Új Művészet, 2015 (26. évfolyam, 1-12. szám)
2015-06-01 / 6. szám
kísérleteinek az értelmezésére is vállalkozik, s az eszmei gyökerek vizsgálatával alkotáslélektani tanulságokkal is szolgál. A 2011 -es Csók-konferenciát is meghatározó transzdiszciplináris szemlélet a kötetet is jellemzi. A rokon tudományágak (néprajz, kultúratudomány, irodalom- és társadalomtörténet) bevonása új szempontokkal, új interpretációs lehetőségekkel gazdagította a kutatást. A keleti képtémákkal két tanulmány is foglalkozik: Gellér Katalin széles nemzetközi kitekintéssel, művészet- és kultúrtörténeti vonatkozásaiban tárgyalja az orientalizmus és a japonizmus tendenciáit Csók festészetében. A Csók István keleti tárgyait őrző hagyatékát feldolgozó Fajcsák Györgyi pedig a sinológus szemszögéből elemzi ugyanazt a tárgycsoportot. Többféle megközelítésben, néprajzi és művészettörténeti összefüggésekben tárul fel Csók kapcsolata a népművészettel Szacsvay Éva, Gärtner Petra és Jurecskó László írásain keresztül. A sajtóban túlhangsúlyozott s öncélúan használt impresszionista jelző Csókra alkalmazására mindezidáig nem volt tudományosan megalapozott magyarázat. Révész Emese a Balaton-képek vizsgálata során a művész tájképeinek festőiségét, színproblémákra koncentráló képalkotási módszerét hozza kapcsolatba a francia impresszionizmussal oly módon, hogy párhuzamba állítja Csók személyes közléseiből leszűrhető festői ambícióit és indíttatásait Monet impresszionista sorozatai kapcsán megfogalmazott ars poeticájával. Noha a párhuzamok kétségtelenül találóak, nem először merül fel a kérdés, hogy mennyire van létjogosultsága ennek a stílustörténeti kategóriának a magyar festészetben. Forgács Éva a Magyar Vadak terminológia kapcsán fogalmazta meg jelen esetben is érvényes felvetését: „ugyanazt jelenti-e egy és ugyanazon festői nyelv két különböző kultúrában? Átvihető-e akár koncepció, akár művészi gyakorlat egyik kultúrából a másikba; mennyiben módosítja egy másik kulturális kontextus egy adott művészi jelen esetben festői nyelv jelentését és funkcióját?"4 Révész Emese Csók kapcsán Monet hatásáról beszél. Azonban fontos megjegyezni, hogy „az importált dolgok asszimilálódnak is egyidőben. Átalakulnak [...]. A hatástörténet általában az autentikusság kritériumán alapul. Mindenekelőtt arra kérdez rá, jól értettük-e az adott szöveg, kép, művészeti mozgalom vagy éppen társadalmi elmélet jelentését. Ezzel azonban [...] éppen a történelmileg meghatározó momentumot hallgatjuk el, azaz, hogy mi történik az interpretáció, a fordítás, az adaptáció pillanatában, egyszóval miféle átalakulás zajlik."5 Michael Werner imént idézett szavaival egyetértve úgy vélem, hogy végeredményben nem az a kérdés, hogy milyen stílusirányzattal hozható összefüggésbe Csók, illetve, hogy milyen hatások érték, hanem az, hogy ezeket milyen átalakításokkal építette be művészetébe, milyen (stiláris) jellegzetességei vannak a festészetének, amelyek egyéni hangját, sajátos kézjegyét adják. Ami pedig a „magyar impresszionizmus" terminust illeti, ideje volna alapos szakmai szimpózium keretében megvitatni annak történeti és stíluskritikai vonatkozásait, valamint létjogosultságát a magyar művészet esetében. A gazdag képanyagot felvonultató kötetben megtalálható a fehérvári és a balatonfüredi kiállítás műtárgyjegyzéke tematikus és kronologikus bontásban, ez utóbbi esetében az irodalom, a proveniencia és CSÓK ISTVÁN: Nő enteriőrben sárga függöny előtt, 1910 körül, olaj, vászon © uM ^június