Új Művészet, 2013 (24. évfolyam, 1-12. szám)
2013-07-01 / 7. szám
Rónai-Balázs Zoltán A nagy nekirugaszkodás Kicsiny Balázs Anthem című installációjáról ■ Inda Galéria, 2013. V. 16-VI. 21. Az „anthem” szó himnuszt jelent. Ez a legelterjedtebb olvasata, de az angol köznyelvben népszerű dalt vagy zenedarabot is takar, és emellé még felsorakozik a kórusmű vagy ének, aminek egyházi, esetlegesen politikai tartalma van. A címválasztás tehát eleve többárnyalatú, alternatívákban nem szűkölködő értelmezést generál. Ha efelől közelíti meg az installációt a látogató, akkor abban a fura helyzetben találja magát, hogy egyszerre több pontból indul el, amelyek ennek ellenére mégis csak egymáson helyezkednek el. Ez a későbbiekben, a látványban elmélyedve tovább erősödik. A két fő terembe lépve (amelyek egybenyitva erre lehetőséget adnak úgy, hogy közben a mű tagolását nem lehetetlenítik el) az ember nehezen tud elvonatkoztatni attól, hogy szürreális térbe jutott - ám, ha ez az érzés üle- Kicsiny Balázs- ke<dett kicsit, nem árt, ha mégis megteszi. Anthem Elsőre a legszembeötlőbb Münchha- 2013, Inda Galéria -------------------------------------------------------------------usen báró, aki talán legismertebb momentumában van jelen: haját markolva pont a mocsárból rántja ki magát, lovastól. Mocsár nincs, a lovat is mi képzeljük oda a bennünk lévő erős kulturális, olvasmányélmény-beli lenyomat miatt. Ez a lenyomat olyan meghatározó, hogy a figurát, magam legalábbis, gondolkodás nélkül férfiként vettem tudomásul, pedig a báró jelen esetben nő. Idős nő, fehér, ritkás hajjal, lovát pedig a parkettából két fémpálcán felmeredő kengyelvasak és a hasonló, csak meghajtott kantár jelzi, együtt a lovaglópózzal és az úrlovas öltözékkel - ami korabeli, ám nem sokat változott azóta, akár mostani is lehetne. Münchhausen a levegőben lovagol, erős, statikus kötődéssel a földhöz. Mozdulatai ellenére nem megy sehova, ebben az ellentétben van jelen. A báró haja magyarázatra nem szoruló szimbólum. Ezt a szimbólumot vezette át a művész a következő térbe, egész a mennyezetre szerelt (régi polgári lakásokból ismert) csillárig, hogy erről függjön rajta fejjel lefelé egy különös öltözetű ember. Tetőtől (ami ez esetben a talptalpig (ami meg a feje, ergo a tető) fehér frottírba burkolt, ami különös keveréke a puha, otthonos fürdőköpenynek és az éppen nem komfortos közeget idéző (talán vegyvédelmi) védőruházatnak. Mindezt kiegészíti egy ejtőernyős heveder, amihez nem tartozik ernyő, sem zsinórok. Ezek Münchhausen haja, sőt Münchhausen maga kéne hogy legyenek. Münchhausen örökifjú, és a férfiasság megtestesítője. Idős nőként, előbbi jellemzőit mégis megtartva önmagában: antagonisztikus ellentét. Vagy mégsem? Egy erősen emancipálódott Münchhausen-nő c, függvényével, az otthonos vészhelyzetben felfelé mégsem ereszkedő, androgünnek tűnő alakkal, aki időre megy, vagy időre lóg, de már, vagy még nem időben, mert az óráját nézi, ami ebben a pozícióban némileg abszurd viselkedés. Kettejük között a férfinak maradt Münchhausen se fent, se lent - odabent, magában. Persze időben vannak. És helyen. És, mint azt Kicsiny Balázs maga mondja, rosszkor, rossz időben, rossz helyen. És nyilván nem az Inda rossz hely. Mindössze a művész kihasználja azt a tényt, hogy a galéria lakásból lett kialakítva, körülötte mindenütt lakások, ami bentről nézve ennek megsokszorozódását, általánossá válását eredményezi. Lakások, bennük családokkal. Kicsiny Balázs látásmódja pedig pesz Fotók: Muladi Brigitta 10 új művészet 2013107