Uj Magyarság, 1945. március (12. évfolyam, 56-59. szám)

1945-03-10 / 56. szám

1945 MÁRCIUS 10. SZOMBAT. ----— 3.___ Mit hozott a magyarság számára a hungarizmus? Mi a jentősége a hivatott Vezérnek a nemzet élén ? Mit jelent az, hogy a pirosvérű egészséges népet fel kell engedni a társadalom vezetőrétegeibe ? Ezeken a kérdéseken gondolkozott az újság­író. Hirtelen az a különös ötlete tá­madt, hogy a sokféle és súlyos kér­désre a közvélemény síkján kérjen választ. A közvéleménykutatásra leg­büszkébbek éppen az úgynevezett „demokratikus“ államok. Semmi sem helyénvalóbb annál, mint: fegyver a fegyver ellen ! A közvéleménykutatás divatja leg­nagyobb az Egyesült Államokban. Ott névlegesen folyvást a közvéle­ményt kutatják. Különös ötlet alap­ján elindult a magyar újságíró, hogy megtudja ezzel a módszerrel: mi a magyar közvélemény? Embereket keresett fel, a társadalom minden rétegéből; kérdésekett intézett hoz­zájuk, hogy megtudhassa milyen a magyar jelen, s milyen lesz a jö­vendő mi vár a magyarságra? Az alábbiakban sorakoznak egy­más után azok a válaszok, amelye­ket az újságíró a közvélemény sík­ján kapott. A honvéd . Tisztelettel közlöm szerkesztő úr, hogy most boldogok vagyunk- Tudjuk, hogy sok csapás érte az országunkat, sokat kell harcolnunk, amíg megkapjuk a parancsot: tiszta a levegő, pihentessük a fegyvert! De addig is, most is, boldogok va­gyunk. Érezzük mindannyian az erőt, a céltudatos cselekvést, s majdnem­­azt mondhatnám az urnak, hogy csak így lehetséges a nagyság, ha kicsi­ből és apránként épül, sok törődés és keservesség árán, de biztosan! Tudja-e az úr, mióta vár erre a né­pünk, hogy olyan vezetés legyen, amelyben bízhassunk? Ez a hunga­rizmus, uram! Mert ugyebár tudja maga is, ha civil is, hogy szóból ért a magyar. De ezt a szót el is kell hinni! És mostan az van meg, hogy a kimondott szót nemcsak meg­értjük, hanem el is hisszük és ha bunkó kell az ellenségnek, hát most majd oda tesszük neki a bunkót, hogy csak úgy­ füstölögjön a füle között. Határozottságot, célokat, szer­vezettséget látunk magunk előtt, s tudjuk, miért harcolunk. Legfőbb Hadúrunk, a Nemzetvezető jár előt­tünk a legszebb példával. A legszebb példa, hogy az élete eddig is csupa küzdelem volt. Van nekem egy igen kedves sógorkám, aki ott szolgál­ a Nemzetvezető közelében, s azt már­d­­ja, hogy mégis csak igen szereti az isten a magyart. Érzelem ez, uram, nem pedig véletlen, s ha ezt meg­érti, akkor megtudja mindjárt azt is, hogy ma miért boldogság magyar katonának lenni!? Azért, mert tud­juk, hogy miért vagyunk katonák! És higgye el, hogy az a katona, aki tudja, hogy miért katona, az a ka­tona győz ! Az anya — Egyszerű, magyar asszony vagyok én, szerkesztő úr! Ne tessék kérdezgetni tőlem. Istenem, azt tet­szik kérdezni tőlem, hogy mit szeret­nék? A gyermekeimet, s ha még életben lesznek, az unokáimat sze­retném jobb életsorsban látni. Ezért dolgozom, ez a vágyam. Legyenek szorgalmasak, takarékosak és tegyék meg a kötelességüket a Hazában is; sokszor aggódok értük, sírok is, a fiaimért, a kettő közül egyik katona, a harctéren van, a másik ipari mun­kás. De mégis csak akkor vagyok boldog, ha ilyenek, mert nem szültem őket alábbvalónak, mint az ellenség, hanem inkább ők legyenek felül. Én szégyelném magam legjobban, ha nem ilyen fiaim volnának. A párom is ott volt soká az első vi­lágháborúban, de az esküvőnkön sem éreztem olyannak a csókját, mint amikor nyolc hónap után ha­zajött szabadságra a harctérről. De­­hát, szerkesztő úr, én egyszerű asszony vagyok, az ilyen beszéd nem újságba való. A kisgazda — Hogy milyen a helyzet? Meg­mondom én magának, mert sokszor elgondolkozok rajta az utóbbi idő­ben. Mondjuk — sertés hízik az ól­ban. Elkövetkezik egy nap, amikor azt mondjuk: „No, most már érett!" S ha ezt mondjuk, akkor már ha­marosan meg kell dölni. Hát látja, uram, ilyen a harctéri helyzet."Magam is frontszolgálaton vagyok, s csak néhánynapos szabadságra jöttem. De mielőtt eljöttem, már megbeszél­tük a pajtásokkal, hogy a sertéssel ez a helyzet. Mindannyian láthat­juk, hogy itt az ideje, mert már igen felfűzött a szovjet. Magyarul mondva: megérett. Hát most majd megdöfjük, a német testvérekkel együttesen. Ez a helyzet, uram. Csak ki kell várni. Eljön a sora ennek is. Muszáj is, hogy eljöjjön, mert ha már a más földjén kell vetni, inkább mi vessünk az ő föld­jén, mint ő a miénken. Akadnak idősebb gazdák, akik pusmognak, hogy hát nem kellett volna így rá­engedni az országra őket. Nem ám! Azonban, mi tehetünk-e erről, vagy az a francos, régi kormányzat?! Ugye, hogy az tehet. Mert úgy bánt az ország dolgával is, mint azzal a földdel, amelyet a parasztnak kellett volna megkapnia. Ez a helyzet, uram. Helyesebben: ez volt a hely­zet októberig. Most meg más hely­zet van. De nyugodt is lehet! Lesz országunk, lesz földünk í­tészete, amely kifejezte a kor lelkét. Gondoljunk a románra, a gótra, a reneszánszra vagy a barokkra. El­képzelhető-e, hogy egy akkora kor­­­szaknak, mint a mai, nincsen mon­danivalója az építészetben?! Ez új Európa új emberének lényege és lelki élete:­ a világosság, célszerű­ség, egészség, tisztaság, napfény! De még ennél is több. Az új Eu­rópa minden dolgozó embernek­­azonosan korszerű jólétet akar jut­tatni ! Az elpusztult városok és vá­rosrészek helyén fog felépülni az uj lakóhely, s vele együtt az uj élet. Az uj városrész uj utcájában, uj há­zában és uj lakásában fogja meg­találni korszerű boldogságát az uj ember. Nem szép-e ez ? Az egyetemi tanár — Milyen lesz a jövőnk ? Ez a magyar tudástól és a magyar tudo­mánytól függ! Ennek a ténynek fel­ismerésében kell dolgoznunk szün­telenül, s akkor a népünk első lesz az egészségben, a sportban és a szellemi életben. Ma még kevesen értik meg, hogy a népi erők felsza­badításával mit hoz fel a fajból a hungarizmus. Amit felhoz, az lesz jövőnk. A színész — Az emberábrázolás és társa­dalmi megjelenítés kolosszális lehe­tőségek előtt áll. Legbiztosabb irány­tűnek az ösztöneimet tartom, s ösz­tönösen soha egy pillanatig sem tartottam lehetségesnek, hogy az eu­rópai kultúra helyét a bolsevizmus sivár és lélektelen mechanizmusa foglalhassa el. Szebbet és izgalma­sabb feladatot el sem tudnék kép­zelni, mint a már most is biztosan vajúdó és megszülető új nemzeti irodalom alkotásaiban alakítani az új embert, aki nemcsak alanya, de cse­lekvő és továbbépítő részese is az új Európa közösségi életének. A ma­gyar színművészet lélekben erre ké­szül. Ezt érzem. És ha érzem, sok­kal több, mint ha csak gondolnám. Az orvos — Egy nép jövője az egészségi állapotától függ. A magyarságnak egészségesnek kell lennie, csecse­mőtől az aggastyánig! Akkor nagy lesz a magyar. Márpedig ez a kor­szakos népegészségügyi változás el­következik. Tudom, mert ismerem a hungarizmust. A társadalombölcselő . Mélységes örömmel kérdezem öntől: tudja-e, mit hozott el a ma­gyarság népcsaládjába a hungariz­mus? Az okszerűséget, a célszerű­séget, a rendet, a rendszerezést. Összefoglalóan azt is, mondhattam volna : a szervezés tudományát! En­nek a tudásnak hiánya volt a mi legnagyobb hibánk. Régebben az egész világ elismerte, hogy bátor és ötletes nép vagyunk. Azután el­ismerték, hogy tehetséges és ötletes nép vagyunk. És mi mégsem tud­tunk értéket alakítani a képessé­geinkből. Most a hungarizmus el­hozza számunkra a magyar ég leg­nagyobb ajándékát. A világ nem­sokára megtudja majd, ki és mi a magyar. Így felelt a nyolc ember az új­ságíró kérdéseire. A nyolc válasz a valóságot mutatja. A magyar való­ságot. K­ENESSEY PÉTER N­yolc magyar ember beszél a magyar jelenről és jövendőről Ilyen a magyar közvéleménykutatás Az építészmérnök — Az új Európa technikai fela­datai grandiózusan szépek. Nekünk, építészeknek a csoportjába tartoznak az építés feladatai. Ezek a­­ősorban az újjáépítendő városokban és fal­vakban adódnak Mindannyian saj­náljuk a háborús küzdelem okozta pusztulást. Kár az öreg utcákért, a régi, jól ismert városrészekért. Azon­ban azt képzelni, hogy helyettük mi épül, csak szakember tudja. Tessék elhinni, nagy gyönyörűség lesz ab­ban, hogy az elpusztult, régi világ helyén korszerű utakat, utcákat, te­reket, középületeket, házakat építhe­tünk. Minden nagy átalakulásnak, korszaknak megvolt a maga építés JB HT­ta -Sámy Zoltán halála Mélységes megrendüléssel veszik tudomásul a hungarista tömegek, hogy az egyik terrorbombázás áldo­zatául esett Sámy Zoltán testvérünk, az Operaház igazgatója, a zenei ügyek kormánybiztosa. A régi magyar nemzetiszocialisták szerették, tisztelték és értékelték Sámy Zoltánt, mint a hungarizmus legismertebb zeneszerzőjét, az eszme egyik kiváló harcosát, az Operaház művésztagját, aki velünk együtt tol­lal is harcolt annak idején az elzsi­­dósodott Opera megtisztításáért és a tiszta magyar művészet szolgálatába állításáért. Sajnálatos, hogy amikor mint igazgató végleg megtisztította első dalszínházunkat a befurakodott zsidóktól, utána a szovjet­ ostrom következtében már nem sokáig ve­zethette a m. kir. Operaházat,­­ és még sajnálatosabb, hogy oda most már többé nem térhet vissza. Mint zeneszerző is eredményesen harcolt dalaival, pompás indulóival a hungarizmusért. Arató Géza, Fe­hértáji Tibor és Kondorosi László verseire ő szerezte a legtöbb hun­garista dalt, amelyek közt legelől áll a Nyilaskeresztes Párt Hungarista Mozgalom himnusza, a minden ér­tekezleten és ünnepségen énekelt „Ébredj Magyar“ és két legismer­tebb indulója, a „Riadó hangzik“ és a „Testvér, elég a szolgaságból“. Ezt a kiváló magyar tehetséget is hosszú időn át elnyomta a magyar kulturéleten, a zeneművészeten és az Operaházon is eluralgó liberális zsidó rendszer. Zenei kultúránk és a hungarizmus nagy veszteségére alkotóereje teljé­ben, a legszebb férfikorban halt meg Sámy Z­­ián, akitől mint zeneszer­zőtől mindazok, akik ismerték és becsülték, még igen sokat vártak. Sámy Zi­liánnak nemrég készült el új magyar operája, amelyet baráti művésztársaságban bemutatott. Új irányú, r­igga stílusú, melódia­gaz­dag, hargu opera ez, amelynek nagy sikert jósolnak. Sajnos, szer­zője az opera nyilvános bemutatóját nem érhette meg. Úgy tudjuk, hogy az opera részleteit a rádió „A hun­garizmus a zenében“ című soroza­tában, vagy Sámy Zoltán emlékének szánt előadásában indulóival, dalai­val együtt bemutatja. A hungaristák közt Sámy Zoltán testvérük emléke sose halványulhat el: mind­ rá gondolunk, amikor érteke­leteken, ünnepségeken az „Éb­redj magyar“-t énekeljük, vagy ami­kor vérpezsdítő indulóit halljuk. Ugyanakkor az emlékezés mellett ét szívünkben érte és minden elpusz­tult magyar testvérünkért a bosszú, a megtorlás gondolata is. SOMODY ISTVÁN Új MAGYARSÁG

Next