Uj Nemzedék, 1926. január (8. évfolyam, 1-25. szám)

1926-01-01 / 1. szám

Péntek, 1926 január 1. Uj Nemzedék Kit terhel a felelősség Magyarország összeomlásáért? A demokrácia jelszavaival űző propaganda törte meg az ország ellenálló képességét.Károlyinak kegyelemért vonuló viselkedése fejezte ki leghívebben a züllött közhangulatot Beszélgetés Kerchnawe tábornok, katonai szakértővel Bécs, december. Hogy Magyarország katonai összeomlásá­nak körülményeit teljesen meg­világítsuk, már eddig is több olyan férfit szólaltattunk meg, akik állásuknál és beosztásuknál fogva a kri­tikus napokon vezetőszerepet játszottak s így az akkori eseményekről saját tapasztalataik alapján mondhatnak bírálatot. Ezek közé tar­tozik Kerchnawe Hugó tábornok, az összeomlás időpontjában a szerbiai kato­nai főkormányzóság vezérkari főnöke, akinek kezében a déli front szálai összefutottak. Kerchnawe érdekes, impulzív egyéniség, ve­zérkari tiszt korában mint regényíró már a béke idején is föltűnt, főleg egy utópisztikus katonai regényével, amelyben a n­onarchia katonai összeomlását már a­ háború előtt meg­jósolta. Kerchnawe ama katonai körökhöz tar­tozott, amelyek az összmotarchia eszmét kép­viselték, Így bizonyos mértékben Magyaror­szággal szemben nem mindig tudta megőrizni teljes objektivitását. Alábbi rendkívül érde­kes fejtegetéseiből is előtör impul­zivitása, az azonban értékéből aligha von le valamit, íme nyilatkozata, melynek egyik-másik meg­állapításával nem értünk egyet.­­ Nem szívesen avatkozom be egy ide­gen állam ügyeibe és Magyarországnak reám nézve ma, sajnos, idegen államnak kell lennie. Ehhez járul még az is, hogy tisztában vagyok egy kellemetlen tulaj­donságommal: senki kedvéért sem tudom véleményem megváltoztatni és nem tudok senkinek kedveset mondani, még ha ezt várnák is tőlem. Persze akkor nem, ha az nézetemmel ellentétes volna. — A kérdés ez : Végzetes volt-e Károlyi és kormánya ISIS—19-ben Magyarország­nak, ő-e a bi­ttös, őt terheli-e a felelősség elsősorban a Magyarországra nézve any­­nyira hátrányos békéért, geográfiai és természetes, sőt még nyelvi határainak a megcsonkításáért? Én erre a kérdésre egy ellenkérdéssel szeretnék válaszolni: Lehet-e egy egészséges, önmagában zárt, erejének és nemzeti méltóságának tudatá­ban lévő népre nézve olyan vágású ember, amilyen Károlyi, végzetes ! Erre a kérdésre igennel felelni, nézetem sze­rint, annyit jelentene, mint egy népet le­alacsonyítani, azt kisebbíteni, vagy pedig szándékosan a struccmadarat utánozni akarni és hogy ahelyett a hibát saját magunkban keresnék, bűnbak után kutat­nánk. Ez azonban káros, mert hiszen az önmegismerés az első lépés a javulás felé és azt hiszem és remélem, hogy Magyar­­ország ismét fölfelé akar törekedni. Ehhez azonban önmegismerés kell. A po­rosz nép is az 1806/7-iki katasztrófa után csak akkor tört ismét fölfelé, amidőn a bűnbak után való kereséssel fölhagyott és a megújulásán dolgozott. Miért nem húzták Károlyit lámpavasra ? — Ősrégi és minden nemzeti szerencsét­lenségnél megismétlődő jelenség, hogy egy nép a szerencsétlenség idejében bű­nösök után kutat és azokat rendesen ott keresi, ahol azok nincsenek. Szinte ért­hető is, hogy a Minősöknek mindig sike­rül a nép dühét magukról másokra te­relni. Egy szerencsétlen háború után ren­desen a hadseregnek kell a házát tartania, amely a legtöbb esetben a legkevésbbé bűnös és a legtöbb esetben eleget tett kötelességének és csak azért kell bűn­hődnie, amit mások, vezető államférfiak és politikusok elkövettek. Nézetem szerint — Ab Új Nemzedék tudósítójától. —­ azt állítani, hogy egy nemzeti sze­rencsétlenség érdemtelenül sújt egy népet, annyit jelent, mint Isten igaz­ságosságában kételkedni. A vezető államférfiak, már amennyiben vezetőállásokat betöltő férfiaknak ezt a címet általában megadni lehet, 1914 előtt annyira rövidlátó politikát csináltak, az állam és hadsereg fenntartására szüksé­ges eszközöket annyira elhanyagolták (és pedig nemcsak Ausztria-Magyarországon, hanem a német birodalomban is és pedig részben rövidlátásból, részben kicsinyes belpolitikai okokból, amihez még a szocia­listák ellenséges magatartása is járult), hogy az orosz és a francia vezérkar had­seregünk — amely majd négy és fél éven keresztül a monarchia határait úgyszól­ván teljes épségben megtartotta — ellen­állási képességét legfeljebb tíz hétre be­csülte, így tehát valóságos csodáról be­szélhetünk, ha az összeomlás oly sokáig váratott magára. Hogy ez így történt, ez kizárólag derék, vitéz csapataink és a ve­zérlet érdeme. Az egyben az ég által en­gedélyezett utolsó kegyelem volt, hogy a népek magukhoz térjenek és megemberel­jék magukat. Ezt nem tették és ok nélkül kishitűek lettek, akkor, amidőn hadsere­geik idegen országokban állottak, amely körülmény hajlamossá tette őket a csábí­­tókkal szemben. Hogy Károlyi szintén ilyen volt, ez nem kérdéses. De miért nem húzták föl őt az első lám­pavasra — elrettentő például? Mert képviselő volt? Szabad-e ennek sze­repet játszania akkor, amidőn milliók halnak meg, amidőn egy egészséges vitéz nép létéről vagy nem-létéről van szó? De vájjon máskor is ennyi félénkség és kish­itűség mutatkozott-e magyar rész­ről? 1849-ben például Magyarország, ami­dőn Olaszországban tekintélyes csá­szári csapatok felszabadultak, és egy mindent eltipró orosz hadsereg inváziója zúdult Magyarországra, eldobta-e mindjárt a fegyvert és vezető politikusa kijelentette-e hogy „elvesztettük a háborút!” Magyar­­ország nem tette ezt, jóllehet az ellenség bent az országban állott, a legtöbb ma­gyar vár az ellenfél birtokában volt és az ország gazdasági helyzete sokkal rosz­­szabb volt, mint 1918-ban. De az IS 18-iki Magyarország alapjában véve egészsége­sebb volt és egy hosszú béke áldásai ál­tal kevésbbé elpuhult, egy rosszul értel­­ mezett demokrácia slágwortjai és a­ libe-­ ralizmus és marxizmus által még nem volt megzavarva, és a forradalom vezető­­férfiai — ezt egy becsületes ellenfélnek is el kell ismernie — keményebb fából vol­tak faragva, mint azok, akikre a sors a politikai vezetést 1917—18-ban bízta. It­l kell a bűnösök után kutatni. De miután a központi hatalmak, közöttük elsősor­ban Magyarország, parlamenti alapon kormányzott államok voltak, s így a pár­iament és a kormány a népakarat meg­testesülését jelenti, így becsü­letes és az önmegismerésért küzdő népnek önmagát szintén bű­nösnek kell éreznie. Ha érdekeit a bábom előtt és a háború alatt nem tudta felismerni és megvédeni, akkor beteg volt. — Csak igy lehet megmagyarázni, hogy egy, olyan ember, min­t Károlyi Mihály gróf, akit mindig könnyelmű, hamis becs­vágytól vezérelt és minden belső tartalom nélküli embernek ismert mindenki s akit emlékezetem szerint egy valamire való magyar politikus sem vett komolyan, hirtelen, — anélkül hogy azonnal meg­lincselték, vagy legalább is a bolondok házába zártá­k volna, — mint h­ammelni patkányfogó, mint népüidvözitő és apostol léphetett föl és a nép nagy része mint olyant el is ismerte. — Ez persze nem jelentheti azt, hogy Magyaror­szág 1918-ban lelki megbetegedése ellenére nem tudott volna jobb béke­­föltételeket, ha nem is igazán jókat, kieszközölni. Ehhez mindenesetre egy politikai szél­hámos helyett komoly, népe méltóságának tudatában lévő, energikus, a végső ellent­­állásra elszánt és ezért semmitől vissza nem riadó férfinak kellett volna, a nép élén állania. Ez persze lelkileg beteg és a demokrácia alapján kormányzott népnél tulajdonképpen lehetetlen. Hogy egy ilyen minden időben lehetséges betegség következményei elől megvédje magát, az állami életben legokosabb nép: a római megállapította alkotmányában, hogy ilyenkor diktátor nevezendő ki. — Általában persze igen nehéz dolog, egy utólagos próféta és egy világmeg­­javító szerepet játszani, de ebben az eset­ben több bizonyíték áll rendelkezésünkre, hez a Károlyi-propaganda nem ért el. Ez a propaganda csak azoknál a csapatok­nál hatott, amelyek éppen Magyarország­ról jöttek (a 38-ik hadosztálynál Tirolban és a 13-ik vadászzászlóaljnál Szerbiában). Egész biztos, hogy Károlyi föllépése az ő „katonai ta­nácsaival“ Belgrád­ban Franciét d'Esperay tábornokra egészen úgy hatott, mint a forradalom kiküldött­jének, Erzbergernek föllépése Foch-ra. Erre vall a francia tábornok kijelentése a katonai tanácsokról : „milyen mélyre sü­lyedtek”. Már­pedig Fra nőhet szociál­demokrata, de elsősorban francia és min­denekelőtt katona. Energikus, öntudatos állam­férfi megmenthette volna a ma­gar nyelvterületeket . Hogy Magyarország energikus, ha­tározott föllépése egy megfelelő férfi út­ján mit érhetett volna el, ezt ma bajosan lehet megítélni. Karinthia, egy kis sáv­tól eltekintve, amelyet az antant mini borravalót dobott oda Olaszországnak és Jugoszláviának, úgyszólván sértetlenül Ausztria mellett maradt. Feltehető tehát, hogy legalább is a kompakt magyar nyelv­­terület megmaradt volna Magyaror­szág szántója és így több millió ma­gyar nem jutott volna idegen ura­lom alá. Ha ez nem is volna sok, de­ minden­esetre több, mint a mai helyzet és min­denesetre olyan cél, amiért némi áldoza­tot érdemes lett volna, hozni és amely megérdemelt volna néhány hétig tartó ellenállást. A szerbek is ellenállási képes­ségük végén voltak, a munkaképes férfi 80 százaléka az ország határain kívül volt. Egyébként Szerbia elvesztette lakos­ságának 26 százalékát főleg a háborús járványok miatt, míg Magyarország alig három százalékát. Romániának pedig új­ból föl kellett állítania hadseregét, így a viszonyok nem voltak kedvezőtlenek.­­ Más kérdés­­ az, hogy a dolgok ilyen fejlődése a történelmi események során helyesnek bizonyult volna-e. Ilyen meg­oldással, bármennyire kedvezőnek látszik is az ma előttünk, alig lett volna valaki I megelégedve. Az általános elégedetlenség I és a legfőbb tényezők gyengesége miatt I mégis csak a liberalizmus diadalmaskod­­­dott volna és valószínűleg továbbra is I megtartotta volna az uralmát és Magyar­­ország ma talán ugyanott állana, ahol I azelőtt, hat esztendővel volt! — Történelmileg tekintve a dolgokat s azt látjuk, hogy a XVIII. század közepe I óta a nyugati világszemétdombról az enciklopédisták ideológiájától kezdve, a­­ szabadkönnyessége­n és jakobinizmuson át az emancipáció után világuralomra tö- I fekvő zsidóság által támogatva, lelki jár- I ványokat előidéző ragályos betegségi I hullám vonul át Európán, amit csak vér­rel és vassal lehet leküzdeni és azokat, akik ebbe a­ betegségbe beleestek, csakis I a kommunizmus lázparoxizmusa g.vagyit- I hatja meg. Az, ha az őrület náluk ad I abszurdumig megy és ha ezeknek az em- I béreiknek a lelkében a, nép és a haza fo­ I galma é­s jelentősége újból feléled, a I liberalizmus és a marxizmus schlagwort- i jai megdőlnek. Egy nép, amely a kom­­m­unista uralom paroxizmusán keresztül I jutott, belátható időkön át — öröikkévaló- I­ság nincs a földön — meggyógyultnak I tekinthető a nyugatról jövő romlástól s I az országban ismét a rend fog uralkodni. I Ezt bizonyítja Bajorország példája és ezt I bizonyítja Magyarország is s amennyiben I — és ez egyáltalán nem akar­nók lenni — mint Magyarországon való gyakor­i ribb tartózkodásom alatt megítél­hettem, ott sohasem uralkodott olyan rend, mint ma, még ha a világ ösz­­szes zsidó lapjai ennek az ellenkező­jét állítják is. — Amint az agg, tapasztalt M­olt­ke a I háborúról állította, hogy az az Isten vi- I­lágrendjében szükségszerű láncszem, igy I Károlyi, ez a­ politikai kókler, csupán esz- I­köz, egy ostor volt, az örökké igazságosan I cselekvő sors kezében, amely ilyen súlyos I megpróbáltatást Magyarországra nézve I szükségesnek talált, hogy a magyar nép I ismét az legyen, ami azelőtt volt: hazáját I szerető, becsületességére büszke, hazáját. I ha arra szükség van, szívesen védő, min- I den balradikális schlagworttól miggyó- I gyűlt nép. I — Nem szeretném, ha félreértenének. I Amit én itt elmondottam, az nem akar I Károlyinak mentségül szolgálni és épp I oly kevéssé gyalázatos hazátlan társai I számára. Az, hogy miként gondolkozom I felőlük, hogy­ milyen sorsot érdemelnek, I azt már előbb elmondottam. Csak hang- I súlyozni kívánom, hogy egy népnek, s hogy ismét fölfelé haladjon, történetéből I tanulnia kell s ezért mindenekelőtt a I saját lelki­ismeretét kell megvizsgálnia. Mert a világtörténet­ — világítólét. Ma-­­­gyarország számára is. Az antant csak a központi hatalmak képviselőinek meghunyászkodása után szabott szigorúbb feltételeket . Ma már bebizonyított történelmi tény, hogy úgy Foch marsall, mint Haig mar­sall,­­sőt ma már azt is tudjuk, hogy az amerikai vezérkar főnöke, Pershing tá­bornok is, Németország számára enyhe fegyverszüneti és békeföltételeket akar­tak megállapítani. Nem humanitást és népeket boldogító fölfogásból, nem is katonai lovagiasságból, hanem egyszerűen azért, mert tudták, hogy Franciaország és Anglia az erőteljesítmény határain vol­tak, míg Pershing, amint ezt a szenátus­hoz intézett jelentéséből tudjuk, az ame­rikaiak ellenállási képességét csak nyolc hétre becsülte. Csak amidőn Erzberger a forradal­mat és a német hadseregnek a had­­tápban kezdődő fölbomlását beis­merte, pengetett Foed marsall más húrokat, csak ekkor állapították meg azokat a súlyos feltételeket, a­melyekből később a versailesi, saint­­germaini és trianoni békeszerződés keletkezett.­­ De épp úgy megmutatták a karin­­thiaiak és a­ felsősziléziaiak, hogy egy kicsi, önmagára utalt, de határozottan ellenállásra elszánt néptörzs a nagy népek tanácsában többet számít, mint egy kishitűen, kegyelemért vonuló nagy or­szág. És mennyire más lett volna a hely­zet, ha egy ilyen 10—12 milliót számláló nép határozottan ellenállást tanúsít. Karinthiát, amely a háromszoros túlerő­ben lévő ellenséget kiűzte az országból, ellenállás nélkül fölosztották volna és ép­­gy Felsősziléziának Németországnál megmaradt része Lengyelországnak ju­tott volna. És azt, amit a mindenkitől, saját honfitársaitól is és természetesen a bécsi kormánytól is elhagyott, a magára maradt és mindössze 375.000 főből álló karinthiai szép, avagy a másfél milliót számláló felsősziléziai megtenni tudott, s ezt persze 1918 őszén az akkor még nem I egyedül álló 11—12 milliónyi magyarság I magától értetődőleg, szintén megtehette I volna. És itt még tekintetbe kell venni, s hogy Karinthia minden ném­et néptörzs I között, sőt általában a központi hatalmak I összes országai között a háborúban a leg- I nagyobb véráldozatot hozta és több, mint I három éven át a háború a saját határain. I sőt azokon belül folyt le, míg a kompakt I magyar nyelvterületet a háború közvet­­­lenül sohasem érintette, sőt direkt még csak soha nem is fenyegette. A leginkább agrár Magyarországban­­ az élelmezési helyzet viszonylag a legjobb volt, min­denesetre sokkal kedvezőbb, mint Karia­tidában. És azonkívül, mint már említet­tem, Magyarország akkor még nem állott egyedül és ha hárman-négyen összefog­nak, akkor több erőt képviselnek, mint az, aki egyedül áll. Csak nem lett volna sza­bad magát izolálnia, amint ezt■ Károlyi tette. A páduai fegyverszünet népjogilag Magyarországra, is kötelező volt. — És végül ma már nem csupán katonai, hanem általában közönséges igazság, hogy Magyarországot jobban és biztosab­ban lehetett a Piavén, a Felső-Mor­ván és a Szeretben védeni, mint a szűkebb haza határán, ahol minden balsiker ellenséges betöréssel jár,­­ ami az ország ellentállási képessé­gét megbénítja. A nád­ai fegyverszünet egészen máskép alakulhatott volna ki, mert hiszen a Vittorio-Veneto-csatában a hadsereg, amelynek államjogilag már nem volt hazája,­ fényesen harcolt és többszörös sikereket­ is ért el. Ez megállapítható azokról a magyar csapatokról is, amelyek­ Leopold Cornél hirdetőiroda BUDAPEST, B. u, é, h, El, Teréz­ körút 3. szám. Telefon: 7—73. sa« • ■ mmm—■ — um »u ■ ■ mmmammmmmmmmmm­m i­«g

Next