnánk, a háborút semmiképpen sem kerülhetjük el. Nem pedig azért, mert nem tőlünk függ, hogy elkerüljük, akárhogy akarnánk is. Az sem tőlünk függött, hogy kitörjön, kirobbanjon, az se, hogy elkezdjük, az se, hogy folytassuk és az se, hogy befejezzük. Minderről nálunk sokkal hatalmasabb világerők döntöttek az első perctől fogva. Mi sokkal kisebb, gyöngébb tényezők voltunk, semhogy ezeknek az erőknek ellenállhattunk volna. A többi kisállamok: Hollandia, Belgium, Finnország, Norvégia, Románia, Bulgária, vagy Görögország mind ugyanennek a törvénynek, ugyanennek a sorsparancsnak voltak alávetve, ugyanazon okoknál fogva. A Horthy-klikknek végzetes bűne, vaksága az volt, hogy ezt nem látta be. Azt hitte, hogy Magyarország mindenféle olcsó svindlikkel, a kétfelé való hazudozás, a bárgyú hintapolitika cselfogásaival, a németeket is, az angolszászokat is, a szovjetet is orránál fogva vezetheti. Ezért szédítettük magunkat, illetve a Horthy-klikk szédítette magát is, a nemzetet is, azzal, hogy előbb az angolszászokat vártuk, azoknak akartuk lerakni a fegyvert, hogy azok aztán hálából megvédjenek bennünketa bolsik ellen. Mikor ez a kezdettől fogva ugyancsak rövidlátó, naiv számítás hamisnak bizonyult, mikor az angolszászok nem jöttek, és hadseregünk még mindig nem volt, ami volt, annak vezetőségét ugyancsak megmérgezte ugyanez a beteg, békevágy, a bolsik viszont már határainkat döngették, nekünk se a Kárpátok védelmére nem volt erőnk, se az áruló románokkal való leszámolásra, se a szovjettel való szembeszállásra. Nem csak erőnk nem volt, — megfelelő hadsereg, megfelelő fegyverzettel, megfelelő lelki, erkölcsi elszántsággal, — de ami mindennél nagyobb szerencsétlenséget jelentett, nem volt akai az olienáltásra. Mert a legfelsőbb akarat amelyet a k kor- mányzó és békére, árulásra össze- , esküvő klikkje képviselt, most már csak egyre gondolt, eggyel törődött és egyet akart: azt, hogyan mentse meg saját bőrét, a leggyalázatosabb árulással is, az egész ország, az egész nemzet elárulásával, életének javainak lelketlen áruba bocsátásával. Nézzük, mi lett volna, ha sikerül ez az árulás. Amint hogy, akárhogy akarták is, semmiképpen nem sikerülhetett, a valóságban keresztülvihetetlen volt, egyetlenegy ok: barátainknak a németeknek jelenléte miatt, akiket Horthyék nem is a hátuk mögött, de úgyszólván szemtől szembe, a szemük láttára akartak becsapni, elárulni, befejezett tények elé állítani. De tegyük föl, hogy, a németek jelenléte dacára, létrejött volna ez a fegyverleronás. Úgyhogy Horthy és az övéi szépen átsétálhattak volna a szovjethez és magukat és azországnak azt a részét, ameddig a bolgik már előrehatoltak, Moszkva kezére adhatták volna, minden akadály, minden német közbelépés nélkül. Hát igen, mondják, most fegyverszünet nélkül, az ellentállás dacára kezükre került területeken az ottani magyarság a bolsevista rémuralom minden borzalmát elszenvedi, de fegyverszünet, fegyverletétel esetén ez mégsem következett volna be. Ezt a harmadik naiv, önáltatói elképzelést a Horthy-féle kísérlet óta a finn vagy a román fegyverletétel következményei egyformán véres ellenpéldákkal halomra cáfolták. Nem kell itt idéznünk az angol-amerikai vagy a semleges sajtó, beszámolóit azokról a módszerekről, a szovjet béke mindazon áldásairól, amelyekkel Moszkva az önként meghódoló népeket megjutalmazta. Minek említsük, hogy ezek szerint a tárgyilagos helyzetképek szerint csak Finnországban közel félmillió embert t űztek ki hajlékából az északsarki hideg nincstelenjébe, őrjítő szenvedéseibe, hogy Finnországból négyszázezer, Romániából másfél millió ember elszállítását kezdték meg. Hogy anyagi javaikból, technikai, üzemi berendezéseikből, természeti kincseikből fosztják ki ugyanezeket *a flipeket, *iztán, '"hogy készítik elő politikai öntudatuk, nemzeti önérzetük kioperálásával elsorvasztásával, a fiatalság janicsári dresszúrájával, az értelmiség tervszerű kiirtásával teljes beolvasztásukat a szovjet végtelenbe. Ha megadtuk volna magunkat, az ország ugyanúgy a német és orosz viaskodás harcterévé vált volna, az oroszok a fegyverlerakás folytán birtokukba került területeken a magyarságot éppúgy a háború folytatására kényszerítették volna. A háborút tűzön vízen folytatnunk kellett volna, most már nem a némettel a szovjet ellen, hanem a szovjet zsoldjában, attól tzetve, annak fegyvere elé szorítva a németek ellen. Amint hogy most is, máris, mindent megtesznek, hogy az árulók segítségével, azok ígéreteivel a magyar JEfeet megtévesztve, szovjetbarát magyar hadosztályokat próbáljanak szervezni ellenünk és a németek ellen, egész Magyarország leigázására. Ami öntudat van bennünk, amíg fegyverrel a kezünkben küzdeni tudunk ez ellen a borzalom ellen, addig van remény, hogy nem vesztünk el, hogy feltámadunk. A szovjet győzelem azok számára, akik Moszkva barátságára bízták magukat és Moszkva győzelmére bízták jövőjüket, a végleges megsemmisülést jelenti népi nemzeti, emberi értelemben egyaránt. A közös német-magyar győzelem esélye viszont ezzel szemben e nemzeti megerősödés, az ‘ európai ’ életközösség, a magasabb erkölcsi és kulturális életforma győzelmét és érvényesülését biztosítja, tehát: az életet a halállal, a fölemelkedést ,a lesüllyedéssel, a megmaradást a megsemmisüléssel és az ember győzelmét az állattal szemben.