Uj Nemzedék, 1928. december (10. évfolyam, 273-295. szám)
1928-12-01 / 273. szám
Szombat, 1928 december L Uj Nemzedék . (MÁV: megváltoztatta a körvasút! vonatok menetrendjét.) Az Új Nemzedék legutóbb megírta a körvasút! MÁV személyvonatközlekedéssel kapcsolatos visszásságokat és rámutatott arra, hogy a vasút mentén lakó közönség nagy része azért nem veheti a körvasutat igénybe, mert este fél hét óra után már nem jár vonat a körvasúton. Az érdekelt közönség többszöri sürgetésére a MÁV vezetősége is belátta, hogy az eddigi vonatjáratok fenntartása a menetrend szűk kerete miatt nem lehet gazdaságos. Az államvasutak vezetősége teljesítette a lakosság kívánságát és november huszonötödikétől kezdve az eddigi vonatjártokon kívül még két új vonatpárt állított forgalomba. Az első vonatok reggel fél hat órakor érkeznek Budapestre, az utolsó vonatok pedig este fél kilenc óra után indulnak a budapesti főpályaudvarokról. Az új menetrend szerint a vonatok nagy része vasárnapokon is közlekedik. EGYESÜLETI ÉS TÁRSADALMI ÉLET. A Budai Boldog Árpádházi Margitról elnevezett Margit Mária Kongregáció fennállásának huszadik évfordulója alkalmából, december másodikán, vasárnap délután hat órakor a Budai Vigadó dísztermében, a Budai Szent László Gyermekotthon és Árvaház javára jótékonycélú hangversenyt rendez. A hangversenyen P. Bangha Béla ünnepi beszédet mond, majd Pethes Margit, a Nemzeti Színház tagja, Réthelyiné Vakots Margit hangversenyénekesnő, Laurisin Lajos, az Operaház tagja, felvinci Takács Alice hegedűművésznő és az Egyetemi énekkarok, Kereszthy Jenő karnagy vezetésével szerepelnek. Az ének- és zeneszámokat Krén Géza karnagy kíséri. A Magyar Revíziós Liga végrehajtóbizottsági ülése egyhangúan köszönetet szavazott a Jegyzők Országos Egyesületének, a Közalkalmazottak Nerzeti Szövetségének, a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének és a Társadalmi Egyesületek Szövetségének és mindenkinek, aki a Ligát revíziós megmozdulása megrendezésében támogattak. A Budai Szent László Gyermekotthon megáldása és felavatása, december elsején öt óra helyett délután négy órakor lesz a II. ker. Donáti u. 46. sz. székházban. Az egyházi szertartást Mészáros János érseki helytartó végzi. — A gyermekotthon épületében december negyedikétől—tizedikéig művészi munkakiállítást és olcsó vásárt rendeznek. A kiállítást és vásárt december negyedikén, kedden délután öt órakor Horthy Miklósné, a kormányzó felesége nyitja meg. A kiállítás naponta délelőtt kilenctől négyig, délután pedig négytől este kilenc óráig lesz nyitva. A Piros-Fehér-Zöld Blokk 10 éves fordulóját holnap, szombaton este 8 órakor az Országos Kaszinó helyiségében társasvacsorával üli meg a MEFHOSz. Az 1918-as ifjúságnak legtöbb tagja bejelentette már részvételét. A Szent Fülöp Szeretet Egyesület december 2-án, vasárnap délután 4 órától és hétfőn délután karácsonyi vásárt rendez szegénysorén gyermekek segítésére a Szervita Atyák rendházának dísztermében. A vásárt Rosen Gergelyné báróné az egyesület elnöke nyitja meg. Az esztergomi tanítóképzőintézet bajtársi szövetségének budapesti csoportja Ölveczky Pál elnöklésével elhatározta a tanintézet hatékonyabb támogatását. Az egységes program kidolgozására bizottságot küldött ki s ennek tagjai a következők: Ölveczky Pál, Ibrányi Ferenc, Urbányi C. József, vitéz Papp Gyula, Palócz Endre, Reischel Sándor és Walter István. A szövetség december elsején este nyolc órakor a budai Pálffy-étteremben társas összejövetelt rendez. A keresztény és nemzeti alapon szervezett munkásság, amely a Keresztényszocialista Országos Szakegyesületek Szövetségébe tartozik, decemberben országos tanácskozást tart Veszprémben. Előadók a központ részéről Tobler János, Lillin József, Csik József és Zibolen Endre. A tanácskozás résztvevői ez alkalommal tisztelegeni fognak Rott Nándor megyéspüspöknél. A Szepesi Szövetség december 2-án (vasárnap) délután fél hat órai kezdettel rendezi szokásos kulturestélyét elsőrangú műsorral a VIII., Vas utcai felsőkereskedelmi iskola tornacsarnokában. A kulturesten bemutatásra kerül vetített képekkel a szövetség ezévi nyári külföldi tanulmányútja, amelyet Lipcsey Lajos, Székesfehérvár nyug. h. polgármestere tart Szerepel még: Kály Mária, M. Noszti Elza, Gárdos Kornélia, Lys Cordova és Dán Norbert A Budapesti VI. kerületi Állami Kölcsey Ferenc Reálgimnázium december 2-án, vasárnap délelőtt fél 11 órakor Kölcsey-ünnepet rendez. Az ünnepi beszédet Jancsó Benedek egyetemi tanár tartja. Közreműködik még Makoviczky Gyula, Fenyves Lóránt Klein Miklós, Perjesz József és az ifjúsági ének- és zenekar Futó Mihály és Fuhrmann Ernő tanárok vezetésével. Vályi Nagy Géza december 2-án, délelőtt fél 11 órakor a Zeneakadémián impozáns keretek között tartja meg irodalmi, szerzői bemutatóját A Nemzeti Gyermekünnep Országos Szervező Bizottsága december 2-án, vasárnap délután 4 órakorértekezletet tart a Népegészségügyi Múzeum helyiségében (Eötvös utca 3.) Az értekezleten a mozgalom ismertetése közben propaganda-filmet mutatnak be. Fej-, váll- és ágyékfájdalmaknál, idegrájásoknál, csipőszaggatásnál és zsábánál, a természetes „Ferenc József” keserűvíz rendkívül hasznos háziszer, melyből kora reggel egy pohárral bevéve, az emésztőcsatornát jól kiöblítjük. Egyetemi klinikákon szerzett tapasztalatok tanúsítják, hogy a valódi Ferenc József víz kitűnő gyomor- és béltisztító szer melynek hatása gyors és biztos. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és fűszerüzletek MŰVÉSZET••■■■■«■■■■■■aHmíSUHnflBRÓflHBBnflMBnmaMBnmnaaBS* Rachmaninoff v (Csütörtöki hangversenye.) A legnagyobb élő orosz zeneszerző és a világ egyik legkiválóbb zongoraművésze. Értékes faji zeneköltő. A nagy orosz muzsikusok előkelő gárdájából való. Glinka, a két Rubinstein, Borodin, Musszorgszkij, Balakirjev, Cui, Glazunov, Liadov és Skrjabin szellemének hagyományosa, ötvenöt éves. Magas, szikár, erős testalkatú. Nyugodt, biztos, elegáns, katonás fellépésével a cári testőrgárda főtisztje lehetett volna. Az arca szántott, energikus, férfias. Homloka magas, hátracsapott és dudoros, világító értelem sugárzó boltozata. A szeme hidegen villan táskás, duzzadt szemüregéből. A haja barna, rövidre nyitott és sűra, melyet még az első dér nem ütött meg. Egész lénye fölényes, hideg, uralkodói. A világtengereken szétszórt orosz zeneművészet hajóinak parancsnokló kapitánya. Kilenc éves korában már a szentpétervári konzervatórium növendéke volt, ahol Damjanskitól tanult zongorát, majd a moszkvai konzervatóriumban Silditól, zeneszerzést Tanajevtől és Arenszkitől. Tizenkilenc éves korában neve mint zongoraművészé ismertté lesz, de csakhamar zeneszerzői babérokat arat elhanyagolja a zongorát, úgy hogy csak tizenkét év óta tért vissza hangszeréhez s idősebb korban szerzi meg azt a dologbeli készséget, mellyel ma a világ legelső zongoraművészeinek sorában, mint a legtisztultabb technikájú, legplasztikusabb mester tündöklik. Zongorapedagógiai működését 1903-ban a moszkvai Mária-intézetben kezdte, majd néhány évig Dresdában élt, aztán Amerikába ment. 1912-ben a szentpétervári cári opera karmestere lett, majd az orosz összeomláskor Amerikába költözött s 1919 óta newyorki lakos. Itt operát, két szimfóniát, két zongoraversenyt, zongoratriót, gordonkaszonátát, két zongoraszonátát, számos zongoradarabot stb. Vagy tizenöt évvel ezelőtt járt már nálunk. Hírneve azóta meghatványozódott. Különösen zongoraprelűdjei révén, melyek a mai zongorairodalom legértékesebb opuszai közül valók. Nagyszerű élvezet volt ezeket magától a mestertől hallani. A g-moll prohid (on. 23) előadását nem lehet elfelejteni. Hasonlíthatatlan, egyedülvaló drámai erő rázta a zongorát. És milyen tiszta vonalkkal rajzolta meg Chopin: cisz-moll scherzojának csillagokba szálló _ költészetét! De talán legnemesebben Liszt: Dante-szovátáját játszotta. Mintha a zongora Dürerje rajzolta volna elénk. _ Közvetlenebb, melegebb, színesebb, érdekesebb, hódítóbb zongoraművészt hallottunk már, de fölényesebbet nem. P. V. * (A Napkelet) decemberi első száma közli E. Null német zeneesztétikus cikkét Bartók Béláról és a modern zene problémáiról, Kállay Miklós Lagerlöf Zelmáról írt nagyszabású tanulmányt az írónő jubileuma alkalmából, Németh László pedig Babits Mihály lírájáról értekezik. Büky György folytatja Szivárvány az ég kapuja című regényét, Komáromi János és Bibó Lajos novellával, Simon Gyula pedig verssel szerepel. Gazdag kritikai rovat, zenei, színházi és művészeti szemle egészíti ki az új szám tartalmát. Mutatványszámot díjtalanul küld a kiadóhivatal. Budapest, I., Döbrentei utca 12. * (Pajtásházasság.) (Főpróba a Magyar Színházban.) A mai modern élet eltévelyedéseinek legjellemzőbb szexuális kinövése Amerikában a próbaházasság s főleg Németországban a pajtásházasság. Lakatos László nem volna, a budapesti irodalom szélsőségeinek tipikus képviselője, ha mindjárt nem csapott volna le erre a szexuális kilengésre s nem irt volna belőle bohózatot. De milyen bohózatot! A régi,a vígjáték nyikorgó kerekein halad minden s az avult kocsi elé Epicurus nem is rózsaszínű, hanem egészen piszkos disznócskái vannak fogva. A bakon ülő ,szerző közben olyan rossz viceket és aforizmákat ereget, amelyeket még Oscar Wildenak sem bocsátanánk meg. Nyakig sülyed minden a legteljesebb erkölcsi nihilizmus mocsarába s az a pár színes luftballon, amelyet a kritika szellemességnek szokott nevezni s amely a mocsár fölött nevetgélve integet, nem érdemli meg, hogy az íróval és a darabbal komolyan és hosszasabban foglalkozzunk. Még szerencse, hogy a három főszereplő, Simonyi Mária, Tőkés Év-Kiss Ferenc jóizlése és brillleusjátéka tompítja azt is, ami alig tompítható. * (Rövid művészi hírek.) A Katolikus Szanatórium Egyesület nagyszámú előkelő közönség jelenlétében tartotta meg jótékonycélú hangversenyét a Zeneakadémia nagytermében szerdán este hat órakor. A Hangverseny szereplői, Gárdos Kornélia, Nedelkovics Anna, Krisztián Lili, Cselényi József, Murgács Kálmán, Hosszú Zoltán, Turay Mihály, valamint Bura Sándor és zenekara nagy sikert arattak. A Király Színház igazgatósága cáfolja azt a hírt, mintha Halmos Károly és Darányi Ferenc miniszteri tanácsos egy új érdekeltséggel bevonult volna a Király Színházhoz. A Fővárosi Operettszínházban ma van Az utolsó Verebély-lány ötvenedik előadása. Kertész Dezső, a Fővárosi Operettszínház tegnap esti előadásán a kulisszák mögött megbotlott és zuhantában kezét annyira összetörte, hogy az előadást csak bekötött kézzel és nagy fájdalmakkal tudta csak végigjátszani. * (Tiltakozás a vakmerő irodalmi „re*formok“ ellen.) Kecskemét városának közgyűlése a tegnapi napon egyhangú határozatot hozott, amelyben tiltakozott Katona József Bánk bánjának minden megreformálása ellen. Ez a tiltakozás, amely a város nagy szülöttjének, Katona Józsefnek remekművét védi meg, idejekorán hangzott el, nemcsak a Bánk bán és Katona József szempontjából, hanem azért is, mert a mai kor, amikor újat és maradandót termelni nem tud, egyszerűen a régi nagyságokat pécézi ki, hogy őket megreformálja és belőlük éljen. Az a szándék, amellyel Hevesi Sándor a Bánk bánt meg akarta reformálni (ettől a tervétől, amint már megírtuk, óvatosságból és előrelátó okosságból elállt), nem egyedül álló. Nem régiből alakult Budapesten egy irodalmi vállalkozás, amely célul tűzte ki, hogy a múlt század nagy íróit egyszerűen átülteti modern nyelvre és így teszi „élvezetessé. Egyelőre két írót szemelt ki ez a vállalkozás, Jósika Miklóst és Vas Gerebent, akiket mai nyelvre akar átdolgozni. A terv ellen már tiltakozott aMagyar Irodalomtörténeti Társaság és a Petőfi Társaság is és úgy értesülünk, hogy hasonlóan fog eljárni a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság is. Ideje már, hogy ezek a tiltakozások elhangozzanak és minden irodalmi tényezőnek össze is kell fognia az ilyen kulturmerényletek ellen, mert nem lehet megengedni, hogy a nemzet nagyjait holmi barbár üzletek kedvéért kiforgassák eredeti szépségeikből. * (Vizsgaelőadásra készül a Színművészeti Akadémia.) A Színművészeti Akadémián a félév vége felé már nagyban készülnek a vizsgálati előadásokra. December ötödikén Nagy Adorján tanítványai mutatkoznak be Herczeg Ferenc Kék rókájában és Moliere Kényeskedők című vígjátékéban. December tizenkettedikén Fáy Szeréna növendékei adják elő Az aranyember, a Faust, az Ellák és a Kénytelen házasság egy-egy felvonását. Mind a két vizsgaelőadás este hét órakor kezdődik az Uránia Színházban. Minden szülő hitelessége elvinni gyermekét vasárnap délután a soplorícum tanulságos és mulatságos előadására. Afférhullámok Amerikai Tin$31-ban§318 eszténziős „Brsalaart“ stb. Kezdete fél 4 órakor. Mérsékelt helyizak. Tel. J. 421-68 A Városi Színház hétfői Aida előadásának rendkívül érdekes színlapja Lazaro, a világhírű tenorista és a Milánói Scala tagjainak felléptével Vezényel: Arturo Lucon Aida: Maria Liacer Casali (legutóbb az Álarcosbálban aratott óriási sikert.) Radames: Lazaro Hipolito (a new-yorki Metropolitain tenoristája.) Amneris: Castagna Bruna (a szerdai Álarcosbál szenzációs mezzo szopránja.) Amonasto: Grandius Edmondo (a múlt évi Scala-együttes kiváló baritonja.) Lazaro legközelebbi fellépése szerdán, december 5-én: Tosca. Jegyeket mindkét előadásra a Városi Színház pénztára és az összes jegyirodák árusítanak. \ A SZÍNHÁZAK mai műsora. Operaház: Falstaff (B. bér., 10. sz., fél nyolc). — Nemzeti Színház: A fátyol titkai (A. bér., fél nyolc). — Kamaraszínház: Krétakör (háromnegyed nyolc). — Vígszínház: Bölcsődal (nyolc óra). — Magyar Színház: Pajtásházasság (először, nyolc óra). — Belvárosi Színház: Szegény lányt nem lehet elvenni (nyolc óra). — Új Szinház: Tüzek az éjszakában (nyolc óra). — Városi Szinház: A szevillai borbély (a milánói Scala vendégjátéka, fél nyolc). — Király Szinház: Eltörött a hegedűm (fél nyolc). — Fővárosi Operettszinház: Az utolsó Verebély lány (nyolc óra). — Andrássy úti Színház: A buksza, stb. (Rózsahegyi, Vaszary vendégjátéka, kilenc óra). — Teréz körúti Színpad: Nagy Endre, Salamon Béla kabaréja (fél kilenc). — Royal Orfeum: 120 krokodilus, stb. (nyolc óra). A színházak hírei Az ötszázéves magyar dal Fedák Sári és Szilágyi Imre dr. előadóestje holnap, szombaton este a Városi Színházban Második előadás: vasárnap este. Fedák Sári ruháit tervezte: gróf Bánffy Miklós. Legdrágább hely 6 pengő. (Rendes esti helyárak.) 7 A Saljapin- előadások jegyei A bérleti jegyek kiadását a pénztár a tegnapi nappal lezárta. Jegyeket a nagyközönség holnap, szombattól árusít a Városi Színház pénztára és az összes jegyirodák. Előadások sorrendje: December 10. Faust, december 11. Saljapin hány versenye. •A Városi Színház operabérlői az esedékes decemberi részleteket mai naptól kezdve december 5-ig fizethetik be a Városi Színház gazdasági hivatalában. • (A régi nyár) kerül színre vasárnap délután mérsékelt helyárakkal a Városi Színházban. • (Ludas Matyi,) a legszebb zenés és táncos tündérjáték kerül színre szombaton délután 3 órakor a Városi Színházban. Legdrágább hely 3 pengő, legolcsóbb hely 30 fillér. • (Ma, pénteken este) Lina Pagliaghi felléptével a Szevillai borbély kerül színre a milánói Scala-együttes előadásában. Városi Színház. • (Rapaport Samu dr. orvos) Apák és fiuk ellen érdekes pszichoanalitikai előadást tart szombaton délután fél 4 órakor az Urániában. Ne váljunk el ! Vígjáték-bemutató a Vígszínházban Premier pénteken, december 7-én Nagy eseménye lesz a jövő héten, december 7-én a Vígszínháznak. Először kerül színre Maughamnak, a „Levél“ és az ELső“ világhírű szerzőjének legújabb színdarabja, a híres The Constant Wife, amelynek magyar címe: Ne váljunk el! Az új vígjáték, amelyet Heltai Jenő fordított, az utolsó esztendő legtöbbet játszott színdarabja. A londoni Strand-színházból és a newyorki Eliot-színházból indult hódító útjára. Berlinben Reinhardt adta elő és Bécsben két színházban is játszották. A parádés női főszerepet, a legkiválóbb színésznők, Fay Compton, Ethel Barrymore, Ida Rolland, Leopoldine Konstantin után Gombaszögi Frida alakítja. A vígjáték hálásnál hálásabb szerepeit Góthné Kertész Ella, Mészáros Giza, Tassy Mária, Szász Lili, Bajsvai Gábor, Törzs Jenő, Góth Sándor, játsszák. Tervező: Vörös Pál Rendező: Hegedűs Tibor. Az új vígjátékot, amely Molnár Ferenc Testőrjével váltakozva fog a műsoron szerepelni, szombaton, vasárnap és hétfőn megismétlik. A jegyek árusítását megkezdték. Bárdi Ödön