Uj Nemzedék, 1925. december (7. évfolyam, 272-295. szám)
1925-12-01 / 272. szám
Csak léci kamrákon hatvanezer titkos katonát mozgósíthat az osztrák szociáldemokrácia Acélsisakban akartak gyakorlatozni a magyar határon ír hadseregben tisztek képezik ki az alakulatokat A nyomdás szenzációs részletekkel egészíti ki a Reichspost leleplezését . Az U Nemzedék tudósítójától. — Bécs, november 26. A magyar lapok is megemlékeznek a Heichspost leleplezéséről, amely megdöbbentő világosságot veteft az osztrák szocialisták harci készülődésére. Ma már kétségtelen, hogy az osztrák szociáldemokraták egy hatalmas hadsereget szerveztek, amely adott pillanatban márólholnapra megdöntheti a polgári köztársaságot. Ez a tény annál inkább figyelemreméltó, mert az úgynevezett szövetségi hadsereg, az állami hadereje háromnegyed részben már úgyis a szocialistáké. A szocialistáknak ez az újabb akciója bennünket, magyarokat is közelről érdekel, mert első hadgyakorlatokat a magyar határon, a Lajta-hegység és a Fertő-tó között akartak megtartani. A szocialisták lapja, a leleplezés után szörnyű zavarában csak annyit tudott hamarjában hazudni, hogy nem 7-8000 ember koncentrálásáról volt szó, hanem mindössze 1000 emberéről s nem manővíírozni akartak, hanem egy gyűlés megtartása miatt gyűltek egybe. Napiparancs, amely nem tűr tagadást Ezzel szemben álljon itt a Republikanischer Schutzbund, badeni kerület csoportjának napi parancsa szószerinti szövegében: Az összes helyi parancsnokságoknak! A nagy gyakorlatot október 25-én a burgenlandi magyar határon tartjuk meg. Ezen a gyakorlaton az egész kerület területéről körülbelül 20.000 rendező (Ord- Der, ez az egyes ember elnevezése, miután a katona szót érthető okokból kerülni akarják) jön össze. Minden csoportnak kötelessége, hogy feltétlenül képviseltesse magát. öltözet: acélsisak, hátizsák, derékszíj. Egészségügyi anyag elhozandó. Előzetes megbeszélés: Az összes vezetők (Führer) szombaton, október 17-én délután 8 órakor a leobersdorfi Munkásotthonban gyűlnek össze. Itt történik meg az utasítások és a szükséges térképanyag kiadása.. Minden csoport köteles azonnal egy gyűlést egybehívni s a tömeges látogatásról gondoskodni. Az október 17-iki előzetes megbeszélésnél már minden csoport köteles bemondani a gyalogsági rendezők és a kerékpáros rendezők pontos állományát. A kerületi gyakorlat fontosságára való Remi ill.tván is eher Schutzbundnak már ma tökéletes milícia a jelleges hadsereggé való kiélesztésén saját vezérkara dolgozik. A legénység kiképzéséről épp úgy gondoskodnak, mint a parancsnokok iskoláztatásáról s a magasabb vezetés számára szükséges erők kiképzéséről. Sőt még a szövetséges hadsereg egyes tekintettel tömeges részvételre számítunk. A kerületi vezetőség: Robert Häuser e. k. elnök; Anton Jorgo e. k. parancsnok. A szocialisták egyszerűen hazudtak, amidőn azt állították, hogy eszükágában sem volt a magyar határon gyakorlatot tartani. A fenti parancs határozottan megállapítja, hogy a magyar burgenlandi határ. Magyar szempontból ezt egyenesen provokációnak kell tekinteni. Milyen lármát ütnének az osztrák szocialisták, ha csak egyik magyar század gyakorlatozna, az osztrák, határon. Komoly akcióval állunk szemben, amelynek, fejlődését magyar szempontból is a legnagyobb figyelemmel kell kísérnünk. A keresztényszocialisták lapja most újabb érdekes leleplezéseket közöl a „vörös fascizatus“ készülődéséről. Bejelenti, hogy egy egész csomó bizalmas iratnak jutott a birtokába s azokat időközönként publikálni fogja. tisztjei is részt vesznek a kiképzési munkában Mindezen adatok alapján teljes határozottsággal meg lehet állapítani, hogy Ausztriában egy illegális hadsereg áll fenn, amely számszerűen többszörösen erősebb az állam hadseregénél s amelynek az a feladata, hogy szükség esetén egy szociáldemokrata tömegmozgósítás káderéül szolgáljon. Csupán Réce és környékéről nem kevesebb, mint 60.000 ember mozgósításával számolnak. Ez a tömeg szabályszerű zászlóaljakra van felosztva, épp úgy magasabb alakulatokra rs, vezetőik háborúban kipróbált tisztekből és altisztekből állanak, s legfőbb parancsnokságuk a hivatalos szociáldemokrata, pártvezetésén. Keresztény szocialista vélemény szerint a szocialisták hadseregüket az ország belsejében akarják felhasználni, miután azonban Ausztriában nincs egyetlenegy szervezet sem, amely a puccs gondolatával foglalkoznék, aköztársaság veszélyben nincs, így kézenfekvő, hogy ennek a nagy készülődésnek nem defenzív, hanem kizárólag offenzív jellege van. Arról nem is szólva, hogy egy esetleges puccskísérlet leverésére teljesen elegendő volna a hadsereg, csendőrség és rendőrség, továbbá az általános sztrájk. Ennek az illegális hadseregnek a fenntartása úgy az egyesek, mint a szocialista pártra nagy anyagi terhet ró s ha annak dacára fenntartja, sőt kiépíti azt, úgy nyilvánvaló, hogy messzemenő aktív tervek megvalósítása lebeg előtte. Annyi már az első pillanatra kétségtelen, hogy a szociáldemokrata párt, amely nem győzi eléggé követelni, hogy „a köztársaság törvényeit tisztelni kell”, a köztársaság törvényei szerint is határozottan bűntettet követett el. Az osztrák véderőtörvény 31. szakasza szerint ugyanis az, aki fegyveres haderőt, vagy egy fegyveres haderővé átváltoztatható szervezetet állít fel, vagy alakulatokat létesít, amelyek felfegyverezhetők, bűntettet követ el és a törvény rendelkezései szerint büntetendő. Érthető, hogy úgy a politikai körök, mint a közvélemény is rendkívül érdeklődéssel s egyben, nyugtalansággal tekint az ügy további fejleményei elé. Kait Quiorra már egy fél pohár chmidthauer-féle tceserdviz* étvágyat, kellemes kSzenést e» munkalsedTet biztosit, lsi«l kaphatók már a békéből ismert Msijgenekfren isi A vörös fascizmus kiépítése 11 FLEISCHMANN ÁRUHÁZ 11 |j XsiaB^x»«»X.£«,£r KárolyosKÖPUt 24« . És Karácsonyi occasiója felülmúl minden várakozásit mert nem e célra vásárolt árukat, hanem összes áruit, raktárapasztás céljából, tetemesei) iGSSCdLllitott árakon bocsátja a n. é. vevőközönség rendelkezésére I szünetosztály: Mosóosztály: Vászon-* feHérwmű-osztálly: 1 Kockás és csikós ruhakelme ................... 33.500 Sportflanell, 70 cmtr széles, la minőség 14.800 cfjtó^fehc^nemür0°n I I ífköOG és 15 000 I 11 lg Cypelín divatszivst duplaszéles ---------- 73000 Bársonyflanell, sima, minden színben ... 23.500 Lepedő pamutvászon, 150 cm. széles ... 43.000 gj Tiszta gyapjú kockás és csikós divat- DivatfisnerL legújabb mintákban 29.000 PéPjanlepedő, cretton, 180 cm. széles... 48.600 fjam kelme ------------------ — — ...-------- 78.000 . ..... .. . . Angin ................................................................- 16-500 SIS Tiszta gyapjú camgarn, elsőrendű . 85.000 mabardhet, elsőrendű, szintar.o ................ 29.000 Kanavász, jóm nőségű — — — — — 20.000 I 1» ■ 'jsócreppe minden divatszinben--------------- 11.000 .................................................- g jsavoile divatmintákban... ......................... 12.500 Konyha- és edénytörlő, "tiszta len." Z 18000 ft 4- 4 UI Nemzedék Eedd, 1925 december !• aton, színtartó ............................................. 12.500 Törülköző, Ia minőségű................................ 17.500 B adett angol divatbatiszt, legújabb........... 14.000 *...................... 1 ponin B Kávét késztet, 6 személyes .. ... 125.000 istó, szintuto.................................................... 14.500 Bamaszt étkezőkészlet, 6 személyes ... 200.000 Iapán divatereppe, remek mintázás 14.900 Lendamaszt étkezőkészlet, 6 semélyes 350.000 1 m