Uj Nemzedék, 1919. október (1. évfolyam, 3-27. szám)
1919-10-18 / 17. szám
é szetesen nem kell a királyság, mely ma egészséges osztálytagozódást, szilárd osztály-egyensúlyt jelentene, de ami a legfontosabb, megadná az egyetlen lehetőséget politikamentes hatalmi eszköz, hadsereg létesítésére. A Károlyi- és a bolseviki-korszak fölemésztette az ország minden gazdasági és erkölcsi tőkéjét. Egy ily gazdasági és erkölcsi végpusztulás stádiumában levő országban valamelyes társadalmi rend és fegyelem pedig csak az uralkodói s vallási tekintély körül jegecesedhet ki. A keresztényi szellem diadalmas fellobbanása ép oly természetes reakciója a diktatúra felekezeti brutalitásainak s ép oly nélkülözhetetlen előfeltétele az ország konszolidációs folyamatának, mint a királyi méltóság és tekintély visszaállítása. A szocialisták természetesen nemcsak elvi okokból ellenzik a vallás és a királyi méltóság tekintélyének visszaállítását, hanem gyakorlati szempontokból is. Nevezetesen az a vallásos morál, amely az emberszeretet s szolidaritás céljait szolgálja, homlokegyenest ellentétben kell hogy álljon azzal a „morális“ elvvel, melyet a proletárság diktatúrája idején zsinórmértékül alkalmazott. A királyi méltósággal pedig együtt kiár az intakt, politikamentes, pártokon, i^pártérdekeken felül álló hadsereg. Királyi ■tekintély nélkül (kiindulva különösen a maihelyzetből) sohasem lehetne a hadsereg intaktságát megőrizni: politikailag többékevésbbé megközelíthető s a politikai pártok kiélezett harcába belesodródhat, mely esetben országos anarchia ismétlődése elkerülhetetlen. A köztársasági államforma tehát ma a legteljesebb predesztináció egy új bolsevizmusra. Nem minden generációnak jutott osztályrészül a bolsevizmuson való átesés tragikus sorsa. Mi a sorsüldözött generációk fajtájából valók vagyunk. A lesújtó idők borzalmas gyötrődéseiből azonban legalább vonjuk le a köteles tanúságot. Senkitől, tehát a munkásságtól sem kívánunk egyebet, mint ezt. Ha pedig a munkásság levonta a sötét múlt tanulságait s őszintén megtért, nem hihető, hogy célravezetőnek s erköl- (»ősnek tartaná ma is, a hatalomnak — melynek gyakorlására számarányához s gazdasági súlyához mérten csak igen szerény mértékben volna illetékes — oly módon való megkaparitását s bitorlását, a hadseregnek s rendőrségnek oly módon való megmételyezését s szétzüllesztését, amint ezt a Károlyi-uralom idején s a kommunista papos után megcselekedte. Ha a munkásság távol áll e törekvésektől s a sötét múlt tanúságai nyomán komolyan eltökélte, hogy az ország konszolidációs folyamatának megindítására s biztosítására minden energiáját áldozatkész lelkesedéssel bocsátja rendelkezésre, semmi akadálya sem lehet annak, hogy nyíltan, férfiasan ő is a királyság államformája mellé álljon. Hogy a köztársasági rendszer hová vezethet, tekintsen a munkásság az orosz s vissza, a letűnt magyar viszonyokra. De hogy a királyság államformája mit jelenthet az országnak s egy ország munkásságának, erre példakép utalhatunk Európa első demokrata államára, Angliára. A háborús rázkódások megingatták a legszilárdabb trónokait is, azonban a trónok feldőlését követő rettenetek korszaka a tömegeket nagy lelki s erkölcsi tisztuláson vitte át s elkövetkezett a mélyebb meggondolások, újraértékelések ideje s megkezdődött a lassú visszaterelődés azokhoz az elhagyott s megtagadott ideálokhoz, melyek nélkül belső nyugalom s tartós egyensúlya, meggyötört emberi lelkek részére el, sem képzelhető. Tanító-„képzés“ * a forradalmak alatt. A Pedagógiai Szeminárium szerepe. A fővárosi tanítóság egy része a kommunizmus idején megszégyenítő lelkiismer fenséggel és szinte példátlan irammal vetette rá magát az iskolára, hogy elvesse a jövő nemzedék lelkében a „proletariátus szellemének és erkölcsének“ magját. Nem is kellett őket nagyon biztatni, hisz a főváros évek óta tanügyi politikája, valamint a Károlyi-uralom idejében virágzó „továbbképzés“ megteremtetten, kellő lelik a feltételeket. Ennek következménye, hogy tisztességes keresztény polgáraink még ma is megborzadva gondolnak arra a tanításra és gondozásra, melyben gyermeküknek a kommün napjaiban része volt az iskolában és a legtöbb szülőnek még most is az a legsúlyosabb gondja, miként gyomlálja ki fia, de különösen leánya lelkéből azta sok gazt, amelyet ott a kommunista tanító megigyekereztetet. Budapest tanítószemélyzetét a Mária Terézia-téren levő Pedagógiai Szemináriumban készítették elő kellőképen erre az erkölcstelen és hazafiatlan munkára. Ez az intézmény, amely kilenc esztendővel ezelőtt létesült a tanítóság szellemi szintjának emelésére, a Károlyiuralom napjai előtt nemzeti és valláserkölcsi szempontból nem adott okot a kifogásra. Hivatását, amelynek az a célja, hogy rendszeres, tervszerű és tudatos továbbképzésben részesítse férfi és nő, elemi s polgári iskolai hallgatóit, jól végezte. A hallgatóság részint az állandó kurzust, részint az úgynevezett akadémiai tanfolyamot látogatja. A továbbképzés elméleti és gyakorlati jellegű. A szemináriummal kapcsolatos a gyakorló iskola, ahol a hallgatók gyakorlati pedagógiai ismeretekre tehetnek szert. Az intézet felszerelés, laboratórium és munkaműhelyek dolgában bátran versenyre kelhet hasonló külföldi intézményekkel. A Pedagógiai Szeminárium első igazgatója Wessely Ödön volt, amikor ő a pozsonyi egyetem egyik tanszékére távozott, helyébe Ozoray Frigyes főigazgató került. Ozoray nem sokáig vezethette önállóan az intézetet, mert közvetetlenül a Károlyi-forradalom kitörése után öt tagú direktóriumot neveztek ki melléje, amely átvette a tanítóság irányítása s nevelése szempontjából fölöttébb fontos szeminárium igazgatását. A Pedagógiai Szeminárium volt az első „üzem“, ahol már a múlt év novemberében bolseviki mintára direktórium működött. Tagjai ezek voltak: Antal Márk, Fogarasi Béla, Kemény Ignác, Dénes Sándor és Bartos Erzsébet. Mindannyi néhány hónappal később jelentős szerepet vitt a munizmus erkölcsi pusztításában. A direktórium első dolga volt, hogy eltávolította a kurzusok előadóinak egy részét, köztük Rybár Istvánt, az eunrópai síika egyetemi tanárt. Helyükbe természetesen a magavágású embereket hívta meg, fenfelek közt Bolgár Eleket és Czóbel Ernőt, a későbbi bécsi bolseviki követeket, Rybár utóda pedig egy alig felcseperedett fiatalember, Bródi Ernő lett. Bizonyára nem kell külön leszögezni, hogy az új előadók kevés kivétellel a direktóriummal egyetemben nem a magyar néppel tartották a faji rokonságot. A szemináriumban ezután rövidesen teljes erővel tobzódott az új szellem és ami salak csak volt — és akadt meglehetősen — a tanítóság körében, az hamarosan fel-színre vetődött és hangos szóvivőjévé vált a nemzetközi radikális-szocialista-defétista és ki tudná megmondani, még miféle eszméknek. Az egész vonalon megkezdődött a tanítóság , szociális átképzések, ami nem volt egyéb, mint az osztálygyykség és a burkolt bolsevizmus elplántálása s egyik igás sovány volt, megveregette az oldalát. Többet kéne törődni vele... aztán vállat vont — Tegnap volt egy hete — az a levél legalább is két hetes már... akkor szép idő volt! De talán az asszonynak nem jut eszébe számíthatni. Csak reggelig rá ne jöjjön, hogy jobb éjszakája legyen... két hét óta ki tudja... Nehezen járt a tarlón, hiába verte le a földet lábáról. Érezte, nagyon érezte, mióta a fiú elment, a korát ki tudja, meddig... ki tudja, a tavaszit már ki veti el! Az őszivel nagyon megkéstek, az gyenge lesz. Megint vállat vont és megint az időjárásra gondolt ott messze Galíciában. Tuban a bokrok közül egy nyúl ugrott fel, a kutya csaholva rohant utána, aztán lihegve, nyelvlógatva futott vissza gazdájához. Az öreg ur elmosolyodott: — Te is öreg legény lettél már, ki tudja, meddig járjuk... együtt... Messze elnézett maga elé, nem az útszéli fákat látta, hanem valahol a távolban egy végtelenbe nyúló bámuló kukoricaföldet csendes napos őszi délutánban és katonákat látott, amint egyforma lépésekkel mennek mellette az ismeretlen felé. . .Istenem, mi van még előttünk! Ki tudja, mi vár még reánk ... ki tudja... A fiatal asszony az ablakból nézte, hogyan száll fel a köd a dombok közül é© magára húzta a kendőjét. Csönderc, fázós délután volt, olyan, amikor az ember inkább az elmúltakra gondol, de neki olyan rövid volt még a múltja, hogy eszébe sem jutott rá gondolni. A férje halkan szólalt meg a szoba homályából: — Hátha befüttetnénk! — Hová gondolsz! Mária felfűtsük azt a csepp kis fát! — Aztán a férje mellé bújt. — Október közepén fűteni! Hát nem melegítsek én eléggé! A férje nyugtalankodni kezdett ölelés közben. — Idestova október vége és a kukorica még mind letöretlen! Mit mondana az apám hozzá ? — Eredj, eredj! Már látom, hogy ma délután úgyis csak a kukorica fog az eszedben járni! — Nincs munkás, nincs iga . . . utána kell járnom. — De jó melegen öltözzél fel . . — Ugyan hagyd, csak nem vagyok gyerek! Öt esztendővel ezelőtt szakadt az eső a nyakunkba és a sárba feküdtünk aludni, mégis itt vagyok! — De jó azóta a paplanos ágy . . . — Meg a feleség! Elkeztek nevetni, az ember még egyet nyújtózkodott, aztán öltözött és indít. A kutyája utána futott az udvaron, fitt vetített neki és az árkon át ugrott ki az orgutra. A sorfák ki voltak irtva, még ott maradt gyökereik szikkadt, tehetetlen kar dekái meredeztek szét. Végignézett a kapárá lett után. — Ha a tavasszal újat ültetünk . . . , számitgatni kezdte, mikor lesz újra szép árnyékos ujjuk. Az akác hamar nő itt. Nekivágott a tarlónak. Szárazon zúgott a kukoricás a gazda felé, csöndes őszi, a betakarításba megnyugvó hangon. Más zaj nem is volt messziről sem. A gazd letört egy csövet, lemorzsolt pár szemet róla a kezébe, mintha ebben mérlegelte volna meg az egész termést. — Ha magunk törjük le és a hátunkon kell is behordani, akkor sem hagyom itt! A lovaira gondolt, amit elvittek; kettő az apja nevelése volt . . . Mit mondanának hozzá az öregek ha láthatnák! De a jövő tavasszal, akármibe kerül is . . . Terveket kezdett csinálni és már látta a jövő tavaszt és nyarát; nem légvárakat épített, szárazon, józanon számítgatott, egyegy tervét eldobta, alkudozott önmagával és csökönyösen kapaszkodott a jövőbe. Az őszi szántás feketéllett előtte, lehajolt és felvett egy marék földet — ugyanazzal a mozdulattal, amivel az apja, a nagyapja, a szépapja tette valamikor — azzal a szerető Ul Hsmiadék Szombat,, 1919 október 18.