Uj Nemzedék, 1920. június (2. évfolyam, 130-154. szám)
1920-06-03 / 132. szám
Ii| Nemzedék 1020 n. e. -is Tárgyalás az orosz megbízottal az angol küllfgminisztermban Bécs, junius JpA Neue Freie Presse a következő páni magáslpási rátát közlk a Lloyd George és Kraszin orosz megbizott közt folyt tárgyalásról: Lloyd George tolnap délután visszatart falusi, pihenőhelyéről és nyapi bari visSzoerkfeefcne után fontos minisztert anacsoija elnökölt, délután három órakor percig kihallgatáson fogadta Kraszin. A Petit Pa■ rácen értesülése szerint Londonban nagy cso■diálhozást keltett ez a sietség. Azt hiszik, j.ogy a minisztertanácson még a múlt hét csütörtökén határozták el és egyidejűleg értesítették róla Mil Llerandot és Nittyt azzal a kéréssel, hogy küldjenek a tanácskozásra politikai meghatalmazottat. Tegnap reggel meg is érkezett Parisból Millerand válasza, amelyet Gombos nagykövet akkor adott át,amidőn Lloyd George már tárgyalt Kraszinnal. Millerandi választ a Reuter-ügynökség közlése szerint azt mondja, hogy Combes nagykövet nem FranciaÍrország képviseletében vesz részt a tanácskozásokon és hasonlóan tartózkodó magatartást tanúsít Olaszország is. A Krasannal folytatott tárgyalás tehát tisztán orosz-angol konfér.Wmria volt, amelyen Lloyd Georgeon kdiVfil B o n a r Law, Curzon lord, a kereskedelmi miniszter és a külügyi hivatal államtitkára vettek részt Az angol hivatalos közlés annak a kijelentésére saoritkojált csupán, hogy előzetes tanácskozás voltOroszország és Nyugateurópa kereskedelmi öszszeköttetésének újból való megkezdéséről. A gelát Párisien ezzel szemben részleteket is közöla konferenciáról. A lap szerint az első tanácskozáson csupán azokról a gyakorlati intézkedésekről és biztositékokról" tárgyaltak, amelyek a kereskedelmi öszszeköttetés megkezdéséhez szükségesek. Politikai kérdésekről nem volt szó és Kraszin semmiféle olyanindítványt nem tett, amellyel azt a látszatot kelthettette, hogy politikai küldetésben tett. Azt a kívánságát sem fejezte ki, hogy ezt az alkalmat felhasználja a szovjet kormány elismertetésére. Erről a dologról egyáltalán szó sem volt. "s Kraszin bámulatba ejtette az angol meghatalmazottakat azokkal a részletekkel, amelyeket Oroszország segítő forrásairól elmondott és azokról az árukról, amelyeket Oroszország exportálhat. Kraszin főképen a nagymennyiségű gabonáról, bőrről, kenderről és petróleumról beszélt, amely exportálásra készen van .Oroszországban. Lloyd George nagy érdeklődéssel hallgatta előadását. A legközelebbi napokban folytatják a tanácskozást. ♦nem vették fel, mert így az ügyvédek és kereskedők tulajdonképen kettős szavazati joghoz jutnának. A Ház a szakaszt változatlanul elfogadta. A 16. szakasznál Pető Sándor kérte a névjegyzékek kiegészítését. DömötörMihály belügyminiszter kijelentette hogy egy hónapon belül meg akarja tartatni a választásokat A választói névjegyzékben kétségtelenül varrnak hibák, minthogy azonban közérdek hogy a főváros adminisztrációja alkotmányos alapokra fektettessék, nem fogadhatja el Pető javaslatát. A Ház ezután változatlanul elfogadta a 16 és 17-ik szakaszt. A 18-ik szakaszhoz Rassay Károly szól hozzá a póttagok kisorsolása dolgában. Egyben kifogásolta az arányos választási rendszert. Utána Bródy Ernő szólalt fel, aki viszont védelmezte a proporcionális választást. — Az ülés tart.’ — A fővárosi törvény tárgyalása A mai ülésen folytatták a fővárosi törvényjavaslat vitámát. A kisgazdapárt padjai gyerek. A kis^zdaképviselők és miniszterek ugyanis a közéstmezési minisztériumban a termésrendeletügyében összehívott ankétenvannak. f *** ■.. .. ' *-j. A' ^ . ...» mai ülés ' 'A Ház mai ülését fél 11 óra után nyitotta meg Trakovszky István elnök. Az elnök bemutatta a budapesti Kereskedelmi és iparkamarának kérvényét az árdrágító visszaélésekről szóló törvényjavaslat némely rendelkezésének módosítása tárgyában. Napirend szerint a fővárosi törvényjavaslat részletes tárgyalása következik. A 13-ik szakaszhoz elsőnek Bárczy István szólalt fel. Bárczy István : Külső tagoknak törvényhatósági bizottságba való bevétele kiegészíti azt aznkormányzatellenes tendenciát, amely az egész törvényjavaslaton végig vonul. Amikor a megválasztott bizottsági tagok számát 400-ról 240-re kívánják redukálniá, a hivatalból kijelölendő tagok számát 26-ról felemelik 48-ra. Nem tartom szerencsés gondolatinak, hogy a külső tagokat ilyen módon állapítsák meg. Nekünk principialitel azokra kellene szorítkozni, akiket a polgárok választanak meg a törvényhatósági bizottságba. Felolvassa Springer Feraio- Trefe cikkét a fővárosi törvényjavaslatról, amelyet a Független Budapestbe irt és amelyet a cenzúra törölt. Hegyeshalmy Lajos: Springer törzsfőnök volt. Bárczy István : Kívánok a fővárosnak sok olyan törzsfőnököt, mint Springer volt. Bárczy István : Tiltakozik a cenzúra eljárása ellen. Turr Béla : Szakasztott igfy volt a Bárczy-éra alatt. (Nagy zaj.) Bárczy István : A tisztelt szerkesztő úr nagyon jól tudja, hogy az én időmben Az egész cenzúra átment a miniszterelnökségre. Alig van értelme, hogy a lapok megjelenjenek. Ernszt Sándor : Hallatlan ! Ennek a beszédnek is célzata van. Diszkreditála a parlamentet. (Fölkiáltások minden oldalon) . . ) Bárczy István : Émn nem diszkreditálok senkit. A parlamentnek semmi köze ahhoz, hogy a cenzúra hogyan gyakoroltatik. Elnök : Kérem, tisztelt képviselő úr, a parlamentnek minden közügyhöz hozzászólása van, így a cenzúrához is. Bárczy után Dömötör Mihály belügyminiszter szólalt fel. A javaslatnak — úgymond — az a célja, hogy a múst hibáin okulva, nívós, kifogástalan, hazafias testületet alakítson. Ebből a szempontból indul ki a 18. szakasz, amikor a tudományos intézetek értékes vezetőembereit, továbbá szakférfiakat juttat a törvényhatóságba, azonkívül behozza azokat a férfiakat, akik a hivatalnoki pálya csúcsain érdemeket szereztek közéleti munkásságukkal, azért.. .*“** i’ ■ A tegnapi ülés Gaál Gaszton tegnapi nagyérdekű és általános figyelemmel hallgatott beszédében szóvátette azt a körülményt, hogy a valutajavítás fázisával akarnak a gazdákra egyoldalű terhet róni annélkül, hogy olcsó iparcikkeket biztosítanának a termelés folytatásához. Beszéde végén szóvá tette azokat a gyanús manipulációkat, amelyeknek legutóbb a tőzsde volt a színhelye. Itt nyilvánvaló visszaélés történt és nem a „gazdasági törvények“ jutottak lefejezésre. Felolvasta az Új Nemzedék idevonatkozó felvilágosításait, amelyek megjelenését a „titokzatos kezek által mozgatott cenzúra“ megakadályozta. Beszéde folyamán ismertette Qail Gaszton a Szabolcsmegyei ,bur£onya-akciót, amivel kapcsolatban az ottani alispán, kényszerítő eszközök alkalmazásával 45—65 koronát fizetett mázsánkint a termelőnek, de mire ez a burgonya a budapesti fogyasztóhoz elért, — akinek sorsát olyan teleszájjal viseli szivén a merkantilista sajtó, — kilónkint már 6—8 koronát kellett érte fizetni! Szóvá teszi azt a visszaélést is, hogy a burgonyát, amelyet megvontak a kisiparosoktól, 300 koronáért egy zudó szeszgyárosnak adták el. Rámutat, hogy a mezőgazdasághoz szükséges cikkek ára átlag 238-szorosan drágult, míg a gabonaár csak 15-szörösre emelkedett. .Végül a cenzúra visszaéléseiről beszélt. Rámutatott, hogy éppen a keresztény sajtó vezető orgánumát, az Új Nemzedéket üldözi és hajszolja a cenzúra, amely a merkantilizmus javára részrehajló magatartást tanúsít. Csupán annál: a sajtónak van ma szabadsága a támadáshoz és az érveléshez, amely a zsidó érdekek képviseletében dolgozik. Felolvassa az Új Nemzedéknek legutóbb kicenzúrázott közleményeit és szóváteszi, hogy a lapot a nemzeti tömegek védelmében vitt harcáért legutóbb elkobozták. Ismerteti a cenzúra különös magatartását akkor, amidőn a tőzsdei visszaélésekkel szemben a becsületes sajtónak lehetetlenné tették a gyanútlan közönség felvilágosítását és egy bécsi és budapesti kontremin-csoport 50—60 milliót keresett a devizapiac meghamisításával. Gaál Gaszton felszólalásának mély izazsását és általános hatását Rubinek Gyula kisgazda-miniszter próbálta tompítani. Elmondta, hogy Franciaországban 73 frank (egy frank 12.5 korona). Olaszországban 125 lira (egy lira 10.50 korona) a gabona ára. Elismerte, hogy a Hollandián át importált búza méregdrága, 3200 korona. A cenzúrával űzött visszaélés vádjára Rubinek kijelentette, hogy a földmivelésügyi minisztérium küráti érdekből a cenzúrára sohasem gyakorolt befolyást. Sietett azonban megjósolni, hogy amennyiben a korona javulni fog, ezzel együtt fog látni a börzekrach, mert ő az értékpapírok emelkedését csak névlegesnek tartja. Ezután Kurányi pénzügyminiszter szólalt fel. Elvben — úgymond — mindenki a Szabadforgalom híve, de az ország érdeke szabja meg a helyes utat. Rendezik a gabonarekvirálás kérdése Tegnap Asle viharosnak ígérkezett a kisgazdapárt értekeztte, ammelyen Gaál Gaszton és tábora mérte volna fessze erejét Rubinek, Gyulával az ismeretes termésendelet ügyében. Azonban az értekezlet simásol tétel le, mert már előzetesen megegyeztek, hogyg rekvirálások és maximálások ügyében kiadandó rendelet megállapítását egy tíztagú bizottságra bízzák, amely ma délelőtt 1410 órakor ül össze nagyatádi Szabó István közélelmezési miniszter elnöklete alatt. Ez a bizottság a termésrendelet alapjául a következő megállapodásokat fogja venni: alapelv a Sedelmayer-féle rendszer, három katasztrális holdnál kisebb területről semmit sem rekvirálnak, a kukorica, zab, árpa teljesen a szabadforgalom tárgya marad és végül: a rekvirálásoknál a progresszivitás elve fog érvényesülni, ioldankint a legkisebb rekvirált mennyiség 30 kilogramm lesz , a legnagyobb 200 kilogramm. Megegyezett a kisgazdapárt abban is, hogy a közalkalmazottaknak és az ellátatlanoknak is maximális áron fogják adni a gabonát ’ ’VA A kisgazdapárt értekezletén nagy feltűnést keltett nagyatádi Szabó István közérdemezési miniszter felszólalása, aki nem is annyira gazdasági, mint inkább politikai tekintetben mutatott rá a sertuosrendelet fontosságára. Figyelmeztette Nagyatádi az értekezletet, hogy ne tekintsenek semmiféle érdekekre, hanem csak az ország érdekét tartsák szémdett. Amennyiben ezt nem méltatnák kellő figyelemre, ő azonnal elhagyja helyét. Az értekezlet ezután hozta meg egyhangúlag a fentebb ismertetett határozatot. Az egyesült keresztény nemzeti kisgazda és földmivesspárt ülése Az egyesült keresztny nemzeti kisgazda és földmivespárt tegnap este értekezletet tartott, amelyen a kiadandó termérendelettel foglalkozott. A párt nézete szerint itt e tárgyban történt miniszteri fölvilágosítások még kiegészítésre szorulnak és ezért a párti cégbiztis Kesség Béla, P. &Rágifnsi György, Reisch I Richárd és Ruppert Olivér képviselőket, hogy a szükséges felvilágosításokat a kormánytól szerezzék meg. A párt további magatartását ezektől a felvilágosításoktól teszi függővé. A párt még egy külügyi bizottságot is küldött ki a nemzetközi közlekedési és közgazdasági érdekek tárgyalására. Apponyi jászberényi útja Apponyi Albert gróf junius 6-án vasárnap Jászberénybe utazik,- ahol nagyjelentőségű beszédet fog mondani. Ezt az útjára elkísérik Czettler Jenő, Karafiáth Jenő, Mikovflyi Jenő és Huszár Elemér képviselők. Minisztertanács Tegnap este 9 órakor a miniszterelnökségi palotában Simonyi-Semadam vándor dr. miniszterelnök elnöklete alatt minisztertanács volt, amely folyó ügyekkel foglalkozott. A minisztertanács éjfél után 2 órakor ért véget. A minisztertanácsot azért hívták össze az esti órákban, mert előzőleg a pártkörökben sürgős tanácskozások voltak, amelyeken a kormány egyes tagjai résztvettek, úgy hogy korábbi időpontra összehívni az értekezletet nem fervetett. Legújabb Módosítani akarják a francia alkotmányt Páris, justEis 2. A Petit Journal értesülése szerint politikusi körökben azt beszélik, hogy esetleg kopgrionist hívnak össze, amely elhatározza az abceorany lényeges módosítását és a köztársasági alnöki méltóság kreálását. Uralkodók látogatása a Kriinálban Páris, junius 2. Rómából jelentik . A pápa új enciklikájában beleegyezik abba, hogy katolikus uralkodók ezentúl látogatást tehessenek a Kviinálnál. Hir szerinnt a gjanyól király lesz az első katolikus uralkodó, akut évvel az engedéllyel élni fog. A tőzsde pr . Jt Az irányzat a jj hosszú szünet folytán, amennyiben a tőzsdetanács a semzaii gyászhoz való csatlakozás gyanánt péntekre is 91 petet rendelt el — ingadozó volt, majd részben megszilárdult. Az ipari piacon a Klotildot, a Chinoislt és a Csákyt keresték. A Gummi a tőkeemelés ellenére is lanyha volt, a közelállók azonban vásárolták. A fapiacon csak a Gutittiann volt szilárd. A megnyitó árfolyamok : Magyar hitel ex 80—1552—63—73—57, Osztrák hitel 1015— 1010, Magyar bank 1070—160, Olasz 452—440, Agrárbank ex 48—975—950, Leszámitolóbank 865—860, Általános takarék ex 50—1080, Őstermelő 980, Földbirtokbank 1180—1200—1215. É Jelzálogbank 473, Hazai bank 775—760, Bosnyák agrár 760, Vasúti forgalmi 1140, Lipótvárosi 280— 288, Forgalmi 600—605, Kereskedelmi hitel 485, Forgalmi 600, Földhitel 3300, Rimamurányi a30—3125, Államvasut 3860—3825, Acél 1640, Csákyest. 1050— 1000-1015—1020, lipták :560—370—365. Fegyver 1.880. Schlick 870. Kaszab 1060—1100. Nasici 15.000. Hazai fatermelő 6300. Szlavónia 3200. Foresta 2050. Lichtig 1610—1580. Guttmann 450—4170 —4200—4250. Salgótarjáni 6150-6060—6050. Általános kőszén 7506. Szászvári 2880. Urkányi 4950—5000. Adria 10.000. Levante 4250. Atantika 5500, Déli vasút 550—554—544. Közúti 1475—1448. Ganz villamos 5330. Egyesült izzó 3300—3200. Telefon 1575, Olaj 2400— 2700—2675. Kőbányai sör 5150. Danka 4800— 4050. Klotild 2560, Karton 1550, Goldberger 1350, Szikra 2900. Kinoin 2700, Ecocsini 4500, Cement 1300, Szentlőrinci 870, Kohó 5050, Gummi 3950—3925—3875, Cukor 10.100, Hungária 2300, Concordia 1900—1940. A valutapiac ingadozó volt, majd a zürichi jegyzésre megszilárdult. A következő jegyzések történtek : Márka 484—475—482, szokol 395—391, dinár 600, lei 354—353, dollár 177—176, font 685—665, Napoleon 625—632, francia frank 1290, Romanov rubel .309—307. Hírek Klső hírünket a cenzúra törölte. — (A lakkcsizmától a selyemalsóig. A fényűzés tárgyainak kereskedelmi forgalmát szándékozik megadóztatni a pénzügyminiszter legújabb javaslata. A javaslat fényűzési tárgyaknak nyilvánítja többek között a gyöngyöket, drágaköveket, az összes nemesfémeket, az esőkből készített anyagokat, a borostyánt, tajték®t, elefántcsontot, gyöngyházat, teknősbékaházat és dublé aranyat, amennyiben az ár meghaladja asrfH kétszáz koronát, továbbá minden 1000 koroná kl felüli szobrot festményt és rajzot A fényűzési adó kulcsa 10 százalék. Az adófizetési kötelezettség azt terheli, aki a szállítást telesítette, vagyis az eladót. Irelük villamosok ünnepnapokon tíz óráig közlekednek.) A villamosvasutak igazgatósága elhatározta, hogy ezentúl minden vasárnap és ünnepnapon este tíz óráig tartja fönn a forgalmat. A szénhiányra való tekintettel azonban a kocsikat reggel egy órával későbben, hét órakor fogják indítani. Péter és Pál napjára ez az intézkedés-em vonatkozik. — (A vBnát-szabadkömyves páholy) egykori titkársága közti, hogy ezt’S páholyt nem oszlatták fel hatóságilag, mert már március 29-én önként feloszlott. — (Az egyesült keresztény nemzeti liga) V. kerületi osztálya junius 6-ttn, vasárnap délelőtt 11 órakor a magyar tudományos akadémia nagy üléstermében alakuló ülést tart, melyen Wolf Károly, a liga ügyvezető elnöke fog peszedet mondani. (Bejárás.) A meteorológiai Intézet jelentése szerint hazánkban mérsékelten meleg és száraz volt az idő. Eső csak ma reggel mutatkozik a nyugati határszéleken. A hőmérzéklat többnyire adtsonyabb lett. A