Uj Nemzedék, 1925. július (7. évfolyam, 144-170. szám)
1925-07-01 / 144. szám
2 ntek most,sokkal jobb volna, ha a férjemtől elválnék. Ajánlatot is tett arra, hogy ő financírozni fogja a válópert, csak minél előbb adjam be. Majd azt mesélhette, hogy ő vele nekem milyen jó dolgom lenne, milyen pompáé volna az életem, nem kellene dolgozni. Erre én azt feleltem: — Ugyan hagyjon békét! A férfiak mind egyformák! Csak ígérni tudnak. Bernini egyebet. Látja például itt van a papíroknak az esete is. A férjem eltőzsdézte magával együtt azt a kis spórolt pénzeimet is, ami volt . . . — Émn nem vagyok _ olyan, — folytatja Vallomását Lédererné — mondotta Kodelka. Én egészen más férfi vagyok, én jó ember vagyok, őis ettől kezdve különböző pénzösszegekkel kedveskedett. Maga megígérte, hogy olyan üzletet csinál, amelynek hasznából minden elvesztett vagyonim visszatérül. Ekkor kijelentettem neki, hogy nekem ne hozzon pénzt, hanem csak a papírokat hozza vissza. A Pálffy-kaszárnya hússzükséglete —Tizennégy nap múlva férjem megérkezett vidéki útjáról. Akkor Kodelka szokása szerint újból felkeresett bennünket és megkérte férjemet, hogy ajánlja a Pálffy-kaszárnyába hússzállításra. Férjem vonakodott Kodelka kérésének eleget tenni, de én rábeszéltem, hogy csak járjon utána a dokinak, így legalább ez a hentesmester békét hagy. Egyébként ez az üzlet, mint később megtudtam, neve sikerült. Karácsony előtt talán két-három nappal Kodelka ismét nálunk járt. Férjem is otthon volt. Ezt nyilván azért tette, mert én időközben nagyon megkértem arra, hogy csak akkor jöjjön hozzám, amikor a férjem itthon van. — Nézze csak — fordultam Kodelkához — a házban már annyi mindenfélét beszélnek rólunk. Nyíltan állítják, hogy magának velem viszonya van. Az a legkevesebb amit magától elvárhatok, hogy ilyen szóbeszédnek nem tesz ki engemet és lovagias lesz velem szemben! . . . Kodelka csak legyintett a szezével és átadott nekem 70 milliót. — Használja csak — mondotta. Kodelka — úgy ahogy akarja, gyümölcsöztesse ezt a pénzt, addig míg szükségem lesz rá. Kodelka sonkát hoz — Én azonban — folytatja Lédererné — a pénzt visszaadtam Kodelkának. 21-én délelőtt újból felkeresett engem. Sonkát hozott magával ünnepi ajándékul. Férjem nem volt odahaza. Azt mondtam Kodelkának, hogy majd jöjjön el délután. Be is állított délután és férjemnek nevezve mondta: — Jöttem beinvitáltatni magam a szent estére . . . Uj Iiemiedék Szerda, 1925 július ,1. Kodelka ötven milliót kér — Férjemen láttam, hogy Kodelka látogatását nem valami jó szemmel fogadja. Kodelka pedig elkezdett beszélni mindenféle üzleteiről s a többi között egyszerre csak férjemhez a következő szavakkal fordult. — Főhadnagy úr adjon nekem ötven milliót kölcsön! Pompás üzletem van kilátásban. — Ugyan kérem — válaszolt a férjem mosolyogva — milyen üzlet lehet az és hásmét keritsek én most magának ötven milliót. — Erre Kodelka elmondotta, hogy van neki otthon egy Stelzhammer zongorája vegye meg tőle. Hogy aztán délután mi történt, mi nem, férjem és Kodelka között azt én nem tudom, mert én a konyhában voltam elfoglalva, a szent estére való előkészülettel. Este azonban annyit megtudtam a férjemtől, hogy a zongorát megvette Kodelkától 22 millióér* a hangszert január 5-én kell átvenni . Kodelka úgy nyolcóra tájt, este visszajött. Látogatása nagyon, de nagyon kellemetlen volt. Férjem sehogy sem akarta vendégül látni. Jó ideig várakoztattuk az előszobában és Kodelka mégsem jött rá, hogy nem látjuk szívesen. Az este egy óráig maradtunk együtt, meglehetősen elkényszeredett hangulatban. Két napnal utóbb Kodelka megint egy sonkával állított be hozzánk. Mosolyogva mondotta nekem: — Szeretnék ma kedélyes estét csinálni . . . Séta a kutyával — Férjem, amikor tőlem megtudta, hogy Kodelka ismét nálunk járt és újból sonkát hozott, nagyon megharagudott. Estére ígérete szerint ellátogatott hozzám a Kodelka. Beszélgetés közben boldogan újságolta, hogy minden valószínűség szerint megkapja a Pálffy kaszárnyába a hússzállítást, mert valami Csányi nevezetű főhadnagy ajánlotta. Úgy kilenc óra lehetett, amikor oda szóltam a férjemnek, hogy leviszem a kutyát sétálni az utcára. Erre férjem azt mondotta, hogy nagyon hideg van odakint, inkább majd ő megy le a kutyával, így is történt. Míg férjem lent járt, addig én a teához készítettem elő mindent az ebédlőben. — Kodelka le-fel járkált a szobában, majd egyszerre hirtelen felém fordult elém állt és szinte harsogva mondta el.: — Nem tűrhetem,, hogy továbbra is ilyen szegény ember felesége legyem! . . . — Hevesen megragadta a karomat és e pavilon elé vonszolt. Erre én arculütöttem. Ebben a pillanatban jött be a férjem. Nagy zavaromat sikerült valahogyan eltitkolni. Kodelka rövidesen elment és akkor én felháborodva meséltem el férjemnek a történteket. Megmondtam neki, hogy Kodelka már régebb idő óta igen tolakodó velem szemben. De most végleg felháborított, hogy ilyen közönséges módon viselkedett. A férjem nem hitte el. Erre én méltatlankodva mondottam neki: — Ugyan Guszti, te olyan naiv vagy, azt hiszed, hogy mindenki olyan és mindenki úgy viselkedik egy asszonnyal szemben, olyan úri módon, mint te... Most Lédererné egy kis pihenőt tartott. Végigsimitolta homlokát, szinte önkéntelenül kapott nyakába fésült kontyához, majd vizetkért. Utána tovább folytatta vallomását. Léderer a függöny mögött — Kodelka megbeszélésünkhöz képest másnapra hozzánk igérkezett. Azt mondottam a férjemnek, hogy bújjon el az úriszoba függönye mögé is onnét hallgassa meg, amikor én Kodelkát felelősségre vonom. így is történt. Kodelka megérkezett, az előszobából rögtön az ebédlőbe vezettem, s anélkül, hogy hellyel kínáltam volna meg, a következő szavakkal fordultam hozzá: — Nézze, Kodelka úr, maga négy esztendeje élvezi egy úri család vendégszeretetét. Négy esztendő óta ismer egy úriasszonyt, hát miképen feledkezhetett meg magáról annyira, hogy tegnap olyan közönséges módon viselkedett velem szemben. Összeegyeztethetőnek találja ezt a mi gavalléros és előkelő vendégszeretetünk kell — Kodelka egy pillanatra meghökkent, csodálkozva nézett rám, majd szokása szerint kezével legyintett és mosolyogva mondta: — Ugyan Miéi. • . Az asszony megszámolja Kodelka pénzét — Erre azután bejött a férjem is. Igaz, hogy nagyon komoly volt, nem szólt semmit sem és valami fagyos, nagyon hűvös udvariasság ömlött el rajta. Ezt végrevalahára észrevette Kodelka is és azonnal távozott. Másnap újból eljött hozzánk. A férjem nem volt otthon. Azt mondotta, hogy sok pénz van nála és nem akarja magával cipelni. Benyúlt a kabátja belső zsebébe, kivett egy csomó milliós bankjegyet és azt hanyagul, kissé kajánul mosolyogva az asztalra dobta elébem. — A pénzt azonnal megszámoltam. 70 millió korona volt. Ám Kodelka nem várta be, grig éiia,pajzámalom, regi közben elment. Ezt az esetet is elmondtam a férjemnek. Léderer erélyes Délután Kodelka meglátogatott bennünket. Férjemet még soha olyan indulatosnak nem láttam, mint akkor. Kodelkát anélkül, hogy üléssel kínálta volna meg, nagyon ridegen fogadta és eléje dobta az asztalra a 70 milliót a következő szavak kísérőtében: — Kodelka úr, nagyon kérem, hagyjon már békét végre valahára a feleségemnek az ilyesmivel.— Erre Kodelka csakhamar eltávozott. Mikor magunkra maradtunk, férjem meglehetősen indulatosan rámszólt: — Kodelkát nem tűröm! Megértetted! Nem akarom többé a lakásunkban látni! — Erre én egész nyugodtan és csendesen megmondottam Gusztinak, hogy kérlek szépen, te vagy az úr, te parancsolsz és légy szíves ezt megmondani Kodelkának, ilyesmit ne bizzál rám. A férjem megígérte, hogy adandó alkalommal rögtön tudomására adja ezt Kodeikának. aimSaSA a! StatisftTheleksek nyári áron, 8natom \mm\ ,ecclesiah ssaarf.~ f».in.Maeyai^o 1. 1Kossuth Lajos-n. aatoV Ferenc József-Zsid közelében, budai részen keresünk megvételre egy 5 szobás villát Ügynökökkel nem tárgyalok. Direkt eladók ajánlatát kérem »Ferenc Józsefhíd« jeligére a kiadóba. /v£%,!i»rThe Champion kerékpárokat efi'n vPs fizetési feltételekkel, kerékpáralkatrészeket, gumi*«, » Umcokat, pedálokat nagybani gyári árban szállítunk Láng Jakab és fia kerékporjagykereskedő "liS® A Szilveszterék csukló seb története — Elkövetkezett a Szilveszter — sóhajt fel Lédererné vallomása közben. — Úgy tíz óra lehetett, amikor Kodelka fölkeresett bennünket. Rettenetesen részeg volt- Valósággal úgy esett be az előszobaajtón és alig támolygott két-három lépést az előszobában, amikor összerogyott. Én nagyon megijedtem, azonnal beszaladtam a hálóba és egy vánkost tettem Kodelka feje alá, mert Kodelka a hálószoba ajtajában esett össze, úgyhogy a hálószobaajtót sem lehetett tőle kinyitni. Amint elterült az ajtóban, rögtön aludni is kezdett, nagyokat hortyogva. Ezért tettem én a feje alá a vánkost, férjem pedig takarókat hozott, hogy meg ne fázzon a hideg előszobában. Akkor vettük észre Kodelkén, hogy valahol megsebezte a kezét. Csupa vér volt. Mondtam is a férjemnek: — Nézd, ez a Kodelka úgy látszik valahol verekedett és megvághatták a kezét. — Erre a férjem az ebédlőből különböző kötözőszerekkel tért vissza, Kodelka sebét kimosta és bekötötte. Ezután mi bementünk a hajóba s lefeküdtünk. Kodela egész éjjel az elősorbában aludt. Másnap hét órakor kimentem és felkeltettem Kodelkát.— Mondja Kodelka úr — kérdeztem tőle —, hogy feledkezhetett meg ennyire magáról. Hol járt tegnap délután, hiszen valahol meg is sebezték? — Erre Kodelka elmondotta, hogy igen, valahol ivott délután, de már nem emlékszik, hogy hol vágták meg. Majd szidni kezdte a tiszteket, hogy zsidónak adták oda a szállítást és nem ő kapta meg. A férjem meghallotta Kodelka közönséges szavait és behívott engem az előszobából. — Nem tűrhetem! — mondotta férjem — hogy ez az ember a tiszteket szidja. Azonnal utasítsd ki! Kodelka nemsokára el is távozott tőlünk azzal, hogy orvoshoz megy. — Kodelka, mint említettem, azt mondotta nekem, hogy el fog jönni kocsival értem. Én megmondottam Kodelkának, hogy nem fogok elmenni vele sehova sem. Otthon maradtam. Kiváncsi voltam, hogy Kodelka tényleg el-ő jön kocsival majd értem. Állandóan az ablakhoz mentem leleselkedtem az utcára. Kocsit sehol sem láttam. Kodelka nem jött el értem. Aznap délután odahaza maradtam. Úgy este felé már sötétedett, valaki kopogtatott az ajtón és én azt hittem, hogy Kodelka jön, nem menem ajtót nyitni. Másnap hazajött férjem Csepelről. Férjemnek elmondottam, hogy Kodelka ki akart vinni a kocsin Csepelre. Guszti ekkor ingerülten kijelentette, hogy ő nem tűri, hogy én Kodelkával mutatkozzam. — Másodikén vagy harmadikén Kodelka újra eljött hozzánk. Csak nagy nehezen tudtam szabadulni tőle. Mindenféle dologról beszélt, többek között az üzletről. Már-már indulófélben volt, amidőn férjem hirtelen betoppant az ajtón. Kihívtam a konyhába s ott megmondottam férjeimnek, hogy tegyen már valamit, hogy, ez az ember elmenjen. Férjem, meglehet, hogy szólt Kodelkának, Kodelka azonban mégsem távozott, továbbra is ott akart maradni. Guszti látva, hogy Kodelka nem mozdul, kihívta s azt mondotta n neki, hogy jöjjön ki Csepelre. — Nincs nekem semmi keresni valóm Csepelen — válaszolta férjemnek. Vita indult meg közte és Guszti között, nagy nehezen férjem el tudta magával vinni Kodelkát. Kodelka visszatér — Alighogy távoztak, pár percre újra kopogtattak az ajtón. Amidőn kinyitottam, a legnagyobb csodálkozásomra Kodelka állott előttem. — Nagyságos aszszony, az ebédlőben felejtettem a keztjümet, ne értsen félre, csak azért jöttem vissza. — Én felháborodásomban becsaptam Kodelka orra előtt az ajtók Este vacsora közben panaszkodni kezdtem férjemnek, kijelentettem előtte, hogy csináljon valamit, mert én nem akarok többé egyedül lenni Kodelkával. — Férjem nem szólt semmit, másról kezdett beszélni. — Majd hirtelen minden átmenet nélkül kijelentette, hogy i én akárhogy, ha nem is akarom találkoznom kell Kodelkával, mert üzlet miatt a Belvárosi téévéházban randevút adott neki. — Nem Guszti, és semmi esetre sem megyek el — születtem férjemnek. Nem tudom hányadika lehetett. Ezt követőleg kimentünk Csepelre, kint a kaszinóban megvacsoráztunk. Ott egy nagyon kedves századossal ismerkedtem meg, akivel a késő éjszakai órákig elbeszélgettünk. Tekintve, hogy férjemnek szolgálatba kellett menni én csepeli lakására mentem, lefeküdtem. Hajnal felé lehetett, amikor éreztem, hogy hányinger fog el. Rosszul lettem. Férjemnek reggel megemlítettem nem jól érzem magam, be akarok menni a városba. Bementünk a parancsnoki szobába, ott a kapitány úrnak elmondottam, hogy nem jól érzem magam. A legnagyobb udvariassággal férjemet elengedte a szolgálatból. Ketten Pestre jöttünk. Hsztinak a postára kellett menni és ez alatt egyedül fel akartam menni lakásomba. Megint füstölthus — Az ajtó előtt Novák Isivinné fogadott. Tegnap itt Volt Kodelka *— fordult felém az asszony. — Rettenetesen dörömbölt, úgyhogy majdnem betörte az ajtót. Amint szemügyre vettem lakásunk ajtaját, egy csomagot láttam heverni a földön. Kinyitottam, másfél kilogram füstölt karaj volt benne. Most már egész biztosra vettem, hogy tényleg fent járt nálunk Kodelka. Elhatároztam, hogy meg fogom mondani határozottan véleményemet Rodeikának. — Na és mikor jött el újra — kérdi az elnök Léderernét. Az utolsóelőtti látogatás — Úgy egy negyed hat óra között újra feljött hozzám Kodelka. A konyhában fogadtam. Időközben hazajött férjem. Erélyesen felszólította Kodelkát, hogy többé ne járjon hozzánk. Ha üzletet tud, azt kapcsolja ki, az üzleti ügyeket majd máshol fogjuk elintézni. Kodelka mintha mi sem történt volna továbbra is nálunk maradt. Bementem az '/.rám a likőrös üveget. Likőrrel kínáltam meg az urakat. .— Tiz óra felé Kodelka elment tőtőbe. — Másnap férjem kért, hogy menjek ki Csepelre, én azonban még mindig ros-szul érezve magam ,kijelentettem, hogy nem tudok kimenni vele. Egész nap otthon maradtam. Délután fél ótta fajt levittem a kutyát sétálni. A kapában találkoztam Nováknéval, akivel beszélgetni kezdtem. Amint lent beszélgetünk, hirtelen az utca torkolatánál megpillantottam a sötétből előbukkanó Kodelka alakját. Imbolygó járással házunk felé tartott. Én a kapu alá húzódtam, nehogy meglásson engem. Figyelni kezdtem, Kodelka tántorgó léptekkel haladt el házunk előtt, végigment az utcán, majd visszafordult és fel-alá járkálni kezdett. hirtelen előttem termett Guszti. Megdöbbentem. Nem voltam rá elkészülve, hogy visszajön Csepelről. — Hát te mit csinálsz itt, fordult felém. — Én csöndesen azt válaszoltam néki, a kutyát vittem le sétálni. — Úgy, — szólott hozzám gúnyosan a férjem, — tudod, ki sétál ottan, mutatott a tántorotó léptekkel házunk előtt haladó Kodelkára. Hirtelen nem tudtam, hogy mit válaszoljak. Pár percig hallgattam. Kodelka megrendezésre „üldöz“ . Férjem ekkor az ajkába harapott és toporzékolt. Eközben jött Kornsteinné és én azt mondtam Léderernek, hogy most nem ismer meg téged, mert polgári ruhában vagy és tudja, hogy a férjem tiszt, azt gondolhatja, hogy valami idegen vagy. Léderer erre kijelentette: — Gyere fel, én látni akarom, hogy Kodelka miként üldöz téged. Erre én azt mondtam: Ne menjünk fel, menjünk sétálni, kerüljük el ezt az embert. — Igen, te nem akarsz találkozni vele. 6 ’ — Először én mentem fel és férjem az első emeleten várt. Kodelka kezét csókolommal üdvözölt és azt mondta: — Tudtam, hogy nincs messze, vártam . . . — Azt ismondotta Kodelka, hogy a Belvárosi Kávéházban várt a férjemre, de nem jött. Nagyon bosszankodott, hogy nem találkozott vele és noha a foga fájt, mégis átjött Budára a lakásunkra, de nem talált senkit sem otthon. Ekkor Kodelka, aki már nem akart tovább várni, elment a Margit-köruton lakó ügyvédjéhez. Fél óra múlva megint viszszajött, de akkor sem talált senkit. Ekkor kocsin hazament. ■— Közbe feljött a lakásba férjem is. Kodelkát nem is üdvözölte, pedig az kezet nyújtott, neki, de az uram nem fogadta el. Vacsorát készítettem abból, ami otthon volt. Kodelka ott maradt és mindenfélét össze-vissza beszélt. Sokat beszélt a tisztekről. Nagyon hencegett, nagyította önmagát és azt mondotta, hogy neki okvetlenül meg kell kapnia azt a szállítást. Ott üldögélt a férjemmel, pedig már nagyon későn volt, körülbelül tizenegy óra. Feketekávét és körülbelül másfél liter forralt bort készítettem. Közben szóltam Kodeikának, hogy menjen már haza, mert a férjemnek korán reggel Csepelre kell mennie, Kodelka úgy tett, mintha nem hallott volna semmit, tovább beszélgetett. Körülbelül fél óra hosszat a konyhában tartózkodtam, azután bementem a hálószobába és elkészítettem az ágyakat. Férjem utánam jött a hálószobába és dühösen mondotta: — Kodelka még mindig nem megy el. Erre én ezt feleltem: —_ Ez csak a te hibád! Kimentem a konyhába és azt mondtam Kodelkának: — Legfőbb ideje már, menjen haza. Nem felelt semmit. Erre azt kérdeztem: — Talán itt akar maradni? Kodelka megint nem felelt semmit. Levettem a gyűrűt az ujjamról ésodatettem az állványra, ahol még most is van. Közben Kodelka felkelt és kifelé indult Már örültem, hogy elmegy. Férjem abban a hiszemben, hogy Kodelka elmegy, a bundájához nyúlt, de Kodelka visszament az ebédlőbe. Férjem erre be-ült a konyhába és idegesen szemrehányást