Uj Nemzedék, 1924. november (6. évfolyam, 233-257. szám)
1924-11-01 / 233. szám
1924 november 1. Új Nemzedék Az „Egyesült Európai Államok“ és a Népszövetség írta: WLASSICS GYULA báró, a m. kir. közigazgatási bíróság elnöke Az „Európai Egyesült Államok“ gondolatával már régebben foglalkozik az európai publicisztika. Nemcsak az úgynevezett pacifista irodalom témáj*, ez, de a világpublicisztika minden árnyalat* fel*iátkozik vele. Mióta pedig legújabban a Népszövetség propagandája érdekében Parisban a Sorbonne-on tartott előkelő gyűlésen Herriot az ..Egyesült Európai Államok“ gondolatát előtérbe állította, a közre**TM '"V figyelme erőteljesebben fordul az eszme felé, mert immár nemcsak a pacifisták, a békeideológok, hanem a kontinentális politika vezető államférfia, a francia miniszterelnök is realizálandó gondolatnak nyilvánítja az egyesült államok eszméjét. És épen midőn Herriot a Népszövetség érdekében tartja beszédét, magát ezt a Népszövetséget kívánja alátámasztani az európai államok szövetségének eszméjével. Herriot tehát nem állítja szembe az új eszmét a már megalkotott Népszövetségével, hanem annak keretében és a Népszövetség presztízsének épségben tartása mellett vár a világbéke érdekében jó szolgálatot az egyesült európai államok eszméjétől, így igen természetes, hogy publicisztikai napirendre került a világsajtóban ez a kérdés. Azt hiszem, hogy Herriot sorbonnei beszédjére nem volt befolyás nélkül annak e lapok olvasói előtt is ismeretes Filene-féle tízezer dollárospályázatnak eredménye, melyet az említett amerikai polgár Parisinél, Londonban, Berlinben és Rómában arra a kérdésre tűzött ki .Araiképen lehet nemzetközi együttműködéssel Franciaország, Anglia, Németország, Olaszország és Európa biztonságát, jólétét biztosítani“. Olvashattuk a lapokban, hogy erre a pályázatra tömegesen érkeztek be a tervezetek. A nevezett államok mindegyikében csaknem négyötezer pályamunka érkezett be. Hogy kvalitatíve minő ennek a törvényes pályázati eredménynek értéke, afelől — nem ismervén a pályamunkálatokat — ítéletet mondani nem tudok, de hiteles közlésekből annyit tudhatunk, hogy a jutalmat nyert munkák megegyeznek abban, hogy a „Pactum“ alapján megalkotott nemzetek szövetsége (Genf) az európai és a világbéke biztosításának nélkülözhetetlen eszköze. Ez a szövetség tehát a tág keret , melybe beilleszthető az európai népek szövetsége. A francia nad landertes munka a fősúlyt a Népszövetség keretében a „Société des nations européennes-re (európai nemzetek szövetségére) helyezi. Az anggol pályamunka a Népszövetség csoportos reorganizációját mdmányozza kontinentális alapon, vagy esetleg még szűkebb geográfiai határok alapyain. Az angol nyertes tervezet szerint sem Oroszország, sem Anglia nem volna a kisebb európai szövetségben. Az egyik német nyertes pályázó pedig csak gazdasági közösségről, célszerűségről beszél, de ezt csak Nyugat- és Középeurópára kívánja kiterjeszteni. A francia pálya nyertes tervezetet ismerői úgy jellemzik, hogy ez a „société des nations européennes“ fogalmát az ,,államszövetség“ tartalmával akarja betölteni, tehát szorosabb kötelékeket (egyenlő valuta stb.) óhajt megállapítani, és azt reméli, hogy ez a szorosabb szövetség, melybe azonban bele kell kapcsolódni Oroszországnak és Angliának is. — Nagy morális és anyagi hatalmával a világbéke igazi biztosítéka volna. Semmi kétség, hogy a pályázat eredménye az „iskolai kérdés” kereteit meghaladja és megállapítható, hogy ha részletekben el is térnek a tervezetek egymástól, nagy vonásokban a nyertes pályázatokat egyenlő összefogható gondolat vezérelte és immár a politikai felelősségteljes állásokban is a politikai érdeklődés központjába helyezik aNépszövetség keretébe illesztett egyesült európai államok eszméjét. Minthogy a világháborút befejező diktált békekötés nem teremtette meg az igazi békét, a győző és legyőzött államok egyaránt keresik a bajok orvoslását, ez az eszme sem fog lekerülni sem a politikai, sem a tudományos érdeklődés színteréről, és talán ez az út végre mégis elvezeti a világot vezető nagyhatalmakat ahhoz az egyetlen mentő gondolathoz, hogy a mai állapot tűrhetetlenségén csak gyökeres megoldás segíthet és ez a bátor beismerése a világháborút befejező úgynevezett békekötéseik elhamarkodottságának, felületességének, gazdasági lehetetlenségének. Ezért meg kell teremteni a szilárd jogalapot, melyen kifejlődhetik az új, a népek egyenlőségét, és méltányos elbánását biztosító nemzetközi jogrend, — mert ne feledjék, hogy a diktált béke lehet ugyan az általa teremtett tényleges tűrhetetlen állapot védelme, de ezt a védelmet nem lehet a nemzetek békés együttlétét biztosító igazságos és megértő jogrend védelmének tekinteni. Nem lehet ez olyan alap, melyen a világbéke szilárdan állhat. - ooooooaoaooooQQosocsoooQOOooaooQaooQooaoooooooooaoejoocc Igri dal Székfillal& a városm ! Társaságban Itt mindenhol, amerre járok, A sarkokon a múlt dalol. A dóm előtt, az Érsekkertben Ifjúságom zeng valahol. Ó, milyen csengő üde hangja, Mint trombita a várfalon Este kilenckor, most is látom, Lassan bezárom ablakom. Miért, hogy elszáll, ami édes? Miért, hogy fájdalom a múlt? Egy-egy ablaknál felvigyázok. Emlék: elsárgult, elavult. Kupolák barokk ívelésén Most is el-elbámul szemem... Platán-levél, ha felsikoltoz Az őszben, még emlékezem. De aztán semmi. Arcok jönnek. Látom-e, láttam? Nem tudom. Talán fogunk még együtt menni Az élet nevű seb után ... Minden elmúlik, ami ember, Annyi virágom hova lett? De áll a dóm, s a bástya alatt Örökké zeng a minaret. A kő dalol, Az ember véges. A kőnek méhe az örök. Benne bús magyar hajnalokon A múltak lelke feldörög. Az ember véges. Dala elszáll. Mindenkit egyszer rög takar, De itt a völgyben kőben, falban Örökké él, ami magyar... Talán szomorú ez az ének, Amit szivemben hoztam én, De hajnal is lesz vig szüretre Az egri dombok peremén. És zeng még ezüstharang nyelve Magyar tavaszt a Vár alatt... Amennyi himnusz van szivemben, Erre a szent napra maradt... Gáspár Jenő. 30aOOOOOCOOCCOQOOOOCCOOOCX?OOOOOCXXXXXX%>0(X3QOOCOOPOOOOO Ahol az emberek a szivükkel szeretik a hazájukat . . . Párisi benyomások a hazafiságról, a művészetről és divatról — Az XJj Nemzedék tudósítójától. — Egy előkelő műveltségű ismerősöm próbált meggyőzni arról, hogy minden ezen a világon élő embernek két hazája van: a saját szülőföldje és — Franciaországi Pedig talán éppen ők érthetnék meg, hogy mi annak a Szajna susogása, akit a Duna-Tisza habja dalolt álomba... Paks a világ egyik olyan városa, ahol éppen olyan emberek élnek, halnak, elégedetlenkednek és nevetnek, mint ezen a szegény Magyarországon. Csak van egy nagy nemzeti kincsük: a szivükkel szeretik a hazájukat. Alárendelik apróságos önzéseiket annak a méltóságos érzésnek, amely a legkisebb francia polgár szivét is betölti és életének fő ereje: a sovinizmusig menő hazaszeretetnek. Nagy Bercsényi Miklós Franciaország mai sallja lett és a dédunokája már nem tud magyarul, de a szive, az fölfigyel a magyar dalra és a francia felesége nem tudja megérteni, hogy „mi is azon sírni való, hogy a ménes ott delelget valahol a csárda mellett“!?... A házon, ahol Bercsényi gróf lakott, márványtábla ékeskedik, francia szövegű emléksorokkal. Politikai vagy, hivatalos ügyben mereven udvariaskodnak velünk, de társadalmi téren elragadó kedvességükkel és híres „politesse“ükkel hajolnak el. Őszintének, üdének és sütésnek találják a szegény kis magyar hasa fiait és azt hiszik, azért muzsikál oly szépen, mert cigány vér folyik az erekben. Különben nem igen sokat tudnak relőlünk, elsősorban francia művészeik munkáit veszik. Idegen könyvet egyáltalában nem olvasnak, ezért sokat köszönhetünk Tharaud uraknak kik különösen két művükben mélyrehatóan foglalkoznak velünk. A két munka 73 kiadást ért meg. A nagy és igazi művészek már pihennek Nagy és igazi művészeik már a Pantheonban vagy Pere la Chaiseben pihennek. Ők maguk is tudják hogy az n. n. legnagyobb élőik esetleg zseniális emberek, de messzi esnek egy Courbettől, Zöld-tól vagy Irodái-tól. Manet, Delacroix, Degas etc. posthumus munkáiból felejthetetlen kiállításokat rendeznek, ahonnan sehogysem akar eljönni az ember, vannak azonban tárlatok, ahol meg nem akar megmaradni a betévedt idegen. A műkereskedők java A nappal sötét nyomora Az éjjel ragyogó gazdagsága mellett ott van a nappal sötét nyomora. Öles plakátokon sírnak kevés sovány és rachitikus gyermekeik fölött s a régi gyűlölettel irigylik az egészségtől duzzadó német gyermekek sokaságát. Fáris városának érseke, Dubois biboros az előkelőségek templomában, a Saint Hochban élesen ostorozta a francia anyákat a szószékről. Azt mondja, saját fülével hallotta, amint egy anya négyéves, kislányát bátorítgatta, hogy dolgozzon a szemével, nézegessen jobbra-balra .... A Cote d’Azur-on meg én láttam egy fátyolos másféléves csöppséget, amint mandarin-szintre kifestett arcocskáját a nappal süttette! A gyermek náluk egy — ha egyáltalában van. Vasárnapokon a Bois de Boulogne-ban százai száguldanak a kis kétszemélyes autóknak, elfér a szülőkön kívül egy gyermek, vagy ahol nincs — a kutya. Szeretik a gyermeket, de el is rontják a kényeztetéssel. Ha egy gondtalan kis utcakölyök megunja az út innenső oldalát, piszkos kis kezének egyetlen intésére megáll száz és egynéhány autó, hogy huncut arcán büszke mosollyal, biztonságosan átsétáljon a túlsó oldalra. Mikor a szegény és elzüllött gyermekek részére gyűjtöttek a templomban, öreg érsekük hajlott házival alázkodott meg és hordta körül a perselyt. Ellenségeink nem restek a legkisebb Szombat 5 részénél minden művész és nem művész rendezhet kiállítást, ha tizennégy napon keresztül napi 150 frankot fizet. Mind e helyek egy évre előre le vannak foglalva. A műkereskedők csodálatos féltékenységgel őrködnek, hogy a vevő lehetőleg francia piktor képét vásárolja meg. Van ugyan egynéhány idegen, aki vérbeli páriásnak számít, például a japán Fujita, aki tízezer frankot kap egy portréjáért, vagy a spanyol Beltran- Masses, aki az arisztokrácia hölgyeit festi meg és ki. A híres Julian-akadémiára most unatkozó mágnáslányok és csinos amerikai misszók járnak, Madame Julian, a becsületrend kitüntetettje, ügyes festőnő még most hetvenéves korában is. Óriási fekete nyakbodorral, hófehérre rizsporozott arccal kecsesen hajbókol és kedvesen mesélget ragyogó múltjukról. A Salle Drouot-ban árverésre kerül a konyhabútortól Hokusai rajzaival díszített lakkdobozig minden elképzelhető tárgy, elég alacsony kikiáltási áron, amit a diszkrét árverezőik maguk vernek föl: csak fizessen a gyűlölt jóbarát, az angol és amerikai. A párisiak élénken mozgalmas művészi és irodalmi életet élnek, naponta tömérdek előadást tartanak a város különböző részeiben: festészetről, szobrászatról, irodalmi kérdésekről és más egyéb tárgyról. A Louvre katakombáiban vetített képekkel igen nívós művészettörténeti felolvasásokat hallottam, és dobogó szívvel, amikor a mi műkincseinkről is szó esett: Vermeer van Delft-tinkről, vagy El Greco-mkról, stb. A Louvre örökbecsű képeit kozmopolita társaság másolja. Van ott svéd, angol, amerikai, japán, perzsa és magyar. Ezek mind összeismerkednek és különösen a magyarokkal valamenynyien nagyon kedvesek. A Comédie Francaise klasszikus előadásai a korhű jelmezekkel, bútorokkal, sőt ha lehet, mozdulatokkal is, speciális értékei Parisnak. Ezekben valóban remekelnek művészeik. — Az Operában különösen szép volt — a szünet. Átmentünk a pompás, tükrös folyosókon, remek kandeláberes lépcsőházon, ki a terrasse-ra, ahonnan, nem tudom, hány iv. lámpa fényében tündöklött, kápráztatott az Avenue de l’Opera végtelen elegáns hosszúsága.