Uj Nemzedék, 1927. december (9. évfolyam, 273-297. szám)

1927-12-30 / 296. szám

Péntek, 1937 december 30. Uj Nemzedék A RÉMÜLETES ARC EDGAR WALLACE REGÉNYE — Dora Elton a nénje önnek, vagy sem? Audrey egy pillanatig hallgat­ott — Pontosan véve nem néném, de az volt a benyo­másom, hogy az — mondta aztán. Dick elgondolkozva cirógatta az állát. — Akárhogyan van, mindenesetre becsületére válik, hogy most érdeklődik ön után. A lány csöndes nevetéssel felelt. — Azt akarja mondani, hogy néml Dick megállt és lenézett a lányra. — Dora és én nem vagyunk többé beszédes viszony­ban — mondta Audrey — és ez igazán természetes is. Nem válnék javára Dórának, beszédes viszonyban lenni egy nővel, akinek olyan szomorúak az előzményei. Ko­molyan mondom. Shannon kapitány, nem kívánok be­szélni Dóráról. — Mi dolga van? — kérdezte Dick nyersen. — Daffrige üzlete felé voltam után, de föltartóz­tattak és------— — Mondja meg egészen komolyan, milyen munka­val van elfoglalva­! A lány tétovázott. — Nem tudom, kivéve azt, hogy leveleket kell má­solnom egy igazán kellemetlen areti öreg dzsentlemen­­nek, és hogy szolgálataimért igazán hihetetlen bért kapok. A lány hangjának könnyedsége ellenére is észre­vette Dick, hogy derűs viselkedése mögött zavar és gond van. — A Hanover-tér igazán nem a világ legnyugod­tabb helye — mondta. — Elvinnéma magammal a Parkba, ott szívünk szerint kibeszélgethetnők ma­gunkat. Körülnézett bérautó után. Egy ott gördült mögötte, és a vezető arca meglepően ismerős volt neki. — Ó, Teremtőm! Elfeledtem — hebegte Dick. — Én nem feledtem el önt! — mondta a vezető mérgesen. — Hova óhajt menni! A Hyde Park pusztaságában két száraz székre és kívánatos magányra találtak. — Először arról a kellemetlen arcú öreg dzsentle­­menről szeretnék hallani — mondta Dick és Audrey röviden, elevenen elbeszélte neki Mr. Malpas-szal való történetét. — Ön bizonyára elítéli azt, hogy én igénybe vettem a pénzt, — de amikor egy lány kegyetlenül éhes és ke­gyetlenül fázik, akkor sem ideje, sem kedve ahhoz, hogy leüljön és elvont erkölcsi tételeket oldjon meg. Nekem igazán nem volt semmi szándékom, hogy bár­kinek is összetörjem a szívét, de mindaddig nem­ vizs­gáltam meg szigorúbban kötelességemet, amíg kényel­mesen el nem helyezkedtem a­­Palace Hotelben, két nappali ruhával, három pár cipővel és egy csomó ,más holmival, ami mind teljes rejtelem volna önnek, ha megnevezném! Csak másnap reggel kezdett az én lelki­ismeretem félelmetesen szorgalmas lenni. Előző este irtam­ Mr. Malp­ásnak, m­­égi­tam neki új címemet, reg­gel pedig már túl voltam a felén egy második levél­nek, amelyben megmagyaráztam, hogy szíves készség­gel vállalkozók minden szolgálatra, ha még olyan cse­lé­di munka is, de fölfedeztem, hogy szivek összehúzá­sára nincs tehetségem, a­mikor üzenet jött tőle. Ha­talmas levélboríték volt, benne vagy tíz ceruzával iri levél, amelyeket — arra kért — másoljak le és küld­­jem vissza hozzá. — Miféle levelek? — kérdezte Dick kiváncsiam — Többnyire kártyák voltak, amelyek ebédre vagy egyéb társadalmi szerepre való meghívásokat utasítot­tak vissza. Nyilván bizalmas barátainak szólhattak, mert csak a ne­ve kezdőbetűit írta alá. Azt üzente, hogy a szálló levélpapírjára is másolhatom és nem kell gép­pel írnom őket Dick Shannon gondolataiba mélyedt — Nem szeretem azt az embert — mondta végül. — Ismeri? — Hallottam róla. A napokban hosszasan beszél­gettem róla néhány­­ barátommal. Mi a fizetéses Audrey a fejét rázta. — Arról nem is tárgyaltunk. Odaadta azt a jókora summa pénzt, azt mondta: jövő héten újra jelentkez­tem, és azóta nem tettem egyebet, csak másoltam az írásait, amelyek minden reggel az első postával érkez­nek hozzám. A mai levelei hosszabbak voltak. Le kel­­lett másolnom a bermudai kormányzó egyik levelezé­sét az angol gyarmatügyi hivatallal. Az írások ezúttal nyomtatottak voltak, — nyilván valamelyik hivatalos Kék Könyvből valók. Mit tegyek, Mr. Shannon? — Kössenek föl, ha tudom — mondta Dick zava­rodottan. — Egy dolgot azonban nem kell megtennie Ne menjen egyedül abba a furcsa házba a jövő szom­baton, vagy melyik napra is szól a megállapodásuk. Tudnom kell a pontos időt, és én várni fogom a Port­­man-téren. Mikor az ajtó kinyílik önnek, én majd könnyen besurranhatok. Dick észrevette Audrey megrökönyödését és elmo­solyodott. — A kapualjban akarok maradni lőtávolon belül így hát nem kell attól tartania, hogy én önt gonosz rendőri szándékaimra használom ki. Nekünk semmi kifogásunk Mr. Malpas ellen, csak az, hogy rendkívül , titokzatos ember. És dacára annak,­­amit ellenkező értelemben összeirkáltak,­­ a rendőrség gyűlöli a rejtelmeket Mellesleg kérdem: nem volt azok között a levelek között amelyeket ön írt, egy sem Mr. Lacy Marshallnak címezve! Audrey a fejét rázta. — Az az afrikai milliomos, nem? Malpas szom­szédja. A gépvezető mondta. Audrey elbeszélte a furcsa kis komédiát, amelynek szemtanúja volt Mr. Marshall házának kapujánál. — Hm! — mondta Dick­. — Ez egészen úgy hang­zik, mint az öregni szokott unaloműzői. Azt hiszem, a legjobb dolog, amit tehetek, megnézni Marshall ba­rátunkat és megkérdezni, mi hála vele Malpasnak. Az, hogy kettőjük között ellenségeskedés van, világos. Hideg szél fújt és Dick észrevette, hogy Audrey — bár melegen volt öltözve — d­ergett. Fölugrott. — Önző kutya vagyok! — mondta bűnbánóan. — Jöjjön, igyák r­om­­ egy jó meleg kávét, s én majd folytatom ’• "-os eb"--! ’tomat, amelynek az lehetne a rime. ..?' ' ’ga­itás Londonban magánosan élő lá­nyoknak“. — Talán inkább csak megkezdené — mondta Audrey hamiskásan. — Mert eddig inkább csak azt a szintén híres előadását tartotta meg, amelynek az le­hetne a címe: „Hogyan lehet adatokat szerezni meg­javult bűnözőktől?” XV. FEJEZET. A férfiú, akit Lacy nem ismert Tonger ajtót nyitott Dick Shannonnak. Tongernek kedvenc dolga volt játszani a lakájt és fogadni az olyan vendégeket, akik a legcsekélyebb mértékben is megkívánták a fontoskodást. Dick ráismert a lány el­beszéléséből. Audrey azt mondta róla, hogy madár­­formájú, és csakugyan: félrebillent fejével, villogó szemével, hirtelen és szaggatott mozdulataival erősen hasonlított ez a kis öregemberke egy fürkésző veréb­hez. Átható szeme éppen hogy keresztül nem fúródott a detektíven. — Mr. Lacy itthon van. — Igen, — mondta, elébe állva a kapualjában. — De nem beszélhet vele, ha nincs megállapodásuk. Senki sem beszélhet Mr. Lacy Marshalllal megállapodás nélkül, amíg én itt vagyok körülötte. Dick Shannont mulattatta a tiszteletnek ez a teljes hiánya. Ez az ember nyilván több egyszerű cselédnél. — Talán fölvinné hozzá a névjegyemet? — Talán fölvinném — mondta a másik hidegen. De ez éppen annyit jelentene, mintha nem vinném! Mindenféle fura népség keresi Mr. Lacy Marshallot, mert udvarias, bőkezű és gazdag. Ilyen ez a mi dél­afrikai fajtánk: nyiltszivü, nyilt­ kezü — — Elhallgatott, átvette Dick névjegyét és elolvasta. — Ó! — mondta kissé zavarodottan. — Ön tehát detektív, ugy­e bár? Rendben van, tessék besétálni, kapitány. Talán azért jött, hogy elcsípjen valakit! — Lehetséges volna, hogy valakit el kellene csípni egy ilyen pompásan rendezett házban, ahol még a laká­jok is olyan udvariasak és alázatosak, hogy szinte kínos zavarni őket? Tonger vihogott. — Nem vagyok lakáj — mondta. — Ön egy kissé tévedett — Talán a ház gyermeke? — találgatta Dick jó­kedvűen. — Vagy talán ön Mr. Lacy Marshall? — Isten ments! — vigyorgott az öregemberke. — Nem szeretném sem a pénzét, sem a gondját. Erre tes­sék, kapitány. Betuszkolta a látogatót a társalgóba, aztán Dick meglepetésére utána ment és behúzta az ajtót. — Nincs semmi baj, ugy­e? — kérdezte, és a hang­jában nézfi aggoda loih­ féölt­­­ ? — Az­ért tudtommal nincs — mondta Dick. — Tisz­tán barátságos látogatásról van szó, és önnek nem kell kinyitnia az ebédlőszekrényt és megolvasnia a kana­lakat.— Nem vagyok szakács sem — igazította ki Ton­ger. — Majd beszélek a házigazdával. Kisurrant a szobából és néhány perc múlva vissza­tért: Mr. Lacy Marshall mögötte. Tonger maradt volna, de Marshall hangsúlyozottan ajtót nyitott neki — Remélem, az öreg nem volt udvariatlan, Shan­non kapitány? —­ kérdezte­ Marsha­lt, mikor­­ egyedül maradtak. — Tonger velem nőtt föl, következőleg soha nem civilizálódott ki egészen. — Inkább igen mulattatott —— felelte Dick. Mr. Lacy Marshall összeráncolta a homlokát­— Engem néha egyáltalán nem mulattat — mondta hasznján. — Az ember gyakran nagy árat fizet a hű­ségért, — vannak esetek, amikor Tonger ugyancsak kemény próbára teszi türelmemet. Marshallnak a kezében volt a detektív névjegye Most újra elolvasta. — Ön Scotland Yardból jött, úgy látom. Mivel lehetek szolgálatára? — Mindenekelőtt azt szeretném tudni, ismeri-e ön Mr. Malpast, a szomszédját? Marshall a fejét, rázta. — Nem — mondta. — Az ön látogatása talán össze­függésben van azzal a panasszal, amelyet néhány hó­nappal ezelőtt tettem-----­— Nem. Úgy tudom, azt elintézte a kerületi rendőr­ség. Azért kerestem föl önt, mert bizonyos informá­cióm szerint ez a Malpas nevű ember valamiféle össze­esküvést e sző ön ellen. Ön azt állítja, hogy nem ismeri őt? — Soha életemben nem láttam, így hát azt sem tudom megmondani önnek, hogy ismerem-e vagy nem? Annyi bizonyos, hogy senkit sem ismerek, akinek Mal­­ons a neve. Parancsol helyet foglalni és egy pohár­­kát — —­ — Drick visszautasította az italt, de leült egy székbe és a másik követte példáját. — Miből, gondolja ön, hogy Malpas boszút tervez ellenem? — kérdezte Lacy. — Nagyon is meglehet, mert panaszt tettem ellene, mint ahogy ön is jól tudja. Olyan lármás egy szomszéd volt, hogy nem tudtam tőle aludni. — Miféle zajt csinált! — Legtöbbször kalapált. Úgy hangzott, mintha a falon kopogatna, de lehet, hogy ebben tévedtem, és talán inkább az történt, hogy podgyász­ládákat szögell. — Nem látta őt soha? — Nem. — Léírást sem kapott róla, — kérdezte Dick — amelyből ha még olyan halványan is, de azonosíthatná valakivel, akit ön ismert Délafrikában? — Nem, én nem ismerek senkit — mondta Lucy Mar­shall, fejét rázva. — Az embernek meg vannak az ellenségei, kétségtelenül: senki nem viheti valamire anélkül, hogy életéhez ilyen kényelmetlen nyúlványok ne ragadnának. Dick egy pillanatra elgondolkozott. Nem látta egészen tanácsosnak, hogy a millomos­­sal teljesen bizalmasan beszéljen, — de elhatározta, hogy ha később talán sajá­t m­agának is zavarai lenné­nek miatta, mégis elmond Marshallnak mindent, amit tud. — Malpas alkalmaz vagy alkalmazni szándékozik valakit, hogy önt bosszantsa, hogy gonosz kellemetlen­ségeket okozzon önnek. Például: nekem az a benyomá­som, hogy azt a­ részeg nőt, aki néhány napja itt volt, ő küldte — Nő? — Marshall lehúzta szemöldökét. — Nem hallottam semmiféle részeg nőről, aki itt járt volna. Hirtelen fölugrott, csöngetett, és Tonger nyomban besietett. _ * — Shannon kapitány azt­ mondja, hogy néhány nappal ezelőtt egy részeg nő zavargott itt a házban. Erről nem szóltál nekem. — Szólok én mindenről? — kérdezte Tonger unott hangon. — Egy nő csakugyan járt itt, és csakugyan meg volt olajozva. — Olajozva? — Úgy értem, be volt sózva, — durván szólva: részeg volt. De micsoda egy hölgy! Beesett a hallba, aztán nyomban ki is esett. Azt mondta, hogy ő Mrs. Lidderley Fourteen Streams­ből — — — Amíg Tonger beszélt. Shannon a gazdáját nézte és egyszerre csak azt látta, hogy Lucy Marshall arca elszürkül. XVI. FEJEZET. Shannon sikertelen látogatása. — Mrs. Lidderley — mondta Marshall csöndesen. — Miféle egy nő volt? — Afféle alacsony termet. — Tenger szeme a de­­tektívre szegeződött. — Ha nem, szavamra, izmos egy dáma volt! Marshall megkönnyebbülten sóhajtott. — Alacsony nő volt? Csaló volt. Valószínűen ismerte a Lidderley­eket. Mikor legutóbb hallottam hírt Délafrikából, Mrs. Lidderley nagyon beteg volt. — Marshall erősen ránézett Tangerre. — Ismerted a Lidderleyeket, Tanger? — Nem ismertem Mrs. Lidderleyt Az öreg cim­bora azután nősült meg, hogy mi eljöttünk Cape Townból — mondta Tonger. — Ha Julius Lidderley az, akire ön gondol. Én mindenesetre kituczkoltam őnagy­­ságát.— Megkaptad a címét, — hol lakott? —­ Ki vagyok én, hogy címet kérjek egy besózott hölgytől? — kérdezte Tonger, fölhúzva szemöldökét. — Nem, Lacy---------­— Mr. Marshall, az ördögbe is! — dühöngött a másik. — Mióta mondom már ezt, Tonger? — Kicsúszott a számon — mondta a másik meg sem rendülve. — Csússz ki te is — mormogta Lucy Marshalt, és becsapta az ajtót tiszteletlen szolgája mögött — Ez az ember mérhetetlenül bosszant — mondta. — Annyi esztergleje pálom van már, és tagadhatatlan, hogy „Lacy“ ék „Jifii""voltunk egymásnak­ a#régTTack-­ ben, és ez persze megnehezíti a dolgot Rettenetesen filiszterdolognak érzem, mikor ennyire ragaszkodom ahhoz, hogy mutasson irántam egy kis udvariasságot, de ön maga is láthatta, milyen mértéktelenül tud ide­gesíteni ez az elevenkéneső Mr. Tonger! Dick nevetett Mulattatta az egész jelenet Tonger az a típus volt amelyet gyakran látott más házakban is, — a kedvenc kutya, amelyet senkinek sincs szíve elpusztítani, da­cára rettenetes tulajdonságainak. — Ami Malpast illeti, — folytatta Marshall — nem tudok felőle semmit Lehet, és valószínűen úgy is van, hogy olyasvalaki, akinek életem valamelyik korszaká­ban a búzájába gázoltam, de ha az ilyeneket mind eszembe idézném, vagy száz emberre gyanakodhatnék! Nincs önnek sem leírása róla? — Semmi olyan, amelyről ön ráismerhetne — mondta Dick. — Az egyetlen dolog­, amit tudok, az, hogy éhtesebb ember, nagyon csúnya, és hogy meg­bízott egy kabaréénekesnőt, hogy kellemetlenkedjék önnek, — az egész cselekedet szerintem nem érte volna meg a fáradságot, ha csak önnek nincs különösebb ki­­fo­gása kabaréénekesnők ellen. Lucy Marshall föl-alá járt a tágas társalgóban, kezét hátrafonva, álla a mellén. — Az egész dolog érthetetlen előttem — mondta, nagyobb nyugalommal fogadva a hallottakat, mint­sem Dick várta volna — és nem tudok elképzelni egyebet, mint, azt, hogy valamikor régen olyasmit kö­vettem el Malpas ellen, amit nem tud megbocsátani. Miért nem megy el hozzá,­­ miért nem nézi meg, Shannon kapitány? — kérdezte, majd hirtelen hozzá­tette: — Ugyancsak merészség tőlem, hogy én adjak ta­nácsokat önnek! De kiváncsi volnék ami, hogy ki is hát ez a dzsentimen? Dick Shannon már úgyis eszébe vette, hogy meg fogja látogatni a titokzatos Mr. Malpast, — a tanács tehát fölösleges volt. Tonger a kapu aljában várta, amikor lement,­­és kinyitotta előtte a főajtót. — Van valaki, akit el kell csípni? — kérdezte tré­­fásan. — Kaptunk egy szakácsot, akit igazán nem nél­külöznénk. Jöjjön el egyik nap és kóstolja meg a pás­tétomat! Dick vihogva lépett ki a Portman-térre. Átballagott a szomszéd ház kapujához és föltekin­tett az üres ablakokra. Nem ez volt az első látogatása, amely a különc Mr. Malpas rezidenciájának szólt, — de azelőtt soha nem kereste az alkalmat, hogy az öreggel beszéljen Csengő után kutatott, de nem találván, kopogni kez­dett az ajtón. Semmi felelet. Hangosabban kopogott, és megrökönyödött, mikor egy hang valósággal a fülénél szólalt meg: — Ki a­z? Dick elképedve nézett körül. Húsz yardnyi kör­zetben senki sem volt körülötte, és a hang mégis . . . Ekkor megpillantotta a keskeny rácsot a kapualj kő­oszlopában, és rájött a rejtelem nyitjára. A rács mö­gött erőshangú távbeszélőnek kell lennie. — Richard Shannon kapitány vagyok Scotland Yardból és Mr. Malpas-szal szeretnék beszélni — mondta a rejtelmes műszer felé fordulva. —■ Nem lehet! — morogta a hang, és halk csatta­nás hallatszott (Folytatjuk.) 9

Next