Uj Nemzedék, 1926. április (8. évfolyam, 74-97. szám)

1926-04-01 / 74. szám

vK! JK Up \ Előfizetési ári Egy Ntansy mmm WWW MMk Mi \ * J JMmM turkMitWj it IdcdóU. Sóra 10.000 kor., negyed­ WMi&t. Vmi M HgÍ£& B8M \ V J MOH J|W gjW vatal­ Budapest, V. ker., évre 120.000 korona.­­ BSiB SBBl W HH . W A—— S . _____ I^U MOW HH . Honvéd­­ utca 10. náa. Egyed érám ér. helyben. H| M «UP I IT ||I­|MI I Telefon, 127-47, 127-44. vidéken é. pályaudvaron II «WQMS&f l«ig W | GS* CT”»'«“ 1­7-10. -7000 kor. Wienben bét. l|££jS flSgi wffi» mBwBHBB Flólddadóhivataloki VII­.. köznap és vasárnap 2500 vBBEbtfgBBH flBSf MBwg llfMM mH SHI MBm. F'rWij'i Rákóczi-ut 1. •»., Telefon t osztrák kor.­­ Hirdetések JE«! fBSgj Mg! M­sBl vJWraKfiilfflRtBAk J. 136-06, Teráz-kfirnt *2. mm-e. díjszabás szerint. H| «I Hl «1­«­ ** Vili. évfolyam 74. (1919.) szám ♦ CsUlÖttÖlC ♦ Budapest, 1926 április 1. Leszámolást! Beszéljünk csak a titkos társasá­gokról. A miniszterelnök készségét fe­jezte ki, hogy ezt a kérdést pártközi értekezlet elé viszi. Korrekt álláspont. Szót kíván adni a megbeszélésen az ellenzéknek, amelynek sajtója és kép­viselői, unos untalan, a titkos szerve­zetekről csevegnek. Hadd csevegjenek tehát a pártközi értekezleten is, tárják fel azt, amit tudnak s főként mondják el, amit a "beszüntetés tekintetében akarnak. Mert bocsánat: tüzet fújni a­­ titkos egyesületek ellen, de a közös értekez­let elől eloldalogni, úgy beszélni, mintha valamit tudnának, de ott, ahol helytállásról van szó, meg nem je­lenni, ez lehet méregkeverés, hangu­latkeltés, csak nem jóhiszeműség és nem becsületes politika. Nem vagyunk barátai a titkos tár­saságoknak; a frankügy illusztrálja azt a veszedelmet, amelyet a titkosság leple alatt felbátorodott kótyagos gon­dolatok, lángra lobbant fantáziák okoz­nak. Vannak-e ilyen társaságok, vagy nincsenek, ezt tudni neon, csak sejteni lehet. A radikális baloldal azonban tud. Legalább úgy viselkedik, mintha tudna. Mintha a titkos társaságok tit­kainak minden szála a Vázsonyi-iroda jól szervezett ellen­ kémrendszerének kezébe futna. Hát csak beszéljunk a titkos társa­ságokról, de akkor aztán minden tit­kos társaságról. Nem csak azokról, a­melyek állítólag vannak, hanem azok­ról is, amelyeknek keze nyomát viseli az ország közelmúltjának története, a­melyeket feloszlattak, de tovább dol­­goznak. Beszéljünk a páholyokról, a­melyek külföldet informálnak,­­ itthon a pincékben, Bécsben az „emigráció­ban“ — titokban, tisztelt radikalizmus —, de politikát csinálnak. Nincsenek adataink arról, hogy milyen­­titkos szervezetek micsoda bűnöket követtek el De adatok vannak arról, hogy a szabadkőművesség miként dolgozott s miként hazardírozott egy ezereszten­dős nemzetnek, karmai közé ragadott életével. Hát erről is beszéljünk. A titkos társaságokról, igenis, arról a sok nyilt titokról, amely soha meg nem bocsátható bűnökkel terheli­ a páholyokból rángatott pártok, politi­kusok, sajtóorgánumok lelkiismeretét. Beszéljünk a titkos társaságokról, a szakszervezetek állítólag nyílt élete mögött lezajló titkokról, amelyek magukban hordozzák az állam létének veszedelmét, a társadalom örök nyug­talanságának, rabszolgaságra aljasí­­tott tömegek lelkének fertőzését. Nem csak az a titkos társaság veszede­lem az országra, a társadalomra, amely kiskocsmák pohár bora mellett csinál elbusult ostobaságokat, vagy akár bűnöket. Az a titkosság az igazi veszedelem, amely politikát, társa­dalmi mozgalmat vezényel, de a nap­fény megvilágítását nem bírja el Az a titkosság az igazi veszedelem, a­mely a jogrend jelszava mögött meg­bújva, minden más titkosságot üldöz, ami nem az övé. Az a titkosság az igazi veszedelem, amely a titkos szer­vezetekről nyíltan­­hazudik, a társa­dalmat nyugtalanító híreket terjeszt titkos szervezetekről, míg jó maga tit­kon az októberi gyalázat megismétlé­sén buzgólkodik. Beszéljünk a titkos társaságokról, a munkaszabadság ellen titkon elköve­tett szervezkedésről, a más vélemé­nyek ellen titkon kiadott ledorongolá­­sok rejtelmeiről. Beszéljünk arról, hogy Magyarországon a munkás egy titkos hatalmi szervezet rabszolgája, a sajtó, a páholyok jelszavas trombitája. Beszéljünk arról, hogy le a titkos szervezetekkel, de akkor se valameny­­nyivel, mert enélkül nincs igazi harc a titkos egyesületek ellen, csak egy­oldalú, álnok és gonosz játék van az emberek hiszékenységével. A titkos társaságokkal le kell számolni. He­lyes és szükséges ezeknek véget vetni, de mind­en titkot fel kell fedni és le kell s'­molni végre a nagyhangú ko­­­v­­­ézések mögött megbújt szabad­­ki­ -ürességnek, Rothe Hill­éknek, k­i szervezett titkoknak minden rej­■ Jimffi A franciák kinyomozták, hogy a frankpapírt Német­országban gyártották Doucet egy német városkában rábukkant Gerő és Rába szállodai bejelentő lapjára .­­ Gerőék a német papírgyárra vonatko­zólag megtagadták a vallomást — Az Új Nemzedék tudósítójától. — A frankhamisítási ügy pótnyomozása, amely néhány nap óta újabb lendületet vett, ma elérte tetőpontját, amely után most már néhány nap után végre likvi­dálni fogják a frankügyet. Ma délelőtt sikerült végre a francia detektíveknek megállapítani azt, ami tulajdon­képen a nyomozás egyetlen anyagát képezte, hogy honnan vették W­indisch gr­aetzék a hami­­sítványokhoz szükséges papirost. Kide­rült, hogy mindazok a vallomások, ame­lyek eddig elhangzottak, hogy a papirost tulajdonk­épen Budapesten készítették­ a Németországból hozott félgyártmányok­ból és itt vidámi különös találmánnyal dolgozták volna fel­használhatóvá, csak a mesék világába tartozik. Nem felel meg a valóságnak, mert németországi gyárból hozták készen Windischgraetzék a frankhamisítás­hoz szükséges papírt. Mint ismeretes, Doucet a nyomozás első szakaszában elutazott Budapestről Parisba, majd Németországba, ahol a pa­pírgyár hollétét kutatta. Doucet hosszú ideig eredménytelenül nyomozott, míg Münchenben a térképészeti intézet, a Geografische Institut vezetőjével, Traut­mann igazgatóval beszélt, aki elmondotta, hogy ismeri Kábát, aki több izben fordult meg nála az intézetben és különböző szak­kérdések iránt érdeklődött. De ismeri Gerőt is, akivel hosszú ideig összeköttetésben volt Arra vonatkozóan azonban, hogy hon­nan szerezték Gerőék a papirost, hogy Münchenből vagy a közeli városokból, nem tudott választ adni, csak annyit mondott, hogy a München környékén lévő papírgyárak egyikével tárgyalta­k, de hogy a papirost melyiktől vásárolták, nem tudja megmondani. Doncet erre sorra vette egymás után a München-környékbeli papírgyárakat, amikor végre az egyik kis papírgyárban szenzációs felfedezésre bukkant.. Egyik nap megérkezett Doncet az egyik németországi kisvárosba, a­melynek nevét most még a nyomo­zás érdekében nem közli a rendőr­ség, csak kezdőbetűjét, D. Megszállt egy szállodában és ott ha­marosan arra a felfedezésre bukkant, hogy a szálloda vendégkönyvében 1923- bam szerepel Rába és Gerő neve. Ez a felfedezés most már kiinduló pontja lett Doucet nyomozásának. Azonnal meglá­togatta a d-i papírgyárat, ahol érdeklő­dött, hogy ismerik-e Rá­bát vagy Gerőt. A gyár igazgatója kijelentette, hogy Rábát ismeri, úgyszintén Gerőt is, akik mindketten még 1923-ban kétszer is fel­keresték a gyárat és tárgyalásokat foly­tattak bizonyos papír szállítmányokra vonatkozóan. Azt is tudja az igazgató, hogy többszöri tárgyalások után Gerőék vásá­roltak is papirost, arra azonban nem tu­dott válaszolni, hogy milyen papirosokat vásároltak. Mióta Doupet visszaérkezett Budapestre, itten is ebben az irányban folytatta a nyomozást és szükségesnek látta, hogy részint Rábát Telekivel és Gerőve, részint pedig Rábáit Gerővel «Mindesemábf­­g& ■» wMnfoodikte a» MWt­v jött akadályok miatt elhúzódott, amikor végre tegnap megtörtént. A szembesítés hosszú ideig tartott és eleinte Gerőék tagadták, hogy jár­tak volna D-ben papírügyben, csak azt ismerték be, hogy Münchenben folytattak tárgyalásokat, azonban nem a papír ügyében, hanem a frankhamisításhoz szükséges technikai készülékek miatt. A tagadás teljesen egybehangzó volt, úgy hogy Doucet végre is kényszerítve volt arra, hogy a kezében levő bizonyíté­­kokat előhozza. Egyszerre felmutatta Rába és Gerő előtt azoknak a bejelentő­lapoknak másolatát, amelyeket a D-s szállodából hozott magával s melyek sze­rint Rába és Gerő ott tartózkodott D-ben. Erre mind a ketten kijelentették, hogy nem tudják, hol van D, de azt beismerték, hogy Németországban­­ tartózkodtak. I Doucet erre felvetette a kérdést, mikor tárgyaltak D-ben a papirgyárral . — Erre vonatkozóan megtagadjuk a ■főállomást — hangzott a válasz. Hálába volt azután minden kérdés és faggatás, sem Rába, sem Gerő, sem pe­dig Teleki nem volt hajlandó erre a kér­désre válaszolni. 1 I * Rába és Gerő vallomása tehát — ha , tagadó is — most már teljesen megerő-­­ síti Doucet-vek a feltevését arról, hogy sikerült megtalálnia azt a gyárat, ahonnan a frankhamisításhoz szük­séges papír származik. Kétséget kizáróan tisztán áll most már a nyomozó hatóságok előtt, hogy a pa­pírt 1923-ban Rába és Gerő rendelték meg a d-i papírgyárban. Időközben kinyo­mozta a Németországban tartózkodó Doucet azt is, hogy a levelezést, mely a vásárlást megelőzte, Gerő bonyolította le és pedig mindenkor a pénzügyminiszté­rium XIII. C. osztályának papírját hasz­nálta fel. A Térképészeti Intézet ugyanis, amelynek Gerő vezetője volt, a pénzügy­minisztérium XIII/C. osztályának fenha­­tósága alá tartozik és Gerő, hogy hivata­los szint adjon a megrendelésnek, ezt a hivatalos papirost használta fel. A még hátralévő kérdésnek, a papír eredete kérdésének megoldása után — mint az Új Nemzedék értesül — a frank­ügy likvidálása csupán napok kérdés© már. Ez volt az egyetlen fontosabb kér­dés, amelynek tisztázását a franciák még szükségesnek tartották és amelytől a to­vábbi nyomozásokat függővé tették. A franciák ezek után annyira befe­jezettnek látják az egész nyomozást,­­ hogy a napokban, egy-két még szük­séges apróbb kihallgatás után a fő­kapitányságon még ottlévő összes aktákat lezárják és átküldik az ügyészségre az ottani aktáikhoz. Ezzel a frankügy pótnyomozása ise, való­színűen már a hús­véti ünnepekkel véget ér. Maga Doucet, aki a papírgyárat ki­nyomozta, már holnap elutazik Budapest­ről Bécsen keresztül Pak­sba. A mai utolsó délelőttön, amelyet Dounet itt tölt Buda­pesten, egész délelőtt a főkapitányság épületében tartózkodott, ahonnan a déli órákban átment az ügyészégre. Az ügyész­ségen ugyanis újabb szembesítés lesz Rába, Gerő ás a Térképészeti Intézet többi alkalmazottja között. Vázsonyi Meránba utazott a frankkudarc kipihenésére Hívei ismét becsapták szociáldemokrata fegyvertársaikat A radikálisok kétségbeesetten kerestek hétfőn egy szónokot, aki megmenti a szituációt — Az Új Nemzedék tudósítójától. — Huszonnégy órával a Pallavicini-féle men­telmi ügy tárgyalásának befejtése után még a radikális baloldalhoz közelálló sajtóban is valósággal a megkönnyebbülés mutatkozik, hogy az ominózus pót-frank vita megszűnt. Kem a tizenkétórás ülések ijesztették meg a baloldalt, — mondják ők maguk — hanem egész másutt keresendő a vita lezárásának az indító oka. A szociáldemokraták ugyanis, mint Pallavicini György őrgróf mentelmi jo­gának leghangosabb védői, kijelentették, hogy amis csak egy szónokuk lesz, azt csatasorba állítják, nem bánják, ha nem is lesz húsvéti szünet. Vázsonyiék szinte-szemre csatlakoztak a nagy felbuzduláshoz, bejelentették teljes harc­készségüket, de amikor elkövetkezett a húsvéti szünet ideje, egyszerre megváltoztatták az álláspontjukat és tudtára adták vörös elvbará­taiknak, hogy semmi kedvük sincs húsvét ünnepét a parlamentben átunatkozni. A de­mokraták pálfordulásából parázs vita kelet­kezett. A szociáldemokraták — kétségkívül proletár meggyőződésüknek engedve — erőnek erejével kapacitálták Vá­­zsonyiakat a Pallavicini György őr­­gróf kiadatása elleni további szó­ Ez a szocialista fegyverbarátság aráyban nem hatotta meg a libe­rális - demokrata szár­nyat, úgyhogy soron következő szónokuk min­den bejelentés nélkül elillant a Házból. Az árulást csak az utolsó pillanatban, vették észre és Horváth Zoltán és a többi vitarende­zők kétségbeesetten szaladgáltak a folyosón, hogy csak egyetlen egy eleven szónokot talál­janak, aki hajlandó ,beugrani" és megmenti a szituációt addig, amíg további, szólásra jo­gosult segédcsapatok érkeznek be a Házig. A szociáldemokraták kétségbeesetten nézték a helyzet ilyen alakulását, mert nekik Peyer Károly szigorúan meghagyta, hogy a vitát körömsza­kadtáig folytassák és nyilvánvaló aggodalommal gondoltak arra, milyen súlyos szemrehányásokkal fogja illetni a külső, „ru­sszatologató“ szerepre kárhozta­tott, erőszakos Peyer a még ki nem zárt kol­légáit. Nekik külön nen is van okuk az els­ed­­vetlenedésre: a hivatalos lapjukban elkövetett bűncselekményre lassan-lassan elkövetkezik a büntetés is, Vanczák János után Reisinger Fe­renc veszti el politikai joga­ felfüg­­gtesztése következtében * mandate­­rsét.

Next