Uj Nemzedék, 1921. január (3. évfolyam, 1-24. szám)
1921-01-14 / 10. szám
fő Péntek Uj Nemzedék 1921*január 1 iasztottak. Ezek között van Hatter István, Bernoak Nándor, Ernszt Sándor, Frühwirth Mátyás, Szabó József és Gerencsér István. A keresztény-szocialista szakszervezetek vezérlőbizottsága tegnap esti ülésén csak azzal a fentartással járult hozzá e bizottság megalakításához, hogy a szakszervezetek részéről e bizottságba küldendő tagok a bizottság nemzetgyűlési képviselőtagjaival azonos jogokat nyerjenek és hogy ti bizottság által letárgyalt és elfogadott törvényjavaslatoknak a nemzetgyűlés általi elfogadását a kormány kabinetkérdésnek tekintse. A szociálpolitikai bizottságba, amelynek legközelebbi feladata a kereskedelemügyi minisztériumban elkészült törvényjavaslatoknak letárgyalása lesz, az egyes szakszervezetek két-két tagot küldenek. Amint ez megtörténik, a bizottság azonnal megkezdi működését, hogy a pártnak még nemzetgyűlési állásfoglalása előtt megfelelő irányítással szolgáljon. Egy nemzedék tudósítójától, a nemzedék, megírta, hogy a Belvárz amerikainak hirdetett darabja, a c, Bíró Lajos munkája. A színház több nyilatkozatban tiltakozott a Károlyiék hírhedt államtitkárja, ellendott ahhoz, hogy a szerző Pierson úrai aki vérbeli amerikai. Legutóbb azután őrága Biró Lajos is bevallotta egyik esti lapban, hogy a Politikusokat csakugyan ő írta A színház kissé tévedett. Most a Vifiszínházról derült ki, hogy egyik legnagyobb pénztári sikert aratott silány darabjának, a Szerelem vásárának is egy yahkee-bőrbe bújt pesti drámagyáros a szerzője és hónapokon át a színház hamis tudósítást tett közzé a lapokban. Ennek a rémdrámának színlapján szintén fajamerikai név szerepelt. De azóta kétségtelenül kiderült, hogy a darabot Vajda Ernő írta. Az élelmes fiatalember darabját elküldte Amerikában tartózkodó öccsének, aki angolra fordítva Marton Sándor útján juttatta el a Vígszínház igazgatóságához, melynek — úgy látszik — kényelmetlen lett volna Vajda neve, mert az a kommün alatt szerepelt népbiztosokat dicsérő cikkek alatt. Ez a budapesti színházi évad mérlege. Minden nemesebb magyar tehetséget rendszeresen és módszeresen elidegenítenek a színpadtól és egyelőre álnevek alatt visszacsempészik saját embereiket. Nagy szereteükben nem riadnak vissza semmiféle hamisítástól sem. Amerikai tanukat vonultatnak fel, hogy igazolják Piersont és társait. Szó nem férhet ahhoz, hogy a budapesti színházak idei műsora ízig-vérig nemzeti. Eddig következő szerzők szerepelnek az idei műsoron: Biró Lajos, Faragó Jenő, Földes Imre, Gábor Andor, Hajó Sándor, Kardos Andor, Molnár Ferenc, Szenes Béla, Straussz Oszkár és Vajda Ernő. A pesti színigazgatók maguk is érzik, hogy ezt az egyenlőtlen mérleget valamiképen a magyarság javára kellene billenteni és ezért — mint értesülünk — legközelebb egy külföldi szerzőt is megszólaltatnak. Kit hoznak® Talán Paul Claudel-t? Vagy Hauptmann-t? Vagy Sven Lange-Vt Vagy Sem Benelli-Vi Vagy Tolsztoj-t? Nem, változatosságból ezúttal Zangwill Israelt hozzák, a londoni cionistamozgalom vezérét. MWW»i 1 |»W»W Jankee-körbe bújt pesti drámagyárosok Biró Lajos és Vajda Ernő, az előkelő idegenek A / @kormámrbixies megkezdi működését _____ Sigray gróf és Xehár Antal Megbízatása----A nyugatmagyarország! képviselők helyeslik a kormány intézkedéseit . — Az Uj Nemzedék tunktorától. — Nyugatulagyarország ^Egyében a kormány — ^'Illetékes helyről nye^Tértesülésünk szerint —■ fontos elhatározásra juutott. Ennek következtében Bigray Antal gróf, Nyugatmagyarország kinevezett jőkormánybiztosa, aki erről a tisztségéről nem mondott le, rövid időn belül megkezdi működését. Só van arról is, hogy Lehár Antal átveszi a nyugatmagyarországi körlet parancsnokságát, dedöntés ebben az irányban még nem történt. ^N^^_ ^'ugatnT5t»váfQ'r?Zffgr''főksrmukiybi,7vt-os működésének megkezdése értesülésünk szerint hogy befolyással lesz a nyugatmagyarországi képviselők állásfoglalására, akik ebben az elhatározásban egyikét látják azoknak a szükséges intézkedéseknek, amelyek a nyugatmagyarországi kérdés megoldására alkalmasak. E kérdés kezelése ellen azonban a nyugatmagyarországi képviselőknek még mindig marad egy és más kifogása, amelyeknek méltánylásától teszik függővé további magatartásukat. Nyugatmagyarország ügyével egyébként szorosan összefügg belső és külső politikánknak " az integritás fokozott szolgálatának jegyében töraténő revizi'--' i Sigray Antal gróf fökormánybiztosi működésének megkezdéséről lapunk zártakor illetékes, helyről, a következő információt nyertük: —, Sigray Antal grófot az első Teleki-kormány lemondása idejében nevezték ki _ ___ kormánybiztosává. Sigray akkor 1 ,,adunak elfojlalását bizonyos személyi föltételektől tetü lefüggővé, amelyek most teljesültek. A főkormán biztos tehát most már elfoglalja állását és megkezdi működését. » • Sigray Antal gróf főkormánybiztos, értesülésünk szerint, ma didiben Teleki Pál gróf miniszterelnökkel tanácskozik. Tran&amjatt a Kormány legújabb intézkedései nemcsak a nyugatmagyarországi, hanem a nemzeti kisebbségek többi képviselőire is megnyugtató íratással lesznek. Barta Jenőf „államtitkár“ .----még mindig tagad A titokzatos aktatáska. — Hárommilliót akart össze is szedni részvénytársaság alapítására. — Az Nemzedék tudósítójától. ..Mtosan tagad. A nyomozás során a detektívek értesültek arról, hogy Barta pár nappal ezelőtt két aktatáskát megsemmisített, amelyekben fontos bizonyítékok voltak. Barta eleinte tagadta ezt és nem akart tudni semmiféle aktatáskáról, később azonban bevallotta, hogy valóban megsemmisített bizonyos iratokat, de ezek, előadása szerint, bizalmas természetű szerelmeslevelek voltak s nem volt köztük semmiféle üzleti okmány, azonban az eddigi nyomozás megállapította, hogy az aktatáskában fontos iratok voltak. Ma délelőtt kiderült az is, hogy Barta ISO.000 koronát vett fel egy budapesti nagykereskedőtől azzal az ígérettel, hogy szenet fog szállítani. Természetesen nem szállított semmiféle szenet. Barta még mindig komolyan állítja, hogy ő államtitkár volt, folyton méltatlankodik, hogy őt letartóztatták. Tegnap este a céklájábandühöngeni kezdett, letépett magáról minden ruhát, majd öngyilkossággal fenyegetődött. Barta tagadásával szemben mindinkább bebizonyul hogy veszedelmes szélhámostfogott el a rendőrség. ■ a, aki hónapokon át mint állam, Schaffte Sándor nevű volt gyógy■rdélyi Zoltán volt határrendőrségi ,it ismeretes, hétszázezer koronát ,az Andor gyógyszernagykereskedőllamtitkára és társai ellen egyéb érkeztek és a rendőrség, nagyonergtta a nyomozást és letartóztatta csalót. Schaffer és Erdélyi beismerkményt, Barta ellenben máig állnaA déli órákban megállapították, hogy jpi három millió koronát akart összeszedni egy Bör Vénytársaság megalapítására, de csak néhány százezer koronát tudott összegyűjteni. Lapunk zártakor még tartanak a szembesítések és tanúkihallgatások, amelyeket Munkácsy főfelügyelő csoportja végez. A délszláv állam törvénybe iktatja a Karagyorgyevics - család királyi hatalmát Belgrád, január 13. A félhivatalos A vakügynökség jelenti: Pastes kormánya „lényegesen módosítja az előző kormány alártotmánytervezetét. A módosított tervezete#?rost készült el és.f legfontosabb pontja az,amely kimondja, hogy a szerb-horvát*Szlovén királyságban 7. Karagyorgyevics Péter uralkodik, akinek örököse Sándor herceg és férfiágon való valamennyi törvényes leszármazottja. Ha a mindenkori királynak, — mondja tovább ez a cikkely — nem,Mine férfi örököse, a parlament hozzájárulásának fenntartásával a király maga jelölhet utódot oldalági leszármazottjai közül. Az alkotmány szerint a szerb-horvátszlovén királyság törvényhozását a két kamara rendszere alapján szervezik meg. Az alsóháznak háromszáz tagja lesz, a szenátusnak száz. Kimondja továbbá az alkotmány, hogy ha a király háborúról vagy békéről akar dönteni olyan esetben, amikor nem a szerb-horvát-szlovén királyság a megtámadott fél, akkor kérni kell a törvényhozás hozzájárulását. Megnyitnák az iskolákat, de nincs szén Ma dönt a tanács. — Szabó tisztifőorvos és Zilahi* Kiss tanácsos az iskolák megnyitásáról — Az Uj Nemzetne tudósitójától. — A múlt esztenda végén a súlyos skarlát- és Stamárhurotjárvány miatt becsukták a főváros valamennyi iskarláját. A tavalyi terv szerint január 15-én já holnapután minden iskolában megkezdődnea tanítás, de nem valószínű, hogy sor kerüljön sorre. A főváros tanácsa mai ülésén való Szygtung az iskolák zárvatartása mellett dönt.“Erre vall legalább Szabó Sándor dr. tisztifőorvosnak és Zilahi-Kiss Jenő dr. tanácsosnak, a közoktatási ügyosztály vezetőjének az Ifj Nemzedék -rrrrtranáia előtt tett nilatkozata. Szabó Sándor nem ellenzi az iskolák megnyitását, mert a járványos megbetegedések száma az iskolák bezárása óta oly nagyot apadt, hogy a tanítás veszedelem nélkül kezdhető meg, de követeli, hogy a tantermekben legalább ■ 17—18 fokos meleg legyen, mert különben a gyermekek könynyen meghűlnek s ennek következménye az lehet, hogy a skarlát és a szamárhurut ismét elterjed. A tantermek kellő fűtésére azonban semmi remény nincs. Zilchi-Kiss Jenő dr. tanácsos kijelentette, hogy a főváros iskoláinak megfelelő fűtésére nincsen mód, mert kályhái poroszszénből készült kokszra vannak berendezve s ha a mostani kis kalóriája Cséri-kokszszal, vagy gázgyári kokszszal fűtenek, úgy egy kályha helyett minden lan-i teremben legalább három kályhára van szükség. Ennyi kályhát pedig nem állíthat fel a főváros, amely úgyis súlyos pénzügyi bajokkal küzdödik. ELHALASZTOTTÁK A JjflNiSZTEREqffÖKÖK KONFERENCIÁJÁT Iris, január 13. A nagyhatalmak miniszterelnökei tudvalévően január 19-én akartak t tanácskozásra összeülni Parisban. A kortnány■ változás mi miatt a konferenciát is elhalasztják és nem valószinű, hogy ebben a hónapban megtarthatják. Lloyd George már intézkedett, hoj az a részére Parisban lefoglalt szobákat ■ amiig felszabadítsák. mír Száznyolcvanmilliós ékszerlopás A károsult az Esterházfa hercegi család egyik tagja Zürich, január 1. Néhány héttel ezelőtt az Esterházy hercegi család egyik tagja feljelentést tett az óeffii rendőrségen, hogy több mint száznyolctzíimillió korona értékű ékszerét ellopták. A zürichi rendőrség rövid nyomozás után elfogta a tetteseket, akiknél csaknem valamennyi ékszert megtalálták. A rendőrség az ékszert lefoglalta és felvilágosítást kért a magyar hatóságtól. Budapestről állítólag azt a választ kapták, hogy hatósági engedéllyel ilyen nagyértékű ékszert Magyarországból nem szállítottak ki. A svájci rendőrség most a véletlenségtől várja, hogy az ékszerek tulajdonjogának kérdése tisztázódjék.