Uj Nemzedék, 1919. október (1. évfolyam, 3-27. szám)
1919-10-01 / 3. szám
Liberalizmus. A magyar sajtó egy része azzal kezdi szabad lélegzetét, hogy a liberalizmust hívja segítségül új, országépítő, közvéleményt alakító mániájához. Csak a liberalizmus mentheti meg az országot — írják — a teljes megsemmisüléstől, csak a liberalizmus emelheti fel újra a politikai, gazdasági és kulturális fejlődés verőfényébe. Liberalizmus nélkül még a mostaninál is szörnyűbb végre jutunk. Csak a liberalizmus és demokrácia tehet bennünket erősekké és versenyképesekké. A liberalizmus az a csodaszer, mely a szétomlott, feldúlt, megalázott és koldus Magyarországot előre ihletheti. Ennek a csodaszernek puszta érintésétől a halálos beteg fel fog kelni és járni fog, mint Jairus bánya a Mester és Megváltó szavára valamikor. [Mi több, a Hseralizzm® nemcsak a sajtóban kisért. Liberális pártcsoportok bontanak zászlót a politikai porondon is. Sőt liberális blokk és liberális mellékkormány készül, hogy mindazok, akik már kétségbeesni készültek a liberalizmus hiánya miatt, megvigasztalódjanak, hogy, ima, nincs még veszve Magyarország. 7 ffh«»m.Twimnal KBOBOdó kisértetjavas meg képzeletünk előtt, ennek az avatal iszonyu, bűnös emlékektől történt szónakdenevér-járására. Ezzel a szóval ringatták álmokba, nagyratörő reménységekbe valamikor az osztrák abszolutizmusból ébredező Magyarországot s ebből a szóból, ebből a zászlóból lett az a kalóz-lobogó, mely alatt annyi hazugság, annyi romlottság, annyi lelki és erkölcsi méreg, annyi pusztulás szakadt a naiv, gyanútlan magyarságra. Ez alatt a kalóz-lobogó alatt indult meg az a hódító hadjárat, mely a régihez viszonyítva, egy nemzedék alatt felismerhetetlenségig megváltoztatta Magyarország, s a magyar nemzet egész belső, politikai, gazdasági, etnográfiai, kulturális és erkölcsi struktúráját Mélységét és következményeit, organikus jellegét és külső jelenségeit tekintve, ez az átalakulás az elfogulatlan szemlélőnek azokat a rajzokat idézte az emlékébe, melyekkel Fernere a római birodalom belső társadalmi és gazdasági szerkezetének változásait, a mezőgazdaságról , a birtokos nemesség és szabad parasztság uralmáról a merkantilis — plutokratikus korszakba, majd a demagógia és csőcselék-uralom rémségeibe való áthanyatlását oly mesteri módon mutatja meg kétezer esztendő távlatában. nyolcat az a kisajátítási folyamat, mely a magyar földbirtok jó negyedrészét idegen kezekre juttatta. Ennek a liberális politikának védőpajzsa alatt alakult ki Magyarországon az új latifundiumok hatalmas osztálya, miközben a magyarság százezrei, a magyar föld népének nincsetlenjei koldusbotot voltai kénytelenek kezükbe venni,, hogy új hazát és kenyeret keressenek a tengeren túl. A liberalizmus nevében nőttek új értelmiségi osztályok a magyar társadalom nyakára, hogy mohóságukkal, a hatalmi és gazdasági érvényesül® mindent magába emésztő vadságával, megbontsák és felborítsák egy szegény, elmaradt, agrárius ország belső, közéleti egyensúlyát A liberális-más nevében lett a magyar törvényhozás, a valamikor legpuritánabb törvényhozó testülete a világnak, a korrupció legszégyenletesebb melegágyává. A liberalizmus nevében szakadt el a magyar tudományos élet a nemzeti önérzeti, öntudat tápláló forrásaitól. Ezzel a jelszóval kezdte a pályafutását az a sajtó. tupiv később amokrácia és radikalizmus köntösében rgezte, ámította és döntötte iszonyú megasonlásba a magyar közlelket és közgondolkozást s ezzel a jelszóval indult hóditó útjára az a destruktív politika, mely Magyarországot két forradalom örvényein és szenvedésein keresztül az öngyilkos népek temetőárkába taszította, amelyből minden Néhány adat az irodalmi patkánylázadáshoz. * Az a nyái bolsevimmna, amely négy hónapig Magyarországon dühöngött, irodalmi vonatkozásában is az volt, ami a többiekben: patkánylázadás. A patkányokat azonban a megelőző tíz esztendő „magyar" sajtója és irodalma hordozta ki méhében, hozta napvilágra és nevelte veszedelmesekké. Hogy honnan, micsoda csatornás mélységekből bűzlött föl az aszfalt fölé, sőt Budapest amerikánus tornyai fölé ez a népség, arra mindenki rá fog ismerni, ha az egyik csatornarácsot fölemelem. Egy különben dühödt bolsevista mondta nekem március 24-én, hogy az írók tanácsának alakulása közben valaki az írói direktóriumba megválasztandónak véleményezte az egri remetét: Gárdonyi Gézát. — Gárdonyi? — pattant föl erre valaki a legifjabbak közül. — Mert nem mindjárt Vörösmarty Mihály? Ez a fölényes, lesújtó mondat azt akarta kifejezni, hogy ha már ilyen ásatag, elkövült nevet mert az a valaki fölvetni, akkormiért nem mindjárt egy hitelesen meghalt, egészen paleontológiai nevet, a Vörösmartyét vetette föl? Ki beszél, ki mer még beszélni, a „mai" magyar írókról szólván, ilyen jelentéktelen, elaggott és hátramaradt senkiről, igen régen elintézett irodalmi kövületről, mint Gárdonyi Géza? Az a fiatal titán, aki mindeztama lesújtó mondattal elintézni vélte, Déri Tibor volt. Boldogan konstatálom, hogy sen• Liberal'zmail! Sc'ssel a..jelszóval zászlaján szervezkedett meg az utolsó negyedszázad folyamán s lett úrrá Magyarországon az a kapitalista-plutokratikus irányzat, mely végeredményében néhány dreadnought-bank szabad zsákmányévá és korlátlan vadászterületévé tette az ország közgazdasági és politikai életét egyaránt. Ezzel a jelszóval indult meg és öltött példátlan aráki a nagy magyar közönségből ezt a nevet nem ismeri, és irigylek mindenkit, aki nem kénytelen iyen süvölvényekre egyetlen percet sem vesztegetni. De a patkányvisítás jellemző. AM elkövette, az magánhivatalnoki életének homályából a Nyugat hasábjain pattant ki az irodalmi verőfényre egy ocsmány pornografikus elbeszéléssel, amelyet azután még néhány igen rosszul, jelentéktelenül átírt Kraft-Ebbing-fejezet követett. S e néhány irodalmi exhibició után mire vélte magát följogosítottnak a derék bankfiú? Arra, hogy ugyancsak a Nyugat vendégszerető hasábjain bemocskolja a tragikus Ady Endre halotti maszkját és megállapítsa egy hasonlóan fölényes cikkben, hogy Ady volt az utolsó nemzeti költő, annál is inkább, mert „a nemzet" — mint ilyen — megszűnt, ez az avult fogalom az idők lomtárába került. Adynak még meg lehet bocsátani, hogy lázas költői elfogultságában erről még nem szerzett tudomást Déri Tibortól. Ki szüntette meg a nemzet, a nemzetek létét? Talán Gerhart Hauptmann, talán Paul Claudel, talán Dosztojevszkij, vagy D’Annunzio, vagy Goya Oktavián? Nem, hanem Déri Tibor, aki a nevezettekkel semmiféle kongenialitásba nem erőszakolható.. De Déri Tibor — s ez a jellemző ! — érezte magában a jogosultságot, a hivatást ahhoz, hogy a nemzetek megszűntét dekretálja, és a Nyugat — s ez megint jellemző! — érezte annak a szükségességét, a kötelességét, hogy ennek a cikknek az „ő“ Adyjának szentelt számban helyet adjon. S tovább megyek: sem a cikkíró, sem a Nyugat nem érezhette magát egyedül, asszisztencia nélkül, mikor ezt a szemtelenkedést ki ■■■■■■■■■■■■■■■BBWWBBPwrwtTJWWiiaiBiiMBi'irfPiwiiiaeB iiimmiMni'imrnffinvwii’ai"iag| adta. A Barcsay utcai gimnáziumban egy felsőbb osztály „bizalmi férfia" így nyilatkozott meg a kommün első napjaiban diáktársai és a tanárság előtt: — No lám, ma ünnepünk van, mgsincs Szózat, nincs Himnusz. Ki is írta azt a Szózatot, hogy „itt élned, halnod kell?“ Az a Vörösmarty bizonyára valami temetkezési vállalatnak volt a vigéce, nemde, elvtársak ? Hát igen: a patkányok ott voltak nemcsak a Nyugat szerkesztőségi asztalainál, hajz nem az iskolák padjaiban is, csöndesen koncertáltak egymással és a gyáva merészség napjaiban el is rikkantották magukat egyformán, egyazon hangvillára hangolva. Megérezték önök a patkánybűzt? Majd lesz még tovább is. Az irodalmi kommünnek három látható feje volt : Lukács György, Balázs Béla és Kassák Lajos. Mikor rájuk gondolok, eszembe jut Nietzsche két jóslata az eljövendő európai „nihilizmus“ embereiről : „die ungesundeste Art Menschen“ — a legegészségtelenebb emberfajta — és a másik : „die Vorherrschaft der jüdischen Rasse in Europa“ — a zsidó faj uralma Európában. A magyar szellemi nihilizmus nem teremhetett betegebb embereket e háromnál és zsidóbbakat a két elsőnél. Lukács György és Balázs Béla nem hiába imádták egymást a nyilvánosság előtt is nyomtatott papíron: szellemiségük száraz fagyökér volt. Ez a túltengő intellektualizmus, az a minden lelki megmozdulást itatóspapíron át szűrő absztraktság, az a minden eleven élettől, elsődleges inspirációtól és költői megsejdítéstől való idegenség, amelyet Werner Lombart méltán orol a zsidó faji. Lapunk mai száma 8 oldal, Censurat: Spida. Előfizetési árak : Szerkesztőség és kiadóhivatal: Egész évre .. 220 K — f. Negyedévre. . 66 K — f. Felelős szerkesztő : Milotay István. Budapest, IV. kerület, Gerlóczy utca 11. sírm. Félévre .... 110 „ —f. Egy hóra ... 20 „ — „ . — Egyes számára helyben, vidéken és pályaudvaron 80. Telefonszámok: .... 75—09, 75—88. és 75—31. Budapest, 1919. I. évfolyam 3. szám. Szerda, október 1.