Uj Nemzedék, 1923. július (5. évfolyam, 146-170. szám)
1923-07-15 / 157. szám
Gyapamapoli Nemzedék IRODALMI ÉLET Feszty Árpádné visszaemlékezései Akik elmentek... Bpest, Athenaeum, 1101. A legutóbbi években divatba jöttek a mémorkereszerű fölsseltőzések. Az emberek a múlt kedves emlékeihez fordulnak, — nyilván, hogy meneküljenek a jelen nyomasztó, lehangoló sivársága elől. Különösen egy-egy nagy ember környezel© — bizalmasa vagy éppen családjának tagja — szereti összegyűjteni ,éa a közönség elé vinni a maga emlékeit, azt, amit hőse körében megélt és ami jellemzőt róla megfigyelt. Alig egy év alatt már a negyedik ilyen megemlékezés jelenik meg a könyvpiacon: Mikszáth, Tisza István, Riedl Frigyes környezete után most Jókai családja szólal meg, nevelt leánya, Feszty Árpádné. Ezeknek a följegyzéseknek értéke elsősorban attól függ, van-e a megfigyelőnek elég éles szeme kiválasztani a lelkébe gyűlt benyomásoktól a jellemzőt és van-e elég ereje féket tenni rokoni szeretetére — nehogy hősét, szertelenül eszményítve, akaratlanul is meghamisítsa képét. A memoireok alapjában történeti munkák, s a történetírás uralkodó planétája az igazság, nem pedig a fantázia! Feszty Árpádné visszaemlékezései sokkal gazdagabb tárgyúak, mint az ilyen följegyzések általán. Jókaival és Jókai nejével, Laborfalvi Rózával, csak a könyv első, kisebbik fele foglalkozik, majd sorra kerül a múlt század végének egy pár jelentékeny alakja, akik szerepet játszottak irodalmunk, művészetünk életében, sőt kívülük egy-két politikus is. Mind bejárósak voltak a Jókai-házba vagy az írónő járt hozzájuk, s így módja volt minden modelljét közvetlen közelből tanulmányozni. Maga azt írja: fenn járt a csúcsokon, az óriások között, pillanatfelvételeket, hangulateírásokat, vázlatokat ad róluk. Azt is, de egyebet is, s könyvének egyik legföltűnőbb vonása a változatosság. Nemcsak hőseit változtatja, hanem szempontjait és megfigyelései anyagát is. Hol érdekes anekdotákat és apró, igaz történeteket mond el, hol bizalmas közlésekkel világít bele egy-egy nagy emberünk lelkébe (utalok a Székely Bertalanról és Liezen-Mayerről szóló följegyzésekre), másutt egész jellemrajzot ad, mint pl. Justh Zsigmondról. Ez az utóbbi igazi művészi portrait, csak miniatűr, de szerény méreteiben is nagyszabású: nemcsak eleven és jellemző, hanem az új, érdekes vonások egész sorát adja. Megbizhatók-e ezek a följegyzések? Nincs módunk ellenőrizni, de belső ellenmondás nincs közöttük s amint az írónő szüleiről beszél, nincs is jogunk kételkedni szavaiban. Jókait istenit, de azért vele szemben sem elfogult Helyenként ugyan tollára kerül egy-egy költői túlzás, de szívesen vesszük ezt is mert nem árt vele a történeti és lélektani igazságnak. Hogy Jókait minden svábhegyi fülemile ismerte, hogy segítséget kértek tőle, a pajkos fiuk ellen s a temetésekor az egész nemzetség nevében elbucsuztatta — ez nem téveszt meg senkit s annyi báj van benn©! Egyáltalán a Jókairól szóló részleteknek jellemző vonása a báj s fővonzó ereje nem az, amit Fesztyné atyjáról mond, hanem az apáratlan gyöngédség, az az okos rajongás, amellyel róla beszél. Az igazi szeretet hangja ez, mely nem vak hősével szemben. Meglátja hibáit s még hibáiban is szereti, sőt velünk is meg tudja szerettetni gyengeségeit. Az a lélek, mely ezt a Jókai-képet papírra vetette, nemcsak mint szó, hanem mint elme is mélyen jár. A könyvnek legérdekesebb része az, amely az Írónő anyjáról és Laborfalvi Rózáról az Írónő nagyanyjáról szól. Tele van eddig ismeretlen adattal, különösen az utóbbi fele s a nagy drámai színésznőt mint asszonyt, mint feleséget egészen új feléről ismerteti meg. De ez a rész épen olyan különös, mint amilyen érdekes. Az éles világítás, amelyben Jókainé előttünk áll, épen nem az eszményitás rózsaszínű fénye. Az unoka nem idealizál. Tapintatosan ugyan, de igen őszintén beszél, a természetes napfényt bocsátja hősére, úgy hogy annak fogyatkozásai a maguk teljességében szemünkbe tűnnek. Eleinte megdöbbentem: van-e joga valakinek ilyen leplezetlenül feltárni egy másik ember lelkének rejtett vonásait és mindennapi meg szerelmi életének épen nem dicséretes mozzanatait a kösönség elé vinni? De Fesztyné Laborfalvi Róza unokája s ő tudja legjobban, mit szabad neki nagyanyja emlékével tenni. Talán a gyengeségek őszinte bevallásával útját akarja vágni a pletykának, mely vétekké torzitja a fogyatkozást. E túljegyzéseknek legföltűnőbb vonása mégis az írókészség. Fesztyné — s leánya is, aki a Feszty Árpádról szóló utolsó fejezetet írta — ebben a könyvében kész, kiforrott írónak mutatkozik be. Egyik legnehezebb prózai műfajban, a mémoirában, formai szempontból igen értékeset ad, rendkívül finoman, vonzóan és kifejezően is. Szubtilis dolgokról, kényes tárgyakról beszél, hajszálvékony ecsettel fest s mégis kitűnően dolgozik. Azt írja egy helyütt: „Nálam, aki nem vagyok író, az Írásnak csak akkor van értelme, ha teljesen őszinte. Különben szentimentáilis szószaporítás.” Ebben az állításban — melynek bevezető részét szerencsére megcáfolja maga a könyv — benne van a megfejtés, de csak félig. Az őszinteség az ilyen szubjektív természetű írásokban a siker elengedhetetlen föltétele. De csak egyik föltétele, az alanyi. A másik, a tárgyi föltétel: a művészi érzék, a művészi erő. Feszty Árpádnénak ebben a tekintetben sincs oka panaszra. Valamikor festőnek készült képeit nem ismerem, de azt hiszem, a tolla megérdemelte. Hogy eldobja ésrte az ecsetet. r. r. Két kultúrtörténeti könyv A fürdőzés és a kalap története A német irodalom rendkívül gazdag olyan kultúrtörténet monográfiákban, amilyenek más nemzetek irodalmában rtkaságszámba mennek. A német kutatók figyelmét nem kerüli el az emberi életnek semmiféle megnyilvánulása és minden foglalkozásnak, minden hivatali állásnak, minden tárgynak, minden intézménynek és szokásnak megírják rendszeres történetét. Ezek a kultúrtörténeti monográfiák nem csupán önmagukért hasznosak, hanem azért is, mert ezeken keresztül jutunk hozzá a társadalmak életének és a történelmnek intenzívebb megismeréséhez. A fürdőzés története, amelyet Königsfeld Harry dr. boroszlói professzor adott ki most, rendkívül érdekesen ismerteti ezt a tárgyat erkölcsi és hygiénikus nézőpontból. A különböző fajtájú gyógyítófürdők ismertetése után a történelmi rész következik. A könyv elmondja, hogy Európába a keresztes vitézek hozták be a fürdés általános szokását Napkeletről. A keresztes háborúk után nagyon elterjedt egész Európában, a civilizált országok valamennyi társadalmi rétegében a fürdés szokása. Míg azelőtt inkább csak ünnepnapok és ünnepségek előtt fürdött az egyszerűbb ember, a keresztes vitézek hazatérése után minden héten legalább egyszer megfürdött a legegyszerűbb polgár is. A középkor elején csakis egymástól szigorúan elkülönítve fürödhettek a szabad fürdőkben férfiak és nők, később azonban az egyház szigorú tilalma ellenére is mindinkább megszűnt az elkülönítés. Ez az elfajulás azután arra vezetett, hogy a nyilvános fürdőzés csupán a durvább erkölcsű emberek kedvtelése volt, a rendes polgárember pedig a saját házában építtetett fürdőszobát A lovagvárakban és a kastélyokban nagy pompával rendezték be a fürdőszobát, de a polgárember, sőt a jobbmódú földmíves is nagy gondot fordított a felszerelésére. Szokás volt a középkor vége felé, hogy a vagyonos ember nagyobb összeget hagyott a végrendeletében szerényebb módú embertársainak fürdőzésére. Gyakran számottevő összeget hagytak ilyen célra és több ezer ember fürödhetett a hagyományozott összegből. Még meg is vendégelték a megfürösztött embereket, akiktől nem vártak egyéb viszonzást, csupán azt, hogy az örökhagyó lelki üdvösségéért imádságot mondjanak. A XVII. században, amikor sokféle fertőző betegség terjedt el egész Európában s a kevéssé gondozott nyilvános fürdőházakban sok ember kapott veszedelmes fertőző betegséget, nagyon lehanyatlott a fürdőélet. Megtörtént 1614-ben egy nagyobb német községben, hogy valamennyi lakos súlyos fertőző betegséget kapott a nyilvános fürdőben, mert a köpülyöző szerszámot nem tartották tisztán. Későb, amikor ezeket a kellemetlenségeket elfelejtették az emberek, ismét fellendült a fürdőélet. De valahányszor felvirágzott, gyorsan elkövetkezett a lehanyatlás is, mert annyira elfajult ez a szükséges szokás, hogy az egyház kénytelen volt az erkölcs megvédése érdekében közbelépni A fürdőhelyekre, mint Königsfeld dr. megjegyzi, régi időben is gyakran mentek az aszonyok komoly szükség nélkül, CMB fia íróffat a Mme&Mtól egy időre megszabaduljanak. A régmúlt évszázadokon is megtették, hogy betegséget színleltek vagy megkérték az orvost, találjon ki valamilyen betegséget, hogy ürügyet kapjanak a fürdőbe utazásra. A folyóban való fürdést több ízben eltiltotta Németországban az erkölcsrendőrség, még a XVIII. században is. A badeni fejedelemségben 1736-ban a tanítószemélyzetnek és az iskolásgyermekeknek is megtiltották a szabadban való fürdést. Olyan erős áramlat indult meg ellene, hogy Goethe is az ember ősállapotáért rajongók őrültségének tartotta. Ebben a korban a magánlakásokban is ritka volt a fürdőszoba. Palotákban és kastélyokban is hiányzott A versaillesi királyi palotában például szintén nem volt fürdőszoba. Csak a XVII. század végén kezdődött a modern fürdés és fürdőzés fejlődése, amely a XIX. század első felében már a fejlettségnek nagy fokára jutott A fürdőzés és a fürdés történeténél nem kevésbbé érdekes a kalap története sem, amelynek — szinte alig hihető — politikai momentumai is vannak. A kalap a késői középkor kiváltságos viselete volt, amelyhez nem volt mindenkinek joga. A közsorsű ember bármivel fedhette a fejét, de kalapot vagy éppen magas kalapot nem viselhetett A régi Rómában kalappal ajándékozták meg a felszabadított rabszolgát. A középkor elején a nemességet röviden pileatiták kalaposnak nevezték és a Pilátus-hegy is kalapról kapta nevét, mert ormát állandóan hóból való kalap borítja. Az első kalaptípus, amelynek politikai jelentősége volt, a cilinder. Amerikából hozták Anglián át Európába és legelőbb Franciaországban honosodott meg. Későbbi karakterével ellenkezően hosszabb ideig a demokrácia jelvénye volt A XIX század elején cilinderkalappal tett hitvallást a liberális ember. Páriából Németországon és Ausztrián keresztül jutott el a cilinderkalap Magyarországra, ugyanakkor pedig Európa többi országába is. A konzervatív német fejedelemségekben szigorúan üldözték a kürtőkalapot és a viselőit is. A hesseni választófejedelem megparancsolta, hogy minden embert, akit cilinderkalappal látnak, fogjanak be utcaseprésre. Oroszországból kiutasították azokat, akik cilinderkalapot viseltek. Utóbb mégis annyira általánossá vált a kürtőkalap, hogy már nem volt a liberálisok ismertető jele és ekkor megszüntették mindenütt az üldözését is. A női kalapnak is meg van a története, ez a történet azonban teljesen mentes mindenféle politikától. A női kalap története voltaképpen a divat történetének egyik fejezete. Mindazonáltal vannak olyan társadalmi vonatkozásai, amelyek időközönként sok vitára adtak alkalmat. Olyan vitákra, amelyek sokkal szenvedelmesebbek voltak, semmint a tárgy megérdemelné. Voltak ugyanis társadalombölcselők, akik sehogysem tudtak belenyugodni, hogy a nő nem veszi le a kalapját a templomban, még kevésbbé akkor, amikor valakit üdvözöl vagy az üdvözlést fogadja. Kifogásolták azt is, hogy a női kalap eredeti rendeltetésén túl, hogya nő fejét az időjárás kellemetlenségétől és frizuráját a szétbomlástól megóvja, külön dísztárggyá fejlődött a a divat változása szerint, hol virágoskert, hol pedig maáár&mM A n& kelőnd Wtt nagphaa ! 1928 július 15. történetírók leteszik a tollat, mert a női kalapnak nincs rendszere, nincs logikája. Azaz, hogy logikája mégis van, mindenkor alkalmazkodik a kor asszonyainak szelleméhez. A kalap történetét egyébként Timidior Ottó dr. irta meg és Bécsijén adták ki. S. Eh Borotvák, gépek és mindennemű éles műszerek és szerszámok legjobb minőségben és legolcsóbb árban készíttethetők, vásárolhatók és ladttathatók Halgépekhez, alkatrészek és rugók kaphatók. J.F.BEK KAIIMAJI borotva-, késáru- és szerszámgyára, Budapest, Bákéesi út 61. ALAPÍTTATOTT: 1889. IBI,EPOS: József 58—09. | Meinl I 6 S/voentsiiG I ‘CegfinomaBG fie i I &evü c&onoradé I Mindenßfeinläzldßen. fiaphahb Mindenféle ruhaneműt, ^fehérneműt, cipőt, edényt, régiséget díjmentesen iladásra drágul, esetleg megvesz. LAMBRECUT :ző vettára-üzlete, V.» Vadítsa a tea 2». azám. Rés- és vasbutorok sodronyok, ágybetétek, gyermekkocsik, Hikker gyárából a legjobbak ás olcsók. Bist mtb.il Javítások tálkutatnak: Hollón. A. Dohány-u. 8. rolton: i, 81—ti. A legkedvesebb ás legnemesebb Idealizmusa ifjúsági könyvek a leányolvasók Mámára Aital Margit: A VÉGZET UTJAI Ára 800 korona. Dániaiad Lengyel Laura i BEATRIX. RÉGI IDŐK Ara 1000 korona. Kapható minden könyvkaroakadenben. BÚTOROKÉ Ölesén és tél, készítőjénél szerezhető be KÜItöf II Rója millilitorgyáros áraiáaa, VI., Csengwy Kiliill fi. Uerd utca 89. (Király utca sarok) Tsl. 160-M A Martiner Célné szül Schwarz Fanny gyásztól megtörtén tudatja úgy a maga, mint a gyermekei, menyei, Tejel, moscái, az elhunyt Ej nővérei és a többi gyászoló rokonság nevében, hogy forrón szeretett felejthetetlen férje, a leg- Ril Jóságosabb apa, após, nagyapa, fivér és rokon Ej Mautner Páli UP fakereskeedö names életété. Julios hó 12-én, 77 éved korában, legboldogabb házasa Agának 61. évé- ■]- ben bevégezte. Drága halottunkat f. él Julius hó 16-én, vanAr 3 nap délelőtt f/xli órakor a rákoskeresztúri temetőben helyezzük örök nyugalomra. Isten, akiben mindvégig rendületlenül bízott, őrködjék felette | Mi pedig soha nem múló || rajongó szeretettel fogjuk emlékét megőrizni. (9 Özv. Frisehné szül. Mautner Josefine 1 özv. Nchwabaehné nőL Mautner O- | cilia, nővérei, Mautner Ella és férje | ISerger JLipét, Mautner Szerén és új férje Hoher Ágost, Jr. Mautner Dezső és neje Gross Elsa, Mautner 9 Margit és férje Fisch Ignác, Man.- B urr Viola és férje Kober Leó (New- York), Mautner Viktor, Mautner J István és neje Berber Klára gyermekei, illetve menyei és vejei, Berger Kendew I és Vera, Kober Károly és Marianne, IVá i Mautner Zsuzsi, Tamás, András és Iw I Maria, Fisch Józsi és Gyuri, Hoheren Márika unokái.