Uj Nemzedék, 1926. augusztus (8. évfolyam, 172-195. szám)

1926-08-19 / 187. szám

i\j / I '____|J ^ / «*'■* -v n- //' ■) v­■ ■■ mu L »*~» m jra _ HSvS osztrák kor. — Hirdetések Jl? SSSl lyte««V PH PH iH»i ISiglllfiKiiKaiah. J. 136-06. Teréz-kBrnt «3. utas—es díjszabás szerint. pjjjjffig PB *» Telefont 121—41.­­•« ■s$Pj§ asr-'g .tdfllh. —metee&m'' jamm*, jtsm&m -««»- « JBBT t«»«»*»« »7-47, «7-«. .~2#jS­­BBW8 HBfl K' J- 65. Gyorsírók: 7-10.­Batta Bsffi pMagHWaaljW «aB?"' Fi6Uki«deshivat.ioit, viu., *%BB1 TWfffTilinffPiBHfrTIMffjf HUB pgTM MStr fik: ' ^ -'" R6i­ 6­*i.a» i.....t.mp» Vili évfolyam 1 87­ (2032.) szám 4 CsII/Örtök 4 Budapest, 1926 augusztus 19. Rába nem vonja vissza a kormányra vonatkozó tegnapi nyilatkozatát !!a Esküdtet egy évi fogházra és tizennyolcmillióra ítélték Bethlen megrágalmazásáért A bíróság rábizonyította Esküdtre, hogy minden alap hűen rágalmazott — Esküdt bevallotta, hogy a szintén megrágalmazott Bud minisz­tert nem is ismeri Botrányok és rendreutasítások közepette tárgyalták Esküdt rágalmazás! perét — Az Új Nemzedék tudósítójától. — Ma újra a bíróság elé került Esküdt Lajos, a törvényszéki folyosó hajdani bohóca, aki minden logika nélkül aton­ál télen rágalmazott, csak azért, hogy neve szerepeljen a nagy nyilvánosság ellőtt. Esküdtet alig pár hónappal ezelőtt a királyi Ítélőtábla megvesztegetés bűn­tettében mondott ki bűnösnek és ezért ötévi fegyházra ítélte. Esküdt Lajos m­a már nem az a legény, aki azelőtt volt. A hangja ugyan még nagy és agresszív modora is a régi. Mégis úgy látszik, mintha a börtön leve­gője megtörte volna, de még mindig a hajdani nagyhangú Esküdt Lajos, aki nem átallotta minden alap nélkül végigrágalmazni­ a közéleti előkelőségeket, kezdve Bethlen István gróftól, egészen a törvényszék vizsgálóbír­ójáig. A ma délelőtt tartott tárgyaláson Es­küdt újra megrendezte a már szinte meg­szokottá vált botrányait, úgy hogy az elnöknek szokatlanul erélyes szavakkal kellett rendreutasítani a renitenskedő Es­küdi Lajost. Állandóan kopogott az elnök ceruzája és hangzott a szava: — Viselkedjék tisztességesen... Újra rendreutasítom!... majd amikor már tűrhetetlenné vált Esküdi Lajos szemtelenkedése, az elnök szigorúan megdorgálta és figyelmeztette, hogy ha nem hagyja abba közbeszólásait, fegyelmi rendszabályokhoz fog nyúlni. Esküdt Lajoson nemrég mondott ítéle­tet a királyi ítélőtábla. Alig egy pár hó­napja, hogy kihirdették előtt a Tábla öt évi f­egyházról szóló ítéletét és ma már újra a bíróság elé került az elhunyt nagy­atádi Szabó István volt földművelésügyi miniszter hajdani titkára. A királyi ügyészség Esküdt Lajost azzal vádolta meg, hogy minden alap nélkül, mint ahogy ez valójában a nagy főtárgyaláson be is bizonyosodott, megrágalmazta Bethlen István gróf miniszterelnö­köt, Kállay Tibor, Bod János és az azóta elhunyt nagyatádi Szabó Ist­ván minisztereket. Esküdt azt állította róluk, hogy 1923 szeptemberében és 1924 január első nap­jaiban a svájci szénaszállítás alkalmával tizennégy milliárd koronát panamáztak. Az ügyészség ezenfelül azért is vádat emelt Esküdt Lajos ellen, mert Vásár­helyi törvényszéki tanácselnökről azt állította, hogy sikerült neki őt egy va­dászfegyverrel megvesztegetnie. Polányi főügyészről pedig kijelentette egy üggyel kapcsolatosan, — mondja a vádirat — hogy azért kedvezett Kovács Gyulának, mert ő maga is zsidó és a zsidó érdeke­ket szolgálja. Ezért a királyi ügyészség Esküdt Lajos ellen hatrendbeli, felhatalma­zásb­a üldözendő rágalmazás cílén emelt vádat. Esküdt Lajos ügyében Töröky Géza kú­riai bíró, tanácselnök egynegyed tíz óra­kor nyitotta meg a tárgyalást. Negyedtíz előtt pár perccel szétnyílt a törvényszék tárgyalótermének nagy szár­nyasajtaja és két börtönőr kíséretében belépett rajta magas fejtartással­, hal­ál - sápadtan Esküdt Lajos. Aktatáska van a kezében. Egyévesen a jól ismert utón, a vádlottak padja felé halad, kibontva táskáját, rendezgetni kezdi iratait. Majd, amikor ezzel végzett, kö­rülnéz, kissé zavarod­ottan üdvözli isme­rőseit. Minden egyes mozdulatán lát­­satik, hogy bensőleg borzalmasan ideges, nyugalma csak téhtetett. Bevonni a bí­róság. — A felhatalmazásra üldözendő rágal­mazás vétségével vádolt Esküdt Lajos bimperében — szól az elnök szava — megnyitom a főtárgyalást. — Esküdt Lajos álljon fel. Esküdt Lajos, amikor az elnök szavát meghallja, még jobban hátraszegzi fejét. Kimért léptekké­ az elnöki emelvény felé halad. Majd komikus pózba vágja magát. Az elnök rendreutasíja Esküdtet — Megértette, mivel min vádolva ? — szól a bírói emelvény előtt áló Esküdt­­ben az elmöik. — Meg — válaszolja, lakonikusan. Majd valamit mondani akar. Erre az elnök figyelmezteti, hogy maradjon csöndesen. Eb­ben a pillanatban kitör az erső, bot­rány. Esküdt Lajos páratlan szemtelen­séggel az elnök felé fordul és izgalomtól remegő hangon beszélni kezd: — Méltóságos elnök úr ... a védelem tanúit . . . — Üljön le, — szól rá az elnök — figyel­­meztetőan magát, hogy viselkedjék tisztességesen, mert kü­lönben erélyesebb eszközökkel fogom megrendszabályozni. Esküdt Lajos leül a vádlottak padjára. Megcsóválja a fejét, mint akinek nem tetszik az elnöki figyelmeztetés. Ezután az elnök megállapítja, hogy a sértettek közül senki sem jelent meg a mai tár­gyaláson, majd pedig a tanuk névsorát olvassa fel. Amikor Zeöke Antal nemzet­gyűlési képviselő nevéhez ír, Esküdt újra közbeszól: — Bosszúból jött ide. Régi haragosom. — Én már egyszer figyelmeztettem ma­gát, hogy maradjon csöndben. Vigyáz­zon , mert nagyon meg fogom büntetni, i­nti le az elnök újra Esküdt Lajost. A tanuk névsorának felolvasása után az elnök megkezdi Esküdt Lajos kihallga­­tá­sát. — Bűnösnek érzi magát? — Nem. ■1H ..............mi Az élarc „Huljon 1® miniden állanc!” — mondta annak idején Bethlen leírván­yinól, mi­kor a politikai frankvidak­ hullámai leg­i­­ara­gosabb­an t­aj­ték­ozta­k körülötte a nemzetgyűlésiben. A franknolhaanoik pa­rancsnokai — élükön az azóta elhunyt Vázsonyi Vilmossal — harsogva vágták vissza, hogy „helyes, hulljon le minden álarc!“ és ezer változatban inszimiálták, hogy mennyi és hozzá milyen előkelő arcról fogják ők letépni az álarcot._Nos, a teamkper tegnapi tárgyalásán vég­kép­­­ehullott az álarc, de nem­ azokról a fe­jekről, amelyeket ők odaát a tutca soron, fűrészporos kosárba követeltek. A­z álh­­arc Bába Dezsőről hullott le és azokról­, akik ennek a sajátságos lelkialkatia féti­­fiának olyan pokolian fölültek. Maga Bába Dezső, Windischgraetz herceg tit­kára, akinek első vallomásaiból­ ámítot­ták össze a liberális rohamok egész arze­nálját, jelentette ki tegnap a királyi ítélő­tábla előtt, hogy Bethlen István grófnak és kormányának semmiféle része a frank­­hamisításiban nem volt, a framílfaami­­­tásról nem tudtak. Ugyancsak vissza­vonta, meghazudtolta Zadraveta püspök és Teleki Pál szerepére vonatkozó ré­gebbi s kiijelentéseit. Hebegtve, megszégye­nül­ten vallotta be, hogy ő mindezeket csak úgy kombinálta, za­varos itmpres®­­sziólkbóll következtette, sőt olyan kijelen­tést is tett, hogy védőjének szuggesz­­tiója alatt vallotta azokat a vallotla­nsá­­gokat, amelyek majdnem végzetes hely­zetbe sodorták a külföld miatt szeren­­csé­t­len hazánkat. Nekünk e pillanatban semmi közünk ahhoz, hogy Bába Dezsőt valóban szufg­­gerálta-e Telek György, vagy sem? Ez a kettejük dolga, majd elintézik. Most csak az a fontos, hogy az egész frankóf­fenzíva koronatanúja maga döntőbe halomra a miniszterelnök és a kormány elllen föl­sorakoztatott vádakat, s és most arra va­gyunk kiváncsiak, hogyan fognak visel­kedni azok az­ újságok és azok a politi­kusok, amelyek és akik hónapokon át mérhetetlen izgalomban tartották e csonka országot, a külföldet, a­ nemzet­gyűlést, a közéletet s csaknem halálos veszedelmet zúdítottak erre az agyon­gyötört országra olyan vádaskodások miatt, amelyekről kohol­ójuk maga val­lotta be tegnap, hogy koholtak? Vájjon lesz-e bennük annyi becsület és férfias­ság, hogy kiáltanak az ország és a kül­föld elé, meakulpázva mellüket verni és megváltani, hogy tévedtek, irtózatosan tévedtek s most ők maguk vonják vissza a szörnyű vádakat? Várjon most tele lesznek-e lapjaik és parlamenti felszóla­lásaik az elégtételadás olyan­ mértékével, mint amennyire a gyűlöletnek és szenve­delemnek példátlan mértékével szórták országgá-világgá a vádakat, a rágalma­kat s követelték a kormányzatnak, az egész keresztény-nemzeti rendszernek a fejét? Váljon azok, akik olyan vehemen­sen követelték a szerintük kompromit­tált, de ma már Bába Dezső szerint is ártatlan, korrekt államférfiak eltűnését a közéletből, levonják-e magukra nézve azt a parancsoló konzekvenciát, hogy csúfosan alul maradván, ők tűnjenek el a közéletből, amelyben nem viselhetnek törvényhozói méltóságot emberek, akik ilyen gyermekes, ostoba módon tákolt vádak szócsöveivé tudtak dühödni és akik ilyen gyalázatos rágalmak alapján tudták lelkiismeretlenül kockáztatni egy összetört nemzet végső pusztulását? Ugyan észre fogják-e venni azok, akik olyan fennen hangoztatták „az ország érdekét“, hogy ennek az érdeknek most ők tartoznak példátlan kudarcuk és té­vedésük hangos megváltásával? Ha ezt megtennék, ez sem kisebbítené a vétket, amelyet Magyarország ellen elkö­vettek. De legalább azt a tudatot kelt­hetné, hogy valamelyes felelősségérzet mégis van bennük, hogy nemcsak vét­kezni tudnak, hanem a vétek konzekven­ciáit is állják. Ám ahogyan mi ismerjük őket, nekik ilyesmi eszük ágába sem fog jutni. Majd előveszik a maguk fejlett technikájának szótárát, a képmutatás és elkenés taktikáját s végül mintha mi sem történt volna: újabb alkalommal újra nekilódulnak hasonló offenzív­áknak. Valamit azonban elfelejtenek. Azt, hogy a nemzet nem fogja elfelejteni azt, amit cselekedtek. Fejükre fogja olvasni nap­nap után, legkeményebben pedig azon a napon, amelyen újból odamerészked­­nek a választók elé törvényhozói man­dátumért. Az álarcok mind lehullottak és a nem­zet nem éppen gyöngéd mozdulattal fogja ezeket az álarcokat odavágni azokhoz a fejekhez, amelyeket e lárvák illetnek. Esküdt letagadta a panamavádat ? — Megfelel-e a valóságnak, hogy ön Bethlen István gróf miniszterelnök úr­ról azt á­llota, hogy a svájci szénaszállí­­tás alkalmával panamázott és pénzt lopott el? — Méltóságos elnök úr, ez nem igaz. Én sohasem állítottam sem a minisz­terelnök úrról, sem Bod János mi­niszter úrról, hogy panamázott. Megjegyzem, hogy Búd miniszter urat nem is ismerem. — Na és nagyatádi Szabó Istvánról nem beszélt ilyeneket? — Ő róla sem azt állítottam — szól hetykén • Esküdt — hogy panamázott, csak azt állítottam, hogy velem együtt panamázott, azaz „panamáztunk.“ — Rendben van!... Vásárhelyi tanács­elnök úrról m­ondotta-e azt, hogy egy'' vadászfegyverrel megvesztegette!.

Next