Új Művészet, 2016 (27. évfolyam, 1-12. szám)
2016-05-01 / 5. szám
HUNGARTJában, amikor Florence Nightingale munkássága érdekelte, ő azonban feminista céljaira inkább kisajátította, mintsem rekonstruálta a modern betegápolást megalapító (hős)nő alakját. Maurer Dóránál pedig - korát megelőzve - a történelmi megismerhetőség került fókuszba. E sarkos vélemények később árnyaltabbá váltak, a gyakran hosszú projektek bonyolultabbak, sokrétűbbek lettek. Simon Starling, aki 2008-as Három madár, hét történet, betoldások és elágazások című kiállításán kultúr-, illetve művészettörténeti összefüggéseket mutatott be, a történelemnek valamiféle poézise érdekelte, míg Sípos Eszter installációja ugyan nem kevésbé költői, de őt sokkal inkább a valóság érdekli. A bemutatás módjában azonban nyilvánvalóvá teszi, szkeptikus a tekintetben, feltárható-e és bemutatható-e az, ami és ahogyan történt A megismerési vágy és a megismerhetőség közötti szakadék felismerése nyomán a megismerőben képződő feszültség megnyilatkozása teszi poétikussá installációját. 1974-ben Hans Haacke a kölni Wallraf-Richartz Múzeum felkérésére készítette el Manet-PROJEKT 74 című munkáját, amely abból állt, hogy Manet Spárgák (1888) című festménye mellé helyezte volna el tablóit, amelyeken a kép korábbi tulajdonosainak társadalmi és gazdasági pozícióját is feltüntette. A 9. tablón Hermann J. Abs rövid, fényképes életrajza szerepelt, aki a Múzeum Baráti Körének elnöke volt, és segített a múzeumnak megszerezni a Manet-festményt. Haacke feltárta, hogy Abs a III. Birodalomban a Deutsche Bank tanácsadója volt, és még 50 tisztséget töltött be, ezért háborús bűnösként hat hetet töltött brit börtönben. (Godfrey, Tony, 246-247.) Haacke helyspecifikus projektje nélkülözi a szubjektív elemeket. Számára a történelmi feltárás és az igazság bemutatása eszköz volt ahhoz, hogy rámutasson a kulturális politika visszásságaira. Haacke hiszi, hogy igazságosabb világot lehet létrehozni a művészet (a műkereskedelem és a muzeológia) területén, ha alkotásain keresztül átlátszóvá teszi a valóságot, ha napvilágra hozza a múlt „objektív", eltagadott tényeit. „(...) szeretem a múltat átalakítani - a múlt mindig a jelen fényében értelmeződik át"- mondja egy interjúban Eleanor Antin (Meeker), aki számára - hasonlóan a korábbi regényírókhoz - a történelmi tények alapanyagok, amelyekből felépíti műveit. Az Angel of Mercy (A kegyelem angyala) című művében (1976/1981, fotóalbumok és performanszok) személyes indíttatásból (Mason) Florence Nightingale (1820-1910) szerepébe bújt. A fényképek az 1850-es évek fotográfiáit idézik: technikájukkal, a szereplők öltözetével, a megjelenített környezettel és harci eszközökkel hitelesen közvetítik a sebesültek ápolásának vagy a tábori életnek az epizódjait, a krími háború sebesültjeit - ahol egyébként először alkalmaztak fotós haditudósítót Roger Fenton személyében. Beállított, narratív fotográfiái Antin szerepjátékán keresztül a nézőhöz közel hoznak egy 19. századi példaképet, egy nőt, aki gazdag felső középosztálybeli életmódját hagyta ott, hogy betegápolóként szolgáljon, aki megreformálta az egészségügyet, aki Eleanor Antin Szolgálati utam a Krímben. A kegyelem angyala című (1-38) sorozatból, 1977, fotónagyítás, papír, 77,2x55,9 cm Eleanor Antin: A kegyelem angyala, 1977-81, multimédia-installáció, 2007