Uj Nemzedék, 1925. június (7. évfolyam, 123-143. szám)

1925-06-03 / 123. szám

Szertfa, 1925 június 3. Uj Nemzedék Az orosz szovjet Palesztinára is kivetette háláját lsottános, pajeszes szovjet-vigéceh kommisnista agitáció az arabs elégedetlenek szózólt — Az Új Nemzedék tudósítójától. — Lapunfenaik, egy keleti útjáról most hazatért olvasója rendkívül érdekes adatokat bocsátott rendelkezése­nkre a Moszkvából irányított kommunisták palesztinai felforgató munkájá­ról. Nálunk is, a külföldön is lapjelentések nyo­mán az a közület, hogy az angol protektorátus­ alatt megalakult új zsidó és­amiban ma uralkodó zavaros viszonyoknak s meg-megújuló véres zavargásoknak az az oka, hogy az új állam­ban zsidó, mohamedán és keresztény­­örményi vallásos érdekek kerülnek minduntalan szembe egymással a lakosságnak e hármas összetétele következtében. Ezzel szemben az az igazság, hogy úgy a Jaffában lefolyt májas­ zavar­gások, mint az egyetem megnyitására Jeruzsálembe érkezett Balfour lord elleni veszedelmes tüntetés a palesz­tinai kommunisták munkája, akik az új államban nemrég „Miphleget Poa­­lim Socialistim“ név alatt önálló pár­tot alkottak meg, ellenfele­ és vetélytársaképp a „Histadrut“­­fiak, a palesztinai munkások pártjának, amely a második internacionálé alapján áll, de ki­mondott nemzeti árnyalattal. A „Miphleget Poalim‘‘-ot, felforgató mun­kája miatt az államhatalom — angol tanácsra és angol fegyverekkel — feloszlatta, de volt tagjai ma csaknem épp oly agilis tevékenysé­get fejtenek ki, mint azelőtt, amiben nagy se­gítségükre van az Egyiptomon keresztül Moszkvából bőven érkező anyagi támogatás. Sokan közülük, akiket az állam kiutasított, kerülő utakon megnövesztett szakállal és pa­­jesszel visszatérnek s ott folytatják a felfor­gató munkát, ahol elhagyták. Gyakran szö­vetkeznek az uj uralommal elégedetlen ara­bokkal s azzal együtt követik el akcióikat. Az arabs komitének Balfour látogatása elleni tit­­kozásával egyidejűleg az alábbi plakát volt olvasható Jeruzsálem utcáin: T­e az angol imperializmussal Le a cionistákkall Le a magántulajdonnal! Éljen a palesztinai arabs népuralom! A plakátokat a rendőrség már másnap el­távolított­ta, s ez a munkája vezetett a tettes nyomára. Ennek bögréje ugyanis lyukas volt s az utcán a kifolyt csiriz fehér vonalat hal­­gyott hátra, mely szépen elvezette a rendőrt a jaffa­ utcai pártkörbe, itt egy ágyig, mely alatt ott volt a bögre, az ágyban pedig a belei, akit nyomban lefüleltek s bedugtak a falláhok bör­tönébe. Az itt uralkodó bűz, lárma és s­ik féreg arra bírta a kommunistát, hogy a rendőrfőnöktől kérelmezze más cellába való át­helyezését, mert a „csőcselék“ közt nem­ bírja ki. — Mit akar? Hiszen azok is proletárok és az én testvéred, — szólt a rendőrfőnök. De a „m­opsz“ (így hívják Jeruzsálemben a „Miphleget“ tagjait) megtagadta testvéreit s oly szépen könyörgött, hogy másnap a mun­kásszervezet garanciája mellett szabadon bo­­csátották. A rendőrségnek orosz nyelvű levelek kerül­tek kezébe, melyek kétségtelenül bizonyítják, hogy a kommunista frakciót Moszkva irá­nyítja és támogatja. Ezért kérlelhetetlen szigorral üldözi őket, amiben a szocialista frakció, mely őket kizárta kebeléből s minden közösséget megtagadott a vörösökkel, szintén támogatja a rendőrséget. KÓSTOLJA ita ! Kapható mindenütt! 1­5 perc alatt kitűnő krémet készíthet vanília, csokoládé, mokka, eper, citrom és narancs ízekben 5-6 személyes adag ára 4.506 ! A budapesti Matdtöérrenosztrai Nedveggy Vili betörőhirám öngyilkosságot akart elkövetni Rossz gazdasági viszonyok kényszerítették a betörésre — Az Új Nemzedék tudósítójától. — Amint ismeretes, a rendőrség hetekkel ezelőtt elfogta a főváros egyik leghir­­hedtebb ala­kját, Medveggy Vili betörő­ királyt. A vakmerőségéről közismerté vált Medveggy Vili, aki, fiatal kora da­cára egy évtizeden keresztül volt bebör­tönözve az ország legkü­lön­bözőbb fegy­­házaiban, véletlen folytán került rendőr­kézre. Medveggy Vili elfogatása után rö­videsen a Matrkó-utcai fogházba került, ahol, figyelemmel az ő előéletére, külön őröket rendeltek őrzésére, nehogy magá­ban kárt tehessen. Ennek dacára napokkal ezelőtt Med­veggy Vili öngyilkossági kísérletet akart elkövetni akkor, amikor a fogházőrök Koricsánszky vizsgálóbíróhoz vezették ki­hallgatásra. A budapesti kir. ügyészség napokkal ezelőtt készítette el vizsgálati indítványát a vakmerő betörő ellen, ki ellen az ügyészség a legutóbbi idő­ben elkövetett több rendbeli betörés és lopás címén indítványozta a vizs­gálati fogság elrendelését. Az ügyészség vizsgálati indítványa után Koricsánszky vizsgáló­bíró maga elé vezettette Medveggy Vilit kihallgatás végett, kit szuronyos fegyőrök vittek fel Koricsánszky vizsgálóbíró harmadik eme­leti szobájába. Tekintve a nagy meleget, nyitott ablaknál szedte meg a betörő ki­hallgatását. Alig hogy belépett Medveggy Vili a vizsgálóbíró szobájába, börtönőrei mel­lől hirtelen az ablak felé lépett. Olyan mozdulatot tett, mint aki ki akarja magát vetni az ablakon. A vizsgálóbíró azonnal észrevette Med­veggy Vili öngyilkossági szándékát, intéz­kedett, hogy a zárva lévő ablakokat zár­ják be, nehogy a betörőskirály öngyilkos­ságot kövessen el. Medveggy midőn látta, hogy nem sikerül öngyilkosságot elkö­vetni, gúnyosan és fölényesem megkezdte vallomását. — Nehogy azt higgye, biró úr, hogy vé­get akarok vetni életemnek, bár nagyon nehéz nekem a rabság, csak azért követtem el apróbb betöréseket, mert rettentően rosszak a gazdasági viszonyok, nem lehet tisztességes mankóból megélni. A vizsgálóbíró Medveggy kihallgatása után kihirdette a határozatát, mely sze­rint több rendbeli betörés és lopás miatt Medveggy Vilit előzetes letartóztatásba helyezte. Ugyanekkor Koricsánszky vizsgálóbíró azonnal intézkedett, hogy Medveggy Vili szigorított őrizet alá kerüljön, nehogy egy újabb öngyilkossági kísérlettel véget vet­hessen életének. Több ezernyi tömeg vett részt a hősök első emlékünnepén — Az Új Nemzedék tudósítójától. — A magyar törvényhozás az elmúlt évben a világháború hősi halottainak emlékére minden év május utolsó vasárnapját „Hősök emlékünnepe“ címen nemzeti ün­neppé avatta. A X. ker. temetőjében, ahol 18.000 hősi halott hamvai nyugosznak, művészi obeliszket emeltetett, amely a vi­lágháborúban elesett összes hősi halottak emlékét szimbolizálja. Az obeliszk előtt folyt le vasárnap délelőtt 11 órakor az első országos hősök emlékünnepe. Háromnegyed 11 órakor érkezett a Lu­­dovi­ca Akadémia díszszázada, amely az emlékműtől balra helyezkedett el. 11 óra­kor érces kürtjei jelentette a­ kormányzó jövetelét, kit nagyszámú és előkelő közön­ség követett. A kormányzó helyet foglalt a számára elkészített pódiumon, szemközt a zászlókkal díszített emlékművel, tőle jobbra és balra a notabilitások, kik kö­zött ott volt József királyi herceg, Au­guszta királyi hercegasszony, Welesek gróf német követ, Zsitvay Tibor, a nem­zetgyűlés alelnöke, Nádassy Imre főkapi­tány, vitéz Nagy Pál hadseregfőparancs­­nok, valamint a politikai, katonai és tár­sadalmi élet számos kiválósága. Alig ér­kezett meg a kormányzó, a zenekar el­játszotta a Himnuszt, az emlékmű körül elhelyezett hat kandeláber hatalmas láng­gal kigyulladt, mire megkezdődött­­ az ünnepség. Meyer Lajos tábori lelkész, püspöki titkár fellépett a szószékre és el­mondotta azári népi beszédet. — Ma a lélek ünnepe van, — mondotta — annak a léleknek, amely onnan fölülről tüz­­nyelvek alakjában szállott alá és amely a földből, a magyar föld rögéből árad ki. A mai nap nem a sírás, a zokogás és lemon­dás, hanem az élet ünnepe. Hőseink azért haltak meg, hogy éljünk és hogy a halh­a­­tatlanság utáni vágyat oltsák lelkünkbe. Ezért a mai nap nem az enyészet és elmúlás mélabús akkordjait, hanem az élet himnu­szát rendítem meg. Ennak az életnek a him­nuszát, amelynek a lélek a hordozója. Senki sem beszélhet olyan joggal a lélekről, mint a magyar. Nincs az Urnák olyan fajtája, amely annyira lélek volna, mint a magyar. Pillanatnyilag ez a lélek megtorpanhatott, de a­ mai emlékünnep újra azzal a bátorság­gal, hittel és bizalommal tölt el bennünket, amely a jövő nagy Magyarországát bizto­sítja. A hatásos beszéd után Veress Jenő, a Ludovika Akadémia ref. lelkészének és theológiai tanárnak, majd vitéz Horkait Béla, ág. ev. lelkész bensőséges imája következett, amely után a Ludovika Aka­démia énekkara elénekelte a himnuszt. Ezalatt Horthy Miklós kormányzó, majd József kir. herceg megkoszorúzta a hősök emlékművét. A himnusz el­éneklése után Zsitvay Tibor, a nemzetgyűlés alelnöke mondotta el a következő beszédét: — A Magyar Nemzetgyűlés koszorúját te­szem le a Magyar Hősök sírjára. A Hősök emléknapján, — melyet a nemzeti becsület, a nemzeti öntudat és a nemzeti élniakarás parancsából a törvényhozás a Magyar Egy­ség ünnepévé szentelt — ezen a napon a testileg-lelkileg széttépett magyarság való­ban egybefonódik, mint e koszorú babér­levelei. És az egy gondolatban egyesült élő nemzet köré felsereglenek százezres oszlo­pokban — glóriás szellemseregek .... Mert amikor a magyarság szive összedobban, akarata maradék nélkül egybeforr, akkor feltámad tagjaiban az igazságért égre ki­áltó ezredév minden ellenállhatatlan ereje! Jeltelen sírokból, névtelen hősök hosszú sora jó . . . Eljönnek a világ minden tája felől, ahol csak drága magyar vér ömlött. Eljön­nek messze idegenből is és — mondani is ke­serű! — idegenből jönnek sokan olyan vité­zek is, akik magyar földön estek el! Az ál­dozatkészség és önfeláldozás eget ostromló tornyát körülseregelve, Múlt és Jelen össze­fonódva áll . . . Áll és vár rendületlenül! Az Igazság soha el nem maradó diadalába vetett hit ereje lenyűgözi a mindent koc­kára vető türelmetlenséget és a mindent fel­adó csüggedést. A Magyar Igazság napja nem bukott le az égről, csak felhők, nehezen oszló felhők között bujdosik. Ragyog a szivárvány a borongó magyar égen, mint a temetőkapu gyászos holtivén az aranyos felirás: „Feltámadunk!“ A nemzetgyűlés alelnökének beszéde uttán Csáky Imre honvédelmi miniszter, majd Sipőcz polgármester emelkedett szólásra. — Nem véletlen, — mondotta többek között a polgármester,­­ hogy a hősök ünnepe pünkösdre esik, mikor az Úr lelke az aposto­lokra szállt, hogy őket jövendő nagy felada­tukra bátorsággal eltöltse. Ez az ünnep, a lé­lek halhatatlanságának ünnepe. És mi itt jöt­tünk össze, ahol minden a megsemmisülést hirdeti. Ez nem ellentét. Itt csak a test van elhelyezve, a lélek azonban és eszméik élnek. E telkekre szüksége van a hazának. A magyar fél megcsonkült és megcsonkult lélekkel jár­juk a magyar sorsot. Csodát várunk. Honnan, kitől várjuk a csodát? Az élőktől? Nem! Csak itt a temetőben várhatják a csodát, ahol hő­seink lelke és emléke él. Sipőcz­i polgármester beszéde után a különböző társadalmi egyesületek köszö­rülték meg az emlékművet, majd a Lu­dovika Akadémia énekkara elénekelte a Szózatot, mire a mindvégig lelkes és bensőséges ünnepség véget ért. A kor­mányzó az ünnepség után néhány percig cercleit tartott, majd a közön*15~ lelkes éljenzése között távozott. Hősök ünnepe Rákosligeten és Rákoskeresztúron Bensőséges, gyönyörű ünnepre gyűltek egybe pünkösd vasárnapjának délutánján Rákosliget polgárai. A község ugyanis tiszteletreméltó áldozatkészséggel elkészítette a hősök emlék­művét , azt felállíttatta a Fő­ téren. Ezt a szob­rot, amely Farkas szobrászművészünk kiváló alkotása, leplezték le. Az ünnepségen megjelen­tek a megye előkelőségei és nagyon sokat utaztak Budapestről is ez alkalomból Rákos­ligetre. Vitéz Endre László járási főszol­gabáró meg­nyitó beszéde vezette be a szoboravatást. Maja József királyi herceget k­érte fel az ünnepi beszéd megtartására. — A magyar katona hősiessége — úgymond a királyi herceg — példátlanul ál az egész vi­lágon. Bátorsága, halálmegvetése, áldozatkész­sége legendába illő. Az ő emléküknek meg­szenteltnek kell lenni minden igaz magyar előtt Az ő mártíromságuknak és áldozatkész­ségüknek példaképpen kell mindazok előtt le­begni, akik a hazájukat mélységesen, igazán és az önzetlenség nagy szerelmével szeretik. A nagyhatású és lélekbemarkoló beszéd el­hangzása után a közönség a királyi herceget percekig lelkesen ünnepelte. Utána Debreceni István községi bíró vette át a szobrot a köz­ 5 ség nevében, majd a Himnusz eléneklésével az ünnepség véget ért Rákossi­getán. Másnap, pünköted hétfőjén a szalmsaérdve_Bár­­boekeresztúr ünnepelte meg igen lelkes külső­ségek mellett a Hősök emléknapját. Az ün­napi istentisztelet után a község egybegyült polgárai a hősök szobránál gyülekeztek. Tar­­nay Béla főjegyző lendületes megnyitó beszéde után a községbeli kislányok szavalata követ­kezett, majd Madarassy Gyula erdélyi menen­kült tanító ünnepi beszéde után igen megkötő jelenetek között megkezdődött az emlékmű megkoszorúzása. Először a község helyezte el koszorúját, majd a hadiárvák és végül külön­böző testületek. Az ünnepségeit a községbeli há­romszáz levente felvonulása fejezte be, akik díszmenetben léptek el a hősök szobra előtt. A szegedi emlékünnep Pünkösd vasárnapján impozáns keretek kö­zött ünnepelte meg Szeged város társadalma az elesett hősök emlékét.. Az ünnepély a Foga­dalmi-templomban megtartott szintmisével­ kezdődött, melyet Glattfelder Gyula püspök celebrált díszes papi segédlettel. A mise után menet indult a Gisella-térre, ahol a honvédem­­léket megkoszorúzták. Itt Tóth Imre dr. mon­dott ünnepi beszédet. Délelőtt 10 órakor meg­­kondultak a város összes harangjai, a helyőr­ség kivonult a katonai temetőbe, ahol meg­koszorúzták a hősök emlékoszlopát, majd Shhwoy Kálmán ezredes mondott beszédet. A fogadalmi templomon kívül minden felerkezet templomában, Istentiszteletet tartottak. Pomáz is megünnepelte a hősök emlékét Pomázról jelentik. Pomáz községben a hő­sök emlékünnepét lélekemelő ünnepséggel ül­ték meg pünkösd vasárnapján. A helyi testü­letek és hatóságok képviselői a község hősi halottainak emlékoszlopára koszorút helyez­tek. A vitézi szék nevében Szentpétery Lajos főszolgabíró tett koszorút az emlékoszlopra. Az ünnepi beszédet Gál Balázs római kato­likus hitoktató tartotta, Hajdú József, a Nem­zeti Színház nyugalmazott tagja egy költe­ményt szavalt nagy hatással. Az ünnepen megjelent Almássy Sándor, Jász-Nagyki­n- Szolnok vármegye főispánja is. Az országos Vöröskereszt Egylet pomázi fiókja az ünnep alkalmából három pomázi, hadiárvát ruházott fel A hősök emlékünnepe Győrött Az ünnepségen Győr város egész előkelősége megjelent, az egyesületek, körök, szervezetek, polgári és katonai hatóságok képviselőinek kí­séretében. A tábori misét Ragács János kaoli­nak celebrálta. A katonai honvédzenekar egy­házi karénekeket adott elő. Utána Vidonyi Zoltán, a győri kereskedelmi iskola magyar­­szakos tanára tartott rövid hazafias beszédet. ---------------------------------------------------— Defelentre tegnap érkeztek Genfbe Genf, junius 1. Bethlen István gróf miniszterelnök Bod János pénzügyminiszter és Szolnnoky államtitkár ma Genfbe érkezett. Megszűnt az ostromállapot Portugáliában Lisszabon, június 1. Az ostromállapotot megszüntették. Együttesen jár el az angol és a francia rendőrség a kommunisták ellen London, június 1. (Reuters) A kommunisták messzeható üzelnei miatt a francia és angol rendőr­­hatóságok megállapodtak, hogy együtte­sen fognak eljárni egyes gyanús orosz állampolgárok ellenőrzésének és a bolse­vista propaganda kérdésében. iiiíiiÉ,The Champion kerékpárokat előnyös fizetési feltételekkel, kerékpáralkatrészeket, gumi­­kat, láncokat, pedálokat nagybani gyári árban szállítunk Ling Jakab és fia kerékpár-nagykereskedő Budapest, József­ körút 41. sz. R­áb­jegyzék ingyen. Bérma-ajándékul alkalmas in­MMl könyve is. nagy választékban kaphatók Széchenyi könyvkereskedésben Budapest, Vill., Rákóczi­ ut 1. POPIiSItfUKSI# feSSk­Ct, raglánt mérték ötén, r­SrilUfllUMilfl* divatos és finom szöveteimből ké­szítek 850.000 koronáért Hozott kelméből fazont olcsón vállalok. Verseny­szabóság, VB., BottoablHer­ utca 4/au

Next