Uj Nemzedék, 1921. október (3. évfolyam, 218-243. szám)
1921-10-30 / 243. szám
nos — (ÉjszakA#"Vámorok.) A pesti éjszaka •zá^JfMca, titokzatos alakja közt találk^^Tm velgt Egyszer régen,. még az y^yetemergláttam. Különös, szótlan, lompas fiú Volt. Hallottam róla, hogy Erdélyből jött és irodalomtanárnak készült. Aztán nem találkoztunk • évekig. Közben kegyetlen tikrónok pusztítottak. Várak és paloták dőltek romba, verek és a gondolatKápferffts eltűnt szemem eMU0oa8ffanogy annyi sok áiloH|jíHW#rkepet elveszítettünk a nagy kutasban. Tegnap éjszaka találkoztam vele. Egy sötét, kis terézvárosi utcában botlottunk össze, kicsit ijedten, kicsit meglepődve a váratlan találkozástól. Nagyon megfogyott, lerongyolódott és maröregedett, mióta nem láttam. Nagy hat visel, de nem művészfrizurát, csak olyat, aminőt sohá nem nyirat az embe. A csempe cipősarok, a kizsírosodott kaBSXI gallér és a gyűrött sportsapka, csak még szomorúbbá, még zárkózottabbá tették. A két kezét a rojtos zsebeibe mélyesztette és a háta meggörbült, mint egy ifj. Mit csinál?... A két szeme rám csillant a hideg sötétségből, mint két szentjánosbogár. — Menekültem. Tanításból élek. Most egy kis baj van a hideggel. Ugyanis így sokadika táján mindig elfogy a pénzem. Nem tudom kifizetni a Népszállóban az ágyat. Eddig könnyű volt. Szép, langyos éjszakák voltak, hát így a hónap utolsó napjait átsétáltam. De most egy kicsit elszámítottam magam. Hirtelen jött ez a dér. Kellemetlen az éjszakai séta. Már nem lehet a ligetben aludni... És mosolygott hozzá. Ismertem és tudtam róla, hogy alamizsnát nem fogad el. Mindig tömegszálláson lakott és az egyetemi menzán étkezett. A szállását naponta fizette. Aztán ha elfogy a pénze, sétál, így mondja... És láttam, amint hajlott háttal, zsebeibe gyömöszölt kékekkel baktatott tovább, a hideg novemberi éjszakába — elseje elé... — (Rablótámadás.) Vidékről jött fel Budapestre özvegy Mészáros Mihályné 25 éves földmivesasszon. Tegnap este kijelent a Városligetba h egy egy ismerősét meglátogassa és álmikor az Iparcsarnok felé vezető garguton haladt, két ember megtámadttáaa az egyik ugy megrugta, hogy Méjjparosné lába eltörött, bevonszolták egy közeli bokorba a száját befogtákAÁT 9500 korona pénzét elrabolták. A Jprottlábu asszonyt csak később találták meg és bevitték a Szent, Rókus-kórházba. — (Mikor a kertet leviszik a pincébe.) A dóresipéses Simon Judás napján utoljára ha^t^ak ki legelőre a, jószágot, hazá-t mennek a pásztorok, kondások, elűzi hideg az állatot a földről. Nemcsak^jW® kei#fontos dátum ez a SimonAl Was, hol ne* ebben a füstös, kinh^MBos, fővárosba is változást idéz JErvIlyenkor leszerelik a járdáról aafdÉpvn evezett, kávéházi kerteket, melykor egész nyáron azzal az iiik^y^j^t^flftöttük a pénzünket, hogy kertben ülünk, friss jó levegőn. A kávéház tulajdonosa tavasszal ragyogó színűre festette a vaskerítést, meg a székeket, pár cserép virágot szerzett, meg néhány ócska porlepte leandert és a szegény jámbor pesti polgár így kimehetett a szabad természetbe . . . Tegnap fölszedték az utolsó ilyen kertet is s a szolgák levitték a pincébe, ahonnan ma,pl csak ibolyanyilaskor kerül elő ismét. Mi pedig bevonulunk a füstös lélekölő malomba, be a kávéházba, mert az otthonunkból hiányzik a szén s majd összehajolva a márványasztal felett húzzuk ki a telet, meg ismét nem hoz semmit . . . Sem meleghullát, sem tüzelőt, sem élelmid?szert. Csaj: görnyesztő gondot ésjja^Ptíl nem vUr izgalmakat, s ránkmer&d a kinos kérdés: mi lesz velünk jpfii a télen? — (Húsz kilonnétgyes futóverseny) rendez a FijpÉ^vasárnap délelőtt a gödöllői Mghág-uton, melynek Kisjily Pál (EgC) a legreálisabb jeleUje. — r^sa verseny a Császárfördőben.) Bár a Császárfüide fedett uszodája versenyrendezésre nem alkalmas, egyesületeink mégis kénytelenek igénybe venni, mert a fővárosban ez az egyetlen uszoda, melynek medencéje a rekordokhoz megkívánt 25 méter hosszúságot eléri. Ezúttal a III. ker. TVE rendezi meg versenyét az obuigát számokkal, melyek közül a 100 méteres gyorsúszásnak kenyéri rekordkísérlete, a 800 méteres úszásnak pedig Hifitek, Serény és Losonczi küzdelme ad érdekességet. (Mi lesz vasárnap a footballsportban?) A német-magyar és svéd-magyar válogatott mérkőzések között vasárnap a bajnokság egymillióját játsszák le a csapatok. A sret vezető klub közül ezúttal a frdTK feladata könnyebb, mert a Hungária után fúdDk a formáját vesztett III. k&f&TVE- től, míg riválisa, a FTQfA szívtélén kimenni a Halom-ulafia s ott a Törekvéssel saját fülkében megküzdeni. A le£erőgailT küzdelem a KAC—BTC észapi csapásából várható. Ha a BTCkijátssza a MTK ellen mutatott formáját, úgy győznie kell. Kevés győzelmi reménye van a VÁC-nak az UTE keményen játszó csapata ellen, valamint a Vasas kilátásai sem a legrózsásabbak a VII. ker. SC-ta szemben, mely az utóbbi hetekben erősen feljavult. A MAC győzelme aITC ellen attól függ, hogy tehetetlen csatársorának sikerül-e egy gólt összehozni, mert a védelem bizonyára megállja a helyét. A II. osztályú bajnokságban a MAFC—TJTSE és BAK—NSC-mérkőzések váltanak ki nagyobb érdeklődést, mert ered-5 elsőség " ; a német■ mnbőr jela a nagy a tant el. határosditengehatalmas k folyszi. Elázottság, • munkást foglalkoztató vállalat gyapjúszövő- és műbőrgyárát föloszlassák, •az épületet földin lerombolnák, sőt a csatornahálózatát is eltaszítsák. Hasonló sorsra ítélték az Erfurtban és Spandauban levő vadász- és sportárugyárakat is. Az ellenőrzőbizottság határozatára a német munkásság egyetemessége az egész világ közbelépését sürgeti és követeli, hogy akadályozzák meg a pokoli terv végrehajtását s Olcsó, szép cipőfelsőrész Ilosvaynál. Vessejenyi-utca 20. x y^Tüzes kályha H. jArivkov, Üllői-ut 18. X Vadászjegy vereséres töltények Skaba ib Plöklnél VI.,jaBhos császár-ut 83. sz. i s SzöknekaWRok, rókaboák és muffok szefijd árbaap^Taphatók Evetovics szűcs. j^Hlinbetjjr $.. I. em. x DurfRos férfiöltönyt vagy télikabátot 2800JFert mérték után, finom szövetből kécsitek. Tisztviselőknek hozott kelméiből facont olcsón vállalok. Fővárosi versenyszabóság, Budapest, Rottenbiller utca 4—a. x Túl a Dunán Baranyában cimű granberg-hangszer..) az eredeti noronlemezek letelküki lovai a legbájosabb felejthetetlen mberben mást, kreálja a Marsonnak főeseményként Arnhard Shaw darabjának motívumai nyomán készült filmet a Kamara szerezte meg és ma mutatja be Harry Fiel kalandortörténetével, t Fejnélküli lovassal együtt. Mai előadás fél...,háromnegyed 7 és 9 órakor.•UÍSKJuk Sári a János vitézben.) FeJJÉTSári vasárnap délután újból vendége lesz a Király Színháznak, a kiváló művésznő ezúttal is leghíresebb szerepét Kukorica Jancsit játssza el. Az előadást, mely fél 3 órakor kezdődik, rendes esti helyárral tartják meg. * (Piccaver) kamaraénekes áriaestéje november 11. Jegyek Rózsavölgyinél. * (Mozgókép-Otthon.) Amerika legkiválóbb év, minden időkre maradandó nagyszerű filmje, a Sztambuli szűz Priscilla Deem gyönyörű amerikai filmstár legremekebb szereplésével immár második hete vonzza a nagyközönség ezreit, akik valóságos lelkesedéssel csodálják meg ezt a bravúros filmet. £5, 7, 9,1 * (Premier az Urániában.) (Boleyn Anna. Főszereplő Henry Forten és Emil Jannings.) Az idei évad leghatalmasabb filmeseménye, Boleyn Anna Vili. Henrik tragikus sorsú hitvesének érdekes és izgalmas eseményekben gazdag életéről készült mozgófénykép. A film, amelynek előállítása milliókba került és az egész világ publikumát valósággal lázba ejtette, mától kezdve kerül bemutatásra az Urániában. Boleyn Anna szerepét Henry Forten, VIII. Henriket a híres Reinhardtszínész, Emil Jannings játssza, a rendezés, bravúros munkája pedig Ernst Lubitsch mesterműve. A példátlanul nagystílű mozgófénykép káprázatos kiállításához hasonló nem elevenedett meg eddig mozivásznon. Ez a film a közönség százezreit fogja extázisba ejteni Budapesten. A páratlan filmet szombaton teljes kétórás előadásokban 5, 7 és 9 órakor mutatja be az Uránia. * (Verne Gyula) Némó kapitánya már csak ma és holnap kerülhet bemutatásra az Omniában s ezért az előadások naponta négyízben: 4, háromnegyed 6, fél 8 és negyed 10 órakor kezdődnek. * (Nobody) hétfőn az Omniában. * (A Vígszínház jövő hete) gazdag lesz eseményekben. Szombaton mutatják be a Naplementét, Pierre Wolff szenzációs színművet Gombaszögi Fridával és Hegedűs Gyulával a vezetőszerepekben. Kedden lesz a Falu rossz a huszonötödik előadása. Csütörtökön érkezik meg a kétszázadik előadás jubileumához Molnár Ferenc vígjátéka, az ördög. A többi estét a Hazatérés előadásai töltik be. Most vasárnap délután a Piros bugyollárist adják, kedden délután a Taifunt, jövő vasárnap délután a Trilby kerül színre.* (Bemutató a Vígszínházban.) A mai francia szilímiairodalom egyik legragyogóbb képviselőjének, Pierre Wolffnak, a Titok és Bábjáték szerzőjének tis műve, a Naplemente (Les alles brisées) a jövő szombaton kerül bemutatóra a Vígszínházban. Gombaszögi Frida, Makai Margit, Tüzess Anna, Hannos Ilona, Lázár Mária, Takács Klári, Korányi Mária, Hegedűs Gyula, Szerémy Zoltán, Boross Géza, Bárdi Ödön, Berczy Géza és Dénes György lépnek fel a főszerepekben. * (A rechstadti herceg) nagysikerű előadásai uralják a Városi Színház következő hetét is, Biller Irén, Tisza Karola, Bosnyák, Jolán, Sziklai, Horti, Sík, Pázmán, Gábor Ernő és Tarnay kitűnő alá látása estéről-estére viharos tapsot arat. Hétfői Rigoletto van műsoron Aquila- Adler Adelina, Somló és Pogány dr. felléptével, kedden délután a Zsidónál, szerdán a Hegyek alján előadását ismétlik meg az ismert kitűnő szereposztással. PéntekenHubay Jenő népszerű dalművét, a Cremonai hegedűst illeszti műsorába a színház. A zenekart Ábrányi Emil vezényli, a híres hegedűszólót maga a szerző játssza, a főszerepeket pedig Aqrla-Adler Adelina, Somló, Bársony dr., Lakatos és Vermes adják. A Cremonai hegedűs után a Bajuszok kerül színre Ocskayval és H. Csillag Erzsivel, aki ezúttal énekli először Neddát. Vasárnap délután a Koldusdiák pompás előadását ismétlik. Az esti előadások hét órakor kezdődnek. ( Bemutató az Inuai Kabaréban.) Az Intim-kabaré bemutatója zajos sikert hozott. Lengyel István Illúzió című vígjátéka, melynek főszerepeit Abonyi Géza és Krémer Lili adta, továbbá a Piros rózsa című drámai játék Kaczur Máriával a főszerepben nagyon tetszett a közönségnek. A Piros rózsának Tyrnauer István a szerzője, aki erős színpadi tehetségről tett tanúságot, Mihály István és Silatinay Sándor vidám operettje, A. Mari sok tapsot aratott. A főszerepben Szétesi Elza számait a közönség többször megismételtette. Sikere volt:Medgyaszay Hajnalnak is. Sziklai Jenő vendégfelléptével a Nem írd felkelni című tréfa és Csöndes Géza Zöld Mókus című bohózatai sok ötlet, dal és egyéb magánszám teljes elismerést hozott. Kertész Heddi: Balta Kálmán egy nagy drámai szerepben, Kovács Andor, Ihász Aladár, Zsolt Ferenc, Radócz Ferenc és Ferenczy Magda vitték sikerre a gazdag műsort. “ (A Royal-mozgó) ma, szombaton új vezetőség alatt tartja megnyitóját, Ti Pán, akis jó magyar filmalkotás pom- pás kísérő műsor kíséretében kerül bef.mutatásra. A filmszínház empire-stílus- ban, ízlésesen van átalakítva. Az évadra a leglátványosabb filmeket kötötték le és elsőrangú zenekart szerződtettek. * (Mit játszanak ma este a színházak?) fj Opera: Bohémélet (6). Nemzeti: 1514. (ill. fi Városi: A reichstadti herceg (6). Vig:íl Trilby (fél 3), A falu rossza (fél 7). Maj gyár: A császár, anyja fól 33. Király: A hollandi menyecske (fél 7). Belvárosi- A gazdag lány (fél 7). Andrássy-uti: Egy félóra, stb. (7). Blaha Lujza Színház: Délibáb herceg (fél .7). Renaissance: Gyengédség (8). * (Vasárnapi eladások.) Operaházi Bibliás ember (6). Nemzeti: Clemenceau (21) 1514. (fi). Városi: Denevér (2), A reinnstadti herceg (6). Vig: A piros bugyuláris (fél 3), Hazatérés (fél 7). Magyar: Búzavirág (fél 3), Szinház (fél 7). Király: János vitéz (fél 3), A hollandi menyecske (fél 7). Belvárosi: A buta ember Hés 3), A gazdag leány (fél 7). Andrássy-úti: Egy félóra, stb. (3 és 7). Blaha Lujza Színház: A tündérek cselédje (fél 3), Délibáb herceg (fél 7). Renaissance: A faun (8). A színházak jövő heti műsora. Operaház. Hétfő: nincs előadás; kedd: A bolygó hollandi; szerda: Tosca; csütörtök: Lohengrin; péntek: A windsori víg nők; szombat: Aida; vasárnap: Hunyadi Nemzeti Színház. Hétfő: A hosies! Cupido, Botcsinálta doktor (6); kedd, csütörtök: 1514 (6); szerda: A falu rossza (6); péntek: Szentivánéji álom (6); szombat: Tartuffe (6); vasárnap: A holicsi Cupido, Botcsinálta- doktor (6); Danton (6). Belvárosi Színház. Hétfő, szerda, szombat, vasárnap: A gazdag lány (fél 7); kedd, csütörtök, péntek: A negyvenéves asszony (fél 7);kedd, vasárnap délután- Legénykérés (fél 8). Andrássy úti Színház. Egész héten: Eg.; félóra, stb. (7). Blaha Lujza Színház. Egész héten: Délibáb herceg (fél 7); kedd, vasárnap délután: A tündérek cseltűje (fél 8). Renaissance Színház. Hétfő, péntek, szombat, vasárnap: Gyengédség (7); kedd: A faun (8); szerda, csütörötk: A kék egér (8) , Városi Színház. Hétfő: Rigoletto (6); kedd: A zsidónő (2); A reichstadti herceg (6); szerda: A hegyek alján (6); csütörtök, szombat, vasárnap: A reichstadti herceg (1i, péntek: Cremonai hegedűs, Bajazzók (6); vasárnap délután:: A koldusdiák (2). Vígszínház. Hétfő, szerda, péntek: Hazatérés (11); kedd: Taifun (fél 3); A falu rossza (fél 7); csütörtök: Ás ördög (fél7); Szombat, vasárnap: Naplemente (fél 7); vasárnap délután: Trilby (fél 3). Magyar Színház. Hétfő, kedd, szerda, péntek, szombat, vasárnap: Színház (fél 7); csütörtök: Búzavirág (fél 7); kedd, vasárnap délután: A császár anyja (fél 3). Király Színház. Egész héten: A hollandi menyecske (fél 7); kedd délután: A kék mazur (fél 8); vasárnap délután: János vitéz (fél 3). 1921 október 30 ,Új Vasárnap 11 A 1 KEPES IlCfill 1 | 43»ik száma40.000( 1 % koronás pálcásaira voo natkozó 3. szelvénnyé! % 1 HEGJELINT1 tmmswsaiiin«i’w»iMWMMB3HgwaB»w»m*enaBarrnKg3g3iMi ^ f ÁRA 10 KORONA | ~9 S » Kapható doltingtess« * 2 dékben, lapárusiloknál § k----------------------------------------$ 9 V A VA V A VA V A VA V A VA V A A VAWä 9 Sievilációs újdonság 8 Mess jelent meg! IVezey Bertalan okl. gépészmérnök felső ipariskolai tanártól ELEKTROTECHNIKAI GYAKORLATI ALAPISMRETEK V. kiadása. 888 oldalon, 705 szövegábrával. Ára fűzve 350 korona, kötve 380 korona. Kapható és megrendelhető a Központi Sajtóvállalat könyvkereskedésében Budapest, IV. Duna utca 6. és minden könyvkereskedésben.