Uj Nemzedék, 1925. február (7. évfolyam, 26-48. szám)

1925-02-01 / 26. szám

! A képviselőválasztás felett való bíráskodás írta: Wkissics Gyula báró, a közigazgatási bíróság elnöke — Az új Nemzedék tudósítójától. — Csak helyeselni tudom, hogy a kormány a­ választói törvényjavaslatban felölelni kívánja a képvi­selőválasztási bíráskodás ügyét, így akkor, midőn a választójogi kérdést megoldja, egyúttal a nemzet tisz­tán látja maga előtt azt is, vájjon a kép­viselőház felett való bíráskodás megfe­lel-e a minden bíráskodás elengedhetlen követelményének, a pártatlanságnak. Tudjuk, hogy mióta nemzetgyűlés van, az egész választási bíráskodást a nemzet­gyűlés gyakorolja. De tudjuk azt is, hogy a magyar törvényhozás már 1874-ben (XXX­IL tc.) elvileg a kúriai bírásko­dást mondta ki. Épen huszonöt év kellett, hogy ez ciki kijelentés megvalósuljon. Két esetben a képviselőház, egyszer a fő­rendiház buktatta el a javaslatot, egyszer a házfeloszlatás miatt nem tárgyalták. Szilágyi, Desző mint igzságügyminiszter már 1891-ben beadott egy, javaslatot, de az csak 1899-be­n — midőn már Szilágyi Dezső nem volt miniszter — vált tör­vénnyé. Semmi kétség, hogy a kormány azt az álláspontot, hogy ismét csak a kép­­viselőh­áz legyen bírája a képviselőválasz­tásnak, ma már a lehetetlenségek közé so­rozza és a legkomolyabban törekszik arra, hogy a bíráskodás pártatlansága biztosít­tassák, már­pedig erre az ügy természe­ténél fogva maga a képviselőház és ennek semmi bizottsága sem alkalmas. ha pályakérdést tűznének ki, melyik a legelfogultabb, a legpártosabb szervezet a képviselőválasztások bíráskodásában, úgy a pályadíjat a képviselőházi bírás­kodás nyerné meg. Ez igen természetes. Ha a képviselő saját pártjához tartozó képviselő megválasztása ügyében ítél, a legjobb akarattal sem tudja magát e párt érdekköréből kivonni. Ha pedig ellenpárti képviselő ügyében ítél, akkor mentalitása a jelentéktelenebb választási hibákat is a saját pártja szemüvegén át a választást megsemmisítő tényezőkig emeli. Egyszerűen lehetetlen, természet­ellenes feladat elé állítja az a rendszer a képviselőt, mely tőle képviselőválasztási ügyben a teljes pártatlanságot, teljes függetlenséget kívánó bírói funkció gya­korlatát követeli. Ezért látta be a képvi­selőház hatalmára féltékeny Anglia is, hogy bár nehezen tudta kivívni a képvi­selőház hatalmi körét a királyi hatalom­mal szemben, mégis a képviselőválasztási bíráskodást az esetek túlnyomó részében végre is London két­ főbirájára bízta. ..Ezen a nyomon haladt­ ,a­­magyar­­tör­vényhozás is, midőn a kúriai bíráskodá­sát életre keltette. A kormány, úgy­ tudom, most is a független bíráskodás álláspont­ján van, csak azzal a különbséggel, hogy a kúria helyett, igen helyesen, a közigaz­gatási bíróságra kívánja ruházni a bírás­kodást. Az igen természetes volt,­­ hogy 1874-ben a törvényhozás azt az elvi kije­lentést tette, hogy a kúria legyen a kép­viselőválasztás birája. Akkor még nem volt a kúriával egyen­rangú közjogi bíróság, sőt midőn a kúriai bíráskodásról szóló törvény keletkezett (1899. XV. a közigazgatási bíróság még csak három évig működött. Tisztá­ban volt vele min­den is, hogy elméletileg föltétlenül a közigazgatási bíróság hatás­köréhez tartozik ez az ügykör, mert se nem polgári, se nem büntető, de közjogi bíráskodásról va­n szó. Ha 1899-ben még az egészen új keletű, tehát a még ki nem próbált közigazgatási bíróságra nem ru­házta a parlament a kérdéses bíráskodást, úgy ma, midőn a törvényhozás a közigaz­gatási bíróság határkörét folytonosan kiterjeszti, sőt oly nagy alkotmányjogi hatalmi körrel is felruházta, hogy az úgynevezett ,,garanciális panaszok“ ese­tén a közigazgatási bíróságnak még a kúria hatásköreinél is nagyobb hatásköre van, amennyiben a kúria a miniszteri rendeletek törvényessége fölött csak egyes konkrét esetekben mondhat ki annyit, hogy a miniszteri rend­eletet, mint tör­vénytelent nem alkalmazza, addig a köz­igazgatási bíróságnak joga, sőt törvény­­sértés esetében kötelessége kimondani, hogy maga a­ törvénytelen miniszteri ren­delet is hatályon kívül helyeztetik. Amely bíróság iránt a törvényhozás­nak ily nagy bizalma nyilvánult meg, akkor csak igen természetes, hogy a tár­gyánál fogva szorosan közjogi bírásko­dást még oly érdemekben gazdag, nagy tradíciókkal rendelkező bírói testületre sem kell most már ruházni, mint a ki­rályi kúria, melynek feladati köre tu­­lajdonképen a polgári és büntető bírás­kodás. Bármily súlyos teher is nehezedik a közigazgatási bíróságra a képviselő­­választási bíráskodási hatáskör gyakor­lásával, mégis ha a magyar bírói alkot­mányba egy a kúriával egyenrangú köz­jogi bír­óság illesztésért — akkor csakis a közigazgatási, bíróságnak, mint a köz­jogi bíráskodásra hivatott testületnek hatáskörébe tartozik a képviselőválasz­tási bíráskodás. Legyen szabad azonban megjegyez­nem, hogy a régi törvény — szerény né­zetem szerint — módosításokra szorul. Az­­ egyes részletekkel ezúttal nem fog­lalkozom, de kötelességemnek is merem leplezetlenül előadni azt a véleménye­met, melyet különben a legilletékesebb helyen is előadtam, hogy a törvénynek eddigi bifurkáckmá­s rendszerét meg­­szüntetendőek tartom. A bifurkáció alatt értjük azt, hogy a királyi kúria bíráskodása csak akkor foglal helyet, ha az 1899. évi XV. t.-c.-ben (3. §.) meghatá­rozott oly érvénytelenségi okok forog­nak fenn, melyek megállapítása kérvény útján kérhető a választók által. Ez esetek kivételével a választás tör­vényszerűsége és érvénye fölött a képvi­selőház dönt. Ha igaz az, hogy a képvi­selőház pártpolitikai befolyásoktól elfo­gulatlan , független bíráskodásra nem al­kalmas és ha ennek következtetését, le­vonja már a törvényhozás akkor, midőn az esetek nagy részére nézve megállapítja a­ független bíráskodást, akkor csak lo­gikai kilengés az, ha viszont az esetek más részére fenntartja a­ képviselőházi bíráskodást. Az alapelv és ennek logikai folyománya csak az lehet, hogy a képvi­selőhöz a formális igazoláson túl bírásko­dási jogkört ne gyakoroljon, mert semmi kétség, hogy a választásnak kizárólag a bíróság előtt való megtámadhatóságával vannak úgy a választók, mint a megvá­lasztottak alkotmányos jogai megvédve. És ezért még azokban az esetekben is, ha a megválasztott passzív választási joga ellen merül fel alapos aggály, ha a meg­bízólevél alakilag nincs rendben, vagy a választási jegyzőkönyv a megbízólevél tartalmával ellenkezik oly értelemben, hogy a jegyzőkönyv tartalma szerint nem azt választották meg, aki ilyenül kijelen­te­tett és akinek részére a megbízólevél ki­adatott, szerény nézetem, szerint az iga­zoló bizottságnak legyen kötelessége át­tenni az ügyet a közigazgatási bírósághoz. Erre azt szokták mondani, ha nincs kér­vényező, nincs panaszló, nem járhat el a bíróság. Ezen igen könnyű a bírósági eljárás keretében segíteni és igen könnyen meg­található a közmegnyugvást keltő szerv, melyre az ügy közérdekű képviselete bíz­ható. Jól tudom, hogy ez az indítványom mes­ezebb megy, mint az angol jog, mely az említett kérdésekben fenntartja, a kép­viselőház jogát, mert abból indul ki, hogy ezekben a kérdésekben a tagsági jog diszkvalifikációjáról és nem pártkér­­désekről van szó. Engem ez az érvelés nem tud meggyőzni, sőt azt hiszem, hogy igen nagy fontosságú és igen nagy szen­zációkkal összeköthető, a pártérdekkel összeszűrődő esetek lehetnek éppen ezek a diszkvalifikácionális kérdések, például külföldi állampolgár-e az illető stb. ,ha­­helyt gondoskodni lehet, ez pedig igen könnyű feladat, oly szervről, amely oly esetekben midőn a választók részéről nincs kérvény a bíróság előtt, a közérdekű kép­viseletet teljesítheti, akkor valóban nincs más helyes út, mint a bifurkáció teljes megszüntetése, így kikerülhetők a képvi­selőhöz és a közigazgatási bíróság indi­­katúrájában keletkezhető ellenmondások és összeütközések. A képviselőválasztási bíráskodás kérdésének nem szabad semmi részében sem hatalmi kérdésnek lenni — ez csakis jogkérdés lehet, és csak félrend­­sz­abály marad az, ha részben a bíróság­hoz, részben a képviselőházhoz tartozik a bíráskodás. 2 és nemzedék GRIFFITH 1­1 miSILIPI BABJAI GRIFFITH 11 mmmmal csak az­­ uráliiul Már az intelligens osztályok gyermekei is beállnak a balettbe Egy délelőtt az Opera balettiskolájában — Az Új Nemzedék tudósítójától — Ha a fényárban úszó színpadra valami bű­bájosan szép muzsika zsongó melódiái mellett • kilibben a bajletkar és művészi táncproduk­­ciókkal ejti bámulatba a nézőközönséget, ki­nek jut eszébe, hogy ez a pompásan összevágó, ritmikusan mozgó tündérszép látvány milyen komoly és verejtékes munka eredménye. Felkerestem az Operaház balletiskoláját, ahonnan a tüneményesen plasztikus és hihe­tetlenül rugalmas táncosnők kikerülnek, hogy megnézzem, miként tanítják be azokat a bo­szorkányosan ügyes táncokat, amik annyi forró színházi estén ragadják tapsviharra a közönséget. Az ifi táncos generáció A balletiskola egyetlen óriási méretű terem, ahol Hiada mester, az Operaház első szóló­táncosa és ballettmestere neveli sok buzgalom­mal az új táncosnemzedéket. Javában folyt a próba a Silvia cismnó nagy hallétből, ami Delibes örökértékű­ zenéjével régi műsordarab. Most új szereposztással és átdol­gozásban készítik elő. A teremben vagy 70—80 különböző életkorú és még különbözőbben adjusztált leány sürög­­forog, bókol és lejt a zongorán felhangzó tak­tusra. Van, aki unottan, egykedvűen mozog. Másik tele tűzzel, rithmusérzékkel emeli a lá­bát. Látszik rajta, hogy fizikai gyönyörűség neki a tánc. A belépőt elkábítja az a kaotikus tömegmozgás, ami még olyan nyers és kidol­gozatlan. Nehéz elképzelni, hogyan lesz be­lőle a fantasztikus táncprodukció. Brada mester nagy lendülettel vezeti a pró­bát. Türelme bámulatos. Százszor megmutat egy figurát és százegyedszer elölről kezdi az egészet. Míg egyes csoportok gyakorolnak, szem­ügyre veszem a növendékeket. Egészen apró, két-nyolc éves vézna csöppsé­gek és az első ifjúságtól régen elbúcsúzott, fá­radt arcú leányok. Foszlott, foltozott karton­­ruhácskák és pókhálófutom selyemkombinék. Simán letapasztott fejek és ondolált, fodrász­kéz rendezte divatfrizurák. A kis és nagy leá­nyok tarka összevisszaságban perdülnek a mester vezényszavára a terem közepére. Megtudom, hogy nemcsak a tulajdonképedi 50 növendék, a 7—12 éves gyermekek, de a kar- és szólótáncosnők is együtt próbálnak.. Az egész ballett orrnak, kivéve a két ragyogó meteort, a prímaballerinákat, mindennap 9-től 1 óráig pontosan megszabott, táncgyakorlato­kat és utána próbát kell tartani. A ballerinának állandóan dolgozni kel, —­ mondja Brada — hogy karcsú és ruganyos maradjon A hízás réme ott kísért minden húsz évét betöltő nő mögött. Ha pedig a tán­cosnő meghízik, akkor... finis... Sajnálattal konstatálom, hogy­ az igazán megerőltető napi öt órai munka ellenére né­melyik táncosnő jóval gömbölyűbb, mint ahogy kívánatos volna. Hanem a kicsikék, a fiókák, a sok apró, csipogó veréb... A legtöbb lányka cingár, de a lába szobrász vésőjére alkalmas. Érdekes jelenség, hogy a lábuk túlságosan fejlődik a többi testrész rovására. joyo iazaccsulagai A terem egyedüli ekesége két plafontól földig érő tükör. Míg a mester a karral próbál, a sok pici a tükör előtt illegeti magát. A gye­rekek többnyire igen soványak, szemlátomást az egyszerűbb osztályból várok. Rövid, fakó karton- vagy belénruhácska van rajtuk. Mez­telen lábukon összetákolt, többnyire rongyos ballettapánka. Megfogtam egy szöszke lány­kát, aki szorgalmasan „spiccelt“ (lábujjgya­­korlat). Megkérdeztem, mióta jár a bal­etisko­­lába. — Már öt éve. Jövőre kar táncosnő leszek. Nyolcéves koromban kerültem ide. És nagyon szeretek táncolni, — mondja szinte öreges ko­molysággal. Egy másik lányka — barnaszer­ű, élénk ap­róság — büszkén dicsekszik, hogy esténként a Mórica grófnőben lép fel és kap minden fel­lépésért 10.000 koronát. Bőbeszédűen áradozik: _— Néni terem, az ám csak gyönyörű darab! Nyolcan egy pici táncot járunk és azért ad­nak olyan nagy fizetést. Bárcsak még adnák százszor... A kislány elnyomott fóh­ajából kiérezni, hogy ő már kenyérkereső. Ki tudja, hányan laknak jól az ő munkájából... — Én szólót táncolok a Kéméndy bácsi hal­létjébe! — mondja egy kilencéves apróság Megtudom tő­l, hogy az igen nagy kitüntetés, ha valamelyikük egyedül léphet a lámpák elé. Ez már biztató ígéret a jövőre nézve. A kis­lány második elemista, de teljesen tudatában van művészi értékének. — Oh, én nagy művésznő akarok lenni! — mondja távolba révedező tekintettel. A kis keze maszatos, de a lelkében már művészambiciók gyújtottak tűzet — Az én papám állás nélkül van — mondja egy komolyszemű gyermek, akin meglátszik, hogy nem ismeretlenek előtte a létküzdelmek. — Nagyon szorgalmas leszek, mert borzasztóan szeretnék én is szólót táncolni. Akkor sokkal több fellépti díjat kapunk, mint a karban. Az Operaház 25—20.000 k­oronát fizet az ilyen kis művészcsemetének, ha szólót táncol. Az Irénke éhező famíliájának bizony jól esne ez a segítség. Most megismerkedem Mancikával és Lenké­vel, akik az iskola elsőrangú művésznői. Man­cika már egészen nagy szerepet kapott a Mályvácskábam.­­ különben az iskola büszke­sége. Nagyon szép, intelligens kislány, egy or­vos gyermeke. Tizenkét éves kis szíve már is­meri a siker, a diadal mámorát. Ragyogó szemmel szól: — Én nem akarok ballerina maradni. Szub­­rett leszek- Táncos szubrett Olyan, mint, mint... Nagyot akar mondani, de nem jut hirtelen eszébe, hogy kihez akar hasonló leínni. Várják a herceget A bab­etkar tagjai: 15 évtől felfelé ,már ko­moly és öntudatos hölgyek. Aki figyelmesen megnézi őket, megállapíthatja, hogy melyik várja még a tündérherceget, akis üveges hatá­ron jön majd érte. Ezek a lányok kopottak, szerények és természetad­ta bájaikat nem igyekszenek kozmetika­ilag pótolni. De vannak olyanok is, akik a havi, 6—800.000 korona gázsi,­jakból brilliáns gyűrűt viselnek a rózsaszín-­­ körmit ápolt kezükön. Különben valamennyit elkábítja és tündérszép álmokra inspirálja az az egy-két ritka eset, amikor a balletkarból vá­lasztott feleséget valami gazdag előkelőség. Tudnak ilyen eseteket, igaz nem sokat. .. Vasárnap, 1525 fo­rnál I. Dicsekedve emlegetik azt a kevés kiváltságot, aki innen kikerülve futott be fényes karriert. Lóth­llát, a mozistart, Palásti Irént, a szub­­rettet. És azt a két-három úriasszonyt, aki meg sem ismeri egykori társnőit . . . Panasz­kodnak a kis gázsira. Hogy a magánszínházak­ tízszer annyit is fizetnek . .. Valamennyi azt, hiszi, hogy ridiküljében hordja a marsallbotot, vagyis a Primaballerina rangot és vele járó szédítő fizetést. « Hogyan lett a kis Pepiből nagy Josef­in? Hiszen csak a közelmúltban bontakozott ki ilyen ragyogó pillangó a szürke kis balletbáb­­ból Prazinszky Jozefin, az Operaház első tán­­cosnője itt szaggatott el néhány tucat ballet­­cipőt, míg a legelső helyre felküzdötte magát. Brada nagy büszkesége, hogy az ő keze alól került ki. — Sovány, nagyszemű, fekete kislány volt —­ mondja. — Feltűnt, hogy ez a gyerek milyen szorgalmas. Mindég ugra-bugrált, ha már el is végezte a dolgát. A kis növendékeket egy hölgy tanítja. Brada a harmadévesekkel kezd foglalkozni. A ballet­­iskola öt évfolyam és végén rendes vizsga van. Egyszer a kis Pepi Bradát nagyon megkérte: — Tessék engem a mester tanítványai közé engedni.. Mert sokat, nagyon sokat szeretnék tanulni. A mester hamarosan felismerte a kis­lány abszolút tehetségét. Pepi­ tizenötéves ko­rában kikerült a karból. Ma valamennyi társ­nőjét elhományosító fényes csillag a bék­és vi­lág egén. De hát múló dicsőség a táncosnőé . . . Har­mincéves ha elmúlt, lassan lefelé hanyatlik az útja. Azt mondják a legkiválóbb teneművésznő sem tartja­ meg ezután lábtechnikáját. Innen, magyarázható, hogy Kellerina harmincötéves korában ritkán látható színpadon. s megtudom, hogy hétéves kortól ezig veszik fel a növendékeket. Minden délelőtt próba van, délután rendes elemi iskolai oktatást kapnak egy közeli iskolában. A feltételnél különös te­kintettel vannak a gyermek szép arcára, hibát­lan testalkatára és erős szívére. Egy év múlva, ha kiderül, hogy nincs érseke a tánchoz, szépen kitessékelik. A gyermekek egy része most már az intelli­gensebb osztályból kerül ki. Bár a régi típus, a házmester,, ipari munkás, takarítónő gyer­meke sem ritkaság. De­ az anyag évről-évre já­rul. Most­ már az értelmiség sem idegenkedik annyira, hogy gyer­ek­ét a táncosnői pályára adja, ahelyett, hogy az állásnélküli tanítónők számát szaporítaná. Az operai balletiskola mindenesetre képzett és ambiciózus művész vezetése alatt áll, akinek tüneményes tánctechnikáját az sem homályo­­sítja el, hogy felnőtt fiával, Brada Rezső, szóló­­táncossal osztozik , a közönség elismerő­­tap­saiban.­­ H. B. 1 M­i­ei efiWall€&cii& 12 gériopfo"? Csinos dobozban van 72 könyvecske, ez 1925-ik év minden hónapjára egy. — Minden könyvecskében annyi lap, ahány nap van a megfelelő hónapban és minden lapon külön rovat a bevételeknek és kiadásoknak, hely a fontosabb följegyzé­seknek, rovat a születésnapok, névnapok, kölcsönadott könyvek stb. számára, föl­­tüntetése annak, hogy mit nem szabad elfeledni. Ess a VIall£iüis 12 hónapja Állandó emlékeztető minden fontos dologra, megbízható előjegyzési napló és szigorú ellenőre a háztartásunknak. Ha következetesen használ­juk, akkor a bevételek és kiadások összevetési­ből bármely pillanatban megállapíthatjuk, hogy nem költekezünk-e erőnkön felül ? Háztartá­sunknak ez a folyton szemeink előtt lebegő mérlege tehát megtanít bennünket a takarékos­ságra és egyúttal rendre is szoktat bennünket, hogy számon tartsunk minden tételt, a legna­­gyobbtól a legkisebbig egyaránt. A kérdésre tehát, — hogy mi a Palladis 1 hónapja? — itt a felelet: 1. rendben tarthatom a háztartásomat, fi. megszokhatom a takarékosságot; 3. nem felejtem el semmiféle kötelességemet; 4. fontos dátumokat számon tarthatom; 5. megbízható és pontos naplót vezethetek mindenről, ami érdekel. JAra SS.eOSi korona. Kapható és megrendelhető: A Nktóis taami saűapest. V.. Komtéű-scea «». Kívánságra bárkinek ingyen megküldi a Palladís rt. a januári hónapot.

Next