Uj Nemzedék, 1924. november (6. évfolyam, 233-257. szám)

1924-11-01 / 233. szám

1924 november 1. Új Nemzedék Az „Egyesült Európai Államok“ és a Népszövetség írta: WLASSICS GYULA báró, a m. kir. közigazgatási­­ bíróság elnöke Az „Európai Egyesült Államok“ gondolatával már régebben foglal­kozik az európai publicisztika. Nem­csak az úgynevezett pacifista iro­dalom témáj*, ez, de a világp­ubli­­cisztika minden árnyalat* fel*iátko­zik vele. Mióta pedig legújabban a Népszövetség propagandája érdeké­ben Parisban a Sorbonne-on tartott előkelő gyűlésen Herriot az ..Egye­sült Európai Államok“ gondolatát előtérbe állította, a közre**TM '"V figyelm­e erőteljesebben fordul az eszme felé, mert immár nemcsak a pacifisták, a békeideológok, hanem a kontinentális politika vezető állam­­férfia, a francia miniszterelnök is realizálandó gondolatnak nyilvá­nítja az egyesült államok eszméjét. És épen midőn Herriot a Népszövet­ség érdekében tartja beszédét, magát ezt a Népszövetséget kívánja alátá­masztani az európai államok szö­vetségének eszméjével. Herriot te­hát nem állítja szembe az új eszmét a már megalkotott Népszövetségé­vel, hanem annak keretében és a Népszövetség presztízsének épségben tartása mellett vár a világbéke ér­dekében jó szolgálatot az egyesült európai államok eszméjétől, így igen természetes, hogy publi­cisztikai napirendre került a világ­sajtóban ez a kérdés. Azt hiszem, hogy Herriot sorbonnei beszédjére nem volt befolyás nélkül annak e lapok olvasói előtt is ismeretes Fi­­lene-féle tízezer dolláros­­pályázat­nak eredménye, melyet az említett amerikai polgár Parisinél, London­ban, Berlinben és Rómában arra a kérdésre tűzött ki .Araiképen lehet nemzetközi együttműködéssel Fran­ciaország, Anglia, Németország, Olaszország és Európa biztonságát, jólétét biztosítani“. Olvashattuk a lapokban, hogy erre a pályázatra tömegesen érkez­tek be a tervezetek. A nevezett álla­mok mindegyikében csaknem négy­ötezer pályamunka érkezett be. Hogy kvalitatíve minő ennek a tör­vényes pályázati eredménynek ér­téke, afelől — nem ismervén a pál­­­yamunká­latok­at — ítéletet mon­dani nem tudok, de hiteles közlé­sekből annyit tudhatunk, hogy a ju­talmat nyert munkák megegyeznek abban, hogy a „Pactum“ alapján megalkotott nemzetek szövetsége (Genf) az európai és a világbéke biztosításának nélkülözhetetlen esz­köze. Ez a szövetség tehát a tág keret , melybe beilleszthető az európai népek szövetsége. A francia nad la­nd­ertes munka a fősúlyt a Népszö­vetség keretében a „Société des na­tions européennes-re (európai nem­zetek szövetségére) helyezi. Az an­­ggol pályamunka a­ Népszövetség cso­portos reorganizációját m­d­­má­nyozza kontinentális alapon, vagy esetleg még szűkebb geográfiai ha­tárok alapyain. Az angol nyertes tervezet szerint sem Oroszország, sem Anglia nem volna a kisebb európai szövetség­ben. Az egyik német nyertes pá­lyázó pedig csak gazdasági közös­ségről, célszerűségről beszél, de ezt csak Nyugat- és Középeurópára kí­vánja kiterjeszteni. A francia pá­lya nyertes tervezetet ismerői úgy jellemzik, hogy ez a „société des na­tions européennes“ fogalmát az ,,államszövetség“ tartalmával akar­ja betölteni, tehát szorosabb kötelé­keket (egyenlő valuta stb.) óhajt megállapítani, és azt reméli, hogy ez a szorosabb szövetség, melybe azon­ban­ bele kell kapcsolódni Oroszor­szágnak és Angliának is. — N­agy morális és anyagi hatalmával a vi­­lágbéke igazi biztosítéka volna. Semmi kétség, hogy a pályázat eredménye az „iskolai kérdés” kere­teit meghaladja és megállapítható, hogy ha részletekben el is térnek a tervezetek egymástól, nagy voná­sokban a nyertes pályázatokat egyenlő összefogható gondolat ve­zérelte és immár a politikai felelős­ségteljes állásokban is a politikai érdeklődés központjába helyezik a­­Né­pszövetség­­ keretébe illesztett egyesült európai államok eszméjét. Minthogy a világháborút befejező diktált békekötés nem teremtette meg az igazi békét, a győző és le­győzött államok egyaránt keresik a bajok orvoslását, ez az eszme sem fog lekerülni sem a politikai, sem a tudományos érdeklődés színteréről, és talán ez az út végre mégis elve­zeti a világot vezető nagyhatalma­kat ahhoz az egyetlen mentő gon­dolathoz, hogy a mai állapot tűrhe­­tetlenségén csak gyökeres megoldás segíthet és ez a bátor beismerése a világháborút befejező úgynevezett békekötéseik elhamarkodottságának, felületességének, gazdasági lehetet­lenségének. Ezért meg kell terem­teni a szilárd jogalapot, melyen ki­fejlődhetik az új, a népek egyenlő­ségét, és méltányos elbánását bizto­sító nemzetközi jogrend, — mert ne feledjék, hogy a diktált béke lehet ugyan az általa teremtett tényleges tűrhetetlen állapot védelme, de ezt a védelmet­­ nem lehet a nemz­etek békés együttlétét biztosító igazsá­­gos és megértő jogrend védelmének tekinteni. Nem lehet ez olyan alap, melyen a világbéke szilárdan állhat. - ooooooaoaooooQQosocsoooQOOooaooQaooQooaoooooooooaoejoocc Igri dal Székfil­lal& a városm­ ! Társaságban Itt mindenhol, amerre járok, A sarkokon a múlt dalol. A dóm előtt, az Érsekkertben Ifjúságom zeng valahol. Ó, milyen csengő üde hangja, Mint trombita a várfalon Este kilenckor, most is látom, Lassan bezárom ablakom. Miért, hogy elszáll, ami édes? Miért, hogy fájdalom a múlt? Egy-egy ablaknál felvigyázok. Emlék: elsárgult, elavult. Kupolák barokk ívelésén Most is el-elbámul szemem... Platán-levél, ha felsikoltoz Az őszben, még emlékezem. De aztán semmi. Arcok jönnek. Látom-e, láttam? Nem tudom. Talán fogunk még együtt menni Az élet nevű seb­ után ... Minden elmúlik, ami ember, Annyi virágom hova lett? De áll a dóm, s a bástya alatt Örökké zeng a minaret. A kő dalol, Az ember véges. A kőnek méhe az örök. Benne bús magyar hajnalokon A múltak lelke feldörög. Az ember véges. Dala elszáll. Mindenkit egyszer rög takar, De itt a völgyben kőben, falban Örökké él, ami magyar... Talán szomorú ez az ének, Amit szivemben hoztam én, De hajnal is lesz vig szüretre Az egri dombok peremén. És zeng még ezüstharang nyelve Magyar tavaszt a Vár alatt... Amennyi himnusz van szivemben, Erre a szent napra maradt... Gáspár Jenő. 30aOOOOOCOOCCOQOOOOCCOOOCX?OOOOOCXXXXXX%>0(X3QOOCOOPOOOOO Ahol­ az emberek a szivükkel szeretik a hazájukat . . . Párisi benyomások a hazafiságról, a művészetről és divatról — Az XJj Nemzedék tudósítójától. — Egy előkelő műveltségű ismerősöm próbált meggyőzni arról, hogy minden ezen a világon élő embernek két ha­zája van: a saját szülőföldje és — Fran­ciaországi Pedig talán éppen ők érthet­nék meg, hogy mi annak a Szajna su­­sogása, akit a Duna-Tisza habja dalolt álomba... Pak­s a világ egyik olyan városa, ahol éppen olyan emberek élnek, hal­nak, elégedetlenkednek és nevetnek, mint ezen a szegény Magyarországon. Csak van egy nagy nemzeti kincsük: a szivükkel szeretik a hazájukat­. Alá­rendelik apróságos önzéseiket annak a méltóságos érzésnek, amely a legkisebb francia polgár szivét is betölti és életé­nek fő ereje: a sovinizmusig menő haza­szeretetnek. Nagy Bercsényi Miklós Franciaország mai sallja lett és a dédunokája már nem tud magyarul, de a szive, az fölfigyel a magyar dalra és a francia felesége nem tudja megérteni, hogy „mi is azon sírni való, hogy a ménes ott delelget valahol a csárda mellett“!?... A házon, ahol Bercsényi gróf lakott, márvány­tábla ékeskedik, francia szövegű emlék­sorokkal. Politikai vagy, hivatalos ügyben me­reven udvariaskodnak velünk, de tár­sadalmi téren elragadó kedvességükkel és híres „politesse“ükkel hajolnak el. Őszintének, üdének és sütésnek találják a szegény kis magyar hasa fiait és azt hiszik, azért muzsikál oly szépen, mert cigány vér folyik az erekben. Különben nem igen sokat tudnak re­lőlünk, elsősorban francia művészeik munkáit veszik. Idegen könyvet egyál­talában nem olvasnak, ezért sokat kö­szönhetünk Tharaud uraknak kik kü­lönösen két művükben mélyrehatóan foglalkoznak velünk. A két munka 73 kiadást ért meg. A nagy és igazi mű­vészek már pihennek Nagy és igazi művészeik már a Pan­­theonban vagy Pere la Chaiseben pi­hennek. Ők maguk is tudják hogy az n. n. legnagyobb élőik esetleg zseniális emberek, de messzi esnek egy Courbet­­től, Zöld-tól vagy Irodái-tól. Manet, Delacroix, Degas etc. posthumus mun­káiból felejthetetlen kiállításokat ren­deznek, ahonnan sehogysem akar el­jönni az ember, vannak azonban tárla­tok, ahol meg nem akar megmaradni a betévedt idegen. A műkereskedők java­ A nappal sötét nyomora Az éjjel ragyogó gazdagsága mellett ott van a nappal sötét nyomora. Öles plakátokon sírnak kevés sovány és ra­­chitikus gyermekeik fölött s a régi gyű­lölettel irigylik az egészségtől duzzadó német gyermekek sokaságát. Fáris vá­rosának érseke, Dubois biboros az elő­kelőségek templomában, a Saint Hoch­ban élesen ostorozta a francia anyákat a szószékről. Azt mondja, saját fülével hallotta, amint egy anya négyéves, kis­lányát bátorítgatta, hogy dolgozzon a szemével, nézegessen jobbra-balra .... A Cote d’Azur-on meg én láttam egy fátyolos másféléves csöppséget, amint mandarin-szintre kifestett arcocskáját a nappal süttette! A gyermek náluk egy — ha egyáltalában van. Vasárnapokon a Bois de Boulogne-ban százai szágul­danak a kis kétszemélyes autóknak, el­fér a szülőkön kívül egy gyermek, vagy ahol nincs — a kutya. Szeretik a gyer­meket, de el is rontják a kényeztetés­sel. Ha egy gondtalan kis utcakölyök megunja az út innenső oldalát, piszkos kis kezének egyetlen intésére megáll száz és egynéhány autó, hogy huncut ar­cán büszke mosollyal, biztonságosan át­sétáljon a túlsó oldalra. Mikor a sze­gény és elzüllött gyermekek részére gyűjtöttek a templomban, öreg érsekük hajlott házival alázkodott m­eg és hordta körül a perselyt. Ellenségeink nem restek a legkisebb Szombat 5 részénél minden művész és nem művész rendezhet kiállítást, ha tizennégy napon keresztül napi 150 frankot fizet. Mind e helyek egy évre előre le vannak fog­lalva. A műkereskedők csodálatos félté­kenységgel őrködnek, hogy a vevő lehe­tőleg francia piktor képét vásárolja meg. Van ugyan egynéhány idegen, aki vérbeli páriásnak számít, például a ja­pán Fujita, aki tízezer frankot kap egy portréjáért, vagy a spanyol Beltran- Masses, aki az arisztokrácia hölgyeit festi meg és ki. A híres Julian-akadémiára most unat­kozó mágnáslányok és csinos amerikai misszók járnak, Madame Julian, a be­csületrend kitüntetettje, ügyes festőnő még most hetvenéves korában is. Óriási fekete nyakbodorral, hófehérre rizspo­­rozott arccal kecsesen hajbókol és ked­vesen mesélget ragyogó múltjukról. A Salle Drouot-ban árverésre kerül a konyhabútortól Hokusai rajzaival díszí­tett lakkdobozig minden elképzelhető tárgy, elég alacsony kikiáltási áron, amit a diszkrét árverezőik maguk ver­nek föl: csak fizessen a gyűlölt jóbarát, az angol és amerikai. A párisiak élénken mozgalmas mű­vészi és irodalmi életet élnek, naponta tömérdek előadást tartanak a város kü­lönböző részeiben: festészetről, szobrá­szatról, irodalmi kérdésekről és más egyéb tárgyról. A Louvre katakombái­ban vetített képekkel igen nívós művé­szettörténeti felolvasásokat hallottam, és dobogó szívvel, amikor a mi műkin­cseinkről is szó esett: Vermeer van Delft-tinkről, vagy El Greco-mkról, stb. A Louvre örökbecsű képeit kozmopo­lita társaság másolja. Van ott svéd, angol, amerikai, japán, perzsa és ma­gyar. Ezek mind összeismerkednek és különösen a magyarokkal valameny­­nyien nagyon kedvesek. A Comédie Francaise klasszikus elő­adásai a korhű jelmezekkel, bútorokkal, sőt ha lehet, mozdulatokkal is, speciális értékei Parisnak. Ezekben valóban re­mekelnek művészeik. — Az Operában különösen szép volt — a szünet. Átmen­tünk a pompás, tükrös folyosókon, re­mek kandeláberes lépcsőházon, ki a ter­ra­sse-ra, ahonnan, nem tudom, hány iv. lá­mpa fényében tündöklött, káprázta­tott az Avenue de l’Opera végtelen ele­­gáns hosszúsága.

Next