Uj Nemzedék, 1926. augusztus (8. évfolyam, 172-195. szám)

1926-08-01 / 172. szám

t , íi A Beszkár minden panaszt orvosol új menetrendjében — Az Új Nemzedék tudósítójától. — A főváros közlekedési bizottságának tegnapi ülésén felszólalt Sztrokay vezér­igazgató-helyettes és bejelentette a kö­vetkező változásokat: A 77-es relációt, amelynek megszüntetése érzékenyen súj­totta a Szép Ilona környékén lakókat, újra visszaállítják. A 31-s kocsi pótlására új relációt állítanak be. A 31-es pótló villamos a Keleti-pályaudvartól az Erzsé­­bet-hídom át a budai Dumparton és a Királyhegy-utcán keresztül a Déli-vas­­útig fog járni. A 49-es kocsikat ismét a Vilmos csá­­szár­ útra terelik és három hét múlva n,ira beállítják a 26-os villamost. A kö­zeljövőben száz új kocsit vásárol a Beszkár és a pótkocsik számát is nö­velni fogja. Nagy helyeslésse­l fogadták a vezérigazgató-helyettesnek azt a beje­lentését, amely szerint a helyiérdekű villamosvasutakat rövidesen bekapcsol­ják a Beszkár vonalaiba. A vezérigaz­gató-helyettes a bizottság ülésén meg­ígérte, hogy minden alapos panaszt or­vosol a Beszkár. a Vasárnap, 1926 augusztus 21. Új Nemzedék t a két detektív között csak olyan fürge­­ lépésekkel, mint ahogy jött, sietett le, a főkapuhoz, ahol már várt rá a­­ nagyúri autó. A kocsi előtt a detektívek előre enged­ték, Bacher gyorsan beszállt, pléddel kö­rültakarta magát, őrzői helyet foglaltak mellette és az autó vígan tülkölve sza­ladt a naps­u­garasa­bb tájak felé . . . Györy loránd tegilap este meghalt — Az Új Nemzedék tudósítójától. — Lapzártakor jelenti tudósítónk: Györy Lo­ránd nyugalmazott földmivelésügyi miniszter, tegnap este a Szent M­ártos-szanatórium­ban meghalt. Pár nappal ezelőtt megírtuk, hogy a nyugalmazott minisztert rendkívül lesújtotta nővérének, Gineverné-Győry Ilonának, a Lon­donban élő kiváló magyar írónőnek hirtelen halála. A gyászeset olyan váratlanul érte az idős Győry Lórántot, hogy az első órák izgal­maiban szélütést kapott. Eszméletlenül szállí­tották be a Szent János-szanatóriumba ,ahol azonban már nem tudtak rajta segíteni. Te­metésének részleteiről még nem történt végle­ges intézkedés, annyi azonban bizonyos, hogy hétfőn délután temetik a Kerepesi­ úti temető halottasházából. Az antant 1915-ben Abesszíniát is odaígérte Olaszországnak London, július 31. A Daily News értesülése szerint az alsóház hétfői ülésén a kormány részle­tesen nyilatkozni fog az abessziniai kér­désben létrejött angol—olasz egyezmény­ről. A kormány az abessziniai kérdésben tanúsított magatartását különböző ér­vekkel fogja támogatni. A Daily News ezzel kapcsolatban meg­állapítja, hogy Abesszínia felosztásának kérdése má­r 1919-ben szóba került, még­pedig Olaszország kezdeményezésére, amely Abesszínia felosztásával gyarma­­tosítási politikájának alapját akarta megteremteni. Olaszország a háborúba való beavatko­zása előtt m­g 1915-ben garanciát kapott erre vonatkozólag a szövetséges hatal­maktól. A Daily News véleménye sze­rint az abessziniai tiltakozó jegyzék mö­gött srinen machinációk állanak. A rotthauttaft p€nz£n Etáslakot Épített magának a kölni kom­munisták vez£re Köln, július 31. Egy itteni szocialista lap Knab rajnai kom­munista vezérről leleplezést közöl, amely sze­rint városi tisztviselőkkel összejátszva jogta­lan vagyonszerzést követett el. A cikk megállapítja, hogy Knab három emele­tes palotaszerű nyaralót építtetett, melynek mindegyik emeletén hatszobás lakás van. Ebből két emeletet vezető városi tisztvi­selők foglalnak el, akik Knabnak nyilván ke­zére jártak. A leleplezés megállapítja, hogy a villa köz­pénzeken épült. Olyan állapotokat, amelyek­ből rokkantakat és háborús károsultakat kel­lett volna támogatni, jogtalanul a kommu­nista vezérnek juttattak. M­T. itték­i gép megsemmisítésétől és a hazafias szervezetek feloszlatásá­tól tették függővé Ausztria katonai ellenőrzésének megszüntetését Az osztrák kom­aláng a gépek háromnegyed részét akarja megmenteni — Az Uj Nemzedék tudósítójától. — Paris, július 31. A nagyköveti konferenciának Ausz­triára vonatkozó határozatairól a követ­kező részleteket tudtuk meg: A tárgya­lások főleg hétezer ipari speciális gép elpusztítása, az ú­j ausztriai köztársasági védőszövetség, a hazafias védőszövetség és a honi szövetség katonai jellegének megítélése körül forogtak. Az osztrák kormány jegyzékekben és képviselője út­ján tiltakozott a hétezer gép váloga­tás nélkül való tönkrezuzása ellen, uta­lással arra, hogy e­zek a gépek nagy­részt az általános ipari termelés szolgá­latában állanak. A nagyköveti konferencia föltétlenül ragaszkodik mind a hétezer gép el­pusztításához. Némi reményt nyújt a megegyezésre az a körülmény, hogy a nagyköveti konfe­rencia hozzájárult ahhoz, hogy irodájában listát készítsenek a szóban lévő gépekről és véleményt mondjanak mindegyiknek a hadi- és békeipar szempontjából való használhatóságáról. Ennek az intézkedés­nek tulajdonképeni célja az, hogy hét­ezer gépből mégis kiselejtezzék azokat, amelyek — mint nekünk az álláspontot megformulázták — inkább béketermelésre, mint hadiipari termelésre alkalmasak. A nagyköveti konferencia nagyjában azt az engedményt is tette, hogy valamelyes tekintettel lesz Ausztria súlyos gazdasági helyzetére is, melyet ilyen géptömeg elpusztítása veszede­lembe sodorhatna. Az osztrák álláspont az, hogy a hétezer gép közül ötezerötszáz olyan gép van, amelyet az elpusztítástól meg kellene kí­mélni. A fent említett védőszövetségeket ille­tően szintén serényen folynak a tárgya­lások. A nagyköveti konferencia ragaszkodik az említett szövetségek leszereléséhez, mert állítólag olyan adatok birtokába jutott, hogy ezeket az egyesületeket a mozgósítás lehetősége szempontjából épí­tik ki. Ez a megállapodás különösen a republikánus védőszövetségre vonatkozik. Az, erre vonatkozó tárgyalások néhány nap múlva befejeződnek. * A nagyköveti konferencia körében han­goztatják, hogy ha ezek a tárgyalások kedvezően végződnek, akkor a katonai ellenőrzés rendszerét Ausztriában telje­sen megszüntetik.­ ­. Huszonkilenc ember él borzalmas zsúfoltságban egy Szvetenay­ utcai házban ------ ■■ ■um —— Petróleumlámpa világít éjjel-nappal a nyom©*tanyán Mégis rettegnek a kilakoltatástól, mert nem akarnak az utcára kerülni — Az Új Nemzedék tudósítójától. — Ütött-ko­pott földszintes viskók, ittfelej­­tett öreg házak közé ékelten büszkélkedik három emeletével a Szvetenay­ utca 7. számú ház. Pincéjében a főváros legsiral­­masabb tömeglakása. Tépett életű, kih­am­­vadt reményű, a szakadatlan munka igá­jába roskadt emberek gyűjtőállomása. A ház pincesora kezdetben egy keményítő­gyár asztalosműhelye számára készült. A gyár azonban a háború alatt feladta a műhelyt. A múlt év májusában azután emberi lakók költözködtek a homályos odúba. Mattisz István munkanélküli szabócéget bérelte ki felségével és két apró gyermekével. Mattiszék éveken át a ház földszintjének egyik szoba-konyhás lakásában laktak a férfi apjával együtt. Az öreg Mattisz azonban újból megnősült és a fiataloknak neon volt többé maradá­suk a lakásban. A legnagyobb lakáskere­­sés is eredménytelen maradt, ahol pedig akadt volna lakás, az megfizethetetlen maradt számukra. így történt azután, hogy a háztulajdo­nos beleegyezésével — aki „megsajnálta" a M­at­ti­sz-cs­a­l­á­d­o­t — beköltöztek az üre­sen álló pincesorba. Körülbelül négymil­lió korona évi bérben állapodtak meg. Ez az összeg sok volt egy kétgyermekes, munka nélkül lézengő családapának. Meg­született a harmadik gyermek is és az első házbérfizetési nehézség arra kénysze­­rítette Mattisz Istvánt, hogy albérlőt ve­gyen maga mellé s megossza vele „laká­sát“ és házbérét. A nyomorúság így sem szűnt meg s amilyen mértékben növeke­dett, ugyanolyan mértékben emelkedett az albérlők száma is. S ma az a helyzet, hogy a szűk pinceodóban nyolc család, tizenhat felnőtt és tizenhárom halálra ítélt gyermek sínylődik. Az egyik albérlő, akit azóta Mattisz ki­lakoltatott, — mert a 150—200.000 koronás negyedévi bérösszeget sem akarta meg­fizetni — bosszúból feljelentette a szabósegé­det, hogy üzérkedik az egészségtelen pincelakással. A feljelentés alapján a IX. kerületi tisztiorvos kiszállt a helyszínre és jelen­tése alapján a háztulajdonost 580.000 korona, Mat­tisz Istvánt pedig egymillió korona pénzbüntetésre ítélte a IX. kerületi elöljáróság, mint elsőfokú közegész­ségügyi hatóság. Ugyanekkor meghozta a döntést, hogy a pincét ki kell üríteni, mert az nem al­kalmas lakás céljára. A mai súlyos ín­ségre és lerongyoltságra jellemző, hogy a kilakoltatási határozat kétségbe­esett riadalmat keltett a szerencsét­lenek között és rettegve várják a pillanatot, amikor az utcára, a kapu­aljba kerülnek. Görcsös szívóssággal ragaszkodnak az egészségtelen odúhoz. Mert arra nem is gondolnak, hogy megfelelő lakásról gon­doskodnak majd számukra. A Szvetenay­ utca 7. számú ház pince­­lakóinak névsora „lakásaik“ sorrendjé­ben: 1. Nemes József gabonam­unkás, nős. 2. Erdő Sándor villamoskalauz, nős. 3. Szabó József éjjeli­őr, nős, egy leánygyermek. 4. Viszkok István kocsis, nős. 5. Makra Albert kocsis, nős, egy le­ánygyermek. 6. Mattisz István szabósegéd, nős, két fiú- és egy leánygyermek. 7. Sánta György mészárossegéd, nős, két fiú- és két leánygyermek. 8. Nyíri István gyári munkás, nős, négy leánygyermek. Csorbafokú, dírlengő lépcső vezet le a pince bejárójához. Elrozsdásodott, csi­korgó sarkú, pántos vasajtón lépünk ke­resztül; a küszöbön túl még néhány erő­sen meredek lépcsőfok sorakozik az eme­letmély­ségnyire fekvő földalatti részben. Nyirkos, hideg, levegő csapódik az ar­cunkba. A nappali fény után az első pil­lanatban vakon botorkálunk egy négy­szögletű helyiségben. Vékony fény szűrődik ki egy pislákoló szemű petróleumlámpából. Ez az »elő­szoba." A bejárat melleti falon fedetlen vízveze­tékcső húzódik meg. Ezt már az alvilági lakók szerelték fel, hogy ne kelljen fel­­járniuk vízért a földszintre. A másik sarokban a szennyvíz levezetésére nyitott nyitás tátong . A vaskos falak felfognak minden fe­lülről jövő zajt, életet. Még egy deszka­ajtó zárja el előlünk az utat s azután be­léphetünk a tulaj­donképeni lakórészbe. A ház frontjának megfelelő hosszúságban húzódik előttünk a földalatti folyosó. A végén balra fordult és úgy folytatódik. Az egész pincesor nem nagyobb, mint öt­ven lépés hosszú és hat lépés széles. Ebben a kriptában él napról-napra, hónapról-hónapra 29 eleven ember, 29 halálraítélt. A fény itt egy árnyalattal már erő­sebb. A nyers téglafalon tenyérnyi nagy­ságú — néhol nagyobb is valamivel — ablak bámészkodik és ezen át szűrődik be az utcai fény. Félhomály terjeng és a szemünk cs­ak lassan szok­j­a meg a szür­keséget. A nyolc egymás mellett sorakozó al­bérleti „lakás“-t vékony lécvázra ragasztott papírfal választja el egy­mástól. A szobák úgy sorakoznak egymás mel­lett, mint istállóban a lovak boxai, vagy a kriptában a koporsófalikák. A bejára­tot a „lakásokba“ paph­ajtó zárja el. Végigjártuk a lakási­észeket. Mintha a valóságba átültetett Gorkij-regény köze­pébe cseppentünk volna. A fülledt, párás levegőben vézna, sápadt arcú gyermekek, akik­nek arcára a betegségek stigmája ütődött, korán megőszült szülők me­redtek ránk, mint egy más világ lakóira. Leírhatatlan összezsúfoltság, áporodott szagú szegénység, vetetten ágyak, füstöt hányó vaskályhák, szennyes ruhák, étel­szag; mindez együttvéve a Szvetenay­­utcai nyomortanya. Szomorúszemű asszonyhad, csenevész­­növésű gyermeksereg tódul utánunk. Tele panasszal, elkeseredéssel, bánatos remény­telenséggel. Legrettentőbb az a sápadtság, amely mélyen belefészkelte magát a gyer­mekarcok sima bőre alá. A betegség elve­tett magjával, életre kelt csirájával szer­vezetükben járnak-kelnek ezek a kis szá­nalmas embercsemeték. Csak a petróleum-fényből tudják, hogy van világosság, csak az utca kövezetéről ide ledü­börgő morajból értik meg, hogy ott fenn egy másik élet zajlik. Elfojtott lélekzettel siettünk felfelé. A feljáratnál elibénk toppant egy barna szemű, okos nézésű leányka. Szabó József éjjeli­őr 9 éves leánya. — Bácsi kérem, kapunk-e majd lakást egyszeri — kérdezte komoly arccal. — Hogyne kapnátok, persze, hogy kap­tok. — feleltük vigasztaló arccal. — Olyan sötét van és nem látok jól tanulni — csacsogott tovább a gyermek. — Hát aztán szeretsz-e tanulni? — Nagyon! Első tanuló vagyok az osz­tályban — válaszolta nagy büszkén a kis pincelakó. — Csak a szemem romlik a sötétben. El kellett futni arról a helyről, ha nem akartuk az emberi élet méltóságába vetett minden hitünket elveszteni. Sürgősen kell segíteni azokon a szeren­csétlen családokon. Minden óra, amit ott töltenek, halálra mérgezi őket testben és lélekben egyaránt.­­ SSsöBSSelliWw ‘3iva'0..t ffll ITtstcím­ee *—5 kilogramm tirádák, Ssi­l laaitdLS. j kgr. iugka­ 8 uter Tla­ £|| Veszek akác- és virágmézet, méhviaszt. Tele od B.Oudapest, I. ker., flll 42-79 Attya-cica 23. .z| |$ gr-......................... " ___________—i

Next