Uj Nemzedék, 1928. december (10. évfolyam, 273-295. szám)
1928-12-01 / 273. szám
iMV * • t «lJHur i Egy f KMEW MBB mmk hmm t ■■■ MVHM huktuMiei• UtdiU, m m s pe# M filler, »KSB % SBSqJ fagSg EjHKgSk BSeI BSgB JSaff KIM vatali V„ Honidi. 10. LtArtdidl t pengő 60 f ggggB PgjBS HgEigk Bf$r ______ ____________ " g*§St dSim regig _______ laUAat 137-47.Aat 130.06. lu« EjJTm számára SraRSi gnB lagMWBk WM xsffles. ^Wfcv. SBI Gyors Irák 17-20.FI aktdadá K .ifmC ridik.no. K#Iggpa mm aalBggiMgsK /MSpk tmwmtfwerajgSBk jessSaifa, hiv.uiok, vm., «Akácaiy pályaudvaron 10 fiirSSPiBgsjLZjSy1 BBSiafir Bd. Tal., J. 436-04. Tor*zm jfm Ipgfii ssäsäES ■ ■ • 1 ■ . . ' . . . X. évfolyam 273. (2713.) szám ♦ Szombat ♦ Budapest, 1928 december 1• Új irányvonalak Új irányvonalak ígérete, pontosabban szólva: bejelentése csendül ki Wekerle Sándor pénzügyminiszter és Bod János gazdasági miniszter tegnapi beszédeiből. Wekerle Sándor az országgyűlés felsőházában szólalt fel, és a parlamenti tudósítások nem győzik regisztrálni az „élénk helyeslés“-t, a „hosszas taps“-ot, sőt a „hosszantartó taps és helyeslés“ kísérőzenéjét, amilyen pedig nem igen szokta kísérni a fináncminiszterek beszédeit, mióta csak áll az alkotmányos világ. Nagy okának kell lennie annak, ha a taps és helyeslés pártkülönbség nélkül, az ellenzék padjaiból éppúgy felhangzik, mint a kormánypárt soraiból, így is történt. A tetszés, a helyeslés folyton feltörő kórusa olyan pénzügyminiszteri kijelentéseknek szólt, amelyekhez a Névtelen Adófizetők szomorú hadserege is csak tapsolhat. Mert Wekerle Sándor kijelentette, hogy nem törekszik arra az előkelő pozícióra, amelyet Magyarország ma Európában az adóztatás terén elfoglal, — hogy a közterhek növelése egyáltalán nincs szándékában, — hogy az állami terhek növelésével ma már föl kell hagyni, — hogy az építőipar fejlődését adópolitikailag is elő fogja segíteni, — hogy revízió alá fogja venni a luxusadó alá eső tárgyak lajstromát, — és hogy az adók fájdalommentes behajtására fog törekedni. Csupa olyan kijelentés, amelyre az adófizető polgárság százezrei fölléleszenek, s amelyre mi, a keresztény magyar közvélemény tolmácsolói, azzal az elégtétellel mutatkonunk rá, amely becsületes harcaink eredményei miatt méltán kelhet szívünkben. Mert az Új Nemzedék volt az az orgánum, amely éveken át rámutatott arra, hogy az ország szomorú viszonyai miatt nagy áldozatkészségre van szüksége az államnak, de ugyanakkor az államnak is gondoskodnia kell arról, hogy a társadalom megterhelése lehetőleg arányosan és kíméletesen, a szociális szempontok lehető legteljesebb figyelembevételével történjék, s mihelyt az állam szükségletei kielégültek, fokozatosan le kell venni a társadalom válláról a terheket. Ennek a fölfogásnak a szelleme hatotta át Wekerle Sándor pénzügyminiszter beszédét, s mi ezt a szellemet csak megnyugvással köszönthetjük. De ugyancsak örömmel hallottuk ennek a szellemnek a megnyilatkozását Búd János közgazdasági miniszter felszólalásában, amely az egységes párt úgynevezett agrárblokkjának kiviteli értekezletén hangzott el. Mindenben aláírjuk Búd miniszter fejtegetéseit a kivitel szükséges, elodázhatatlan megszervezéséről. Csak helyeselni lehet, azt a megállapítását, hogy egyfelől nem hivatalokra és állásokra, hanem kellő mozgékonysággal rendelkező, fürge szervezetre van szükség e tekintetben, másfelől pedig a kereskedelem becsületének védőpajzsa alá kell helyezni minden exporttevékenységet, mert a külföldnek egyszer elvesztett bizalmát, nehéz újból visszaszerezni. És amikor Bod János kijelentette, hogy mindenekelőtt vasúti tarifánkat kell revideálnunk, hogy tarifapolitikánknak ezentúl egyúttal gazdaságpolitikának is kell lennie, akkor ismét alapvető igazságokat mondott ki. Összegezve a két miniszteri felszólalást, örömmel üdvözölhetjük adópolitikánknak és egyben exportrendszerünknek új irányvonalait, amelyek elodázhatatlanul szükségesekké váltak, és amelyek követésével a kormány jelentős lépéseket tesz az igazi, eredményes gazdasági konszolidáció felé. Több, mint százhúszezren jelentkeztek a mai határnapig az életbiztosítás valorizálására Egész sereg hamis Résenérettségi arány tulajdonosa jelentkezett a rendőrségen A koronatanú súlyosan terhelő vallomást vl tett Nagy Istvánra . Látta, amikor Gazda György könyvszakértő pénzt adott át Nagy bírónak — „Nagy és Gazda pakliznak egymással“ — mondották az ügyvédek .Bírói palásttját pénzszerzésre használta fel Nagy István"—mondta Vázsonyi Imre díjnok Az Uj Nemzedék tudósítójától.A vesztegetéssel vádolt Nagy István és társainak bűnügye ma fordulóponthoz érkezett. A büntetőtörvényszék Pataytanácsa heteken át végezte a vádlottak kihallgatását s természetesen valamennyi ■vádlott tagadta bűnösségét. Szinte már az egyhangúságba fűlt, ahogyan a vádlottak egymást kiegészítő vallomásokkal igyekeztek kimutatni, hogy az ügyészség vádiratának állításai nem felelnek meg a valóságnak. A szerdai tárgyaláson Patay tanácselnök még egyszer kihallgatta az összes vádlottakat, akik az egyes ellentmondó pontokra vonatkozóan adták meg felvilágosításaikat. Ma délelőtt azután megkezdték a tanúkihallgatásokat és elsőnek a vád koronatanúját, Vázsonyi Imre dijnokot hallgatták ki. Vázsonyi Imre fekete bajuszos, igénytelen külsejű fiatalember. Látható elfogódottsággal állt a bíróság elé. Az elnök kérdésére bemondta személyi adatait. A központi járásbíróság ideiglenes minőségű dijnoka. — Mikor került ön Nagy István biró úrhoz és meddig volt ott? — kezdte meg a koronatanú kihallgatását Patay tanácselnök. —■ 1922 januártól kezdve 1924 október végéig. — Az alatt az idő alatt, amig Nagy Istvánnál volt, milyen ügyekkel foglalkozott Nagy biró? — Értékpapírok vételével és eladásával — hangzik a válasz, amelyen még Patay tanácselnök is megütődik. — Mint hivatalos személy mivel foglalkozott? — hangsúlyozza. — Én? — kérdi zavarodottan a tanú. — Dehogy ön, Nagy István! — Tőzsdepereknek és csődügyeknek p referálásával. Az értékpapírok vétele és eladása körül felmerülő ügyek referense volt Nagy István. — A Z idő alatt, míg ön ott volt, látta ott Gazdát és mit tud Nagy és Gazda közötti viiszonyról? — Többször láttam őket. Gazda állandóan bejárt. Már 1922-től kezdve. A legjobb baráti viszonyban voltak és Nagy állandóan szerepeltette Gazda Györgyöt, mint hites szakértőt, annak ellenére, hogy nem volt hites szakértő. — Miért hangsúlyozza ezt, — szakítja félbe az elnök — hiszen nem is volt köteles hites szakértőt kirendelni. Miért mondja, hogy annak ellenére? . . . A tanú nem válaszol. — A biró által kinevezett szakértő volt, vagy a felek is megnevezték, mint ellenőrző szakértőt? — hangzik az elnök újabb kérdése. — A biró úr is kinevezte szakértőnek és a felek propozíciójára is kinevezte. Ő ugyanis gyakran javaslatba hozta, hogy Gazdát tegyék meg szakértőnek és igy a felek őt alkalmazták. — Tapasztalt valami rendellenességet Gazda szakértői működésével kapcsolatban? Mondjuk a terminusok dolgában? — A fegyelmi biztos előtt tett vallomásomban is már megemlítettem, hogy azokban az ügyekben, amelyekben Gazda György volt a szakértő, rendszerint rövidebb terminust tűzött ki Nagy István, mint a többi ügyekben, ahol Gazda, mint szakértő kirendelve nem volt. Azonkívül azokban az ügyekben, amelyekben ki volt rendelve, felhívta a feleket, hogy helyezzék letétbe a pénzt. Ez a felhívás rendszerint „sürgős“ és „még ma“ jelzéssel szokott kimenni az irodából. Gazda megjósolta Nagy Istvánnak, hogy melyik részvény „ugrik ki“ — Nagy István és Gazda, beszéltek ez alatt az idő alatt tőzsdeügyekről? — Beszéltek. — Micsoda tőzsdüzletekkel kapcsolatban? — Gazda bejött, megmondotta, hogy melyik részvény fog „kiugrani“, szóval tippeket adott Nagy István biró úrnak. — A biró aztán megbízást adott neki, hogy vegye meg ezt, vagy azt a részvényt, „dobja ki“ ezt, vagy azt. Ezeket hallottam. — Küldte-e önt bármikor Nagy biró Gazdához pénzzel, vagy megbízással? — Két ízben is küldött, amikor Gazda a Népszínház utcai fióknak volt a vezetője és később akkor, mikor a Metróbanknak volt az igazgatója. Levéllel küldött, amelyben értékpapírok voltak. Vagy eladásról, vagy vételről volt szó. De biztosan tudom, hogy értékpapírok voltak benne. — Ezt megmondta Nagy István? — Közölte, hogy sürgős, mert szerdán vagy csütörtökön az értékpapírokat el kell adni. — Volt telefonja Nagy Istvánnak hivatali helyiségében? — A biró ur szobájában nem volt telefon, csak Orbán biró ur szobáijában volt telefon. — Látta-e ön azt, — teszi fel a szinte perdöntő fontosságú kérdést Patay talácselnök — hogy pénzt adott volna valóidkor Nagy István Gazdának, vagy viszont Gazda Nagy Istvánnak? — Gazda szakértő úr adott át pénzt Nagy István biró úrnak — hangzik megfontoltan a válasz. — Mikor volt az? — Kérem, amint a fegyelmi biztos úr előtt is elmondottam, a Moktár—Hegedűs perben, amikor kirendelte Nagy István bíróknl Gazda Györgyöt szakértőül, barátságosan azt mondotta a felperes ügyvéd úrnak, Schöpfner Aladárnak, aki azelőtt a törvényszéken volt jegyző: — Kérlek Aladárkám hozd el magaddal a pénzt, nem kell letétbe helyezni, mert az átadás és kiutalás hosszadalmas lenne, hozd el inkább magaddal a tárgyalásra, ott majd ki fogod fizetni és majd a jegyzőkönyvben nyugtatni fogom. — Úgy is történt a dolog — folytatja a tanú. Megtörtént a tárgyalás és akkor két, vagy három milliót hozott magával Schöpfner ügyvéd úr. Nagy biró úr kitűzött egy rövid terminust. A tárgyaláson megjelentek a felek, bevezették Gazdát mint szakértőt, ő megtette véleményét és a bíró kitűzte a határidőt. Közben Schöpfner kifizette Gazdának a két, vagy három milliós szakértői díjat. Az összegre pontosan nem emlékszem. A felek is eltávoztak és ekkor Nagy biró úr azt mondotta nekem. ..Hozzon be Vázsonyi egy csődnyitási iratot. JÉLxrsi 2LO Sullex»