Uj Nemzedék, 1921. december (3. évfolyam, 270-290. szám)

1921-12-01 / 270. szám

— Csütörtök,, Jövő év februárjától ismét építhetünk, /repülőgépeket 'ülézárjol propagandát kezdői Ma­­­­gyar Aero-Szövetség. Az Új Nemzedék iigién­ájától. — A Magyar Aero-gyövetség ma dél­i / / u­tán hat órakon át tartja a Testnevelési t­anács ülésterében első közgyűlését, amelynek tárgya elsősorban is a Szö­vetség jy munkaprogramjának meg-s állapiilít és mindazon tennivalók meg- V.­lyaemese, amelyek a trianoni béke folyt­­­tán válságba jutott aviatikánk fennma­radását biztosíthatják. A nagyszabású­­közgyűlésen a belügyi,­ kereskedelmi, Vallás- és közoktatási m­inisztériumok képviselői is megjelennek a meghívott szakembereken és előkelőségeken kí­vül. Munkatársunk felkereste a Ma­gyar Aero-Szövetség vezetőségét, ahol a diomi közgyűlés programjáról és az­­Xero-Szövetség legközelebbi újításairól a következőket mondták: " A magyar repülőgépiparnak és­­sportnak feltétlenül országos propa­gandára van szüksége, hogy megismer­­­­tessük a repülőgép mai nagy jelentőség­­­gét úgy közlekedési, mint kulturális­­ szempontból A magyar közönség tel­­­­jesen tájékozatlan a repülőgépiparban és a repülőgépeknek az elmúlt é­vekb­en történt fejlődéséről sem vett­ tudomás. (Erre az országos propagandára annál is inkább szükségünk van, mert ie­­rpülőgépiparunkat a gyakorlatban ugye megbénította a trianoni szerződés és csak 1922 február elején szabadul fel a magyar aviatika az antált béklyója alól. Szükségünk van arra, hogy erre­­az időre már­­ szakemberekkel, tanult pilótákkal és mechanikusokkal felsze­relten kezdjünk nagy munkánkhoz. De szükségünk van arra is, hogy a kö­zönség szimpátiával és megértéssel ke­zelje a m­agyaar repülőgépip­ar ügyét ,és erkölcsileg, vagy ha lehet, anyagilag támogassa külföldi mintára a magyar aviatikát. — 1922 február elején ismét építhetünk forgalmi és kereske­delmi repülőgépeket. — Ez az időpont új korszakot jelent a m­agyar aviatikában. Amit eddig csak­­ötletszerűen csináltunk, azt a jövőben gyakorlatilag, rendszeresen végezzük majd. — A Magyar Aero-Szövetség részle­tes programot dolgozott ki, amelyben a magyar aviatika jövőjét, fejlődését és működési lehetőségét részletesen fel­dolgozta. A­­közgyűlésen Petróczy Ist­ván légforgalmi igazgató tart részletes előadást. Előadásában foglalkozni­­ fog a repülőgép fejlődésével,­­alkalmazásá­val és a repülőgép hivatásos munkásai­val is. Előadásában hosszasan fejtegeti a repülőgép, tudományos jelentőségét, a legutóbbi évek kutatásait, amelyek közlekedési, geográfiai, sőt vadászati és filmfelvétel szempontjából is óriási jelentőséggel bírnak.­­ A Szövetség programtervezete öt Csoport felállítását vette tervbe. Az első az irodalmi csoport, amelynek Pekár Gyula államtitkár lesz a vezetője. Az irodalmi.... csoport hivatása, hogy az ifjú­sági iratoktól kezdve a legmagasabb szakmunkákig, minden a repülőgéppel és­ a repüléssel kapcsolatos szakmunkát, könyvet és folyóiratot beszerezzen.­ A második csoport vezetője Küry Béla tá­bornok, aki rendszeres előadások pro­gramját dolgozta ki a fővárosban és a vidékén. Ennek­­a csoportnak különö­sen nagy­­ jelentőséget tulajdonítanak azért, mert ez lesz hivatva a budapesti és a vidéki nagyközönséget felvilágosí­tó repülőgép jövőbeni nagy hivatá­sát. Szervezünk egy­ oktatási csopor­tot , amelynek Vigh Albert miniszteri tags­a lesz a­ vezetője és-- ez az alsó-, közép-,és felsőfokú iskolákban propa­gálná­ és tanítaná a repülőgép és a re­pülés jelentőségét. A negyedik csoport hivatása a sajtóval való állandó össze­köttetést fenntartani s a lapokat min­denkor informálni a magyar »aviatika • - ' *■ r _ y / . helyzetéről és újításairól. Ennek a cso­portnak Rákosi Jenő a vezetője. Végül­­tervezünk egy propaganda tagtoborzó­­csoportot is, amelynek Farkas Kálmán nyugalmazott tanügyi államtitkár lesz az irányítója. — Schlachta Margit nemzetgyűlési kép­viselő kezdeményezésére női osztályt is alakít a Szövetség, amely a nőket kü­lön tanfolyamon avatja be az aviatika tudományába és új kereseti és foglal­kozási ágakat nyújt az aviatika iránt érdeklődő nőknek. A női osztály veze­tője Kirchner Hermainné altábornagyné. Egy külön tudományos osztályt szervez a­ Szövetség, amelynek elnöke Teleki Pál gróf volt miniszterelnök lett. Ennek a tudományos osztálynak a feladata a tudomány minden kiválóságát meg­nyerni az aviatika tudományának és informálni őket a speciális magyar re­pülés­ helyzetéről.­­— A nemzetgyűlésen is propagandát kezd a­ Szövetség a magyar repülés ér­dekében. Czeglédy Em­dre nemzetgyü-­­lési képviselő kezdi meg a szervező munkát a képviselők között, hogy fran­cia és olasz mintára parlamenti aviatikai csoportot alakítson különböző pártállású képviselők csoportosításával. — Ennek különösen nagy jelentősége lenne, mert ahogy külföldön, úgy ná­­m­­ünk is a politikusok tudnák a legna­­gyobb propagandát csinálni az aviato­kának.­­ A Magyar Aero-Szövetség most ren­dezett harmadik elméleti pilóta­­ufo­­lyamán már érezhető egy nagyszabású propaganda hatása. Ugyanis a mássam Kljamot eddig 85 növendék halgattak többnyire műegyetemi hallgatók, mér­nökök és más diplomás emberek. A tanfolyam hallgatóit törvényes bizo­nyítvánnyal látja el a Szövetség, amely azután gyakorlati kiképzésre jogosítja az új pilótákat. íXOO0OCOQ©CO0COOCTO©S«XX3O^5000CCOJ»COCSQe13CC00C3OSXXJC / Hughes tervezetét változatlanul elfogadták Washingtonban Washington, november 30. /Hughes tervezetét elfogadták, füvem változtattak a részletein sem, a javaslat tehát elérte célját An­glia, és Japánorszkij kifogásoltak ugyan egyes rész­leteket, de végül lemondtak követelésükről. Remélik, hogy olyan dolgokban, amelyek nem ütköznek a tervezetbe, rájuk nézve azonban fontosak, még elérhetnek kedvező eredményt. A tengeralattjá­rók kérdéséről még nem döntöttek. OOQQQOQt^BŐOQOQQGQOQQOOOQQQGOQQOOOOQOCOSQOOGQOOOQOOC-OCl yj nemzetiéit I í D­ecember elsején feloszlatják a Magyar­országba küldött külön jóvátételt / bizottságot­ ­ Pakis, november-11.. A jóvátételi bizottság a szövetkező közreméit, tette közzé**­. Havas­­ügynöl Ra’ utján: A jó szövetségesek 1919-ben, október külön bizott­ságot­­alakitottaki a Budapest szék­­hellyel, hogy inedi Hlupitso, minő ér­tékeket és ' javakat vittek el Ma­rinaiországról­ egyes szövetséges harseregek . Után az időpont után, anmor'a ’finn, osztrák-m­agyar mmi­­amb­ávall az elj­enségeskedés meg-Minthogy a külön bizottság elvé­gezte feladatát, a jóvátételi bizott­ság elhatározta, hogy Ibi­ december elsején föloszlatja. A külön biz­ott-­ ság irattárát átszállították az ál­landó jóvátételi bizottság budapesti irodájába. A jóvátételi bizottság most megvizsgálja a különbizottság jelentéseit, hogy eleget tegyen an­nak a feladatnak, amelyet a tria­noni szerződés erre a kérdésre vo­natkozóan reá hárít. ttOOOaXSOSSOCOOSOOSOOOOeCOOOCOSOOOOOSQOeOGCCOCOCOOOOQCO ■£ ' ’ * . . ■ . V '.i ' • Madarassá-Beck Zsuzsánna bárónő feljelentette a férjét bigámiáért­ ­ Jugoszláviában szabad a kéthejűség - Az "Nemzedék tudósít­ójától . A főkapitányságon tegnap este óta feltűnést" keltő látátóra-ü­gyben folyik nyomozás. Az esti órákban ugyan­is megjelent a­ rendőrség köz­ponti­­ügyei eléxprV­ár­kőnyi Oszkár dr. ügyvéd eje, Wamöscher Ervintrj~született Madarassy-Beck Zsuzsanra bárónő nevében feljelen­tést tett, Wamnöscher Ervin bajosi földbirtokos ellen bigámia címén. Az ügyvéd feljelentésében elmondta, hogy a bárónő 1919 február 5-én fe­leségül ment Wai­öscherhez, rövi­desen a házasság megkötése után különváltak, de a házasságot törvé­nyesen nem bontották fel.­­Legutóbb arról értesült, hogy ez év április 18-án Wamöscher Szera­­jevóban feleségül vette Bezerédy Ilonát, anélkül, hogy az előző há­zasságot felbontotta volna. A bárónő panaszára azonnal megidézték a fő­­kapitányságra Wamöscher Ervint és megkezdték kihallgatását.. Wamöscher elmondotta, hogy már huzamosabb idő óta különválva él feleségétől, a válókeresetet, annak idején be is adta, de eddig nem­ in­tézték el. Hiába sürgette az ügy mielőbbi lebonyolítását, nem tudott célt érni.. A bigámia vádja ellen az­zal védekezik, hogy ő jugoslaav alattvaló és mohamedán valk.sa. Ugyanis már régebben áttért, a mo­hamedán Vallásra, meert a jugosi Je­­" "vények mohamedán alattvalój a töhbnyységet is mienenkedik. Ezért Szarajevóban mint jugo­szláv állampolgár joggal nősül­hetett meg másodszor, hiszen neki megvan engedve a több­­nejűség. Wamöscher hiteles okmányokkal bizonyította állításait, mire a főka­pitányságról elengedték, de az ügy­ben­ tovább folytatja a rendőrség a vizsgálatot, hogy teljesen tisztán lásson. N­émetországot nem hívják meg Washingtonba ? — Az Új Nemzedék tudósítójától. •­­Bécs- november 30. Washingtonból jelentik. Az a hír, hogy Németország esetleg részt vesz a leszerelő konferencián, nem felel meg a valóságnál Harding elnöknek nem szándéka, hogy olyan államot hívjon meg", amely eddig" még nem vett részt a­ ta­nácskozásban. Harding különben azt tervezi, hogy a konferencia be­fejezése után felhívja az összes nemzeteket, hogy a­­Washington­ban elért eredményeket ratifi­kálják# JU&L december 1. Holnap kezdődnek a KANSZ tiszkijitó taggyűlései Séta ajálymenet labirintusában — Nemzedék tudósítójától, —f J/ KozMkalmazottak NgaTidtX wrjövetségenek összes szakável de-,­cember elsejétől 12-ip/^ezáróJdg: taggyűlést tartanajgdgs szakkörön­ként. megválaajj^Rt a következő évre,az ujkj^lTikart. Ennek a tiszt­­ujitásnaj^^a méreteire jellemző, h­a­ p példáu­l csupán az állam­vas­­kebelében tizenkilenc szakkör választ külön-külön vezetőséget. Maga a választási aktus megle­hetősen komplikált. Tudvalevő do­log ugyanis, hogy az államvasuta­­kon kívül minden minisztériumnak megvannak a maga szakkörei, ki­sebb vagy nagyobb számban és ezek a szakkörök az egyes minisz­tériumokon belül csoportot alkot­nak. Az eljárás tehát az, hogy a szakkör kijelöli a ham­biológű vá­lasztmány tagjait és öt lágert bele­. Sll ezek közül a csoport választ­mányába. A tulaj­donképeni nagy­­választ­án­yba, minden csoport az elnökét­ és a titkárát küldi el, azon- kívül a szakkör is kijelöl egy tagot, aki a csoport megkerülésével kép­viseli abban a nagy választmány­ban, amelynek Keleti Dénes, MAV- elnök­igazgató az elnöke. . ...Magának az ügymenetnek rend­kívül bonyolult voltára jellemző a következő: Ha például egy vasúti mérnöknek ügyes-bajos dolga akad, beadványt nyújt be a szak­kör titkárságánál. A titkár ezt a kari bizottság elé viszi és ennek a dlöntése szerint az egyik működő szakköri bizottsághoz teszi át. Ez a bizottság a szakköri választmány­nak tesz javaslatot. Ha ezt elfo­gadja a választmány, az akta a tCANSZ állam­vasúti csoportjának elnöki bizottságához jut, vagy pe­dig közvetlenül a nagy választás­hiányhoz. Ez kiadja a csoport ke­retében mű­ködő illetékes bizottság­nak, amely azután véglegesen el­intézi az ügyet. Ez az eljárás olyan bonyolult­, hogy még a KANSZ elnökségében, több év óta működő tisztviselők is igen gyakran zavarba jönnek eb­ben az útvesztőben és nem tudják, hogy az illető aktát­­honnan kapták és hova továbbítsák. Zürichi devizapiac Zürich, november 30. (Megnyitás:) Ber­lin 1.90, Neyork 525, Milano 21.45, Prágai 0 .5.60, • Budapest 0.67.5,­­ Zágráb. 1.80, Varsó 0.15, Bécs 0.16, Osztrák ,bélyegzett bankjegy 0.10. Aranyat 224—430 K-ig Platinát tlOO K ért. HaviHtogat 100 K­ ig?. Ezüstöt, brilliánst legdrágábban vesz. ARANY­SZÜVES. Kossuth Lajos­ utca 3­1., félemelet 5. számi­­Magyar Világa- kávészzal szemben. ill|aÉÍÍBÉÉáBÍÍ^ 1 10H / | J I MIKOLAS! 8318 AjándóAtil ' Ic, i.A ;) masabb­­ I 1 KÖNYV Pfpj V legjobb, legújabb körí­­vek _­­aphatók a Központi i^alto­­válla­lat künyvkereskedései- I­I - ben IV., Duna-utca 6 és VI., | a A Teréz-körút 62. I ugyanott , ■/ fiók-kiadóhivatal is van. I Hirdetés, 1 ffl apróhirdetés, raklamid­a­­ '-sisissasaaa^-vsffi-.-iagegKEgmHsvfS:,- - ,-o YAI-, lizsm £1.1 és?zacsukor így a'--, acélsodrony-ágybetéte- , i árpitozott chatracok stb. gyári áron Prohásska-gyár városi raktárában, VI., Gyár­ utca 20. Telefon­: 90—30*

Next