Uj Nemzedék, 1926. január (8. évfolyam, 1-25. szám)
1926-01-01 / 1. szám
Péntek, 1926 január 1. Uj Nemzedék Kit terhel a felelősség Magyarország összeomlásáért? A demokrácia jelszavaival űző propaganda törte meg az ország ellenálló képességét.Károlyinak kegyelemért vonuló viselkedése fejezte ki leghívebben a züllött közhangulatot Beszélgetés Kerchnawe tábornok, katonai szakértővel Bécs, december. Hogy Magyarország katonai összeomlásának körülményeit teljesen megvilágítsuk, már eddig is több olyan férfit szólaltattunk meg, akik állásuknál és beosztásuknál fogva a kritikus napokon vezetőszerepet játszottak s így az akkori eseményekről saját tapasztalataik alapján mondhatnak bírálatot. Ezek közé tartozik Kerchnawe Hugó tábornok, az összeomlás időpontjában a szerbiai katonai főkormányzóság vezérkari főnöke, akinek kezében a déli front szálai összefutottak. Kerchnawe érdekes, impulzív egyéniség, vezérkari tiszt korában mint regényíró már a béke idején is föltűnt, főleg egy utópisztikus katonai regényével, amelyben a nonarchia katonai összeomlását már a háború előtt megjósolta. Kerchnawe ama katonai körökhöz tartozott, amelyek az összmotarchia eszmét képviselték, Így bizonyos mértékben Magyarországgal szemben nem mindig tudta megőrizni teljes objektivitását. Alábbi rendkívül érdekes fejtegetéseiből is előtör impulzivitása, az azonban értékéből aligha von le valamit, íme nyilatkozata, melynek egyik-másik megállapításával nem értünk egyet. Nem szívesen avatkozom be egy idegen állam ügyeibe és Magyarországnak reám nézve ma, sajnos, idegen államnak kell lennie. Ehhez járul még az is, hogy tisztában vagyok egy kellemetlen tulajdonságommal: senki kedvéért sem tudom véleményem megváltoztatni és nem tudok senkinek kedveset mondani, még ha ezt várnák is tőlem. Persze akkor nem, ha az nézetemmel ellentétes volna. — A kérdés ez : Végzetes volt-e Károlyi és kormánya ISIS—19-ben Magyarországnak, ő-e a bittös, őt terheli-e a felelősség elsősorban a Magyarországra nézve anynyira hátrányos békéért, geográfiai és természetes, sőt még nyelvi határainak a megcsonkításáért? Én erre a kérdésre egy ellenkérdéssel szeretnék válaszolni: Lehet-e egy egészséges, önmagában zárt, erejének és nemzeti méltóságának tudatában lévő népre nézve olyan vágású ember, amilyen Károlyi, végzetes ! Erre a kérdésre igennel felelni, nézetem szerint, annyit jelentene, mint egy népet lealacsonyítani, azt kisebbíteni, vagy pedig szándékosan a struccmadarat utánozni akarni és hogy ahelyett a hibát saját magunkban keresnék, bűnbak után kutatnánk. Ez azonban káros, mert hiszen az önmegismerés az első lépés a javulás felé és azt hiszem és remélem, hogy Magyarország ismét fölfelé akar törekedni. Ehhez azonban önmegismerés kell. A porosz nép is az 1806/7-iki katasztrófa után csak akkor tört ismét fölfelé, amidőn a bűnbak után való kereséssel fölhagyott és a megújulásán dolgozott. Miért nem húzták Károlyit lámpavasra ? — Ősrégi és minden nemzeti szerencsétlenségnél megismétlődő jelenség, hogy egy nép a szerencsétlenség idejében bűnösök után kutat és azokat rendesen ott keresi, ahol azok nincsenek. Szinte érthető is, hogy a Minősöknek mindig sikerül a nép dühét magukról másokra terelni. Egy szerencsétlen háború után rendesen a hadseregnek kell a házát tartania, amely a legtöbb esetben a legkevésbbé bűnös és a legtöbb esetben eleget tett kötelességének és csak azért kell bűnhődnie, amit mások, vezető államférfiak és politikusok elkövettek. Nézetem szerint — Ab Új Nemzedék tudósítójától. — azt állítani, hogy egy nemzeti szerencsétlenség érdemtelenül sújt egy népet, annyit jelent, mint Isten igazságosságában kételkedni. A vezető államférfiak, már amennyiben vezetőállásokat betöltő férfiaknak ezt a címet általában megadni lehet, 1914 előtt annyira rövidlátó politikát csináltak, az állam és hadsereg fenntartására szükséges eszközöket annyira elhanyagolták (és pedig nemcsak Ausztria-Magyarországon, hanem a német birodalomban is és pedig részben rövidlátásból, részben kicsinyes belpolitikai okokból, amihez még a szocialisták ellenséges magatartása is járult), hogy az orosz és a francia vezérkar hadseregünk — amely majd négy és fél éven keresztül a monarchia határait úgyszólván teljes épségben megtartotta — ellenállási képességét legfeljebb tíz hétre becsülte, így tehát valóságos csodáról beszélhetünk, ha az összeomlás oly sokáig váratott magára. Hogy ez így történt, ez kizárólag derék, vitéz csapataink és a vezérlet érdeme. Az egyben az ég által engedélyezett utolsó kegyelem volt, hogy a népek magukhoz térjenek és megembereljék magukat. Ezt nem tették és ok nélkül kishitűek lettek, akkor, amidőn hadseregeik idegen országokban állottak, amely körülmény hajlamossá tette őket a csábítókkal szemben. Hogy Károlyi szintén ilyen volt, ez nem kérdéses. De miért nem húzták föl őt az első lámpavasra — elrettentő például? Mert képviselő volt? Szabad-e ennek szerepet játszania akkor, amidőn milliók halnak meg, amidőn egy egészséges vitéz nép létéről vagy nem-létéről van szó? De vájjon máskor is ennyi félénkség és kishitűség mutatkozott-e magyar részről? 1849-ben például Magyarország, amidőn Olaszországban tekintélyes császári csapatok felszabadultak, és egy mindent eltipró orosz hadsereg inváziója zúdult Magyarországra, eldobta-e mindjárt a fegyvert és vezető politikusa kijelentette-e hogy „elvesztettük a háborút!” Magyarország nem tette ezt, jóllehet az ellenség bent az országban állott, a legtöbb magyar vár az ellenfél birtokában volt és az ország gazdasági helyzete sokkal roszszabb volt, mint 1918-ban. De az IS 18-iki Magyarország alapjában véve egészségesebb volt és egy hosszú béke áldásai által kevésbbé elpuhult, egy rosszul értel mezett demokrácia slágwortjai és a libe- ralizmus és marxizmus által még nem volt megzavarva, és a forradalom vezetőférfiai — ezt egy becsületes ellenfélnek is el kell ismernie — keményebb fából voltak faragva, mint azok, akikre a sors a politikai vezetést 1917—18-ban bízta. Itl kell a bűnösök után kutatni. De miután a központi hatalmak, közöttük elsősorban Magyarország, parlamenti alapon kormányzott államok voltak, s így a páriament és a kormány a népakarat megtestesülését jelenti, így becsületes és az önmegismerésért küzdő népnek önmagát szintén bűnösnek kell éreznie. Ha érdekeit a bábom előtt és a háború alatt nem tudta felismerni és megvédeni, akkor beteg volt. — Csak igy lehet megmagyarázni, hogy egy, olyan ember, mint Károlyi Mihály gróf, akit mindig könnyelmű, hamis becsvágytól vezérelt és minden belső tartalom nélküli embernek ismert mindenki s akit emlékezetem szerint egy valamire való magyar politikus sem vett komolyan, hirtelen, — anélkül hogy azonnal meglincselték, vagy legalább is a bolondok házába zárták volna, — mint hammelni patkányfogó, mint népüidvözitő és apostol léphetett föl és a nép nagy része mint olyant el is ismerte. — Ez persze nem jelentheti azt, hogy Magyarország 1918-ban lelki megbetegedése ellenére nem tudott volna jobb békeföltételeket, ha nem is igazán jókat, kieszközölni. Ehhez mindenesetre egy politikai szélhámos helyett komoly, népe méltóságának tudatában lévő, energikus, a végső ellentállásra elszánt és ezért semmitől vissza nem riadó férfinak kellett volna, a nép élén állania. Ez persze lelkileg beteg és a demokrácia alapján kormányzott népnél tulajdonképpen lehetetlen. Hogy egy ilyen minden időben lehetséges betegség következményei elől megvédje magát, az állami életben legokosabb nép: a római megállapította alkotmányában, hogy ilyenkor diktátor nevezendő ki. — Általában persze igen nehéz dolog, egy utólagos próféta és egy világmegjavító szerepet játszani, de ebben az esetben több bizonyíték áll rendelkezésünkre, hez a Károlyi-propaganda nem ért el. Ez a propaganda csak azoknál a csapatoknál hatott, amelyek éppen Magyarországról jöttek (a 38-ik hadosztálynál Tirolban és a 13-ik vadászzászlóaljnál Szerbiában). Egész biztos, hogy Károlyi föllépése az ő „katonai tanácsaival“ Belgrádban Franciét d'Esperay tábornokra egészen úgy hatott, mint a forradalom kiküldöttjének, Erzbergernek föllépése Foch-ra. Erre vall a francia tábornok kijelentése a katonai tanácsokról : „milyen mélyre sülyedtek”. Márpedig Fra nőhet szociáldemokrata, de elsősorban francia és mindenekelőtt katona. Energikus, öntudatos államférfi megmenthette volna a magar nyelvterületeket . Hogy Magyarország energikus, határozott föllépése egy megfelelő férfi útján mit érhetett volna el, ezt ma bajosan lehet megítélni. Karinthia, egy kis sávtól eltekintve, amelyet az antant mini borravalót dobott oda Olaszországnak és Jugoszláviának, úgyszólván sértetlenül Ausztria mellett maradt. Feltehető tehát, hogy legalább is a kompakt magyar nyelvterület megmaradt volna Magyarország szántója és így több millió magyar nem jutott volna idegen uralom alá. Ha ez nem is volna sok, de mindenesetre több, mint a mai helyzet és mindenesetre olyan cél, amiért némi áldozatot érdemes lett volna, hozni és amely megérdemelt volna néhány hétig tartó ellenállást. A szerbek is ellenállási képességük végén voltak, a munkaképes férfi 80 százaléka az ország határain kívül volt. Egyébként Szerbia elvesztette lakosságának 26 százalékát főleg a háborús járványok miatt, míg Magyarország alig három százalékát. Romániának pedig újból föl kellett állítania hadseregét, így a viszonyok nem voltak kedvezőtlenek. Más kérdés az, hogy a dolgok ilyen fejlődése a történelmi események során helyesnek bizonyult volna-e. Ilyen megoldással, bármennyire kedvezőnek látszik is az ma előttünk, alig lett volna valaki I megelégedve. Az általános elégedetlenség I és a legfőbb tényezők gyengesége miatt I mégis csak a liberalizmus diadalmaskoddott volna és valószínűleg továbbra is I megtartotta volna az uralmát és Magyarország ma talán ugyanott állana, ahol I azelőtt, hat esztendővel volt! — Történelmileg tekintve a dolgokat s azt látjuk, hogy a XVIII. század közepe I óta a nyugati világszemétdombról az enciklopédisták ideológiájától kezdve, a szabadkönnyességen és jakobinizmuson át az emancipáció után világuralomra tö- I fekvő zsidóság által támogatva, lelki jár- I ványokat előidéző ragályos betegségi I hullám vonul át Európán, amit csak vérrel és vassal lehet leküzdeni és azokat, akik ebbe a betegségbe beleestek, csakis I a kommunizmus lázparoxizmusa g.vagyit- I hatja meg. Az, ha az őrület náluk ad I abszurdumig megy és ha ezeknek az em- I béreiknek a lelkében a, nép és a haza fo I galma és jelentősége újból feléled, a I liberalizmus és a marxizmus schlagwort- i jai megdőlnek. Egy nép, amely a kommunista uralom paroxizmusán keresztül I jutott, belátható időkön át — öröikkévaló- Iság nincs a földön — meggyógyultnak I tekinthető a nyugatról jövő romlástól s I az országban ismét a rend fog uralkodni. I Ezt bizonyítja Bajorország példája és ezt I bizonyítja Magyarország is s amennyiben I — és ez egyáltalán nem akarnók lenni — mint Magyarországon való gyakori ribb tartózkodásom alatt megítélhettem, ott sohasem uralkodott olyan rend, mint ma, még ha a világ öszszes zsidó lapjai ennek az ellenkezőjét állítják is. — Amint az agg, tapasztalt Moltke a I háborúról állította, hogy az az Isten vi- Ilágrendjében szükségszerű láncszem, igy I Károlyi, ez a politikai kókler, csupán esz- Iköz, egy ostor volt, az örökké igazságosan I cselekvő sors kezében, amely ilyen súlyos I megpróbáltatást Magyarországra nézve I szükségesnek talált, hogy a magyar nép I ismét az legyen, ami azelőtt volt: hazáját I szerető, becsületességére büszke, hazáját. I ha arra szükség van, szívesen védő, min- I den balradikális schlagworttól miggyó- I gyűlt nép. I — Nem szeretném, ha félreértenének. I Amit én itt elmondottam, az nem akar I Károlyinak mentségül szolgálni és épp I oly kevéssé gyalázatos hazátlan társai I számára. Az, hogy miként gondolkozom I felőlük, hogy milyen sorsot érdemelnek, I azt már előbb elmondottam. Csak hang- I súlyozni kívánom, hogy egy népnek, s hogy ismét fölfelé haladjon, történetéből I tanulnia kell s ezért mindenekelőtt a I saját lelkiismeretét kell megvizsgálnia. Mert a világtörténet — világítólét. Ma-gyarország számára is. Az antant csak a központi hatalmak képviselőinek meghunyászkodása után szabott szigorúbb feltételeket . Ma már bebizonyított történelmi tény, hogy úgy Foch marsall, mint Haig marsall,sőt ma már azt is tudjuk, hogy az amerikai vezérkar főnöke, Pershing tábornok is, Németország számára enyhe fegyverszüneti és békeföltételeket akartak megállapítani. Nem humanitást és népeket boldogító fölfogásból, nem is katonai lovagiasságból, hanem egyszerűen azért, mert tudták, hogy Franciaország és Anglia az erőteljesítmény határain voltak, míg Pershing, amint ezt a szenátushoz intézett jelentéséből tudjuk, az amerikaiak ellenállási képességét csak nyolc hétre becsülte. Csak amidőn Erzberger a forradalmat és a német hadseregnek a hadtápban kezdődő fölbomlását beismerte, pengetett Foed marsall más húrokat, csak ekkor állapították meg azokat a súlyos feltételeket, amelyekből később a versailesi, saintgermaini és trianoni békeszerződés keletkezett. De épp úgy megmutatták a karinthiaiak és a felsősziléziaiak, hogy egy kicsi, önmagára utalt, de határozottan ellenállásra elszánt néptörzs a nagy népek tanácsában többet számít, mint egy kishitűen, kegyelemért vonuló nagy ország. És mennyire más lett volna a helyzet, ha egy ilyen 10—12 milliót számláló nép határozottan ellenállást tanúsít. Karinthiát, amely a háromszoros túlerőben lévő ellenséget kiűzte az országból, ellenállás nélkül fölosztották volna és épgy Felsősziléziának Németországnál megmaradt része Lengyelországnak jutott volna. És azt, amit a mindenkitől, saját honfitársaitól is és természetesen a bécsi kormánytól is elhagyott, a magára maradt és mindössze 375.000 főből álló karinthiai szép, avagy a másfél milliót számláló felsősziléziai megtenni tudott, s ezt persze 1918 őszén az akkor még nem I egyedül álló 11—12 milliónyi magyarság I magától értetődőleg, szintén megtehette I volna. És itt még tekintetbe kell venni, s hogy Karinthia minden német néptörzs I között, sőt általában a központi hatalmak I összes országai között a háborúban a leg- I nagyobb véráldozatot hozta és több, mint I három éven át a háború a saját határain. I sőt azokon belül folyt le, míg a kompakt I magyar nyelvterületet a háború közvetlenül sohasem érintette, sőt direkt még csak soha nem is fenyegette. A leginkább agrár Magyarországban az élelmezési helyzet viszonylag a legjobb volt, mindenesetre sokkal kedvezőbb, mint Kariatidában. És azonkívül, mint már említettem, Magyarország akkor még nem állott egyedül és ha hárman-négyen összefognak, akkor több erőt képviselnek, mint az, aki egyedül áll. Csak nem lett volna szabad magát izolálnia, amint ezt■ Károlyi tette. A páduai fegyverszünet népjogilag Magyarországra, is kötelező volt. — És végül ma már nem csupán katonai, hanem általában közönséges igazság, hogy Magyarországot jobban és biztosabban lehetett a Piavén, a Felső-Morván és a Szeretben védeni, mint a szűkebb haza határán, ahol minden balsiker ellenséges betöréssel jár, ami az ország ellentállási képességét megbénítja. A nádai fegyverszünet egészen máskép alakulhatott volna ki, mert hiszen a Vittorio-Veneto-csatában a hadsereg, amelynek államjogilag már nem volt hazája, fényesen harcolt és többszörös sikereket is ért el. Ez megállapítható azokról a magyar csapatokról is, amelyek Leopold Cornél hirdetőiroda BUDAPEST, B. u, é, h, El, Teréz körút 3. szám. Telefon: 7—73. sa« • ■ mmm—■ — um »u ■ ■ mmmammmmmmmmmmm i«g