Uj Nemzedék, 1925. július (7. évfolyam, 144-170. szám)

1925-07-01 / 144. szám

2 ntek most,sokkal jobb volna, ha a férjem­től elválnék. Ajánlatot is tett arra, hogy ő financírozni fogja a válópert, csak mi­nél előbb adjam be. Majd azt mesélhette, hogy ő vele nekem milyen jó dolgom lenne, milyen pompáé volna az életem, nem kellene dolgozni. Erre én azt felel­tem: — Ugyan hagyjon békét! A férfiak m­ind egyformák! Csak ígérni tudnak. Bernini egyebet. Látja például itt van a papíroknak a­z esete is. A férjem el­tőzs­dézte magával együtt azt a kis spórolt pénzeimet is, ami volt . . . — Émn nem vagyok _ olyan, — folytat­ja Vallomását Lédererné — mondotta Ko­delka. Én egészen más férfi vagyok, én jó ember vagyok­, őis ettől kezdve külön­böző pénzösszegekkel kedveskedett. Mag­a megígérte, hogy olyan üzletet csinál, amelynek hasznából minden elvesztett vagyonim visszatérül. Ekkor kijelentet­tem neki, hogy nekem ne hozzon pénzt, hanem csak a papírokat hozza vissza. A Pálffy-kaszárnya hússzükséglete —Tizennégy nap múlva férjem megér­kezett vidéki útjáról. Akkor Kodelka szo­kása­ szerint újból felkeresett bennün­ket és megkérte férjemet, hogy ajánlja a Pálffy-kaszárnyába hússzállításra. Férjem vonakodott Kodelka kérésének eleget tenni, de én rábeszéltem, hogy csak járjon utána a dokinak, így legalább ez a hentesmester békét hagy. Egyébként ez az üzlet, mint később megtudtam, neve sikerült. Karácsony előtt talán két-há­rom nappal Kodelka ismét nálunk járt. Férjem is otthon­ volt. Ezt nyilván azért tette, mert én időközben nagyon megkér­tem arra, hogy csak akkor jöjjön hoz­zám, amikor a férjem itthon van. — Nézze csak — fordultam Kodelká­­hoz — a házban már annyi mindenfélét beszélnek rólunk. Nyíltan állítják, hogy magának velem viszonya van. Az a leg­kevesebb amit magától elvárhatok, hogy ilyen szóbeszédnek nem tesz ki engem­et és lovagias lesz velem szemben! . . . Kodelka csak legyintett a szezével és át­adott nekem 70 milliót. — Használja csak — mondotta. Kodelka — úgy ahogy akarja, gyümölcsöztesse ezt a pénzt, addig míg szükségem lesz rá. Kodelka sonkát hoz — Én azonban — folytatja Lédererné — a pénzt visszaadtam Kodelkának. 21-én délelőtt újból felkeresett engem. Sonkát hozott magával ünnepi ajándékul. Fér­jem nem volt odahaza. Azt mondtam Kodelkának, hogy majd jöjjön el dél­után. Be is állított délután és férjemnek nevezve mondta: — Jöttem b­einvitált­at­ni magam a szent estére . . . Uj I­iemiedék Szerda, 1925 július ,1. Kodelka ötven milliót kér — Férjemen láttam, hogy Kodelka lá­togatását nem valami jó szemmel fogadja. Kodelka pedig elkezdett beszélni minden­féle üzleteiről s a többi között egyszerre csak férjemhez a következő szavakkal for­dult. — Főhadnagy úr adjon nekem ötven milliót kölcsön! Pompás üzletem van ki­látásban. — Ugyan kérem — válaszolt a férjem mosolyogva — milyen üzlet lehet az és hásmét keritsek én most magának ötven milliót. —­ Erre Kodelka elmondotta, hogy van neki otthon egy Stelzhammer zongorája vegye meg tőle. Hogy aztán délután mi történt, mi nem, férjem és Kodelka között azt én nem tudom, mert én a konyhában voltam elfoglalva, a szent estére való elő­készülettel. Este azonban annyit megtudtam a férjemtől, hogy a zongo­rát megvette Kodelkától 22 millióér­*­­ a hangszert január 5-én kell átvenni . Kodelka úgy nyolc­­óra tájt, este visszajött. Látogatása nagyon, de nagyon kellemetlen volt. Férjem sehogy sem akarta vendégül látni. Jó ideig várakoz­tattuk az előszobában és Kodelka mégsem jött rá, hogy nem látjuk szívesen. Az este egy óráig maradtunk együtt, meglehető­sen elkényszeredett hangulatban. Két napnal utóbb Kodelka megint egy sonká­val állított be hozzánk. Mosolyogva mon­dotta nekem: — Szeretnék m­a kedélyes estét csi­nálni . . . Séta a kutyával — Férjem, amikor tőlem megtudta, hogy Kodelka ismét nálunk járt és újból son­kát hozott, nagyon megharagudott. Estére ígérete szerint ellátogatott hoz­zám a Kodelka. Beszélgetés közben boldo­gan újságolta, hogy minden­ valószínűség szerint megkapja a Pálffy kaszárnyába a hús­szállítást, mert valami Csányi neve­zetű főhadnagy ajánlotta. Úgy kilenc óra lehetett, amikor oda szóltam a férjemnek, hogy leviszem a kutyát sétálni az utcára. Erre férjem azt mondotta, hogy nagyon hideg van odakint, inkább majd ő megy le a kutyával, így is történt. Míg férjem lent járt, addig én a teához készítettem elő mindent az ebédlőben. — Kodelka le-fel járkált a szobában, majd egyszerre hirtelen felém fordult elém állt és szinte harsogva mondta el.: — Nem tűrhetem,, hogy továbbra is ilyen szegény ember felesége legyem! . . . — Hevesen megragadta a karomat és e pavilon elé vonszolt. Erre én arculütöt­­tem. Ebben a pillanatban jött be a fér­jem. Nagy zavaromat sikerült valaho­gyan eltitkolni. Kodelka rövidesen el­ment és akkor én felháborodva meséltem el férjemnek a történteket. Megmondtam­ n­eki, hogy Kodelka már régebb idő óta igen tolakodó velem sz­emben. De most végleg felháborított, hogy ilyen közönsé­ges módon viselkedett. A férjem nem hitte el. Erre én méltatlankodva mondot­tam neki: — Ugyan Guszti, te olyan naiv vagy, azt hiszed, hogy mindenki olyan és min­denki úgy viselkedik egy asszonnyal szemben, olyan úri módon, mint te... Most Lédererné egy kis pihenőt tartott. Végigsimi­tolta homlokát, szinte önkén­telenül kapott nyakába fésült kontyához, majd vizet­­kért. Utána tovább folytatta vallomását. Léderer a függöny mögött — Kodelka megbeszélésünkhöz képest másnapra hozzánk igérkezett. Azt mon­dottam a férjemnek, hogy bújjon el az úriszoba függönye mögé is onnét hallgassa meg, amikor én Kodelkát felelősségre vonom.­­ így is történt. Kodelka megérkezett, az előszobából rögtön az ebédlőbe vezettem, s anélkül, hogy hellyel kínáltam volna meg, a következő szavakkal fordultam hozzá: — Nézze, Kodelka úr, maga négy esz­tendeje élvezi egy úri család vendégszere­tetét. Négy esztendő óta ismer egy úri­­asszonyt, hát miképen feledkezhetett meg magáról annyira, hogy tegnap olyan kö­zönséges módon viselkedett velem szem­ben. Összeegyeztethetőnek találja ezt a mi gavalléros és előkelő vendégszerete­tünk kell — Kodelka egy pillanatra meghökkent, csodálkozva nézett rám, majd szokása sze­rint kezével legyintett és mosolyogva mondta: — Ugyan Miéi. • . Az asszony megszámolja Kodelka pénzét — Erre azután bejött a férjem is. Igaz, hogy nagyon komoly volt, nem szólt sem­mit sem és valami fagyos, nagyon hűvös udvariasság ömlött el rajta. Ezt végre­­valahára észrevette Kodelka is és azonnal távozott. Másnap újból eljött hozzánk. A férjem nem volt otthon. Azt mondotta, hogy sok pénz van nála és nem akarja magával cipelni. Benyúlt a kabátja belső zsebébe, kivett egy csomó milliós bankjegyet és azt hanyagul, kissé kajánul moso­lyogva az asztalra dobta elébem. — A pénzt azonnal megszámoltam. 70 millió korona volt. Ám Kodelka nem várta be, grig éiia,pajzámalom, regi közben elment. Ezt az esetet is elmondtam a férjemnek. Léderer erélyes Délután Kodelka meglátogatott ben­nünket. Férjemet még soha olyan indu­latosnak nem láttam, mint akkor. Ko­delkát anélkül, hogy üléssel kínálta volna meg, nagyon ridegen foga­dt­a és eléje dobta az asztalra a 70 milliót a következő szavak kísérőtében: — Kodelka úr, nagyon k­érem, hagyjon már békét végre valahára a feleségem­nek az ilyesmivel.­­— Erre Kodelka csakhamar eltávo­zott. Mikor magunkra maradtunk, fér­jem meglehetősen indulatosan rámszólt: — Kodelkát nem tűröm! Megértetted! Nem akarom többé a lakásunkban látni! — Erre én egész nyugodtan és csen­desen megmondottam Gusztinak, hogy kérlek szépen, te vagy az úr, te paran­csolsz és légy szíves ezt megmondani Kodelkának, ilyesmit ne bizzál rám. A férjem megígérte, hogy adandó alka­lommal rögtön tudomására adja ezt Ko­deikának. aimSaSA a! StatisftTh­eleksek n­yári áron, 8nato­m \mm\ ,ecclesiah ssaarf.~ f».in.Maeyai^o 1. 1Kossuth Lajos-n. aatoV Ferenc József-Zsid közelében, budai részen keresünk megvételre egy 5 szobás villát Ügynökökkel nem tárgyalok. Direkt eladók ajánlatát kérem »Ferenc József­­híd« jeligére a kiadóba. /v£%,!i»rTh­e Champion kerékpárokat efi'n vPs fizetési feltételekkel, kerékpáralkatrészeket, gumi­­*«, » Umcokat, pedálokat nagybani gyári árban szállítunk Láng Jakab és fia kerékporjagykeresk­ed­ő "liS® A Szilveszterék­ csukló­ seb története — Elkövetkezett a Szilveszter — sóhajt fel Lédererné vallomása közben. — Úgy tíz óra lehetett, amikor Kodelka fölkere­sett bennünket. Rettenetesen részeg volt- Valósággal úgy esett be az előszobaajtón és alig támolygott két-három lépést az előszobában, amikor összerogyott. Én na­gyon megijedtem, azonnal beszaladtam a hálóba és egy vánkost tettem Kodelka feje alá, mert Kodelka a hálószoba ajta­jában esett össze, úgyhogy a hálószoba­­ajtót sem lehetett tőle kinyitni. Amint elterült az ajtóban, rögtön aludni is kez­dett, nagyokat hortyogva. Ezért tettem én a feje alá a vánkost, férjem pedig takaró­kat hozott, hogy meg ne fázzon a hideg előszobában. Akkor vettük észre Kodel­kén, hogy valahol megsebezte a kezét. Csupa vér volt. Mondtam is a férjemnek: — Nézd, ez a Kodelka úgy látszik vala­hol verekedett és megvághatták a kezét. — Erre a férjem az ebédlőből külön­böző kötözőszerekkel tért vissza, Ko­delka sebét kimosta és bekötötte. Ezután mi bementünk a hajóba s lefeküdtünk. Kodela egész éjjel az elősorbában aludt. Másnap hét órakor kimentem és felkeltettem Kodelkát.­­— Mondja Kodelka úr — kérdeztem tőle —, hogy feledkezhetett meg ennyire magáról. Hol járt tegnap délután, hiszen valahol meg is sebezték? — Erre Kodelka elmondotta, hogy igen, valahol ivott délután, de már nem emlékszik, hogy hol vágták meg. Majd szidni kezdte a tiszteket, hogy zsidónak adták oda a szállítást és nem ő kapta meg. A férjem meghallotta Kodelka kö­zönséges szavait és behívott engem az előszobából. — Nem tűrhetem! — mondotta férjem — hogy ez az ember a tiszteket szidja. Azonnal utasítsd ki! Kodelka nemsokára el is távozott tő­lünk azzal, hogy orvoshoz megy. — Kodelka, mint említettem, azt mon­dotta nekem, hogy el fog jönni kocsival értem. Én megmondottam Kodelkának, hogy nem fogok elmenni vele sehova sem. Otthon maradtam. Kiváncsi voltam, hogy Kodelka tényleg el-ő jön kocsival majd értem. Állandóan az ablakhoz mentem le­leselkedtem az utcára. Kocsit sehol sem láttam. Kodelka nem jött e­l értem. Az­nap délután odahaza maradtam. Úgy este felé már sötétedett, valaki kopogta­tott az ajtón és én azt hittem, hogy Ko­delka jön, nem menem ajtót nyitni. Más­nap hazajött férjem Csepelről. Férjem­nek elmondottam, hogy Kodelka ki akart vinni a kocsin Csepelre. Guszti ekkor in­gerülten kijelentette, hogy ő nem tűri, hogy én Kodelkával mutatkozzam. — Másodikén vagy­ harmadikén Ko­delka újra eljött hozzánk. Csak nagy ne­­hezen tudtam szabadulni tőle. Minden­féle dologról beszélt, többek között az üzletről. Már-már indulófélben volt, amidőn fér­jem hirtelen betoppant az ajtón. Kihív­­ta­m a konyhába s ott megmondottam fér­jeimnek, hogy tegyen már valamit, hogy, ez az ember elmenjen. Férjem, meglehet, hogy szólt Kodelkának, Kodelka azonban még­sem távozott, továbbra is ott akart maradni. Guszti látva, hogy Kodelka nem mozdul, kihívta s azt mondotta n neki, hogy jöjjön ki Csepelre. — Nincs nekem semmi keresni valóm Csepelen — vála­szolta férjemnek. Vita indult meg­ közte és Guszti között, nagy nehezen férjem el tudta magával vinni Kodelkát. Kodelka visszatér — Alighogy távoztak, pár percre újra kopogtattak az ajtón. Amidőn kinyitot­tam, a legnagyobb csodálkozásomra Ko­delka állott előttem. — Nagyságos asz­­szony, az ebédlőben felejtettem a keztjü­­met, ne értsen félre, csak azért jöttem vissza. — Én felháborodásomban becsap­tam Kodelka orra előtt az ajtók Este vacsora közben panaszkodni kezdtem férjemnek, kijelentettem előtte, hogy csináljon valamit, mert én nem akarok többé egyedül lenni Kodelkával. — Férjem nem szólt semmit, másról kezdett beszélni. — Majd hirtelen minden átmenet nél­kül kijelentette, hogy i­ én akárhogy, ha nem is akarom találkoznom kell Kodel­kával, mert üzlet miatt a Belvárosi téévé­­házban randevút adott neki. — Nem Guszti, és semmi esetre sem me­gye­k el — születtem férjemnek. Nem tudom hányadika lehetett. Ezt követőleg kimentünk Csepelre, kint a kaszinóban megvacsoráztunk. Ott egy nagyon kedves századossal ismerkedtem meg, akivel a késő éjszakai órákig elbe­szélgettünk. Tekintve, hogy férjemnek szolgálatba kellett menni én csepeli laká­sára mentem, lefeküdtem. Hajnal felé le­hetett, amikor éreztem, hogy hányinger fog el. Rosszul lettem. Férjemnek reggel megemlítettem nem jól érzem magam, be akarok menni a városba. Bementünk a parancsnoki szobába, ott a kapitány úr­nak elmondottam, hogy nem jól érzem magam. A legnagyobb udvariassággal férjemet elengedte a szolgálatból. Ketten Pestre jöttünk. H­sztinak a postára kel­lett menni és ez alatt egyedül fel akar­tam menni lakásomba. Megint füstölthus — Az ajtó előtt Novák Isi­vinné fogadott. Tegnap itt Volt Kodelka *— for­dult felém­ az asszony. — Rettenetesen dörömbölt, úgyhogy majdnem betörte az­ ajtót. Amint szemügyre vettem lakásunk ajtaját, egy csomagot láttam heverni a földön. Kinyitottam, másfél kilogram füstölt karaj volt benne. Most már egész biztosra vettem, hogy tényleg fent járt nálunk Kodelka. Elhatároztam, hogy meg fogom mondani határozottan véleménye­met Rodeikának. — Na és mikor jött el újra — kérdi az elnök Léderernét. Az utolsóelőtti látogatás — Úgy egy negyed hat óra között újra feljött hozzám Kodelka. A konyhában fo­gadtam. Időközben hazajött férjem. Eré­lyesen felszólította Kodelkát, hogy többé ne járjon hozzánk. Ha üzletet tud, azt kapcsolja ki, az üzleti ügyeket majd más­hol fogjuk elintézni. Kodelka mintha mi sem történt volna továbbra is nálunk ma­radt. Bementem az '/.rám a likőrös üveget. Likőrrel kínáltam meg az urakat. .— Tiz óra felé Kodelka elment tőtőbe. — Másnap férjem kért, hogy menjek ki Csepelre, én azonban még mindig ros­-­szul érezve magam ,kijelentettem, hogy nem tudok kimenni vele. Egész nap ott­hon maradtam. Délután fél ót­­ta fajt levittem a­ kutyát sétálni. A kapában ta­lálkoztam Nováknéval, akivel beszélgetni kezdtem. Amint lent beszélgetünk, hirte­len az utca torkolatánál megpillantottam a sötétből előbukkanó Kodelka alakját. Imbolygó járással házunk felé­ tartott. Én a kapu alá húzódtam, nehogy meglás­son engem. Figyelni kezdtem, K­odelka tántorgó léptekkel haladt el házunk előtt, végigment az utc­án, majd vissza­fordult és fel-alá járkálni kezdett. hirtelen előttem termett Guszti. Megdöb­bentem. Nem voltam rá elkészülve, hogy visszajön Csepelről. — Hát te mit csinálsz itt, fordult fe­lém. — Én csöndesen azt válaszoltam néki, a kutyát vittem le sétálni. — Úgy, — szólott hozzám gúnyosan a férjem, — tudod, ki sétál ottan, mutatott a tán­­torotó léptekkel házunk előtt haladó Ko­­delkára. Hirtelen nem tudtam, hogy mit válaszoljak. Pár percig hallgattam. Kodelka megrendezésre „üldöz“ . Férjem ekkor az ajkába harapott és toporzékolt. Eközben jött Kornsteinné és én azt mondtam Léderernek, hogy most nem ismer meg téged, mert polgári ruhá­ban vagy és tudja, hogy a férjem tiszt, azt gondolhatja, hogy valami idegen vagy. Léderer erre kijelentette: — Gyere fel, én látni akarom, hogy Ko­delka miként üldöz téged. Erre én azt mondtam: Ne menjünk fel, menjünk sé­tálni, kerüljük el ezt az embert. — Igen, te nem akarsz találkozni vele. 6 ’­­ — Először én mentem fel és férjem az első emeleten várt. Kodelka kezét csóko­­lom­mal üdvözölt és azt mondta: — Tudtam, hogy nincs messze, vár­tam . . . — Azt is­­mondotta Kodelka, hogy a Belvárosi Kávéházban várt a férjemre, de nem jött. Nagyon bosszankodott, hogy nem­ találkozott vele és noha a foga fájt, mégis átjött Budára a lakásunkra, de nem talált senkit sem otthon. Ek­kor Kodelka, aki már nem akart to­vább várni, elment a Margit-köruton lakó ügyvédjéhez. Fél óra múlva megint visz­­szajött, de akkor sem talált senkit. Ek­kor kocsin hazament. ■— Közbe feljött a lakásba férjem is. Kodelkát nem is üdvözölte, pedig az kezet nyújtott, neki, de az uram nem fogadta el. Vacsorát készítettem abból, ami otthon volt. Kodelka­ ott maradt és mindenfélét össze-vissza beszélt. Sokat beszélt a tisz­tekről. Nagyon hencegett, nagyította ön­magát és azt mondotta, hogy neki okvet­lenül meg kell kapnia azt a szállítást. Ott üldögélt a férjemmel, pedig már nagyon későn volt, körülbelül tizenegy óra. Fe­ketekávét és körülbelül másfél liter for­ralt bort készítettem. Közben szóltam Ko­deikának, hogy menjen már haza, mert a férjemnek korán reggel Csepelre kell mennie, Kodelka úgy tett, mintha nem hallott volna semmit, tovább beszélgetett. Kö­rülbelül fél óra hosszat a konyhában tartózkodtam, azután bementem a háló­szobába és elkészítettem az ágyakat. Férjem utánam jött a hálószobába és dühösen mondotta: — Kodelka még mindig nem megy el. Erre én ezt feleltem: —_ Ez csak a te hibád! Kimentem a konyhába és azt mondtam Kodelkának: — Legfőbb ideje már, menjen haza. Nem felelt semmit. Erre azt kérdez­tem: — Talán itt akar maradni? Kodelka megint nem felelt semmit. Levettem a gyűrűt az ujjamról és­­odatettem az áll­ványra, ahol még most is van. Közben Ko­delka felkelt és kifelé indult Már örültem, hogy elmegy. Férjem abban a hiszem­ben, hogy Kodelka elmegy, a bundájához nyúlt, de Ko­­delka visszament az ebédlőbe. Férjem erre be-­ült a konyhába és idegesen szemrehányást

Next