Uj Nemzedék, 1923. június (5. évfolyam, 122-145. szám)

1923-06-02 / 122. szám

1923 június 2. és csak ma, a déli órákban kezdik meg újra, részletes kihallgatását. Kanozsayék váltig hangoztatják pártatlanságukat, azonban több adat szól ellenük, ámbár a rendőrség sze­repüket illetően még nem tud sem­mi bizonyosat Boncolás az udvaron .Amikor Molnár-Tóth József val­lomásának végére ért megérkezett a helyszínre Kenyeres Balázs egye­temi tanár, a törvényszéki orvos­tani intézet vezetője Gyulai Elemér tanársegéd kíséretében s nyomban hozzálátott Köves Lerincnc holttes­tének boncolásához. Borzalmas bűz keletkezett, úgy hogy a bizottság tagjainak legnagyobb önuralmukra volt szükségük ahhoz, hogy az ud­varon maradjanak s munkájukat tovább folytassák. Kenyeres professzor nem sok idő múlva az asszony holttestében, a szív alsó részében megtalált egy 5 milliméteres Pieper-pisztoly­­golyót. Ugyanilyen golyó ölte meg a fa­lál Köves Gyulát is. Az öreg Lachmannt még nem bon­colták fel, de a külső sérülésekből meg lehet állapítani, hogy őt is agyonlőtték. öt Psemzepese Kissatai ásás Kispesten Amikor Molnár-Tóth József kö­zölte a bizottság tagjaival, hogy az öregasszony teteme Kispesten van a Rózsa-utca 31. számú házban, este a megbilincselt gyilkost autóba ül­tették és kimentek vele a kijelölt házba. Alacsony, földszintes épület a Rózsa-utca 34. szám­i ház, amely­ben özvegy Szegi Antalné lakik há­rom fiával, akik közül az egyik la­katos, a másik kőműves, a harma­dik pedig villanyszerelő. Amikor a bizottság bement a földszintes ház udvarára, csupán a három Szegi-fiú volt odahaza, édesanyjuk vidéken tartózkodik. Czövek főkapitány­helyettes odaállt eléjük és mindjárt kemény hangon ezt kérdezte: — Mit tudnak maguk a Lach­­mann-család meggyilkolásáról? Erre mind a három fiú összené­­zett, majd pedig vállukat vonogat­­ták, de nem szóltak egy szót sem. Csak nagy nehezen mondotta meg az egyik, hogy nem tud semmit Ebben a pillanatban Molnár-Tóth József ingerült lett és hevesen ezt­­vágta a szemük közé: — Ne hazudjanak! ötvenezer ko­ronát fizettem maguknak hallga­tási dili fejében, csak hogy elás­hassák az öregasszony tetemét a kamrába. Jöjjenek, majd meg­mutatom hol van, úgyis hiába tagadják. A bizottsággal kiment rendőrök nyomban őrizetbe vették a három Szegi fiút és a menet megindult a kamra felé. Molnár-Tóth pontosan megmu­tatta, hol fekszik az áldozat. Munkásokat hívtak, akik hama­rosan eltakarították a két méter­mázsa kokszot és kézi villanylámpa fényénél hozzáláttak az ásáshoz. A három Szegi halál sápadtan nézte a dolgozó munkásokat. Az egyiknek reszketni kezdett a keze és a térde. Néhány percnyi munka után megtalálták az elhelyezett bá­dogdobozt, amelyből elviselhetetlen hullabűz áradt kifelé. A munkások ezért megtagadták a doboz felnyitását, sőt az egyik közülük izgatottan ki­szaladt és majdnem ájultan esett le az udvaron. A bizottság mára halasztotta a bádogdoboz felbontását A bizottság munkája csupán arra szorítkozott, tegnap, hogy a­ házat rendőrökből álló őrség szállotta meg, amelynek tagjai egész éjjel őr­ködtek, hogy semmit se vihessenek el és semmit se változtathassanak meg. A három Szegit pedig erős fe­dezettel bekísérték a kispesti ka­­pítányságra, ahol ma délelőtt hallgatják majd ki őket -részletesen. Szegiék ugyan áll­hatatosan tagadnak, de védekezni alig tudtak. Csupán Molnár-Tóth József viselkedett hangosan, aki még el is mostyogni magát azon, hogy sikerült valamennyi holttestet napvilágra hozni. — Méltólét én uram! — mondatta. Nem is képzeli mennyivel megköny­nyebbülte­n, hogy feltárhattam az engem rágó titkokat. Most már azután nem bánom, lesz, ami lesz. A részletes vallomást tevő keres­kedősegéd azonban még mindig nem akarja beismerni, hogy az öreg Lachmannt ő gyilkolta meg. Molnár-Tóth alacsony termetű, borotvált arcú, sárgás bőrű, sovány fiatalember, akinek szugós, c sunyi szeme van és fejének alakja már első pillanatra elárulja a degene­­ráltságot. Annak ellenére, hogy több millió koronát vett fel, vasa­­latlan, olcsó szürke ruha van rajta. Arany ékszerek Molnár-Tóth lakásán Tegnap házkutatást tartottak Molnár-Tóth József lakásán és ek­kor 15 darab amerikai aranyból ké­szült ékszert és egy gyönyörű munkájú amerikai aranyórát ta­láltak. E tárgyak valamennyie a Lachmann család tulajdonában volt. Megállapították Molnár-Tóthról azt is, hogy tőzsdejátékot is folyta­tott, a Lachmann-család megbízá­sából, azonban majdnem­­ minden esetben súlyosan megkárosította őket. Érdekes, hogy a gyilkos beismerő vallomására akkor határozta el magát, amikor az első súlyos el­lentmondásba keveredett. Czövek főkapitányhelyettes ugyanis meg­kérdezte tőle, hogy mikor látta utoljára Köves Lőrincnél, akkor azt felelte, hogy nem látta, de hal­lotta egy ismerősétől, hogy az asz­­szonyt áldetektiv szántotta meg, aki ötvenezer koronát kért tőle azzal az ürüggyel, hogy tud az öreg Lach­mann meg­gyilkolásáról, tehát fizes­sen neki, mert különben feljelenti. A rendőrtisztviselők csóválták a fe­jüket és ezt mondották: — Molnár-Tóth József, nem igaz ebből egy szó sem! Gyorsan válaszolt a kereskedő­segéd: — Hogyan nem volna igaz, ami­­­­kor épp a villában mesélte nekem az asszony az áldetektívvel való kalandját! Ebben a pillanatban Molnár-Tóth észrevette az ellentmondást és za­varba jött. Akkor hagyták magára tíz percre és így kezdte meg azután a szörnyű bűn beismerését. Amikor megvizsgálták az öreg Lachmann holttestét, több sebhelyet és ütés nyomát is találták rajta, ami azt bizonyítja, hogy a szeren­csétlen emberrel előbb verekedhet­tek, majd megkínozhatták és csak azután végeztek vele. Eladó a halál villa A halálvillának tulajdonosa, Szántó Aladár dobozgyáros és a villa lakója, Ruzsni Irén, akinek beköltözése segítette elő tulajdonké­nen a bűncselekmény felfedezését, borzadva menekültek a rettenetes házból. KiMAnte.tJ.Ak­­hnay egy oil• Szombat 3 Ilőr­ii­isan 50 százalékkal emelik a tiszt­viselők rciMin­ segítségét A rendkívüli miasztertamnács fontos Határozatokat Hozott a tisztviselőterties általános rendezéséről Minden hónapban hatan mérlegelés tár­gyává festik a rendkivü­tl segítség emelését — Az Új Nemzedék tudósítójától.­­ A kormány tagjai Űrnapján dél­ben Bethlen István gróf miniszter­­elnök elnöklésével rendkívüli ini­­tertanácsra gyűltek össze. A minisz­tertanácson, amely délután fél há­rom órakor ért véget, Kállay Tibor pénzügyminiszter előterjesztésével foglalkoztak. A minisztertanács a tisztviselő­­kérdésben fontos elhatározásokra jutott, nevezetesen a KANSz me­moranduma alapján Kállay Tibor pénzügyminiszter előterjesztésére elhatározta a minisztertanács, hogy a tisztviselők rendkívüli segélyét már június hónapban 50 százalék­kal felemeli, azután a törvényho­zástól még ugyancsak ebben a hó­napban felhatalmazást kér a kor­mány a tisztviselőkérdés általános rendezésére vonatkozólag. Ettől függetlenül azonban a kormány minden hónap második ren­des heti minisztertanácsán újabb mérlegelés tárgyává fogja tenni, váljon a változott viszonyok és a drágaság emelkedése következtében szüksége mutatkozik-e annak, hogy a tisztviselői illetmények újból ren­dezt­essenek, illetve a segély újabb felemelése szükségessé válik-e. A külföldi kölcsönre vonatkozó­lag Kállay pénzügyminiszter bizo­nyos előterjesztéseket tett, a minisz­tertanács azonban végleges elhatá­rozásra nem jutott. Ebben a kér­désben különben Bethlen István gróf miniszterelnök a Ház keddi ülé­sén a részletekre is kiterjedő ér­­demleges nyilatkozatot tesz. A kormány tagjai ma délután öt órakor megtartják a rendes heti minisztertanácsot. * Szilágyi Lajos nemzetgyűlési kép­viselő a tisztviselői blokk nevében szombaton délben keresi fel Kállay Tibor pénzügyminisztert és a mi­niszterelnökkel történt megállapo­dás értelmében a pénzügyminiszter­rel megvitatja a tisztviselők kíván­ságának részleteit. Ismeretes, hogy Szilágyi Lajos indítványát a fix­­fizetésűek és a nyugdíjasok ügyének rendezéséről a nemzetgyűlés keddi ülésének napirendjére tűzték ki. Szilágyi azonban nem ragaszkodik feltétlenül indítványának megoko­­lá­sához a keddi ülésen, mert az in­­demnitási vita során úgyis a kér­dés egész komplexumát föltárja és a tisztviselői blokk egyes tagjai maguk között felosztják az egész anyagot és annak minden egyes részletére reávilágítanak beszédjük­ben. aOOOCXXSOOOOOOOOCOCr rOOOCCOOOOCOOOOOCOOOOOOOOOOOOOOOGOO Ausztriában a szocialisták több helyen megzavarták az urnapi körmenetet — Az Uj Nemzedék Bécs, június 1. Tegnap az urnapi körmen­etben több incidens történt Egy csoport védőőrt, mikor a körmenetre felvonultak, a szo­cialisták ij­­j­ kiáltással fogadtak. A Herbststrassen, a XVI. kerületben egy kommunista közbotrányt okozott azzal, hogy az elvonuló körmenet előtt nem vette le a kalapját. A rendőrök a kom­munistát elfogták, társai azonban ki akarták szabadítani, a rendőrök azon­ban kivont karddal akadályozták meg a kommunista kiszabadítását. Ugyanebben a kerületben, a Thalia­­stlassen, egy villam­oskalauz a körme­netet pfuj-kiáltással illette. Bevitték a tudósítójától, a rendőrőrszobára. A kalau­z azzal véde­kezett, hogy nem a körmenetet akarta becsmérelni, csak a körmenetben lévő egyik kalauz kollégájára akart rákiál­tani, hogy miért csatlakozik egyházi ün­.­nepséghez. Obersieveringben több szociáldemo­krata ifjúmunkás az oltár körül helyez­kedett el és tüntetően szocialista­ dalokat énekelt és szidalmazta a körmenet részt­vevőit. Itt is a rendőrségnek kellett be­avatkozni, hogy véget vessenek a szo­cialista tüntetésnek. Brigittenauban a körmeslet után a szociáldemokraták a zenészeket támadták meg, úgy hogy azok kénytelenek voltak a papiakba me­nekülni.­­. aOOOaOOOOOOOOOOGCOOOOOOOOaOOOOOOCXXXaOOGCOOOCOOOOOOOCOG szerepléséről, sem az öreg Lach­mann meggyilkolásáról nem tudnak, még konkrét adatokat, azonban a rendőrség véleménye szerint tanaira sem tudnának benne lakni. Ezért a dobozgyáros elhatározta, hogy túlad a házon. Ezt a hírt meg­hallották a rákosszentmihályi em­berek és többen felkeresték a do­bozgyárost, de nevetségesen­ olcsó összeget kínáltak a családi urilak­­ért. A villa tulajdonosa természete­sen ezt a csúnya módon jelentkező kapzsiságot visszautasította és nem is tárgyalt velük. Ruzsai Irén ta­nítónő pedig rokonaihoz költözött. Az ő szerepe azért fontos ebben az ügyben, mert a tanítónő elrekvirál­­tatta a villát és nem akart onnan elköltözni. A háztulajdonos ekkor felajánlotta, — amint megírtuk — hogy átalakíttatja a házmesterla­kást és ennek munkálatai közben találták meg Köves Gyula tetemét. Befejezés előtt a nyomozás A rendőrség a mai napon ennek a nagyszabású ügynek számos rész­letét tisztázza, mert sem Kanizsaiék Molnár-Tóth József egyedül kö­vette el a tömeggyilkosságot. Czövek Sándor főkapitányhelyet­­tes, aki a belügyminiszter egyenes utasítására vezette az eredményes nyomozást, m­a délben referál a bel­ügyminiszternek a nyomozás eddigi menetéről. A rendőrségen remélik, hogy a mai napon sikerül felderí­teni ennek a bűncselekménynek minden eddig még homályban ma­­radt részletét is és pár nap alatt si­kerül a nyomozás befejezésével Mol­nár-Tóth Józsefet átadni a bíróság­nak. A három Szegi nem tett még be­ismerő vallomást, tehát az ő sze­replésük megállapítása most a leg­fontosabb feladat. Diószeghy Miklós.

Next