Uj Nemzedék, 1926. augusztus (8. évfolyam, 172-195. szám)
1926-08-19 / 187. szám
i\j / I '____|J ^ / «*'■* -v n- //' ■) v■ ■■ mu L »*~» m jra _ HSvS osztrák kor. — Hirdetések Jl? SSSl lyte««V PH PH iH»i ISiglllfiKiiKaiah. J. 136-06. Teréz-kBrnt «3. utas—es díjszabás szerint. pjjjjffig PB *» Telefont 121—41.•« ■s$Pj§ asr-'g .tdfllh. —metee&m'' jamm*, jtsm&m -««»- « JBBT t«»«»*»« »7-47, «7-«. .~2#jSBBW8 HBfl K' J- 65. Gyorsírók: 7-10.Batta Bsffi pMagHWaaljW «aB?"' Fi6Uki«deshivat.ioit, viu., *%BB1 TWfffTilinffPiBHfrTIMffjf HUB pgTM MStr fik: ' ^ -'" R6i 6*i.a» i.....t.mp» Vili évfolyam 1 87 (2032.) szám 4 CsII/Örtök 4 Budapest, 1926 augusztus 19. Rába nem vonja vissza a kormányra vonatkozó tegnapi nyilatkozatát !!a Esküdtet egy évi fogházra és tizennyolcmillióra ítélték Bethlen megrágalmazásáért A bíróság rábizonyította Esküdtre, hogy minden alap hűen rágalmazott — Esküdt bevallotta, hogy a szintén megrágalmazott Bud minisztert nem is ismeri Botrányok és rendreutasítások közepette tárgyalták Esküdt rágalmazás! perét — Az Új Nemzedék tudósítójától. — Ma újra a bíróság elé került Esküdt Lajos, a törvényszéki folyosó hajdani bohóca, aki minden logika nélkül atonál télen rágalmazott, csak azért, hogy neve szerepeljen a nagy nyilvánosság ellőtt. Esküdtet alig pár hónappal ezelőtt a királyi Ítélőtábla megvesztegetés bűntettében mondott ki bűnösnek és ezért ötévi fegyházra ítélte. Esküdt Lajos ma már nem az a legény, aki azelőtt volt. A hangja ugyan még nagy és agresszív modora is a régi. Mégis úgy látszik, mintha a börtön levegője megtörte volna, de még mindig a hajdani nagyhangú Esküdt Lajos, aki nem átallotta minden alap nélkül végigrágalmazni a közéleti előkelőségeket, kezdve Bethlen István gróftól, egészen a törvényszék vizsgálóbírójáig. A ma délelőtt tartott tárgyaláson Esküdt újra megrendezte a már szinte megszokottá vált botrányait, úgy hogy az elnöknek szokatlanul erélyes szavakkal kellett rendreutasítani a renitenskedő Esküdi Lajost. Állandóan kopogott az elnök ceruzája és hangzott a szava: — Viselkedjék tisztességesen... Újra rendreutasítom!... majd amikor már tűrhetetlenné vált Esküdi Lajos szemtelenkedése, az elnök szigorúan megdorgálta és figyelmeztette, hogy ha nem hagyja abba közbeszólásait, fegyelmi rendszabályokhoz fog nyúlni. Esküdt Lajoson nemrég mondott ítéletet a királyi ítélőtábla. Alig egy pár hónapja, hogy kihirdették előtt a Tábla öt évi fegyházról szóló ítéletét és ma már újra a bíróság elé került az elhunyt nagyatádi Szabó István volt földművelésügyi miniszter hajdani titkára. A királyi ügyészség Esküdt Lajost azzal vádolta meg, hogy minden alap nélkül, mint ahogy ez valójában a nagy főtárgyaláson be is bizonyosodott, megrágalmazta Bethlen István gróf miniszterelnököt, Kállay Tibor, Bod János és az azóta elhunyt nagyatádi Szabó István minisztereket. Esküdt azt állította róluk, hogy 1923 szeptemberében és 1924 január első napjaiban a svájci szénaszállítás alkalmával tizennégy milliárd koronát panamáztak. Az ügyészség ezenfelül azért is vádat emelt Esküdt Lajos ellen, mert Vásárhelyi törvényszéki tanácselnökről azt állította, hogy sikerült neki őt egy vadászfegyverrel megvesztegetnie. Polányi főügyészről pedig kijelentette egy üggyel kapcsolatosan, — mondja a vádirat — hogy azért kedvezett Kovács Gyulának, mert ő maga is zsidó és a zsidó érdekeket szolgálja. Ezért a királyi ügyészség Esküdt Lajos ellen hatrendbeli, felhatalmazásba üldözendő rágalmazás cílén emelt vádat. Esküdt Lajos ügyében Töröky Géza kúriai bíró, tanácselnök egynegyed tíz órakor nyitotta meg a tárgyalást. Negyedtíz előtt pár perccel szétnyílt a törvényszék tárgyalótermének nagy szárnyasajtaja és két börtönőr kíséretében belépett rajta magas fejtartással, halál - sápadtan Esküdt Lajos. Aktatáska van a kezében. Egyévesen a jól ismert utón, a vádlottak padja felé halad, kibontva táskáját, rendezgetni kezdi iratait. Majd, amikor ezzel végzett, körülnéz, kissé zavarodottan üdvözli ismerőseit. Minden egyes mozdulatán látsatik, hogy bensőleg borzalmasan ideges, nyugalma csak téhtetett. Bevonni a bíróság. — A felhatalmazásra üldözendő rágalmazás vétségével vádolt Esküdt Lajos bimperében — szól az elnök szava — megnyitom a főtárgyalást. — Esküdt Lajos álljon fel. Esküdt Lajos, amikor az elnök szavát meghallja, még jobban hátraszegzi fejét. Kimért léptekké az elnöki emelvény felé halad. Majd komikus pózba vágja magát. Az elnök rendreutasíja Esküdtet — Megértette, mivel min vádolva ? — szól a bírói emelvény előtt áló Esküdtben az elmöik. — Meg — válaszolja, lakonikusan. Majd valamit mondani akar. Erre az elnök figyelmezteti, hogy maradjon csöndesen. Ebben a pillanatban kitör az erső, botrány. Esküdt Lajos páratlan szemtelenséggel az elnök felé fordul és izgalomtól remegő hangon beszélni kezd: — Méltóságos elnök úr ... a védelem tanúit . . . — Üljön le, — szól rá az elnök — figyelmeztetőan magát, hogy viselkedjék tisztességesen, mert különben erélyesebb eszközökkel fogom megrendszabályozni. Esküdt Lajos leül a vádlottak padjára. Megcsóválja a fejét, mint akinek nem tetszik az elnöki figyelmeztetés. Ezután az elnök megállapítja, hogy a sértettek közül senki sem jelent meg a mai tárgyaláson, majd pedig a tanuk névsorát olvassa fel. Amikor Zeöke Antal nemzetgyűlési képviselő nevéhez ír, Esküdt újra közbeszól: — Bosszúból jött ide. Régi haragosom. — Én már egyszer figyelmeztettem magát, hogy maradjon csöndben. Vigyázzon , mert nagyon meg fogom büntetni, inti le az elnök újra Esküdt Lajost. A tanuk névsorának felolvasása után az elnök megkezdi Esküdt Lajos kihallgatását. — Bűnösnek érzi magát? — Nem. ■1H ..............mi Az élarc „Huljon 1® miniden állanc!” — mondta annak idején Bethlen leírványinól, mikor a politikai frankvidak hullámai legiaragosabban tajtékoztak körülötte a nemzetgyűlésiben. A franknolhaanoik parancsnokai — élükön az azóta elhunyt Vázsonyi Vilmossal — harsogva vágták vissza, hogy „helyes, hulljon le minden álarc!“ és ezer változatban inszimiálták, hogy mennyi és hozzá milyen előkelő arcról fogják ők letépni az álarcot._Nos, a teamkper tegnapi tárgyalásán végképehullott az álarc, de nem azokról a fejekről, amelyeket ők odaát a tutca soron, fűrészporos kosárba követeltek. Az álharc Bába Dezsőről hullott le és azokról, akik ennek a sajátságos lelkialkatia fétifiának olyan pokolian fölültek. Maga Bába Dezső, Windischgraetz herceg titkára, akinek első vallomásaiból ámították össze a liberális rohamok egész arzenálját, jelentette ki tegnap a királyi ítélőtábla előtt, hogy Bethlen István grófnak és kormányának semmiféle része a frankhamisításiban nem volt, a framílfaamitásról nem tudtak. Ugyancsak visszavonta, meghazudtolta Zadraveta püspök és Teleki Pál szerepére vonatkozó régebbi s kiijelentéseit. Hebegtve, megszégyenülten vallotta be, hogy ő mindezeket csak úgy kombinálta, zavaros itmpres®sziólkbóll következtette, sőt olyan kijelentést is tett, hogy védőjének szuggesztiója alatt vallotta azokat a vallotlanságokat, amelyek majdnem végzetes helyzetbe sodorták a külföld miatt szerencsétlen hazánkat. Nekünk e pillanatban semmi közünk ahhoz, hogy Bába Dezsőt valóban szufggerálta-e Telek György, vagy sem? Ez a kettejük dolga, majd elintézik. Most csak az a fontos, hogy az egész frankóffenzíva koronatanúja maga döntőbe halomra a miniszterelnök és a kormány elllen fölsorakoztatott vádakat, s és most arra vagyunk kiváncsiak, hogyan fognak viselkedni azok az újságok és azok a politikusok, amelyek és akik hónapokon át mérhetetlen izgalomban tartották e csonka országot, a külföldet, a nemzetgyűlést, a közéletet s csaknem halálos veszedelmet zúdítottak erre az agyongyötört országra olyan vádaskodások miatt, amelyekről koholójuk maga vallotta be tegnap, hogy koholtak? Vájjon lesz-e bennük annyi becsület és férfiasság, hogy kiáltanak az ország és a külföld elé, meakulpázva mellüket verni és megváltani, hogy tévedtek, irtózatosan tévedtek s most ők maguk vonják vissza a szörnyű vádakat? Várjon most tele lesznek-e lapjaik és parlamenti felszólalásaik az elégtételadás olyan mértékével, mint amennyire a gyűlöletnek és szenvedelemnek példátlan mértékével szórták országgá-világgá a vádakat, a rágalmakat s követelték a kormányzatnak, az egész keresztény-nemzeti rendszernek a fejét? Váljon azok, akik olyan vehemensen követelték a szerintük kompromittált, de ma már Bába Dezső szerint is ártatlan, korrekt államférfiak eltűnését a közéletből, levonják-e magukra nézve azt a parancsoló konzekvenciát, hogy csúfosan alul maradván, ők tűnjenek el a közéletből, amelyben nem viselhetnek törvényhozói méltóságot emberek, akik ilyen gyermekes, ostoba módon tákolt vádak szócsöveivé tudtak dühödni és akik ilyen gyalázatos rágalmak alapján tudták lelkiismeretlenül kockáztatni egy összetört nemzet végső pusztulását? Ugyan észre fogják-e venni azok, akik olyan fennen hangoztatták „az ország érdekét“, hogy ennek az érdeknek most ők tartoznak példátlan kudarcuk és tévedésük hangos megváltásával? Ha ezt megtennék, ez sem kisebbítené a vétket, amelyet Magyarország ellen elkövettek. De legalább azt a tudatot kelthetné, hogy valamelyes felelősségérzet mégis van bennük, hogy nemcsak vétkezni tudnak, hanem a vétek konzekvenciáit is állják. Ám ahogyan mi ismerjük őket, nekik ilyesmi eszük ágába sem fog jutni. Majd előveszik a maguk fejlett technikájának szótárát, a képmutatás és elkenés taktikáját s végül mintha mi sem történt volna: újabb alkalommal újra nekilódulnak hasonló offenzíváknak. Valamit azonban elfelejtenek. Azt, hogy a nemzet nem fogja elfelejteni azt, amit cselekedtek. Fejükre fogja olvasni napnap után, legkeményebben pedig azon a napon, amelyen újból odamerészkednek a választók elé törvényhozói mandátumért. Az álarcok mind lehullottak és a nemzet nem éppen gyöngéd mozdulattal fogja ezeket az álarcokat odavágni azokhoz a fejekhez, amelyeket e lárvák illetnek. Esküdt letagadta a panamavádat ? — Megfelel-e a valóságnak, hogy ön Bethlen István gróf miniszterelnök úrról azt állota, hogy a svájci szénaszállítás alkalmával panamázott és pénzt lopott el? — Méltóságos elnök úr, ez nem igaz. Én sohasem állítottam sem a miniszterelnök úrról, sem Bod János miniszter úrról, hogy panamázott. Megjegyzem, hogy Búd miniszter urat nem is ismerem. — Na és nagyatádi Szabó Istvánról nem beszélt ilyeneket? — Ő róla sem azt állítottam — szól hetykén • Esküdt — hogy panamázott, csak azt állítottam, hogy velem együtt panamázott, azaz „panamáztunk.“ — Rendben van!... Vásárhelyi tanácselnök úrról mondotta-e azt, hogy egy'' vadászfegyverrel megvesztegette!.