Uj Nemzedék, 1926. augusztus (8. évfolyam, 172-195. szám)

1926-08-18 / 186. szám

Szerbia, 1326 augusztus 18. Új Nemzedék­ei Ntt lehet hallani a rádión? Szerdai műsor — Az Vj 'Nemzedék tudósítójától,­­» BUDAPEST (560). Kedd. D. e. 9.30 és 12: Hi­­rek, közgazdaság. — D. u. 1: A Meteorológiai Intézet idő­jelentése és vízállásjelentés. — 3: Hirek, közgazdaság. — 5: A Meteorológiai Intézet időjelentése és vízállásjelentés. — 5.30: A m. kir. Operaház zenekarából alakult ka­marazenekar hangversenye. Komor Vilmos karnagy vezényel. 1. Weber: Bűvös vadász, nyitány. 2. Beethoven: Hat mödlingi tánc. 8. Mozart: Jupiter-szimfónia (C-dúr). — 6.10: Uj­­házy György novelláiból olvas fel. — 7.15: Rádió amateur posta. (Magyary Endre m. kir. postamérnök.) — 8. A Filharmóniai Társaság tagjaiból alakult zenekar hangversenye a Budapest Székesfővárosi Állat- és Növény­­kertből. 1. Dvorák: Carneval, nyitány. 2. Bizet: I. Mars, II. Berceuse, III. A csiga, IV. Duó, V. Galopp. 8. Halévy: „A zsidónő", ábránd. 4 Chabrle: Espagnolo. A hangverseny szüneté­ben cca 9.10. S. Gervay Erzsi operaénekesnő hangversenye a Stúdióban, zongorakisérettel. 1. Schubert: Der Neugirige. 2. Schubert: Früh­lingsglaube. 3. Schubert: Taenzchen. 4 Reger: Waldeinsamkeit. 5. Wolf: Der Gärtner. 6. Stra­­vinszky: Pastorale. 7. Dienzl: Relicti. 8. Lányi: A rózsabhabóhoz. 9. Tarnay: Nem jó . . . 9.10. A Filharmóniai Társaságból alakult zene­kar hangversenyének folytatása. 5. Wag­ner: „Bolygó hollandi“, nyitány. 6. Mendels­sohn: Hegedűverseny. Előadja: Fehér Ilonka hegedűművésznő. 7: Auber: Fra Diavolo, áb­ránd. — 11: Grafono­a tánczene. Szerda. D. r. 0.30 és 12: Hírek, közgazdaság. T­. v. 1: A Meteorológia Intézet időjelentése és­­vízállásjelentés. .5: Hírek, közgazdaság. 5: A­­Meteorológiai Intézet időjelentése és víz­állásjelentés. Utána Berki Mihály cigányzene­­karának hangversenye. 630: A Margitszigeti Szimfonikus Zenekar hangversenye a Vízto­ronynál lévő Tejivócsarnokban. 1. Beethoven: VIII. Szimfónia, I. Allegro vivace e con brio, II. Allegretto scherz­ando, III. Tempo di me­­nnetto. IV. Allegro vivace. 2. Liszt: A-dúr zongoraverseny. Előadja: Szelényi István zon­goraművész. 3. Mozart: „Figaro lakodalma“­­nyitány. E hangverseny szünetjében 8.10: Mas- Gány Ernő dr. ny. meteorológus felolvasása: A Mars-lakókról. 8.10: A Szimfonikus Zenekar hangversenyének folytatása. 4. Weiner: Sze­renád. 5. Verdi: .Álarcosbál“ II. és III. fel­vonás. Közreműködnek: Laboli Anna (Amália), Földes Pál (Riccardo) és Leopold Andor (René). 6. Wagner. ..Lohengrin“ TIT. felvonás élőzenéje. 10. „Huncut az Antónia“. Paródia. Irta: Harmath Ila író. Előadja: Szász Ila. HÉCS (531 és­ 582.5). D. te. US: Hangverseny. 8: Szimfonikus hangverseny. Utána könnyű zene. 1' BERLIN (501 és 571). D. u. 5: Előadás gyer­mekeknek. 8.30: Hangverseny. BOROSZLÓ (418). D. u. 1.30: Szórakoztató zene. 8.25: Schnitzler Arthur-cst. 10.30: Tánc­zé­nő. LIPCSE (452). D. u. 1.30: Hangverseny. 7.45: Kelet költészete. (Eladó-est.) 10: Tánczene. MÜNCHEN (485 és 204.1). D. u. 1: Gyermek­dél­után. 7: Konrid Dreher-est. RÓMA (425). D. u. 5: Hirek, tőzsde. 5.30: Jazz­band. 9.25: Hangverseny. LONDON (365). D. u. 6: Hangverseny. 7.25. Weber-interpretációk. 8: Kamarazene. Olvasóinkhoz! Az Uj Nemzedék előfizetési ára: Egy hónapra 40.000 K. Három hónapra 120.000 K. A Nemzeti Újság előfizetési ára: Egy hónapra 50.000 K. Három hónapra 135.000 K. Kedvezményes, kombinált előfizetési áraink: Uj Nemzedék és Nemzeti Újság Egy hónapra 72.000 K. Három hónapra 210.000 K. A Képes Krónikával kombinált ked­vezményes előfizetési áraink,­­ tekin­tettel, hogy a tí színes illusztrációkkal, rengeteg képpel, megnövekedett terje­delemben jelenik mg, néhány ezer ko­ronával megváltoznak. Ez szerint folyó évi augusztus 15-től kezdve: Új Nemzedék és Képes krónika együtt: Egy hónapra 62.000 K. Három hónapra 182.000 K. Nemzeti Újság és Képes Krónika együtt: Egy hónapra 72.000 K. Három hónapra 210.000 K. Uj Nemzedék, Nemzeti Újság és Képes Krónika együtt: Egy hónapra IWLWO K. Három hónapra 2SOVOO K. MENNYORSZÁG Irta: TÍMÁR JÓZSEF. Andalgó János összerakott egy kis papírpénzt a ládafiába , mikor már ösz­­szegyült néhány millió, még egyszer, utoljára, megolvasta. Hej, Istenem, de sok keserves munka gyümölcse volt ez a sok piszkos papír­pénz! Mennyi nélkülözés, lemondás egy ha­táron! De végre is megvolt. Andalgó János nagyot fohászkodott, akkorát, hogy tán még Szizifusz se fo­hászkodott volna nagyobbat, ha azt a bizonyos sziklát, amelyik a cél előtt mindig visszagurult, fel tudta volna tolni a hegy tetejére. De hát ő feltolta a maga szikláját s most már csak egyetlen, ujjongó, boldog jelszó csengett a fülébe: — Telket venni! Hát vett is! Szép, négyszögletes, tágas telket, de uram Isten, hol­? Abbizony, hol? Az Öreghegy legfelső részén, egészen a­z erdő alatt. Rozália asszony, a felesége, össze is csapta a kezét­, mikor a telekvételt meg­tudta. , — Hogyan hordunk mi oda vizet, te ember? Atiba a maga­sságba? Andalgó János osz­ik hümmögött, de hogy a kis­fia körülugrálta, földerült a képe. — Sajátunk lese az, i­dős­apám? — Márig a sajátunk, — magyarázta Andalgó. — Mink szántjuk, mink vetjük? • — Szántani bajosan lehet, mert igen magas. Hanem majd úgy kapáljuk. — Házat is építünk rá? — Azt is! A gyerek boldo­g volt. Már azt akarta, hogy menjenek, nézzék meg. Hanem az anyja l­etolzkolta. — Mész ám, a fekete csudába! Majd, mit mondok, hová mész! Ráírsz megte­kinteni, hogy hová dobta ki az apád a pénzét, Andalgó is fáradt volt az aznapi mun­kától. Majd vasárnap megnézzük, kis­fiam, csak légy türelemmel. Hanem aztán, hogy elkövetkezett a drága, fáradság nélkül való, munkát be­szüntető, ünnepi vasárnap, a gyerek már korán reggel töltögette az apját. — Édes­apám! Menjünk a telkünkre! Andalgó János szépen megberotválko­zott, kimosdott, mégpedig tálból­, — hét­köznap csak úgy a markába loccsantott vízzel szokott mosakodni — aztán f­elöl tör­zött ünneplőbe és kézen fogta a kis­fiát. — Na gyerünk, — mondta, de azért nem indult el, hanem a feleségére nézett. — Gyere te is, asszony, nézd meg a tel­künket. Rozália asszony azonban mérges volt, mint általában rendszerint. — Röpüljenek a madarak, a te telkedre! Nem vagyok én kánya, hogy olyan ma­gasra szálljak! Andalgó szelíden rázta meg a fejét. — Hát én se vagyok kánya, de azért fölmegyek, mert az igaz, hogy egy kicsit magasan van, de hát lejjebb mind drá­gábbak a telkek, aztán később, ha még egy kis pénzt összerakunk, tudunk ám venni lejjebb is! Azt meg eladjuk. — No, gyere Rozáli! Rozáli azonban csak az ajtót csapta be nagy mérgesen, mire Andalgó János el­indult szépen a kis­fiával együtt a tel­kére. Az utón azonban vissza-visszanézege­­tett. Hát egyszer csak látja ám, hogy valaki bukdácsol utánuk. — No nézd az anyád mégis csak meg­gondolta a dolgot. Ott lohol utánunk. Várjuk meg. Csakugyan, Rozália asszony jött a me­redek utón s nagyban fújtatott, mint va­lami kovács-szerszám. Már messziről kiabált. —­ Utánatok jöttem, hogy lássad, milyen nehéz a följárás és ha beleszakadok majd a vizhordásba, magadra vess miatta.­ — Majd hordok én vizet! — kiabált a gyerek s vígan ugrándozott fölfelé a he­gyen. Ö is ért oda legelőbb s nagy örömmel kiáltott föl. — De gyönyörű hely ez itt! Az anyja azonban letorkolta. — Följönni ugyan nem gyönyörű! — De megéri a fáradságot — mondta Andalgó és körülnézett a telkén. Egészen a hegyoldalban volt ez a telek, jó fent, az erdő alatt. Nem volt rajta semmi, csak gyepség, meg egy jó magas ag­yagpart. Hanem, ha az ember lenézett innen, akkor azt hitte, hogy a mennyor­szágban van. A piros szántóföldekkel tarkított zöld rétek, a dombhullámokon elterülő szőlők s bennük a szebbnél-szebb nyaralóházak, karcsú tornyaikkal, csillogó ablakaikkal, az egész mögött a nagy Balaton, mint va­lami óriási gyöngyházkagyló, bámulni, való látvány volt. — Nini! Ott az uraság kastélya, amit most építenek! — kiáltott a gyerek s egy szép, épülő villára mutatott. Mindnyájan odanértek s Rozália asz­­szonynak megfájdult a szive. — Ott szereztél volna telket, János, akkörül. — Ott nagyon drága! — A mienk szebb! — állapította meg a gyerek s a magas agyászparthoz futott. — Édes­apám! — kiáltotta. — No, mit akarsz? — Nézze, ebbe a partba lehetne építeni házat! Andalgó János odament és megnézte jól a partot. — Egy nagy lyukat fúrnánk bele és kész volna a ház! — Hát még mit nem? — pörlekedett Rozália asszony. — Tán róka vagyok én, vagy ürge, hogy fodlikban lakjam? De a gyerek nem hagyta magát­— Nagyszerű ház lesz az, aztán sem­mibe sem kerül. — Olyan házat építsetek, mint az ott­a! — kiáltott Rozália asszony és az alant épülő urasági villára mutatott. — Akkor én is feljövök ide lakni. — Azzal elindult lefelé. Andalgó azonban még nézte egy da­rabig a partot, aztán kézenfogta a kis­f­iát. — Holnap feljövünk és megkezdjük a házépítést. Másnap Andalgó nem ment ed nap­számba. Csákányt, kapát, ásót vetett a vállára és elindult a telekre. A kis­fia vitte utána a tarisznyát. A tarisznyában vizet, kenyeret, vöröshagymát, mert ezzel él­ a szegény ember. Aztán neki a partnak. Kemény munka volt, de gyorsan­­ ha­ladt. Az agyag könnyen mállott szét a csákányütések alatt. Három méter magas, boltozatos lyukat vájt Andalgó a partba. Jó mélyen, akko­rára, mint egy nagy szoba. Mikor az üreg készen volt, téglát hor­dott föl s az elejét befalazta szépen. Ajtót, ablakot is falazott bele. Ezeket úgy vette a maradék pénzen. Aztán kis kéményt is falazott a fal elé és nyílást vágott rá befelé a kürt számára, hogy a tűzhely füstjét ki lehessen vezetni. Két hét alatt készen volt. Még ki is meszelte ragyogó fehérre. A gyerek úgy örült neki, hogy örömé­ben kiugrott az ablakon s e­ ttrhon az anyjának váltig elpülegette, hogy­­a csá­szárnak sincs kü­lömb háza! Annak ugyan emlegethette. Nem akart azt hallani se arról, hogy az új „hász”-ba beköltözzék. Teltek, múltak a napok. Andalgó egyre-másra, napról-napra a telkére járt. Szépítgette, rendezgette. A napszámi­e­­resetet egészen elmulasztotta. Közben a maradik pénzecske is elfo­gyott mészre, téglára, ajtóra, ablakra. Ezalatt elkövetkezett a l­akásbér fize­tés­’' n­ek ideje. A házigazda követelte a biá­bért. T­- Apjuk fizess'! —- mondta Rozália ' aseszouv este az urának. . — Fizessek? Miből fizessek? Minden pénzem­ elfogyott. Rozália asszony dirmegett, dörmögött egy kicsit, hogy ezért kellett az­ a ron­gyos telek, ho­gy most aztán házibért sem tudnak fizetni, de aztán — gondolta — ma id vár a házigazda. Hanem az nem várt. Nem az. Goromba volt nagyon s Rozáliát egé­szen felb­erzentette. Mérges lett Rozália, akár a fiastyuk! — No, ha olyan nagyon ráekiült a pénzre, hát tudja meg, hogy felmondom a lakást. Holnap kihurcoltkozdok! Van nekem külön­b házam, mint m­agának! Nem szorultam rá, hogy tovább is ilyen ólban lakjaim! Kicsit később már megbánta Rozália, hogy ilyen heves volt, de nem­ tehetett róla. Ez volt a természete. És hát most már hurcolkodni kellett, föl a hegyre, a „fedlik“-ba, nem volt menekvés. Andalgó Jánosnak az álla is leesett az ámulattól, mikor este hazajött és Ro­zália kijelentette, hogy: — Holnap har­­colk­odnnk! A gyerek azonban cigánykereket hányt örömében. S másnap komoly ünnepélyességgel vo­nultak be az uj házba. Rozália asszony nem zsörtölődött. Be­ment, körülnézett az egyetlen szobában. A száraz, tiszta, boltozat hófehéren mosoly­gott rá. Az ablakon beragyogott a tavasz minden pompája s az ajtón beröpült egy szép, piros pillangó. Hamar berendezkedtek s délre már ott ették meg az ebédet. Kint a „ház“ előtt. És Rozália asszony mosolygott. Lemo­­solygott az alattuk elterülő, gyönyörű tájra. Egyszer csak a gyerek fölkiáltott: — Ni, a kastély is elkészült. Mindnyájan odanéztek. — De szén lett! — mondta Rozália asszony. — Hát még belül! Azt mondják, olyan szép, mint a mennyország. ■— A mienk szebb! —■ ujongott föl a gye­rek. — Meg aztán magasabb is. Mink sok­kal közelebb vagyunk a mennyországhoz, mint azok. — És büszkén feszítette ki a mellét , úgy nézett alá a kastélyra. Andalgó egy párolgó,­­ főtt krumplit hámozott. — A mennyország mindig ott van, ahol a boldogság — mondta komolyan. Majd hirtelen megkérdezte. — Melyetök nem boldog most? Nem felelt egyik sem, de az arcuk ra­gyogásán látszott, hogy még Rozália asz­­szony is boldog. Andalgó rájuk isézett és megelégedetten állapította meg:­­• No látjátok, itt van nálunk a menny­ország! És tovább hámozta a krumplit, mintha legalább is an an­teit hámozott volna. LÓVERSENY fn­ lehet a Szent történ­­ü­k­ eredménye — Az Új Nemzedék tudósítójától — A lóversenyt kedvelő közönség érdeklődésé­nek központjában már hetek óta a Szent Ist­­ván-díj áll. Ez a rengeteg közönséget vonzó, nagy díjazású verseny egyetlen igazán ki­magasló programszáma az augusztusi mee­­tingnek. A kürére csoportosuló apróbb esemé­nyek csak kisebb-nagyobb előcsat­ározások, melyeknek az a célja, hogy a nagy verseny­ben mérkőző küzdő feleknek győzelmi esélyét némileg tisztázzák. Az előcsatározásokban néhány kandidátus elhullott ugyan, azért ma­radtak még vagy tizen, melyek erősen neki­­igyürköznek a döntő küzdelemnek. A Szent Ist­ván-díj starterlistája így állít­ható össze: Vegyük sorra a jelölteket. A múlt évi Szent István-dij eredménye, valamint a későbbi tel­­jesítmények után sokan Vak Bottyánban lát­ták az idei Szent István-dij legjogosultabb je­löltjét. Vak Bottyán azonban idei szereplésével nem tudta igazolni a róla táplált jó véle­ményt s ma alig akad egy-két fogadó, aki pénzét rajta kockáztatná. Uzsok voltaképpen csak mint Borvirág ve­zető lova indul s igy a versenyben nem sok vizet fog zavarni. Statisztaszerepet fog még betölteni előreláthatólag a kétes indulónak jelzett Gyi lovam!, valamint a magassúlyú, formájában visszament, de kitűnő klasszist képviselő Mon Sait­o is. A nagy díjnak sokáig legjobban keresett két lova Arman­s é­s Kényes volt. Ezek közül elsősorban Armatis hívei hidegültek el, mert a nagyharanggal beharangozott tip nemcsak csökönyös versenylónak mutatkozott, hanem teljesítményeivel sem tudta kielégíteni a benne bizakodókat. Ezzel szemben sokan vannak még ma is, akik vakon bíznak abban, hogy kényes a Szent Isluán-díjban fogja legmaga­sabb formáját kifutni, sőt olyan magas for­mát amilyet eddig még sohasem futott és az elsők között fog végezni. Tagadhatatlan, hogy Kényes nagyon jó ló, de az is bizonyos,­­ hogy cudarul változtatja formáit, amit leg-'­ utóbbi szereplése is bizonyit. De ha Kényes legjobb formáját futná is- miért ne futná leg­jobb formáját Morgan is, amelyik egyszer már éppen a Szent István-dij távolságára megverte Kényest. Több mint valószínű, hogy most is előtte fog végezni s így Kényesnek nem adhatunk esélyt. Tovább vizsgálva Mangan esélyét, azt ta­láljuk, hogy bizonyos mértékben számolni kell vele, mert idei teljesítményei szerint múlt évi tudásából semmit sem vesztett, már pedig múlt évben is a legjobbak közé tartozott. Mangan idei papírformája szerint is helyre a legjogosultabb kandidátus. Little Pétrel úgy beszéltek múlt esztendőben, m­int Naplopó egyik legméltóbb­­ellenfeléről, ezeket a reményeket azonban az idén nem tudta beváltani, de a mutatott formáival is a Szent Il­ixín-díjnak egyik legjogosul­tabb je­löltje maradt. A Magyar Derbyben harmadik volt Naplopó és Guzman mögött, a Magyar Kancadíjban második Borvirág mögött- és vé­gül most nemrégen ugyancsak második Be­­douine mögött. Ezeknek a formáknak alapján kimagasló esélye nincs, ha azonban a papír­forma csődöt találna mondani, minthogy nála javulás föltételezhető, meg is nyerheti a ver­senyt. Tandi múlt évben második volt ebben a ver­senyben. Miként akkor, akként most is rendü­letlenül bízik benne tulajdonosa és tagadha­tatlan, hogy van is némi esélye ahhoz, hogy a helyezettek között végezzen. Győzelmét azon­ban kizártnak tartjuk, mert bár Tandi jó ló, mégsem az a klasszis, mint pl. akár Little Pet, akár pedig Mangan. Neon is említve Guz­­mant és Borvirágot. Borvirág kitűnő ló. Klasszisát megmutatta mind rövid, mind hosszú távolságra. Jelen­legi kondíciójáról kiváló trénerének, Hesp Józsefnek az a véleménye, hogy még soha nem volt olyan jó, mint most. Csakhogy Borvirág helyzetét nagyon megnehezíti, hogy nagy ellenfelének, Guzmannak 214 kilót, a nemmel együtt összesen négyet kénytelen leadni. Le­gyen tehát Borvirág bármilyen jó,ez a súly­­kü­lönbözet szinte megoldhatatlan nehéz fel­adat elé állítja oly kiváló klasszis a lóval szemben, mint Guzman, amelyik legutóbbi ver­senyét is játszva nyerte meg jó lovak ellen, a Derbyben második volt Naplopó mögött, múlt évben második ugyancsak Naplopó mö­gött az Ausztria-díjban, a Kozma Ferenc­­emlékversenyben és kenterben nyerte a Bal­­lazzi-emlékversenyt, egyszóval Naplópót ki­véve, megverte minden kortársát. Eszerint Borvirág — véleményünk szerint — nem nyer­heti meg a Szent István-díjat, nem pedig azért, mert Guzman esélye minden kétségen fölül magasan áll. Végső véleményünk tehát az, hogy a Szent István-díjat Guzman fogja megnyerni, a he­lyekért­ pedig kemény harcot fog vívni Mari­gán, Borvirág, Kényes és Little Pet. Bár merészség befutót tpelni, azt a következő­képen képzeljük el: Guzman—Borvirág—Mangas* 4é Vak Bottyán 3é Little Pet 3é Uzsok 3ó Armális 3ó Kényes 46 Tandi 3é Guzmann V- Borvirág 4é Gyi­lovam lé Monlatto 3é Siangan 64'Va­lov. Mihalovicsi 49Va „ Szabó L. JT 45 „ Szű­cs 461/2 .. Sajdik 49 „ Szokolai 52 „ Suhejbalt 49 „ Esek 511/3 u Gulyás B. 571/4 „ Schejbalt •BVá „ HofbauerT 51 „ Kovács Lajos?

Next