Új Művészet, 2020 (31. évfolyam, 1-12. szám)
Melléklet
zene torz, megtört ritmusképzeleteihez hasonlóan a racionalitáson és a matematikai V. logikán túlmutató extra- vagy nonmatematikai gépi kódot, amely megnyitja az ismeretlen kapuját. Könnyen lehet, ez a rejtőzködő, titokzatos adattömb, akár az emberi tudatot megkerülve, más technológiai eszközök számára fed fel bensőséges, nem szándékolt tartalmakat. Nem csak egy készült ebből a műalkotásból, így a város több pontján is irracionális vagy hiperracionális gépi portálok nyílhatnak meg a virtuális valóságba és Dear sötét zenei fantáziáinak mélyére. A Black City különleges kiadásában arról van szó, hogy nemcsak az elektronikus zene előállításában használnak számítógépet, bonyolult keverőpultokat és a szemplerezéshez innovatív szoftvereket vagy zeneszerkesztő programokat, hanem gyakran maguk a kész műalkotások is az antropocentrikusan értelmezett zenei élmény vagy akár az emberi hang elnyelődéséről tanúskodnak a gépi zörejekben és mechanikus zajokban. A fekete totem már-már H. P. Lovecraft horrornovelláit megidézve tesz hozzá az elektronikus zene poszthumán kontinuumához. A képzőművészet Matthew Dear 2010-es albuma esetén tökéletesen egészíti ki a zenei élményt, sőt azzal egy furcsa fizikai kapcsolatot is megnyit, amely mégis az online térbe kapcsolja be a zenehallgatót. Az elektronikus zene, a számítógépes effektek, a szemplerek egy, az embert a zene középpontjából kiszervező, poszthumanisztikus technológiai átalakulás különböző megnyilvánulásai. Ariane Laurie Harrison nézetében a különböző „okos anyagok", érzékelőrendszerek (szenzorok) és az átható technológia korában az emberi létezés egyre inkább egy „poszthumán kontinuumon" belül fog lezajlani egy olyan radikálisan átformált és technicizált környezetben, amely megváltoztatja az emberről alkotott hagyományos fogalmainkat.4 Talán a mitikus Khar Khot kel életre i a kifordított, sötétbe borult, technicizált nagyváros mélyén? Deal albumán a hangszerek felismerhető hangjai, a hangfelvételek eredeti változatai és végül az emberi hang is lenyűgöző módon merül el a feketeségben. Ámde ez a poszthumán technikai állapot egy szónikus embertelenítést végrehajtva hallhatóvá teszi a radikális idegenséget. Nem csupán a modern nagyvárosi élet furcsaságainak kifordított felmutatása alkotja a Black City lényegét, hanem - ahogy erre a zenekódot tartalmazó hiperracionális totem is utal - egy mitikus, ősi, embertelen feltárhatatlanság. Az album szívében New York helyett sokkal inkább Khar Khot mitikus sötétsége és romos visszahúzódása lüktet elektronikus dobok formájában. A teljes elzárkózás és ezen elzárkózás elmondhatatlansága rokonítható Levi R. Bryant sötét dolgok (dark objects) fogalmához. Bryant, Bruno Latour tanítványaként, igyekszik a dolgok sokféleségében egy új kategorizálási kísérleten keresztül sajátos rendszert alkotni, és világos, szatellita, elhomályosult fekete lyukról és sötét dolgokról beszél.5 Bryant nézetében a sötét dolgok, a laruelle-i lointainhoz hasonló módon olyanok, amelyeket még feltételezni sem vagyunk képesek, létezésükről nem rendelkezünk sem elméleti, sem empirikus tapasztalattal. A sötét dolgok leírhatatlanok, elképzelhetetlenek, tehát a Thacker által meghatározott „érvénytelenítés" sajátságos fogalmiságán keresztül ragadhatóak meg. Szó szerint elképzelhetetlenek, és ezen elképzelhetetlenségen keresztül érvénytelenítenek bármiféle viszonyítási rendszert, legyen az racionális vagy akár emocionális. A lemezről beszélvén Dear egy olyan futurisztikus metropoliszról szól, amely sohasem alszik. Azonban ez a nem alvás - álláspontunk szerint - az életen túliság anorganikus aktivitásához vezet. A Black City kifordítja New Yorkot, és a mélyén leírhatatlan, sötétbe burkolódzó, nyálkás ősi entitásokat talál, megnevezhetetlen gépi monstrumokat, amelyek csupán néhány fekete totemen keresztül kommunikálnak. Dear fekete városában „egy sajátos időtlenség uralkodik, egy olyan város, amely mindig ébren van, talán mindig elektronikus módon van bekapcsolva. És nem lehet lekapcsolni. Ez az a képzelt, furcsa, sohasem alvó város. De mégis tele van vággyal, szerelemmel és sötét árnyékokkal." A sötét totemeken keresztül kerülhetünk kapcsolatba az életen túli aktivitástól nyüzsgő, már elpusztult Khar Khot mitikus valóságával, ahol a poszthumán elektronikus zajzenén keresztül ismerhetjük meg a sötét árnyak szenvedélyességét. Jegyzetek 1 Peter Krapp: Noise Channels. Noise Channels. Glitch and Error in Digital Culture, 2011, Minneapolis, University of Minnesota Press, 62. 2 Ghostly International unveils the totem Mon, Resident Advisor, 2010. augusztus 2., link: https:/www.residentadvisor.net/news/12587?comments=2 3 Uo. 4 Ariane Lourie Harrison: Charting Posthuman Territory 3-4., In Ariane Lourie Harrison (szerk.): Architectural Theories of the Environment. Posthuman Territory, 2013, New York, Routledge, 3-36. 5 Levi R. Bryant: Onto-Cartography. An Ontology of Machines and Media, 2014, Edinburgh, Edinburgh University Press, 198-211. 6 Sarah Ferguson: Conversations. Matthew Dear, Exclaim.ca, 2010. szeptember, link: https:/web.archive.org/web/20100830010819/ http:/www.exdaim.ca/articles/webexdusives.aspx?csid 1 = 147 A zenéhez való eljutást biztosító fekete, totemszerű, titokzatos kódot tartalmazó eszköz M -Ja