Uj Nemzedék, 1928. november (10. évfolyam, 249-272. szám)

1928-11-03 / 249. szám

„Made in Hungary“ Kevesebbet beszélni, de jobb példát adni! — ezzel a jelmondattal köszönt­jük a Magyar Hét megnyitását. Üdvö­zöljük elsőbben is azokat, akik remek külföldi autóról szállnak le s megiga­zítják pompás angol szövetből készült ruhájukat és szép gesztussal, ünnepi hanghordozással elmagyarázzák, hogy a magyarnak kutya kötelessége csakis hazai gyártmányt vásárolni, ne enged­jük külföldre gurulni pengőinket, mert... S a lelkes szónoklat végezté­vel őméltóságáék vagy őnagyméltósá­­gáért rágyújtanak egy úgynevezett fi­nom egyiptomi cigarettára, hogy le­csillapítsák azt az izgalmat, amelyet az imigy végzett szellemi teljesítmény keltett bennük. Ezzel aztán már el is végezték a maguk iparpártolását, így, kérem, ne támogassák a magyar ipart! A lelkesítést mi is elvégezzük, sőt talán valamivel meggyőzőbben, va­lamivel hatásosabban. Legyünk végre tisztában azzal, hogy szegény hazánk borzalmas helyzetben van. Nemcsak földrajzilag, nemcsak az integritás szempontjából, hanem erköl­csileg is, közgazdaságilag is. Valóban végső ideje, hogy felébredjünk és min­den köz munkára összefogva, megvál­toztassuk az élet lefelé hajló menetét. A most következő hét a mementóknak napjai. Arra akarnak bennünket fi­gyelmeztetni ezek a bús őszi napok, hogy a gazdasági életben első és szent kötelességünk az, szeressük és támo­gassuk azt, amit a magyar föld ad ne­künk, vegyük azt, amit magyar kéz csinál és becsüljük meg, amit magyar agy terve. Vagyis magyar ember csak magyar gyártmányt vegyen, ezzel­ Tart­­ozik önmagának, tartozik a hazájának és tartozik embertársainak. Ne vigyük garasainkat külföldre idegen áruért, mert ha beözönlik hozzánk a külföldi áru, akkor elsenyved iparunk, tönkre­megy kereskedelmünk és egyre rosz­­szabb lesz sokat emlegetett külkeres­kedelmi mérlegünk. Egy halálosan bez­­eg ország ne űzzön luxust, húzza ösz­­sze magát és feszítse meg minden ere­jét, hogy felépüljön és talpra álljon. Ez az élet természetes ösztöne s mi élni akarunk. Ám ha megnézzük, hogy ezek az el­vek miként valósulnak meg gyakorlat­ban, akkor nagyon is siralmas mérle­get kell magunknak készítenünk. A ki­rakatokban lépten-nyomon idegen áru pöfészkedik és hivalkodva ordít, hogy onnan jön, ahol még ma is a háborús gyűlölet minden fertelmével kezelnek bennünket. Magyar asszonyok ruhá­nak nevezett lenge rongyokban járnak, amely annál drágább, minél hiányo­sabb és minél messzibbről került ide. Ugyanakkor a magyar népművészet remekei, úriasszonyoknak való kel­mék, árván szégyenkeznek egy-egy ki­állításon, mert alig van, aki viselné őket és még kevesebben akadnak, akik fel tudnák fogni, mit jelent nemzeti, esztétikai és nem utolsó sorban gaz­dasági szempontból a magyar lélek­ben fogant szőttes viselése és felkaro­lása. S így vagyunk a többi cikkel is: a cipővel, fehérneművel, kalappal, ha­risnyával, selyemmel stb., stb. Tessék azonban megnézni egyes külföldi álla­mokat, tessék egyszer felfigyelni arra a nemzeti érzésre és öntudatra, amely ezeknek fiait és leányait betölti! Ott nem beszélnek annyit, m­int nálunk, de annál többet cselekednek. Ott tudják, mi az, pártolni a honi gyártmányt. Ná­lunk még az a pokoli vicc is megesett, hogy egy irredenta jelvényt Csehor­szágban készíttettek el. Komolyság ez. Lehet üzlet hazafias cégér alatt, de semmi esetre sem vall nemzeti öntu­datra. Persze elismerjük, hogy vannak áruk, amelyeket mi nem tudunk még gyártani. Ezek dolgában rá vagyunk utalva külföldre. Azt is tudjuk, hogy egynémely áruval nem tud versenyre kelni minőség tekintetében a magyar gyártmány. Sőt még azt is elhisszük, hogy a magyar kereskedelmi életbe (A vezércikk folytatása a 2-ik oldalon.) / ' ;”N • / r ' A' ' t; AI' tC‘ ‘ f­ ' v v / * 1 ’ *. 0MMze tózl árt Egy MESS IMF’m. m» í ‘V»*' na /' JMTMa Szerkesztőség «■ kUdóhl. kára 3 pengő 20 fillér, B3»Hn g£s?y S&rAm MÁJ I. ~J JSáMV SváM Tatait V., Honvéd­ u. 10, Mgyedévre 1 pengő 60 gjWeBj RRgjS ÉSj® ggSBAJa BrajgS ,, V Hs»! JsMcW j|B§i _____ Tel* Ant 127-47,Ant 130­00. fillér. Egyes szám ára OHM miatt b.'zÁS­RgSr­gMilEBr gnt. ESK3 Gyorsírók,7-20.Frókkfedő­helyben, vidéken és EiSMfl IMS /jSrgS&BS, WOMjdlSNtr hivatalok, VIII., Rákóczi-V­­­WRWKreCwBC uia X. év fölverni 249. (2689.) szám ♦ SzOftlÉfCit ♦ Budapest, 1928 november 3. M Graf Zeppelin 7 óra 70 perckor megérkezett Friedrickskafenbe Húsz márkára büntetik a potyautast, akit védel­mébe vett az amerikai konzul Részletes tudósítás az amerikai *­­ elnökválasztás eshetőségeiről­­ Smith és Hoover választási küzdelme — A vallás kérdése viszi a legnagyobb szerepet Minden Jel szerint a katolikus Smith megbukik — Az Új Nemzedék tudósítójától — November hatodikán lesz az amerikai elnökválasztás. Ebből az alkalomból megkértük az amerikair . cGuin­ vezető­emberét, tájékoztassa részlete­sen a magyar közvéleményt a választás eshetőségeiről. Ettől a nagy szerepet játszó úrtól a következő igen érdekes és telje­sen tárgyilagos összefoglaló cikket kapták: Newytrk, október 17. Ha csak valami rendk­vüli dolog nem történik, amely halomra dönt minden szá­mítást, akkor november hatodikán a re­publikánus párt nyeri meg a választási harcot és Herbert Hower lesz az Egye­sült Államok elnöke. Úgy látszik, hogy külföldön sem a sajtó, sem a közvélemény nincs tájé­kozva a való helyzetre. Alfred E. Smith demokrata jelölt szemlyiségének általá­ban akkora súlyt és dintőséget tulajdo­nítottak, hogy szinte holtbiztosra vették a Fehér Házba való bevonlását. S az ő személyisége tényleg lebilincseli úgy az európaiakat, mint az amerikaikat. Sok külföldi megfigyeő lehetetlenségnek tartja, hogy a „nép gy­eke“ — az igazi „Log cabin to White jause“ jellem, ame­lyet az amerikai szavca annyira becsül, — ne tudja megkapni legnagyobb aján­dékát, amikor az a sztazóktól függ. Ám a tényleges politikai alyzetnek pártat­lan és pontos mérlegbe nem egészen három héttel a válásaik napja előtt azt az őszinte megállapást eredményezi, hogy Alfred E. Smith ne kapja meg ezt az ajánkot. Mindenesetre alapn okok forognak fenn, amelyek igazcák a demokraták reménységeit. A deokrata párt az 1924-iki elnökválasztás szenvedett sú­lyos vereség után temészetesen arra törekedett, hogy az 28-iki választáson a legalkalmasabb elere vegye fel a küzdelmet. Minden jeb­ra vallott, hogy ez az ember Smith, Nr York államának kormányzója, aki ínyjra népszerű, hogy többszöri újjáoisztás révén úgy­szólván permanens imányzója lett a legnépesebb államnakki 1924-iki elnök­jelölésen hatalmas erő­ bizonyult és csak azért vesztette el a küzdelmet, mert holtversenybe került d­doo volt pénz­ügyminiszterrel. A dejorata konvenció százháromszor szavazta b­e egyikük sem tudta közülük megesni a szükséges­­ kétharmad többséget, tre John W.­­ Davis, volt londoni ametai nagyköve­­­tét jelölték, aki megbuk Coolidge-al szemben. Bátor nyilatkaival Smith a ’ --------------------------— ------------------­prohibició ellen küzdő tábor élőharco­sává verekedte fel magát és nem tit­kolta, hogy alkoholtilalom törvényét hi­bának tartja és e törvény végrehajtását más eszközökkel kell meg­valósítani. Mhal ki­fölözött»»­ „Ked­ven“, igen nagy töme­gekkel kedveltette meg magát úgy New York államában, mint azon kívül. S minthogy egyre nagyobb az elégedetlen­ség a „szárazok“ eljárása és elnyomásai miatt, Smith a demokrata jelölő gyűlés, a texasi Houstonban ez, év júliusában összeült konvenció közeledtével végül is a „legjobb tip“ lett, amint itt mondani szokás. A „legjobb tip“ A konvenció kétségtelenül a „legjobb tip“-nek tekintette őt és valóban az is volt, mert Smith kormányzót közfelkiáltással jelölték az elnöki tisztségre. Úgy tudjuk, hogy a párt életében elő­ször történt ilyen eset. Volt ugyan némi ellenzés a szárazai részéről, sőt izga­­lomra is sor került, amikor az újonnan megválasztott jelölt megtagadta a jelö­lést elfogadó táviratában a pártprogram­nak úgynevezett „száraz" alapelvét, de azért egészben véve a delegátusok meg voltak elégedve jelöltükkel és felhúzták a vitorlát a választási küzdelemre. Hoover, kereskedelmi minisztert, akiről az a hír járta, hogy Coolidge őt kívánja utódjául, a republikánusok egy héttel előbb jelölték. A pártpolitikusok nem fo­gadták lelkesedve ezt a választást, de an­nál nagyobb megelégedéssel fogadták Coolidge híveinek tábora és a női válasz­tók, akiknek befolyása szemlátomást meg­nőtt. És az ország hamarosan tisztába jött azzal, hogy Hoover választási küz­delme konzervatív keretekben fog lezaj­lani a republikánus hagyományokhoz való ragaszkodással, azaz: védvám, az ipar támogatása stb., nyomatékosan ígérve a Coolidge-féle prosperitást. Rövi­den: a republikánusok arra kérték az amerikai népet, tartsa meg a status quot. Minden oldalon az volt a vélemény, hogy ,Alt Smith pompás küzdelemmel fog harcba szállni, mert ő mestere a poli­tikai offenzívának. És bár az országos küzdelemben nem volt tapasztalata, min­denki úgy gondolta, hogy haladéktalanul nehéz ágyukkal fog felvonulni és agyon­bombázza jól elsáncolt ellenfelét. Egyné­mely tapasztalt választási szakértő azon­ban úgy látja, hogy Smith lassan indult meg. Nyilván arra várt, hogy ellenfele baklövéseket kövessen el vagy ellássa őt megfelelő vitaanyaggal. Hoover, — hogy, hogy nem — nem vállalkozott erre a szívességre s nem dugta fel féjét ott, ahol leüthették volna. Ehelyett mondott n­áhány nehézkes, de kellő tájékozottságra valló beszédet akadémikus jellegű politi­kai kérdésekről és minden erejével azon volt, hogy betömjön néhány rész a párt­jában, mert ezek a rések eleinte veszé­lyeztették küzdelmének sikerét. E rések között a legveszedelmesebb a -a.z­ík­ia JP-tak­uariek ügye volt, akik szenve­délyesen tiltakoztak az úgynevezett McNary-Haugen Bill ellen kezdett harc és Coolidge elnöknek e törvényjavaslat­tal szemben gyakorolt vétója ellen. Ezek­től a vitás kérdésektől eltekintve mégis azt lehet mondani, hogy­­ a republikánus haró kedvező időben indult útnak és minden jel azt mutatta, hogy ügyes vezetés mellett elkerüli vihar esetén a balsors szirtjeit.­­ Smith nehézségei A demokraták hajója azonban hamaro­san vészes vizekre került. A felhők egyre tornyosultak. Nem egy, hanem különféle zátonyokkal és szirtekkel kellett megküz­denie. A többi közt ott volt a Coolidge­­féle jólét és a bevándorlás zátonya. Ám, ha összehasonlítjuk ezeket a zátonyokat, a kellemetlenebb szirtekkel, azt kell mon­danunk, hogy ezeket a zátonyokat még el lehetett volna kerülni. Ámde ott volt a Tammany szirtje, azaz a politikai kor­rupció vádja, a bigotizmus sziklája, vagyis a Vatikán és a prohibiciós szoro­sok. Azon az utón sötét lettek mindezek fe­ketén és vészterhesen, csak félig-meddig eltakarva, amely után a demokrata hajó igyekzett a maga előkelő utasával, Alfred E. Smith kormányzóval New­ Yorkból a Fehér Házba. Nem kell külön hangoztatni, hogy ezek a félelmetes akadályok igenis meg voltak jelölve a térképen. Azt azonban meg kell állapítani, hogy a republikánusok is, a demokraták is azt remélték, hogy távol és víz alatt maradnak ezek a zátonyok, mert ők bizakodtak abban, hogy a válasz­tási harc tiszta lesz, csak a nagy, nemzeti jelentőségű elvi kérdések körül fog fo­rogni..• Ezért annyira fájdalmas az a tény, hogy amint a küzdelem megkezdő­dött, felütötte fejét az elkeseredett vallási és politikai előítéletek egész sorozata. Smith ellen nőttön nőtt az antagoniz­ing ,úgy a saját pártjában, mint azon kívül. A „száraz“ demokraták azzal tá­madták meg, hogy menekülő „patkány“, mert elvetette a „száraz“ alapelvet a de­mokraták programjából. Ellene támadtak és pedig főleg nyugaton azért is, mert összekötetésben van a híres Tammeny Hall-lal, ezzel az állítólagos korrupt po­litikai szervezettel, amely New-York vá­rosát „ellenőrzi“ és most azt mondják róla, hogy a washingtoni államkincstárt is kezébe akarja kaparintani. Bármeny­nyire is vadak voltak azonban ezek a tá­madások, nem lehet őket összemérni az­zal az ellenszenvvel, amellyel az amerik 30

Next