Új Művészet, 1992 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1992-06-01 / 6. szám
SAJTÓSZEMLE FOLYÓIRATSZEMLE HELIKON VILÁGIRODALMI FIGYELŐ A HELIKON című világirodalmi folyóirat legutóbbi, 1991/1—2. száma kifejezetten művészettörténeti jellegű összeállításnak tekinthető. A biedermeier kora — nálunk és Európában — a szerkesztőség ezzel az alcímmel állította össze a lap tematikus számát, melyben jeles hazai és külföldi irodalom- és művelődéstörténészek mellett a korszakkal foglalkozó legkiválóbb művészettörténészek tanulmányai is megtalálhatók. Szvoboda Gabriella a kor magyar festészetéről, Cipa Péter a szobrászatáról, Szabolcsi Hedvig lakáskultúrájáról, F. Dózsa Katalin pedig az öltözködés, a divat kérdéseiről értekezik. A Szemle rovatban több, e korszakba vágó bécsi, müncheni és budapesti kiállításról ill. tudományos kiállítási katalógusról olvasható elemzés, többek között Széphelyi F. György, Szabolcsi Hedvig és Cipa Péter tollából. A BUKSZ, a Budapesti Könyvszemle című kritikai folyóirat is közöl időnként képzőművészeti tárgyú cikkeket. Az 1991. évi 4. szám írásai közül kiemelkedik Gábor Eszter bírálata három jelentős építészettörténeti kiadványról: Moravánszky Ákos: Építészet az Osztrák-Magyar Monarchiában, Sármány Ilona: Historizáló építészet az Osztrák-Magyar Monarchiában és Gerle János—Kovács Attila—Makovecz Imre: A századforduló magyar építészete című könyvéről. A hibák és erények tárgyilagos elemzése után a bíráló erre a következtetésre jut: ,,De ahhoz, hogy a Magyarországon történteket és létrejötteket összevethessük pl. a bécsiekkel, mindenekelőtt tudnunk kellene, hogy mi volt itthon. Márpedig azt senki sem tudja, és kutatás nélkül nem is fogja tudni! Nem tudjuk, ki mit csinált, és mit ki csinált. (Gerle Jánosék erre kívánnak — részlegesen — választ adni.) Azt sem tudjuk, hogy ki hol mit és mi módon tanult — mennyit az iskolában, a polytechnikumokban, az akadémiákon, és mennyit a gyakorlatban az építészeti irodákban és az építkezéseken? Hogyan kerültek bizonyos feladatokra megfelelő vagy éppen a nem megfelelő emberek? Miből építkeztek? Milyen anyagból és milyen pénzből? Milyen volt a megrendelő és az építész viszonya? Ki és hogyan határozta meg az építészeti programot? Milyen volt az építészek, az építőmesterek és a vállalkozók anyagi és társadalmi helyzete és presztízse?” Hogy milyen alapkutatásokra van szükség, arra éppen Gábor Eszter adott jó példát egy másik tudományos folyóiratban, a Művészettörténeti Értesítő legutóbbi számában. MŰVÉSZETTÖRTÉNETI ÉRTESÍTŐ A MŰVÉSZETTÖRTÉNETI ÉRTESÍTŐ, hasonlóan több más akadémiai folyóirathoz, több éves késéssel jelenik meg. Az elmúlt évben viszont gyorsan egymást követve több számát is kézbe vehettük. Az 1989. évfolyam 1—4. összevont számában igen sokféle témáról számolnak be a kutatók, olvasható tanulmány Tiziano Pietájáról (Újvári Péter), Steindl Imre berlini Reichstag terveiről (Horváth Alice), valamint három kutatási beszámoló az ikonfestészet tárgyköréből (Puskás Bernadett, Nagy Márta és Rúzsa György). Az 1990. évfolyam 1—2. számából mindenképp említésre méltó Nagy Ildikó tanulmánya, amely a magyar historizmus szobrászatát mutatja be, rendkívül élvezetes stílusban, igen sok forrásanyag felhasználása alapján. Végkövetkeztetése szerint:, ,A magyar szobrászat egy negyedszázad alatt az ügyetlen, suta kezdetektől eljutott egy egyetemes stílusáramlat — a historizmus — európai rangú mestereiig.... Az 1900-as párizsi világkiállításon három magyar szobrász kap nagydíjat... Azt azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy a világkiállítás meglehetősen kaotikus szobortömegében már egy letűnt szellemiség és ízlésvilág manifesztálódott. Az igazi szenzációt, az új érzelem- és formavilágot a Rodin-pavilon jelentette... A magyar társadalom azonban csak nagyon kis mértékben tudta kinevelni azt a réteget, amelyik ezt az új szellemet befogadta.” Gábor Eszter tanulmánya, Az epreskerti művésztelep, hatalmas levéltári és irattári forrásanyag feltárásával és feldolgozásával ad képet a századforduló építészettörténetének, egy eddig csak vázlatosan, csak kevéssé ismert részletéről. Telepy Katalin pedig Strobentz Frigyes (1856—1929) münchenben élt magyar festő munkásságát mutatja be dolgozatában, lényegében az első monografikus igényű áttekintést adva a csaknem teljesen elfeledett életműről. T. Á. Samu Géza Alapítvány Samu Géza szobrászművész — a Magyar Művészetért-díj, a Munkácsy-díj, a Posztumusz Életfa-díj kitüntetettje — 1990 októberében hunyt el. Életművének, művészi hagyatékának feldolgozására, megőrzésére, műveinek rekonstruálására, további kiállításokon való szerepeltetésére, emlékmúzeumban való elhelyezésére, a művész érdekképviseletének ellátására 1991-ben megalakult a Samu Géza Alapítvány. Az Alapítványazzal a kéréssel fordul a művésztársadalomhoz, kollégáihoz, mindazokhoz, akik szerették és értékelték életművét, hogy támogassák az Alapítványt. A SAMU GÉZA ALAPÍTVÁNY számlaszáma: 510-72715-6 Az Alapítvány tagjai előre is köszönik segítségüket: Balikó Gyula, Balipap Ferenc, Dévényi István, Doszpod Gyuláné, B. Farkas Tamás, Feledy Balázs, Földes Emília, Húber András, Kernács Gabriella, Keszthelyi Ferencné, Kovalovszky Márta, Kozák Csaba, Kő Pál, Makovecz Imre, Murányi Sándor, Néray Katalin, Orosz Péter, Pallai Márta, Dr. Péterfy Ferenc, Péterfy Ferenc, Péterfy Gizella, Péterfy László, Samu Zsófia, Sümegi György, Dr. Szőnyi István, Tóth Zsigmond, Varga Géza Ferenc Textilbiennálék és szimpózium Szombathelyen 1992. június 18-án nyílik a 12. Magyar Textilbiennálé és a 9. Nemzetközi Minitextil Biennálé Szombathelyen a Savaria Múzeum és a Szombathelyi Képtár épületében. A megnyitót követően kétnapos Textilszimpóziumot rendez a Magyar Textilművészek Szövetsége Vas megye ön- 86