Uj Nemzedék, 1921. szeptember (3. évfolyam, 193-217. szám)
1921-09-14 / 203. szám
1921 szeptember 14 -i Nemzedék * (Két új színház.) Legközelebb két ATszínház nyílik meg Budapesten. Az egyik Jürtheimerék Kristály-palotája helyén épít és jttóber elején Blaha Lujza-szinházi néven ijztja kapuit.fA hatszáz ülőhelyes, intim színhjában'az Unió egyik társulata működik és már Imáréta, készül megnyitó operettjére, melynek zenéje új ember, Ángyán Béla fx. szerezte. — A Dohány-utcai Hungária gőzfürdő helyén is befejezéshez közeledik az új Kamara-mosfészinkáz építkezése. Ebben a színházban egyelőre csak mozielőadás lesz. * (A Vígszínház premierbérlői) az ideiglenes elismervény ellenében a gazdasági hivatalban már áte vehetik a végleges igazolványt ,és a Falu rosszabbb mutyójára szóló jegyeket. * (Baccarat). Henry Bernstein világhírű dráma nagy sikert aratott a Royal Apolló hétfői premierjéne A bravúros film főszerepét Fanny Ward, a híres Amerikai star alakítja. A nagyszerűen megvésdesett és nagy művészettel megjátszott mozgófénykéám zsúfolt házak gyönyörködtek és falrengető búgás ,kiséri a Zigotto, mint kellékes című burlesdi mulatságos jeleneteit. Az előadás 5, 7 és 9 órakor kezdődik. *Az Uránia zsúfolt házait igazolják a Veritas Vincit című filmóriás hatalmas sikerei. Három korszak tárul elénk, e filmben: a római eszkusz oroszlánjainak karmai közt vérző keresztények majd a középkor szerelemmel teli romantikája,jogifi a modern jelenkor, egy uralkodóház ragyogó perejében. Mézeieiben és művészetébenegyaránt s nagy alkotás ez a film, amelyről a kritika annyit jelz, hogy ezt mindenkinek meg kell nézni. Az Urania előadása 5, 1 és 9 órakor kezdődik. 10 * (A Mozgókap-Ouhaji’): tegnapi műsora teljes sikert Aratott. Olaf Jonns remek alakítása az Őrökétezalatt című ,A nagyszabású filmben és Marguite Maria művéslete Egy asszony férje cirka amerikai, más címűben meghódította a közönséget, mely lelkesedéssel fogadta a Baranya félszalgditást című hazafias propaganda-filmet. If Az bemutatót Aymuzta királyi hercegnő leánf-itkácsaságában nézte végig s az előadásról eliákScrissel nyilatkozott. * (Tora ToM: az uj svéd filmcsillag tegnap mutat-trtott be az Omnia .premierjén Berczeg Ferenc világsikert ért szinjátékában, a Kék rókában. A bemutató fémes közönsége őszinte elragadtatással fogadta a nálunk még ismeretlen, művésznőt, ki ragyogó játékával egy csapásra élére került a világ összesfilmcsivájinak."Óriási hatást ért el a darab keretében rendezett ballett is, mely túlszárnyalja a legjobb cirosz ballettkart. Az Omnia e műsora, mellyel a híres svéd Svenska-gyár legjavát mutatja be a nesőnelv valósággal eseménye a szezonnak. / * (Ac Omniáhais) Slerczeg Ferenc vigmékát a Xéfrid&o? Mtt láttík be‘tegnap Tora Tow? szenzációs föalakításával. Az előadások 5, 7 és órakor kezdődnek. Jegyek elővételben! / * (Mit. Játszanak ,ma este,a sih.iházak?) Nemzeti Szinház: A falu rossza/7). ■ Várpárt Szánház: Álarcosbál jT).Vígszínház: Hafidzssor*, míg: Adrienne!_ (fél .8). Magyar Színház: Búzavirág 1ÍF( S). Király Színház: Jó kék mazur (fél S).Beháros Dózsi Sház: Az apám felesége (fél S). Andrássy-uti az Mfsz: A királyné bolondja (…). Scala: A tündérek cserje (fél S). Budai Színkör: Orfeusz a pokolban (fél 8). KÖZGAZDASÁG Újabb felesleges bürokratikus szerv — a drágaság ellen Milyen a Közélelmezési Tanács hatásköre? A kormány a közélelmezés irányítására és az élelmiszerpiacon a drágaság és az élelmiszeruzsora letörésére Országos Közélelmezési Tanácsot szervezett. A tanács hatáskörébe — a mai rendelet szerint — a közélelmezést érintő elvi jelentőségű ügyeknek megvitatása tartozik s a döntésnél meghallgatja a szakkörök véleményét is, a szakminiszterek ügyköre azonban "érintettem' marad. A Közélelmezési Tanács állapítja meg mindazokat a kormányintézkedéseket is, amelyek alkalmasak a közép- és munkásosztályt megsemmisüléssel fenyegető drágaság letörésére. A külkereskedelmi forgalom irányítását, az élelmiszerek felhalmozása ellen indítandó akciót is a tanács vezeti.A tanács legfontosabb feladata állásjapalcsát érvéényesíteni az egyes Mehme Utkeh kivertinek és behozatalának merfetgetésénél, illetve kitiltásánál. Hasonlóképek feladata ,a tanácsnak,jffogy állást foglaljon a kiviteli illeték vagy a fiákpészetben leadandó árumennyiség megállapításánál. A tanács lehetőleg a szakkörök bevonásával efargyalja a közélelmezési ügyekben az egyes szajéminiánterek által készített minisztertanácsi főterjesztéseket. A tanács elesenre a magyar királyi miniszterelnök, tagjai,s belügyi, földművelésügyi, kereskedelemügyi, pénzügyi, honvédelmi, és népjóléti miniszter, illetve azoknak helyettese, az Árvizsgáló Bizottság elnöke, a Statisztikai Hivatal igazgatója, afőváros kiküldöttje és a Budapest Környék Közellátási Bizottságának vezetője. Ezeken kívül a miniszterelnök kinevezése alapján tagjai , a tanácsnak a különböző kereskedelmi, ipari, gazdasági és szövetkezeti érdekképviseletek megbízottai. A tanács teljes ülésen és szakbizottságokban tárgyal. A határozatok végrehajtása iránt a szakminiszter útján a miniszterelnök intézkedik, ha azonban a határozat ellen valamelyik szakminiszter vagy helyettese óvást, emel, ezt is minisztertanács döntése alá kell bocsájtani. A rendelet kimondja azt is, hogy a tanács ülései nem nyilvánosak Amint a rendeletből kitűnik, újból életre hívtak egy olyan bürokratikus szervezetet, amelyre semmi szükség nincs ,és amelynek működésétől a drágaság letörését várni. —írnaság. A Közélelmezési Tanácsnak csupán akkor van létjogosultsága, hogyha ügyköre korlátlan és működése a nyilvánosság teljes ellenőrzésével megy végbe. Felesleges, és mai pénzviszonyaink mellett meg nem engedhető pénzpocsékolás egy ilyen életképtelen szervezet felállítása, amelynél semmi garancia nincs arra, hogy valóban új irányt jelent közélelmezésünkben. A legutóbb kipattant panamák is aztkövetelik, hogy a nyilvánosság és a sajtó ellenőrizhesse a közélelnszést irányítóhatóságok minden lépését. A budapesti lóvásáron az árak darabonként a következők voltak: jobb minőségű hátasló 2500—17.000, könnyű kocsiló 15—26.000, nehéz nyugati igás 15.500—50.000. könnyű igás 9009— 16.000 korona. A felhajtott 777 darab közülISO eladatlan maradt. — A nyersbőrs piacon bizonytalan az áralakulás. Marhabőrért 56, borjúbőrért 90—95 koronát fizettek kilogrammonként a vágóhídon. A bécsi piac szilárdságra hajlik, míg Prágában a bőrvásár lanyha. Az államijogintézet kimutatása szerint a legutóbbi héten a bankjegyforgalom 3,02 milliárddal 18,31 milliárdra növekedett, Ausztria bankjegymennyisége 58,6 milliárd korona. — Eltűntek a külföldi vevők a marhavásárról. A szuró-szarvasmarhavásárról a külföldi vevők eltávoztak, mert az osztrák és jugoszláv határig elzártak. A nagyfelhajtás miatt nyolc koronáig menő áresés volt. A ssrácon 962 ökör, 923 tehén, 369 bika, 14 bivalyi, 161 fiatalallél volt. Az elsőrendű ökör SZFZ, 'közepes 22—28, silányabb 16—18; elsőrendű tehén 32—38, közepes 18—24, silányabb 12—16 Az elsőrendű bika 26—32,' közepes. 16—24; fiatal állat'.l6—20 és a kicsontozásra szánt állat. 8—3® koronán kelt el.— Bécsben a vásáron csatavírt magyarországi eredetű marha került áruba; az árak 5—10 koronával emelkedtek. — Fundapesti sertésvásáron szintén nagy volt azz elhajlás: 2838 darab; eladatlan marit 1633. Az elsőrendű fiatal sertésért: 100—102... öreg sertésért. .90—92, másodrendű fiatal sertésért 86—90, öreg sertésért 65—75, könnyű sertőért 55—65 koronát fizettek. — Méghozzá j)fki tolták a franciák követelésének rendezésébe a határidőt. A magyar és francia kormány a francia állampolgárok javára fennálló pénztartozások rendezéséről szóló rendelet határidejét, meghosszabbította. Az egyezségi ajánlatokra október elsejéig, az egyezség megkötéséire jövő év február elsejéig van idő.A kormányrendelethez a pénzügyminiszter végrehajtásiutasítást adott ki. — Új értékforgalmi adóbélyegek jelentek meg. Az értékforgalmi adó kulcsának felemelése szükségessé tette, hogy az értékforgalmi adóbélyegek sorozatátkiegészítsék. A pénzügyminiszter most bocsájtotta, ki at nzgyven filléres, három, hat, tizenöt, huszonnégy, harminc, hatvan és kilencven koronás értékpapír forgalmi adóbélyegeket. A régi alakot megtartották, az alnyomásban 1920. évszám lesz, OOT-vwmswittinmnf NYILT-TÉR Hessa el ékszerei, ékszerüzletéérn, Öilfii-ct 3* Cftivic-tér mellett* An. Vtttiefuvi avmt. cziSatöt. védséfzet legmagasabb Árban versek. iiRAUTÓK érjeUnappsi. j 1®b2ír, elaij p«85ir»e?dr., sseFssém©k 8IRÄIY AUTONOBU R.-T. József: 124—01. i?4^0g, 12,4—03 «Ojei^appal. Téré? : 157—0O, 10S—05 csak cappal. H Crf Q É~¥i^¥fa^¥ríT^érís1 yiiDOHÁLÓ NINOfNKINEK 190 EBÉDLŐ í®»! fintos, hogy régi olcsó órskfcaQ szerezzs De lakásbfrence zsditkrainkról, arany!^ 10092II jf s f SalSség ÄsislaljaH gAW» ra falszükségletét lártujk szerezz© be,,győzőnt len matx bárhol és azután keressen fel BEHIS műasztalos. Andrássv-utQO: (Csengery-u. sarok). ARANYAT 115*175 K-ig hanaljfogat, birlaláast és csíklöt a legmagasabb árban vesz: ízemmel Leó ékszerüzlet, Budapest,pob-ütea 47. szára • «»Hncxeidtegt 9 eotateee • ! FIGYELEM! FIGYELEM ? | I Ili? 11SI1HÍÉI • I KEZPOHIl SAJTQVÁLLALfiT KSHYVKERESKEDÉSEBEil • • J. POLXCS ÉS GTÓKS KIS20PG.tl.AS S ® • *7? 5Iegre:ide!és«k«tyelvuen és vidéken a 9 legrövidebb idő alatt bonyolítunk le. ^ l !Y, Duna-utca 8. Kiotiki-nalofa (Balvárosi kávéház maliért) % . •.— ...............„.________________ • a9©»*®aas3®e®ea®99®a«9*e**»«»*#»ss •ffoztisztviselők részére ^ hozott kelméből e£s£raiagm készitltk ISOO Kérb Spttx Lajos angol uri tzabó, Károly-kontt 9., I. eol. 5^ _ _ JIJA 130 fokos, valódi 1 N ImS I® fa szavatolt,szappan-Seb HU? 6% W főzd, 1 kg. 52 K. (Utasítás : 4—5 kilogramm ostradék. 1 kg. Ingkő, S liter TizO Nagyobb vételnél árengedmény. Rézgálic 98/99°.’o Hungária.......K 40.— Karbid legprimábo 1 kg. _ — K 34.— ' |«efsav S.O°/o, 20 liter jó ecet készíthető; lkg........ ... -- — J. K Másét veszek kisebb-nagyobb tételekben Síiilii írsoi.s Se posiaoso- 8i jfSlTSiSfili E8 magakbsa uiinvét raellett l*WjUSa«»» Teiefon. 42—7». Budapest, I., Attila*u. 23. aradat, platinát, ezüstöt MIlIlMllSIf és hamisfogat ismét Horribilis áron értékesítheti. Schweizi éUaxttrhEtx Budapest, frottenbiiler utca 24 ., Telefon: Józaef 52—Iii Budapest Székesfőváros Tanácsa , . mint másodfokú rendőri büntető bíróság. Jllásolat. ■ A magyar királyi földmivelésügy jininisster a főváros tanácsának 1916., évi március hó 18-án 558 1916. VIII., Mh ss. a., hozott és 1916. évi szeptember hó 20-án 2662 1516. sz. a. kelt utóbb közbevető intézkedésre a VII. ker. etöljárásán, 1992 5 kik. 1915. sz. majd “az állandó felülbíráló tanács 1820/1919. sz. jelentésével felterjesztett azt a másodfokú ítéletet, mellyel a hetedik kerületi elöljárónak 1992 Mh. 1915. tsz. felsőfokú ítéletét a tiszti ügyésznek felebbezéseután minősítő és büntető részében megváltoztatva Erdős Bertalan és Vajda Mór budapesti (VII., Vörösmarthy-utca 60., illetőleg YIL, Kirill-utca 108. sz.) lakosokat, az Erdős és Fekete cég tulajdonosait romlott kondenzált tej forgalombahozatala által elkövetettkihágásért, az 1891. évi XLVI. t.-c. 3. §-ának e)pontja alapján, a kiír. btk. 21. §-ának alkalmazásával egyenként 1 (egy) napi elzárás helyett 20 (húsát K pénzbüntetésre éstovábbi,100 (száz) K és így behajthatatlanság esetében 1+5,. összegen , egyenként 6 (hat) napi elzárással helyettesítendő 120 (százhúsz)K pénzbüntetésre ítélte és a felmerült 8 (nyolc) K vegyhizsgálati díj megtérítésére, egyetemlegesen kötelezte, ellenben Deutsch József ellen az eljárást megszüntette, a terheltek felebbezése folytán felülbíráltam, és annak eredményéhez képest következőleg ítéltem. Az ítéletet Deutsch Józsefre vonatkozó nem felebbezett részében üöm érintem,, egyébként pedig azzal a kiegészítéssel hagyom helyben, hogy a jogerős ítéletnek egy ízben terheltek költségén az elsőfokú hatóság által megjelölendő hírlapban való közzétételét elrendelem. Indokolt: Megállapítást nyert, hogy a hatóság által min-'tául Vett doboz már fiüffedt volt, ami amellett siet, hogy a doboz tartalma már előrehaladott erjedésben volt.Ilyen kondenzált tejnek szállítása veszélyezteti a fogyasztók, egészségét. A kifogásolt kondenzált tejes dobozokat a terhelt cég hozta forgalomba, ezért a cégtulajdonosok megbüntetését helyben kellett hagyni. Az ítélet hírlapi közzététele a törvény,7 fa alapján azért volt elrendelendő, mert a terheltek hasonló kihágásért már büntetve voltak. Az iratokat visszaküldöm azzal, hogy jelen itéletről az érdekeltek értesítendők. A miniszter.’ rendeletéből: Magyary Győző s. k. mintán.'A másolat 'hiteléül: Pázmándy s.k. G: Hornyák,. A másolat hiteléül: Budapest, 1921 január 24. Horváth Ferenc kib. kezelő. SPORT (Tennisz.) Magyarország e férj egyes tenniszbajnokságaiban tegnap FWertMAC- 7:5' ég 6:1. arányból* legyőzte Takácsot RLTU & by ö -játszik zuÁrfác Kehrling Bélával a kedden, délután -íörikpr«Ssdöcd döntö mérközésen. ./ . (Úszás.) A Magyar/iszok. EfMfpiy Zoltán vezetésével szorgalmasan k/hrillMJe^Ts^ohibaton' é».--asárnap a margitszigeti trB«tÖ?Tn?75-füratben, megtartandó Magdeburg—Budapest városok közötti mérkőzésre. A Bécsben oly kitűnően szerepelt német úszók ma érkeznek Budapestre Behrensrtefe, a németúszósport egyik vezetőjáraáinak kíséretében. Szerda "! I AKI LAKÁSTM! I Illy aEä mlkl I I a Lafcashteafail | Kapható a dohány tó?.S dó Ízben és a Lakáshivatal, bélyegárnyítójánál