Új Művészet, 1991 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1991-09-01 / 9. szám

A nő és a képzőművészet kapcsolata a XIX-XX. század fordulóján F. Dózsa Katalin „Makart nőibe szerel­mes volt Bécs. Margitay Tihamér modelljei után sóhajtozott a magyar gazdatiszt. Reznicek báli szépségéért rajongott a gimnazista fantáziája.” A Magyar Iparművé­szetben 1927-ben meg­jelent kis glossza megál­lapítása igaz. A három alkotó művészi kvalitá­sa, jelentősége, stílusa eltérő, de összeköti őket a közönségre gyakorolt hatásuk. A nő - meztelenül vagy pompásan felöltöz­ve - évezredek óta témá­ja a képzőművészetnek. A XIX. század elején azonban különféle for­mában és stílusban fő­szereplővé vált. A szalonok ünnepelt festői a korszak szépség­­ideálját megtestesítő társasági hölgyeket örö­kítették meg. E nőala­kok arcvonásai bájosak, szemük kifejező, alakjuk telt és bőrük hamvasan fénylik a meleg selymek, puha bársonyok és ékkövek csillogása között. Gyakran a hölgy a historikus divatnak megfelelően barokk vagy reneszánsz formákat idéző ruhákat vi­selt. A képen ábrázolt személyisége mellett ugyanis nagy hangsúlyt kapott a ruha és az ékszer gazdag­sága. E stílus meghatározó egyénisége az Osztrák- Magyar Monarchia területén a bécsi festőfejede­lem, Hans Makart, akinek ízlése abszolút mérték­adó volt. Az 1880-as években a szalonok, úriszobák berendezése, de még a papír- és szárazvirágból kö­tött díszcsokrok is mind „Makart”-stílusúak voltak. Hazánkban Lotz Károly a bécsi mesterhez hasonló brilliáns festőiséggel örökítette meg leányait. Az évszám nélküli, de a viselet alapján 1880 kö­rülire datálható, Lotz Kornéliát ábrázoló kép talán a legjellemzőbb al­kotása ennek a stílus­nak. A szép fiatal nő tol­las Rubens-kalapot visel s reneszánsz, hasítékos ujjú ruhát. De nem csak az öltözék, a kép ecset­kezelése is a régi meste­reket idézi. A hivatalos portrék stílusában ké­szült a korszak másik nagy alkotójának, Ben­czúr Gyulának Nádasdy Ferencné Zichy Ilona grófnőről 1870 körül festett képe, amely a fia­talon elhunyt asszonyt magyar díszruhában áb­rázolja, érvényre juttat­va a selymek, csipkék, gyöngyök reprezentatív szépségét. Más a helyzet Margi­tay Tihamérral. Az egykor oly népszerű festő képe­in édeskés zsánerjeleneteket láthatunk, melyek ha­sonlóan más, ma már szintén alig ismert alkotók (Spányi Kornél, Neogrády An­tal, Jendrassik Jenő, Ru­­bovics Márk) műveihez, elsősorban lakásdekoráció céljából készültek. E jeleneteknek már a címe is jellemző - A kikosarazott kérő, A féltékeny, A mézes­hetek, Enyelgés stb. Nőalakjaik mosolygós szemük­kel, pici szájukkal, kívánatos dekoltázsukkal va­lóban azt az édes, buta ideált testesítették meg, aki, valljuk be, még ma sem csupán a vidéki gaz­datisztek álma! Benczúr Gyula: Gróf Nádasdy Ferencné Zichy Ilona, 1870 k., olaj, vászon, 150 x 100 cm 41

Next