Uj Nemzedék, 1924. február (6. évfolyam, 29-50. szám)

1924-02-05 / 29. szám

4 &e­aa M­i lesz a fielen a fel drégasérfi miatt .Vasárnap 290 koronával drágult a tej — Az Uj Nemzedék tudósítójától. — : ‘Az utóbbi hetekben különösen a tej ára emelkedik rohamosan. Legutóbb va­sárnap drágult s egy liter ára 2200 ko­ronára szökött. Ma már ott tartunk, hogy a csecsemők és a betegek legfonto­sabb táplálóezerét 25—30 százalékkal ad­ják drágábban a világparitási árnál. Noha túlságosan drága, tiszta tejet még­sem árulnak, jóformán sehol.­Azok, akik az úgynevezett teljes tejet forgalomba hozzák, természetesen száz százalékkal kérnek többet a tej literjéért. Az Árvizsgáló Bizottság kimutatta, hogy a gazdák aránytalanul nagy ösz­­szeget kapnak a tejért. Hosszas harc után Bolemann Ernő di­, az Árvilágíló Bizottság alelnöke elérte, hogy a kér­déssel ivazi hatósági utasításra foglal­koznak. A kormány ugyanis utasította az illetékes tényezőket, hogy a tejdrága­sággal újból foglalkozzanak. Értesülésünk szerint Bod miniszter utasítására még e héten ankét lesz a tejdrágaság ügyében. Előzőleg az Ár­­v,vizsgáló Bizottságnál tartanak szőkebb­­körű szakértekezletet. Összeomlik a szeparatista mozgalom Münelsen, február 2. A­ rajnai bizottság elhatározta­, hogy az úgynevezett autonóm pfalzi kormány jogszerűségének kérdését csak később veszi elő, mert a szeparatista mozgalom jelenleg mind Pfalzban, mind a­ Rajna-vidék­­ken az összeomlás tüneteit mutatja. München, február 2. Szeparatista körökből fenyegető leveleket ■­ küldöttek Clive müncheni brit főkonzulnak,­­ aki kormánya megbízásából tudvalévően jelentést­­készített Pfalz helyzetéről. A­­ fő­konzul védelmére rendkívüli óvó­intézkedéseket tettek. DjaM* cretttitáiusek ti dingiMinixi verseimről Chamonix, február 3. (Havas) A 13 kilométeres * kifutó­­versenykben első lett Hang (Norvé­gia) 1 óra 14 perc 9 egyötöd másod­perc alatt, második Grottom 0), har­madik Miku (Finnország). _ A bosleigh-verseny első napjá­nak eredménye a következő: Első lett a svájci­­ számú bob 2 perc 59.99 másodperc, második a 2. számú an­gol bob, harmadik a 6. számú belga bob. A hoskey-mérkőzésen Anglia győ­zött Svédország fölött 4:3 arány­ban. A nemzetek osztályozása a kilen­cedik­ napon a következő: Norvégul 91.5, Finnország 76%­ Ausztria 25, Svédország 20. *♦♦*♦♦*♦♦♦«♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ A szaharai autóverseny Paris, február 3. (Havas.) Három automobil, amely január 24-én Colombeckarból elin­dult, január 31-én elérte a Niger partján álló erődöt,­­ február 1-én pedig­ megérkezett Timbuktuba. A három gépkocsi tehát hét nap alatt tette meg az utat a Szaharán át. Első ízben huszonegy napig tartott a Szahara átke­reszte­zése. SKI-FUTÓK t­udják, hogy mennyire erősíti izmai­­­­kát, fokozza, ellenállóképességeiket, s ha sportolás előtt . DIANA sös&©m®sasxea masszírozzák tápjaikat. ff di Nemzedék KÉT VERS. Irta: TÉCHY MÁRIA. NEKEM... Nekem ne küldj soha virágot, Énnekem ne adj szerenádot. Nem kell, — amin más lányok kapnak — özöne bókoló szavaknak... Csak egy pillantást küldj felém ......megértlek én. VISZONTLÁTÁS Tavaszi mezőkön bolyongtam véle. Boldogan kacagtunk egymás szemébe. Ezer virágot tiport a lábunk, Tavasai ég alatt izzott a szájunk. Ma láttam. Ködbe fúlt őszi estében Egyedül bandukolt a járdaszélen. Megálltam, mintha most is rá várnék, S közénk nyúlt csendesen egy karcsú árnyék. Kölcsönnel akarták megakatályozni a frank romlását — Az Új Nemzedék tudósító­jának jelentése Berlinen át­­*, Paris, február 4. A frank alátámasztásáról szóló kormányjavaslatok vitája ma újra megindult. A még hátralévő szóno­kok száma 40-re emelkedett. Egyik kommunista képviselő újból java­solni fogja a vita elhalasztását, de az indítványt bizonyára ismét lesza­vazzák. A baloldali szocialisták leg­jobb szónokai, Herrio, Boncour és Pailtreve fognak felszólalni. Ezek kölcsön útján akarják a frank to­vábbi romlását megakadályozni olyan módon, hogy a kölcsön vissza­fizetése a német jóvátételi javasla­tokkal párhuzamosan haladna. A vita kimeneteléről semmit sem le­het előre mondani. Bizonyára igen erős összeütközésekre kerül sor, amennyiben a kormány helyzete a múlt héthez képest az újjáépítési visszaélések széleskörű tárgyalása miatt ismét kedvezőtlenebbre for­dult.­­. Huszth Aladár dr. földmivelésügyi számtanácsos és társai ügyében ma kezdte meg a törvényszék a tárgyalást . Az Új Nemzedék 1920-ban, mikor a benzin és gép­olajak árusítása még szigorú enge­délyhez volt kötve és az áru csupán kötött forgalomban került az eladó­hoz, illetve a fogyasztóhoz, a föld­művelésügyi minisztérium illetékes osztályán bizonyos visszaélést ta­pasztaltak. A vizsgálat megállapí­tása szerint Huszth Aladár dr. erdő­­számtanácsos, a földmivelésügyi minisztérium illetékes osztályának vezetője, szövetkezett Fischer Béla, újpesti kereskedővel, hogy a nehe­zen beszerezhető benzin, gáz és gép­­olaj engedélyeket jó pénzért áru­sítja. Huszth Aladár dr. Fischer Béla utján csakugyan forgalomba hozott több benzin, gép- és gázolaj enge­délyt, ezeket leginkább újpesti gyá­rosoknak és kereskedőknek továb­bították, akik újabb jelentékeny ha­szonnal továbbították. Mikor a földművelésügyi minisz­tériumban a visszaélést leleplezték, fegyelmi vizsgálat indult Huszth Aladár dr. és az engedélyek kiadá­sával megbízóik osztály ellen. A fe­gyelmi vizsgálat pontosan megál­lapította azokat a visszéléseket, amelyek a kincstár rovására a ben­zin és gépolaj engedélyosztályban történtek. Fischer Béla újpesti ke­reskedő azonban, mikor a fegyelmi vizsgálat során kihallgatták, azzal a váratlan váddal állt elő, hogy­ a tudósítójától, a visszaélések legnagyobb részét a fe­gyelmi vizsgálat lefolytatásával megbízott Vásárhelyi Lajos földmi­­velés­ügyi minisztériumi számtaná­csos követte el. Ez ügyben újabb nyomozás indult, amelynek során megállapították, hogy Fischernek ez az állítása nem felel meg az igazságnak és a közok­­irathamisításért csupán őt, Huszth Aladár dr.-t, Pintér Károly újpesti városi napidíjast és még néhány új­pesti funcionáriust vonhatják fele­lősségre. A fegyelmi vizsgálat után négyrendbeli közokirathamisítás cí­mén megindult Huszth Aladár dr. és Fischer Béla ellen a bűnvádi eljárás is s az ügyben ma kezdte meg a fő­tárgyalást a budapesti büntetőtör­vényszéken Vásárhelyi Béla dr. táb­­labíró tanácsa. A vádirat Huszti Aladár­­dr. erdőszámtanácsost hivatalos hata­lommal való visszaélés és négy­rendbeli közokirathamisítás bűntet­tével vádolja. Fischer Bélát négy­­rendbeli közokirathamisítás és ha­mis vádemeléssel vádolják,­­ míg Pintér Károly egyrendbeli köz­okirathamisítás bűntette címén ke­rült a bíróság elé. A mai főtárgya­­lá­son Huszth Aladár dr. nem jelent meg, a tárgyalást azonban nem na­polták el, hanem Fischer Béla ki­hallgatását kezdte meg a bíróság. Az ügyben, több földmi­velésügyi 1923 feromír 5. 1 minisztériumi tisztviselő és újpesti vezető embert is kihallgatnak., mint tanút. . ' ' .1 . Mian áruház csakis Kirontott © 24 • Következő ágakat nyújtja n. b. vevőközönségének rendkívül kedvező ára*­i­kon, amíg ezen készletek tartanak. ágynemű vászon 10,959 R Lepedő vászon, bőrerős­­. 24,990 K Paplan lepedővá­szon______ 26.000 R­ Férfi gyapjúkelme 140 cm, széles 59.500 K Férfi strapaöltönyre való, 150 ti széles 75.000 R Tiszta lapja női rak­a­­kelmeiiyillak­a 41.750 K folt, színtartó, is­m­et kiamtázásban— Jo­ssok Hímzett batiszt, 1291. széles dívat-SZIAS —­—- 18.750 . Felhívom a n. b, vevőkö­­zönségem figyelmét dús választékú angol és francia női és férfiszövet újdon­ságaimra. Óriási választék da-s maszt- és tiszta len­árukban, törülközőkben és finom ingzefirekben! Menyasszonyi Kelengyék a letifikább kivitelű Maradékokat i­nsssm­ árusítom!

Next