Új Művészet, 2015 (26. évfolyam, 1-12. szám)

2015-06-01 / 6. szám

kísérleteinek az értelmezésére is vállalkozik, s az eszmei gyökerek vizsgálatával alkotáslélektani tanul­ságokkal is szolgál. A 2011 -es Csók-konferenciát is meghatározó transzdiszciplináris szemlélet a kötetet is jellemzi. A rokon tudományágak (néprajz, kultúratu­domány, irodalom- és társadalomtör­ténet) bevonása új szempontokkal, új interpretációs lehetőségekkel gazdagította a kutatást. A keleti képtémákkal két tanulmány is foglal­kozik: Gellér Katalin széles nemzetközi kitekintéssel, művészet- és kultúr­történeti vonatkozásaiban tárgyalja az orientalizmus és a japonizmus tendenciáit Csók festészetében. A Csók István keleti tárgyait őrző hagyatékát feldolgozó Fajcsák Györgyi pedig a sinológus szemszögéből elemzi ugyanazt a tárgycsoportot. Többféle megközelítésben, néprajzi és művészettörténeti összefüggésekben tárul fel Csók kapcsolata a népművé­szettel Szacsvay Éva, Gärtner Petra és Jurecskó László írásain keresztül. A sajtóban túlhangsúlyozott s öncé­lúan használt impresszionista jelző Csókra alkalmazására mindezidáig nem volt tudományosan megala­pozott magyarázat. Révész Emese a Balaton-képek vizsgálata során a művész tájképeinek festőiségét, színproblémákra koncentráló képalkotási módszerét hozza kapcsolatba a francia impresszionizmussal oly módon, hogy párhuzamba állítja Csók személyes közlé­seiből leszűrhető festői ambícióit és indíttatásait Monet impresszionista sorozatai kapcsán megfogalmazott ars poeticájával. Noha a párhuzamok kétségtelenül találóak, nem először merül fel a kérdés, hogy mennyire van létjo­gosultsága ennek a stílustörténeti kategóriának a magyar festészetben. Forgács Éva a Magyar Vadak terminológia kapcsán fogalmazta meg jelen esetben is érvényes felve­tését: „ugyanazt jelenti-e egy és ugyanazon festői nyelv két különböző kultúrában? Átvihető-e akár koncepció, akár művészi gyakorlat egyik kultúrából a másikba; mennyiben módosítja egy másik kulturális kontextus egy adott művészi jelen esetben festői nyelv jelentését és funkcióját?"4 Révész Emese Csók kapcsán Monet hatásáról beszél. Azonban fontos megjegyezni, hogy „az impor­tált dolgok asszimilálódnak is egyidőben. Átalakulnak [...]. A hatástörténet általában az autentikusság kritériumán alapul. Mindenekelőtt arra kérdez rá, jól értettük-e az adott szöveg, kép, művészeti mozgalom vagy éppen társadalmi elmélet jelentését. Ezzel azonban [...] éppen a történelmileg meghatározó momentumot hall­gatjuk el, azaz, hogy mi történik az interpretáció, a fordítás, az adap­táció pillanatában, egyszóval miféle átalakulás zajlik."5 Michael Werner imént idézett szavaival egyetértve úgy vélem, hogy végeredményben nem az a kérdés, hogy milyen stílusirányzattal hozható összefüggésbe Csók, illetve, hogy milyen hatások érték, hanem az, hogy ezeket milyen átalakításokkal építette be művészetébe, milyen (stiláris) jellegzetességei vannak a festészetének, amelyek egyéni hangját, sajátos kézjegyét adják. Ami pedig a „magyar impresszionizmus" terminust illeti, ideje volna alapos szakmai szimpózium keretében megvitatni annak történeti és stíluskritikai vonatkozásait, valamint létjogosultságát a magyar művészet esetében. A gazdag képanyagot felvonultató kötetben megtalálható a fehérvári és a balatonfüredi kiállítás műtárgyjegyzéke tematikus és kronolo­gikus bontásban, ez utóbbi esetében az irodalom, a proveniencia és CSÓK ISTVÁN: Nő enteriőrben sárga függöny előtt, 1910 körül, olaj, vászon © uM ^június

Next