Uj Nemzedék, 1924. június (6. évfolyam, 107-129. szám)
1924-06-01 / 107. szám
4 Vasárnap Új Nemzedék Válogatott csapatunk párisi kudarcának kulisszatitkai — Az Un NunnaMek tudósítójától. — Csatában tisztességgel elbukni,*Nem szégyen, válogatott csapatunk játékáról azonban nem mondhatjuk ezt, — tisztelet a három kivételnek, — hogy erejét megfeszítve küzdött a sikerért. A Parisból hozzánkérkezett levelek és táviratok egészen mást mutatnak. Mindennél világosabban tűnik ki, hogy a magyar csapatnak nem volt kész harci egysége, már régebben sem, hanem a széthúzás és az álamatőrsport nagyobb dicsőségére anyagi természetű csatározások töltötték ki idejét. De vegyük sorjába a történteket. A labdarúgószövetségben még ma sem tudják, hogy Kiss Gyula miképpen jutott ahhoz a tiszt vénhez, hogy mint a válogatást végző szövitségi kapitány tennem,is gondot és keserűséget okozzon a magyar sportközönségnek. Kiss Gyula válogatását a labdarúgószövengyöntőinek józanabb része rossz szemmel nézte és éppen elért hosszas harcok után sikerült felállítani egy válogatást előkészítő bizottságot. Kimondották, hogy a csapatösszeállítást a szövetségi kapitánynik a ■áhgatást előkészítő oszolánnal emelénben kell összmilliónka így akarták elejét venni a szövetségi kapitány egyéni akcióinak, tíz azonban nem sikerült, mert a szövetségi kapitány rá sem betlentett aválogatást előkészítő bizottságra, hanem önhatalmasul állította össze a válogatott csapatot. Elsgéni sikerekre törekedett és ebben akott meg- Olyan tehetségeket fedezett fel, akikről soha senki sem hallott. Ki ne emlékeznék arra, amiben egyszer az osztrák-magyar meccsen általános meglepetésre a 11. osztályú NSC-ből Gencsit állította be a magyar csapatba, majd az ÚTSE-ből a második Schlossert Seident fedezte fel. Természetesen úgy Gencsi, mint Seiden megbukott. Shvoy Kálmán vezérkari ezredes, a labdarúgószövetség elnöke az olimpiász előtt kijelentette, hogy Kiss Gyulát le kell mondatni a szövetségi kapitány fontos tisztségéről, nem azért, mintha személye ellen lenne kifogás, hanem azért, mert köztudomású, hogy éjjel kártyázik, ■nappal pedig alszik. A kártyaszenvedélytől teljesen elcsigázott embertől nem lehet várni, hogy lelkesedést öntsön a csapatba. A szövetségi kapitány azonban olyan ügyesen szervezné meg hatalmainak biztosításaira a játékosok és a vele egy kiírón vendülő futball vezetők egy részét, hogy a szövetségi kapitány eltávolítása nagyobb harcot igényelt volna, amit Shvoy Kálmán az olimpia sz előtt nem akart kockáztatni. A szövetségi kapitány, akinek legjobb feladata az lett volna, hogy a labdarúgószövetség és a játékosok közt a szükséges harmóniát megteremtse és a játékosok nagy igényeit letompítsa, még inkább növelje igényeiket. Így történhetett meg, hogy- párisi tudósítónk jelentése szerint — a Kiss Gyula által hazahozot makabeusok az egyiptomi mérkőzés előtt súlyos anyagi igényeket támasztottak. Zsebpénzük 100 százalékos feltölelését kérték mégpedig dollárban. Eicher az akcióhoz állítólag a bakonhista Guttmann is csatlakozott, ki azt mondotta: Ha dupla fizetést kapunk, dupla lesz a lelkesedés is. Távol áll tőlünk, hogy a szövetségi kapitányt igaztalanul megvádoljuk és hogy a párisi sikertelenséget egyedül neki tulajdonítsuk. Ha azonban figyelembe vesszük azt a rendszert, amelyet a szövetségi kapitány kezdettől fogva követ, akkor kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy a kudarcért elsősorban ő felelős. Minek kellett a bécsi Hakoah-tól hazahívni Göttmannt. Kiss Gyula fenn volt Bécsben és látta, hogy Gültmann teljesen letört, mégis beállította a csapatba. A brünni mamocapoi Hirsert,Juntzot, Hajóst és IVeisst hozatta haza. Egyenesen terrorisztikusan lépett fel a labdarúgószövetség vezetőivel szemben, hogy a Hakoah és a Makabea nagyságai helyet kapjanak a magyar válogatott csapatban. S mi történt? Gushnan a lengyel mérkőzésen is a legrosszabb játékosa volt a csapatnak, az egyiptomiak ellen pedig főokozója volt a vereségnek. Egyedül Hirzer és Opitz feleltek meg. Az itthonmaradt tehetséges játékosok helyett kivitte Hajósi ésWeisst, azonban rájött súlyos hibájára és nem merte bántani őket a csapatban. A KAUE Tóth nevezetű játékosát szintén kivitte magával Parisba és vele is kudarcot vallott. Amikor nem volt a csapatnak jobbösszekötője, nem merte Orthot betenni a jobbösszekötő helyére azért, mert tudta azt, hogy Tóth a jobbfedezet helyén nem megfelelő. Orthot állította jobbfedezetnek és ezzel a csatársor egységét megbontotta. Itt van Molnár esete. Molnárról mindenki tudta, hogy sportszerűtlen életet él, mégis kivittek Paksba, úgy látszik csupán azért, hogy a tribünről nézhesse végig társainak viaskodását. Nagyon feltűnő az is, hogy Kiss Gyula miért éppen a Hakoah és a Makabea játékosait hozatta haza. A Törekvés tehetséges játékosa Viola Olaszországban egy ottani csapat szikéiben játszik. Budapestre is elérkeztek azok a hírek, amielyek Viola, nagyszerű formájáról szólnak. Az olasz lapok Violáról mint Itália legjobb fedezett játékosáról emlékeznek meg. A szövetségi kapitánynak is tudomása volt erről és egy lépést sem tett, hogy Viola, aki minden bizonnyal a legnagyobb készséggel állott volna nemzeti csapatunk rendelkezésére, Pestre jöjjön. Fel lehetne még néhány esetet sorolni, amelyek mind azt mutatják, hogy a szövetségi kapitány nem állott feladata magaslatán. Hiába akarja most a felelősséget a labdarúgó-szövetség elnökségére hárdoni, mert mindenki tudja, hogy a csapatösszeállításnál a labdarúgószövetség elnöksége — elég helytelenül — teljesen szabadkezet engedett „ szövetségi, kapitánynak. A szövetségi kapitány sportpolitikája bosszulta meg magát Parisban és sajnos, azok a játékosok kaptak elégtételt, akik egy évi szorgalmas munka után készültek párisi olimpiámra akik magyar szívvel tudtak volna lelkesedni a magyar csapat győzelméért s akik a jó üzlet reményében hazatért játékosok helyett végül mégis Pesten maradtak. Csehország is kiesett az ollapiász futballtornájából — Az Új Nemzedék tudósítójától. — Paris, május 30. A Svájc-Csehországi mérkőzés botránnyal kezdődött. A bírót kitrztő bizottság tudniillik a magyar Iváncsicsot jelölte ki a mérkőzés levezetésére. Amikor a csapatok kivonulása után Iván idén megjelent a pályán, a csehek tiltakoztak az ellen, hogy magyar bíró vezesse le a mérkőzést. Svájc csapatkapitányának semmi kifogása nem volt a marmui bíró ellen , éppen ezért nem egyezett bele, hogy más bíró vezesse le a mérkőzést. Egy félórás izgalmas tanácskozás következett ezután, amelyben végül mégis Svájc engedett a cseh erőszakoskodásnak és Ivancsics helyett a francia Slavick bíráskodott a mérkőzésen. Több mint tízezer néző, köztük a szomorú magyar kolónia foglalt helyet a Bergeyre pályán. A két csapat teljes felkészültségben indult a küzdelemre, hogy a múltkoriban 1:1 arányú döntetlen mérkőzést újból megvívja. Határtalan lelkesedéssel nyomult előre Svájc együttese, amelyet a cseh csapat durvaságokkal igyekezett ellensúlyozni. Az elkeseredett küzdelem első félidejében a csehek támadtak többel és fölényben is voltak, azonban az önfeláldozó svájciak ártalmatlanná tették a cseh csatárok támadását. Az első félidő eredménytelen küzdelme után a második félidőben is már-már úgy látszott, hogy a két csapat most is döntetlenül mérkőzik, amikor a játék utolsó percében Mengolli svájci centerfedezet mindent elsöprő energiával rohamra küldi csatársorát, amely aztán eredménnyel is jár, mert Abbealen kicselezi Hadát, majd Rovert és a közönség örömrivalgása közepette berúgja a győzelmi gólt. A meccs sorsa eldőlt a hívő sípja a mérkőzés végét jelzi és Svájc ezzel a győzelemmel bekerült az elődöntőbe. Mi lesz vasárnap ? Ökölvhás: Osztrák-magyar boxoló viadal, délután 5 órakor a margitszigeti pályán.. Hét osztrák bajnok indul hét magyar bajnok ellen. Futball: II. osztályú bajnoki futballmérkőzések: MAC—Föv. T. Kör (Frangepán-utca) fél 6. Előzően a MAFC az Ékszerésszel mérkőzik. A Hungária-úti pályán II. osztály döntő mérkőzése a BEAC és NSC csapatai közt délután fél 11 órakor. Egyéb mérkőzések: Testvériség—EMIK, Húsiparosz—KAOE, Postás—TTG, ETC—BAK. Atlétika: A Ferencvárosi Torna Club atlétikai viadala vasárnap délután 4 órakor az Üllői-úti sporttelepen. A verseny az idei esztendő legizgalmasabb eseményének ígérkezik. A verseny keretében az FTC 25 éves fennállását ünnepli. A versenynek legérdekesebb szántai a súlyszámok lesznek, amelyben Steinbrennerrel, a germán óriással szemben a legjobb magyar súlyatléták veszik fel a küzdelmet. Súlydobásban Steinbrenneren kívül indul Toldi Sándor is, az FTClelkészóriása. Az Amerikából hazatért Fekete, tiarával kerül össze. Általába véve a nagy érdeklődéssel várt FTC-versenyen népes mezőnyül, és kitűnő eredmények várhatók. Úszás: A Budapesti Egyetemi Atlétikai Club országos úszó versenye délután négy órakor a Császár-fürdő uszodájában. Céllövészet: Az Országos Magyar Céllövő Szövetség a szentlőrinci Szemeretelepen hadifegyver olimpiai céllövő próbaversenyt rendez reggel 9 órától. Kerékpár: A Magyar Kerékpáros Szövetség Budapest—Gyöngyös—Budapest vándordíjas csapatversenyt rendez vasárnap reggel 5 órakor a gödöllői országúton. Vívás: A Békéssy Béla Vívó Club Debrecenben a Bika-szálló nagytermében országos vívóversenyt rendez, Békéssy Béla emlékére. A versenyre Budapestről nyolc vivő utazott. Az olimpiai futballtorna szombat, vasárnap és hétfői mérkőzései Az olimpiai futballjátékok második fordulóját szombaton, vasárnap és hétfőn bonyolítják le. A sorsolások szerint szombaton Írország, Hollandiával mérkőzik a colombesi stadionban. Vasárnap a l’ershingstadionban Magyarország legyőzője Egyiptom csapata Svédországgal üt- 1924 június 1. kozik meg. Ugyancsak vasárnap Uruguay—Franciaországgal mérkőzik a colombesi stadionban. Hétfőn Olaszország—Svájccal kerül össze. A sorsolásból láthatjuk, hogy a magyar csapat a sorsolásoknál szerencsés helyzetbe jutott, mert ha legyőzte volna Egyiptomot, Svédországgal került volna szembe, akit mindig legyőzött. Ennek a fordulónak a győztesei az elődöntőbe kerülnek, azután következik az olimpai játékok döntő mérkőzése. — (Sporthírek.) A III. ker. TVE vizipólócsapata 5:3 (4:2) arányban Beleziny László dr. bíráskodása mellett legyőzta az FTC-ét. — A MAC vizipólócsapata 5:1 arányban az ASC-ét, — a BEAC 7:5 arányban az MTK-t és a MAFC 6:3-ra győzte le a MUE vizipólócsapatát. A Magyar Kerékpáros Szövetség szezonnyitó versenye ötezer főnyi lelkes közönség mellett a Millenáris-pályán teljes siker jegyében folyt le. A 100 m-es lóversenyben 1. Grimm János (Edison KE), 2. Széchényi István (Világosság KK), 3. Rörich Péter (TT 1), 4. Hazák Kálmán (MTK). A kétszer 15 km-es motorvezetéses versenyt Bániczky József (Kitartás) nyerte. 2000 ra-es tömlin verseny: 1. Pirigy— Eigner (FTC), 2. Velvert—Mazák (MTK). A BBTE országos atlétikai versenyén a honvédelmi minisztérium vándordíját Somfai Elemér (MAC) nyerte. A diszkoszdobásban az egri Molnár Béla győzött. 400 m-es gátfutás II. osztályú: I. Krieger László (FTC) 1 p. 03.7 mp. 200 m.-es siklatás junior: I. Borsi László (BBTE) 24.4 mp. Súlydobás előnyverseny: 1. Forbáth Sándor (FTC) 1416 km 2. Farkas (MAC), 3. Veres (MAC). A Dorogi Atlétikai Club versenyén Csekey 33 p. 53 mp.-re javította meg a 10 km-en a kerületi rekordot. A II. osztályú bajnoki futballmérkőzéseken a MAC 2:1 -re legyőzte a Postásokat. KAOE—Főv. T. Kör 1:1 (0:0), BAK—Testvériség 1:1 (0:0), Húsos—Ékszerész 2:0 (2:0). A Zuglói A Imerikai Club Lembergben 2:1 arányban legyőzte a Pogont. A Postás Sport Egyesület 25 éves jubileumával kapcsolatban az egyesület turista osztálya június 1-én Tahiban nagyszabású juniálist rendez gazdag műsorral. Találkozás 1-én reggel hét órakor. A MFTR Eötvös-téri hajóállomásánál. A rendezők zöld-fehér jelvényt viselnek. (Magyar lovasok Bécsben.) Az osztráklovaregylet az osztrák Derby előtt nagy concourst rendez,amelyre Budapestről Keresztes Ákos, Klempner Pál, Binder Ottó és Eder Elemér utaztak fel. (Osztrák-magyar női úszómérkőzés.) A Magyar Úszó Szövetség pünkösd hétfőjén, június 9-én a Csillaghegyi Árpádfürdő most elkészült 50 m-es uszodájában József királyi herceg fővédnöksége alatt osztrák-magyar női úszómérkőzést rendez, melynek keretében a férfi úszók részére olimpiai próbaversenyt tartanak. (Magyarok nyerték a román vívóbajnokságot.) A román vívószövetség a napokban Bukarestben rendezte Románia vívóbajnokságát. A kardbajnokságot Balázs Ödön (Nagyvárad) nyolc győzelemmel nyerte meg. 2. Hegedűs (Nagyvárad), 3. Szántó (Nagyvárad), 4. Hecks (Arad), 5. Debellean Gloria (Bukarest). Csapatversenyben 1. Nagyvárad, 2. Kolozsvár. (Tömeges indulások az FTC atlétikai viadalán.) Az FTC holnapi versenyén a 800 m-es, síkfutásra negyvennégyen, az 5000 m.-es futásra harmincketten, távolugrásra huszonketten s a 200 m.-es előnyversenyre tizenkilencen neveztek be. A 200 m.-en Kulisár, Némethi, Gross, 5000 m.-en Kulisár, (Zsukay, Váradi. A magasugrásban Gáspár, Scherf, Magyar. Távolugrásban Halukká, Molnár, Ghillony. Diszkoszdobásban Toldi, Csejthey, Marmlics, Bede indulnak. Az olimpiai stafétában pedig nyolc csapat áll starthoz. Az indulók nagy tömege, Mailinger Béla, az FTC atlétikai szakosztályának kitűnő elnöke és Fazekas Sándor dr. alelnök biztosítják a verseny részére a jó rendezést és a sikert. — (Megyeri lóverseny.) A Pestvidéki Versenyegylet ötödik napi versenyeire jelöltjeink : I. Servius—Ctea tó lov. II. csukalapos HI. Hamilton—Ametisz IV. Keneső—Sláger V. Mikoll—Franszéye.