Uj Nemzedék, 1924. december (6. évfolyam, 258-276. szám)
1924-12-02 / 258. szám
4= Reíd A nacionalisták és katolikusok lehurrogták Herriot — Az új Nemzedék !■■Párisból jelentik: Herriot tegnap reggel Epinalba utazott, holott barátai vissza akarták tartani útjától. Ahogy előrelátható volt, beszédét megzavarták. Megérkezésénés izgalmas jelenetek játszódtak le. A katolikus szövetségek és az Action Franchise helyi csoportja minden eszközzel azon voltak, hogy Herriot ottani szereplése lehetetlenné váljék. Ugyanez történt St. Hieben is. Megérkezésekor a pályaudvart nagy emberfőimig szállotta meg. A városka nem volt fellobogózva, mint különben szokásba nagyállásu politikus érkezik. Amikor Herriot megérkezett, a tömeg a következő kiáltásokkal fogadta tudósítójától: — — Éljen Franciaország! Le a csekkélvezővel! A miniszterelnök hivei ellentüntetéssel próbálkoztak s ebből összeütközés keletkezett. Az összeütközés során a rendőrség kénytelen volt beavatkozni és néhány embert letartóztatni. Ugyanezek a jelenetek megismétlődtek Epinalban is. A közönség itt is a lehető legbarátságtalanabbul, sőt ellenségesen fogadta. . Afrancia miniszterelnöknek ezt a kudarcát a francia sajtó élénken kommentálja. A nacionalista közvélemény megvan, győződve arról, hogy Herriot ezek után megfelelő tudomást szerzett Franciaország igazi hangulatáról. T. iOOOCXXXXXXXJOOOOCOOOOOOOOOOí <XXXXXXXXXXXXXXX5O000CtX»tX5 A siketnémák műsoros ünnepélyt rendeztek a Katolikus Kör helyiségében — Az Új Nemzedék tudósítójától. — Az Országos Siketnéma Otthon a magyar siketnémaoktatás , első apostola, jórészt Cházár András emlékére szombaton este műsoros ünnepélyt rendezett a Katolikus Kör fehértermében. Az ünnepély jövedelmét a szegénysorsú siketnémák karácsonyi ajándékainak beszerzésére fordítják. A csodálatos némaestély kedves műsorával együtt szívbemarkolóan megható volt. A nagyterem majdnem teljesen megtelt siketnémákkal. Érdeklődő nagyon kevés volt. A műsor vitéz Keményffy Károly elnöki megnyitójával kezdődött. A megnyitóbeszédet inkább az érdeklődőknek szánta, mert bizony a hallgatóság közül kevesen értették. A beszéd elhangzása után megjelent a pódiumon Lajos Annuska, aki különféle taglejtésekkel magyarázta meg az elnök beszédét. Erre hatalmas taps következett. Mi nem értettük, a siketnémák azonban örömmel figyelték a taglejtéses magyarázatot. Ezután életkép következett, utána pedig Cházár Andrásról szóló szép költemény, amelyet Pohánkai Margit írt és különféle taglejtésekkel előadott. A csudálatos csendben mindenki mereven figyelte „az előadó” művésznő „szavalatát” és hatalmas tapssal honorálták művészetét. Ezután, következett a műsor legnagyobb szenzációja, egy kis francia színdarab, szigorúan néma játékkal. A művészek, valamenynyien siketnémák, finom érzékkel, hatalmas buzgalommal igyekeztek megnevettetni „hallgatóikat“. Mi, akik beszéddel szoktuk egymást megértetni, kissé zavartan figyeltük, a színpadét és őszintén megvallva, a darabotnem értettük meg, csak sejtettük a mese történetét. A játékosok bizony csak kézmozdulatokkal jelezték mondókájukat és felszólítás helyett kézmozdulattal figyelmeztették egymást a beszédekre. . A publikum halotti csendben élvezte a játékot és a színdarab után, mikor, a zúgó taps is elmúlt, nem hallatszott a teremben semmiféle zsongás, semmiféle kritika. A hallgatóság tagsejtésekkel magyarázta egymás között a darab sikerét és mosolyogva, örömmel , konstatálták, hogy a művészek nagyszerűen játszották a darabot. A műsor után tánc következett, zongoraszómellett. A taktusra nem a táncosok, hanem a zongorista figyelt. Az estélynek nagyon szép jövedelme lett, melyet a szegénysorsú siketnémák, segítésére fordt Uj Nemzedék 1924 december 2. A rendőrség vasárnap megelőzött minden rendzavarást — Az Új Nemzedék tudósítójától. — A szociáldemokrata párt, mint ismeretes, vasárnap délután 3 órára politikai nagygyűlést hívott össze a Magyarországi Vas- és Fémmunkások Országos Szövetségének Thököly-úti otthonába. A nagygyűlésen a pénteki parlamenti eseményekkel, akartak a szokott módon foglalkozni, de a rendőrség, mint az , összes politikai gyűléseidet, ezt is betiltotta. A rendőrségre azonban olyan jelenitásek érkeztek, hogy egyes izgága elemek a tilalom ellenére is megkísérlik a gyűlés megtartását. Éppen azért a kora délutáni órákban nagy rendőri készültség szállta meg a Thököly-úti vasmunkás-otthon környékét. A Thököly-útnak az Aréna-út és a Szefénia-1t .közötti része valósággal ostromállapot képét mutatta. Az Aréna-út és a Thököly-út sarkán egy szakasz gyalogos rendőr helyezkedett el, a Thököly-utcn alig néhány lépésnyire egymástól kettőzött, gyalogos őrszemek állottak , ugyancsak kettős lovasrendőr-járőrök jártak fel s. alá. A rendőrség szemmel, tartotta a szomszéd utcákat is, nehogy itt gyülekezzenek a tüntetők. A gyűlés betiltása ellenére félhárom után, szokatlanul nagy számban érkeztek munkások a vasmunkásotthonba. Ezek, úgy látszik, nem értesültek a gyűlés betiltásáról. Alig néhány percig tartózkodtak az otthonban, máris távoztak onnan. A távozók közül néhányan — mindannyian helybesálló 16—18 éves suhancok — az otthon Thökölyuti bejáratánál kezdtek gyülekezni, a rendőrség azonban csakhamar feloszlatta őket. Kisebb csoportosulás történt az Aréna-út és a Thököly-út sarkán s a Stefánia-út és Thökölyut sarkán, a rendőrség azonban nem lépett közbe, miután megállapítható volt, hogy inkább kíváncsiságból gyűlt össze néhány munkás, hogy a nagy rendőri felkészültséget nézze. Fél négy után ért véget, a labdarúgómérkőzés a közeli Millenáris sportpályán s a nézőközönség hazatértében ezrével lepte el a Thököly-utat. A rendőrség attól tartott, hogy az izgatók felhasználják ezt az alkalmat s a tömeg közé furakozva igyekeznek majd zavart kelteni. Ez azonban nem történt meg. Januárra tervezik a szorzószám leszállítását Decemberben megmarad a 17.000-es szorzószám — Az új szorzószám körülbelül 1500 koronával lenne alacsonyabb — Az Új Nemzedék tudósítójától. — A 17.000-es szorzószám leszálllításának a kérdése már hónapok óta foglalkoztatja az országot, mert hiszen a korona értékelése már június vége óta stabil és a mai helyzettel szemben a tényleges állapotnak a 15.000 koronásnál legfeljebb pár száz koronával magasabb szorzószáma felelne meg. A szorzószám revíziójának egyik legnagyobb nehézsége — mint már jelentettük — az volt, hogy a köztisztviselők az aranyalapon való fizetésrendezés óta a szorzószám szerint kapják illetményeiket és a szorzószám csökkentése ilyen módon a sokezer állami tisztviselő fizetéscsökkentését jelentette volna ugyanakkor, mikor különben a drágaság indexe egyre emelkedett. A köztisztviselők fizetésének a csökkentése pedig méltánytalan lenne. Természetesen méltánytalan az is, hogy a valódi helyzetnek meg nem felelő módon az adófizetésnél, a köztartozások lerovásánál, azonkívül a vámok fizetésénél és a MÁV jegypénztárainál minden egyes aranykoronáért kereken 1500 koronával többet kell fizetni, mint ami a mai stabil korona tényleges helyzete alapján járna. Ezenkívül, állóan a most küszöbönálló magyar-cseh kereskedelmi tárgyalással kapcsolatban is aktuálissá válik a szorzószám kérdésének megoldása, mert a csehek szerint a magas magyar behozatali vámon felül a tényleges állapotnak meg nem felelő szorzószám még újabb burkolt védővámot jelent. Ilyen körülmények között a kormány nem zárkózhatik el az elől, hogy napirendre tűzze a szorzószám megváltoztatásának kényes kérdését. Ez alkalommal természetesen gondoskodni kell a köztisztviselői fizetésekről, mert az a kormánynak sem szándéka, hogy a szorzószám leszállítása révén a köztisztviselői kar fizetéscsökkentést szenvedjen el, amikor éppen a fizetésemelés megvalósításának a módozatait akarják megbeszélni. Ezért tehát a köztisztviselők fizetését előreláthatóan a szorzószámtól függetlenül állandósítják, , a szorzószámot pedig körülbelül 1500 koronával leszállítják. Decemberben, értesülésünk szerint, megmarad a jelenlegi helyzet, a 17.000 szorzószámmal és az adófizetések továbbra is ezen az alapon történnek, úgyszintén az államvasutak jegypénztárai is 17.000-es alapon adják a jegyeket, decemberben is. xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Karácsonyra előléptetéseket terveznek a köztisztviselői karban Az alsó kategóriákban előreláthatóan végrehajtják az évek óta esedékes előléptetéseket — A KANSZ nagyválasztmányi ülése a jövő hétre marad — Az Új Nemzedék tudósítójától. A köztisztviselők alsó kategóriáiban rengeteg panasz hangzott el, hogy sokan már évek óta hiába várják kinevezésüket. A fizetési osztályba nem sorozott napidíjasok, továbbá a kezelők és az állami altisztek részéről is sokan panaszkodtak, hogy a háború óta esedékessé vált kinevezések mindeddig nem történtek meg. Beavatott helyről most úgy értesülünk, hogy a kormány napirendre tűzi az elmaradt kinevezések kérdését. Előreláthatóan még karácsony előtt az egyik minisztertanács megadja a felhatalmazást az esedékes kinevezésekre, úgy hogy karácsonyi ajándék gyanánt legalább előléptetésben részesülnek azok, akik ezt már régóta kiérdemelték. Hír szerint legfeljebb a köztisztviselői létszám öt százaléka részesül egyelőre előléptetésben. A köztisztviselői kölcsönelőleg tekintetében ma az a helyzet, hogy a minisztériumban tovább folynak az előkészítő munkálatok ennek a kérdésnek megoldására. Ezzel az üggyel egyébként foglalkozik majd a Közalkalmazottak Nemzeti Szövetségének legközelebbi nagyválasztmányi ülése is, amelyet már ezen a héten akartak összehívni, azonban a jövő szerdára halasztották. A nagyválasztmányi ülés értesülésünk szerint a KANSz legutóbb lemondott elnökségét ismét megerősíti tisztségében és a közalkalmazottak erre vonatkozó határozatát a szövetség lemondott elnökével már közölték is. Addig is, az átmeneti napokra Balásy államtitkár, a szövetség egyik alelnöke vezeti a köztsztviselők ügyeit. A köztisztviselők a bizalom megszavazásánál egyébként utalnak arra is, hogy a KANSz lemondott elnöksége állandóan nagy küzdelmet folytatott az elmaradt előléptetések végrehajtásának érdekében úgy, hogy az elnökség végzett munkáját mégsem lehet meddőnek tekinteni, mert hiszen a kormány most mégis napirendre tűzi a kinevezések ügyét is. Elterjedtek hírek arról is, hogy a megszűnt kedvezéses ellátás pótlására legalább is arra az időszakra, amíg az újabb fizetésrendezés meg nem történik, ismét felújítják valamilyen formában a köztisztviselőknek olcsóbb cikkekkel való ellátását. Arra gondoltak, hogy vámkedvezést adnak és ilyen módon olcsóbb külföldi árucikkeket juttatnak majd a köztisztviselőknek. Beavatott helyről azonban úgy értesülünk, hogy, ez a terv ma még nincsen a megvalósulás stádiumában, mert a végrehajtása elé különféle akadályok gördülnek. A vámtarifáról szóló törvényben a kormány felhatalmazást kapott ugyan, hogy a törvényes vámtételeket egyes esetekben leszállíthassa, azonban az még kérdéses, hogy ezt milyen módon hajthatják végre. 8©-IK karácsonyi vásár 0 Rippe! játékboltjában deák ferenc utca 12. szám.