Uj Nemzedék, 1929. január (11. évfolyam, 1-26. szám)

1929-01-27 / 23. szám

Vasárnap, 1929 Január 27. Uj Nemzedék — (A vasárnap egyházi zenéje.) A belvárosi főplébániatemplom énekkara január 27-én, vasárnap délelőtt 10 órakor Balogh Lajos, Szent Mihály miséjét és Palestrina aznap­ offertóriumát (Bonum est) adja elő. A többi változó miserészt karak­ter éneklik. A déli 12 órai kismise alatt előadják Palestrina Kyrie­­jét az Assumpta est miséből, Harmat De pro­­fundis-át, Liszt Benedictus-át és egy magyar egyházi éneket (Oh dicsőséges Asszonyság).­­ A lipótvárosi Szent István Bazilika énekkara vasárnap délelőtt 10 órakor Rheinberger A-dur miséjét adja elő Griesbacher betéteivel, Biegler Ernő orgonaművész, Zeneművészeti Főiskolai tanár orgonakíséretével A déli 12 órai kismise alatt Pusztay Sándor, az Opera­ház művésze Stradella: Uram irgalmazz! és Beethoven: Vezeklés című művét adja elő. Az orgonán ezúttal is Biegler Ernő orgonamű­vész játszik. — A terézvárosi plébániatem­plom énekkara vasárnap délelőtt 10 órakor Ernst Frigyes karnagy vezetésével gregorián korális misét énekel. Az orgonán Halbwicl Frigyes játszik, s Menczer gallértisztítása vezet, darabja 10 fillér. Telefon. Külön vidéki osztály. • (Van önnek fényképe,) lapja Kossak utó­dától, Kossuth Lajos­ utca 121 EGYESÜLETI ÉS TÁRSADALMI ÉLET. Az Aquinói Szent Tamás Társaság január 30-án, szerdán este fél 6 órakor a központi szeminárium dísztermében felolvasó ülést tart, melynek keretében Tiefenthaler József, a budai Szent Imre kollégium igazgatója „Az aszkézis és a misztika lényege és egymás­hoz való viszonya“ címmel tartja meg szék­foglaló értekezését, Groh Rezső sebészorvos pedig „Az emberi szervezet a bölcselő szemé­ben“ címmel tart előadást. A csodatevő kis Jézus tiszteletére három­napos ájtatosságot tartanak a karmelita atyák budapesti (Huba­ utca 12.) templomában. Január 1-én, csütörtökön este 6 órakor Veni­ Sancte. Február 1-én reggel 7 órakor ünnepé­lyes nagymise, este 6 órakor szentbeszéd és Li­tánia. 2-án reggel 7 órakor szentmise, 9 óra­kor gyertyaszentelés, 10 órakor nagymisét mond Orsenigo Cesare aposttifi nuncius. Mise alatt szentbeszéd. D. u. 5 órakor szentbeszéd és litánia. 3-án vasárnap 10 órakor ezüstmisé­jét mondja P. Szente Vilmos a budapesti kar­melita rendház főnöke, aki 25 éves papi jubi­leumát ünnepi. Délután 5 órakor szentbeszéd, litánia, Te Deum és Jézus körmenet. A Budapesti Piarista Diákszövetség január 29-én, kedden délután 6 órakor a piarista gim­náziumban előadást tart, amelyen Kornis Gyula egyetemi tanár „Kulturpolitika és nem­zeti élet“ címmel értekezik. Liturgikus konferencia az egyetemi tem­plomban január 29-én, kedden délután hat órakor. Programja: Casciolini: Veni creator spiritus. Halász Pál hittanár beszéde: A szentmise mint áldozat. Corsii Adoramus te . . . Litánia. Gregorián: Alma Redempto­­ris. Vittoria: Tantum ergo. Pitoni: Laudate Dominum. Az egyházzenei részt a Sursum Corda énekkar látja el selmeci Pöschl Vilmos karnagy vezetésével. Rendezi a Magyar Kato­likus Nőegyletek Országos Szövetsége. A Katolikus Háziasszonyok Országos Szö­vetsége három hónapos felsőruhavarró tan­folyamán készült csinos házi és délutáni ru­hák január 30-án délután 3—5 óráig, 31-én délelőtt 10—1 óráig és délután 3—5-ig lesznek kiállítva a szövetség székházának nagytermé­ben (VIII., Mária­ utca 7. sz., I. em. 35) és azokat bárki díjtalanul megtekintheti. Feb­ruár 1-én újabb 3 hónapos felsőruhavarrótan­­folyamot nyit a szövetség. A tanfolyam részt­vevői a hozott anyagot szakszerű vezetés mel­lett tetszés szerint dolgozzák fel. Tanítási idő hetenkint háromszor: délelőtt 9-től 1 óráig. Tandíj havi 15 pengő, beiratás 2 pengő. Je­lentkezés a szövetség központi irodájában (VIII. Mária­ utca 7. sz., L­em. 27.) délelőtt 10-től 2 óráig. MIVÉSZEI • (Háromnegyed tizenegy órakor kez­dődik a ma esti Bakó László-emlékelő­­adás.) Megírtuk, hogy a Nemz­ei Színház tagjai ma este díszelőadásként adják elő Herczeg Ferenc A fekete lovas című drámáját Bakó László emlékére. A dísz­előadás egyben repriz is lesz, mert né­hány új szereplő, többek közt Csortos Gyula és Lehotay Árpád mutatkozik be a mai előadáson, amelynek tiszta jöve­delme Bakó László özvegyéé és árváié. Az éjjeli előadás pontosan háromnegyed tizenegy órakor kezdődik. • (Rövid művészi hírek.) Thóman István mesteriskolájának növendékei tegnap este rendezték a Musica dísztermében első hang­versenyüket. A növendékek közül legelsőisor­­ban is kitűnt Cservényük Éva, aki Schubert­­Liszt egy művével aratott nagy sikert. A fiatal művésznő meglepő felkészültséggel mu­tatkozott be a zongoránál, ura a hangszernek és finom kidolgozással hozta ki a zenemű minden apró szépségét. Technikája máris igen öntudatos és fejlett, úgy hogy még sokat fo­gunk róla hallani. Őszinte sikere volt még Takács Menyhértnek, Szmrecsányi Magdának, Hajdú Jánosnak, László Imrének és egy fiatal énekesnek, Csabai Lászlónak. A Nemzeti Színház egy héttel elhalasztotta Bánffy Miklós gróf Martinovics című drámá­jának a bemutatóját A Független művészek Tárasága most tar­totta tisztújító közgyűlését Elnökké Kézdi- Kovács Lászlót, társelnökké Tornyai Jánost választották meg. A Fővárosi Vigadóban holnap, vasárnap délután öt órakor kezdődik a Székesfővárosi Zenekar Lengyel-magyar hangversenye. Ve­zényel: Bor Dezső. A színigazgatók és a rádió vezetősége teg­nap délután ülésezett a rádió vendégszerep­lése ügyében. Az igazgatóknak az a kérése, hogy a rádió szervezzen külön társulatot mert ezentúl nem fogják az egyes színházak színészeiket odakölcsönözni a rádiónak. A tárgyalást még folytatni fogják. • (Bartos Gyula kapja Rózsahegyi Kál­mán szerepeit.) Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszter tegnap délután döntött a hetek óta húzódó Rózsahegyi-ügyben. A miniszter tekintettel a művész súlyos anyagi helyzetére, február elsejétől egé­szen a szezon végéig fizetés nélküli sza­badságot adott Rózsahegyi Kálmásinak, úgy hogy Rózsahegyi most már zavar­talanul fölléphet a Király Színházban , a Pista néni előadásain. Még egy kérdést azonban a miniszteri engedély sem vitát tett el. A szabadság Rózsahegyi Kálm­ánn­­­nak február elsejétől kezdve jár, a Ki­rály Színház január harmincadikán mu­tatja be a Pista nénit, huszonkilencedi­kén este pedig főpróbát tart, amikor Rózsahegyire szükség van. A Nemzeti Színház most úgy állítja össze műsorát, hogy az utolsó három estén is szabad le­gyen Rózsahegyi Kálmán s Móricz Zsig­­mond, Nem élhetek muzsikaszó nélkül című darabjában Rózsahegyi szerepét Bartos Gyulára osztja ki, aki amúgy is örökli Rózsahegyi szerepeit. Színházi kö­rökben arról beszélnek, hogy Rózsahegy­­, a nagy ellentét miatt, amely közte és Hevesi Sándor között fennáll, szezon vé­gén nem újítja meg szerződését. • (Február elsején kezdi az Operaház nagy Wagner ciklusát.) Az Operaház Larsen-Todd­­sen Nanny asszony, Leuer Hubert és Mano­­warda József vendégszereplésével február el­sején Wagner-ciklust kezd, amelyben tíz Wagner-operát mutat be. Bevezetőként a Lohengrint adják. Harmadikén a Nürnbergi mesterdalnokok kerül színre, ötödikén a Bolygó hollandi, nyolcadikén a Tannhaeuser, tizedikén a Parsifal, tizenhatodikén a a Rajna kincse, tizenkilencedikén a Walkür, huszonegyedikén Tristan és Isolda, huszonharmadikán a Sieg­fried és huszonnegyedikén az Istenek alkonya. Jegyeket már lehet váltani az Operaháznál- Lunkó Vrifffi Íkrtái ifiá­jáék Vasa?* *' Sz«ppanfyi4 fliocifea ! »-» Mboeramm tak­arék, UiaSu­dS I | kg., ingka, 8 liter vU. Veszek akác- és virágmézet, méhviaszt. Tole­on VARAmA|I BadapMt, U kar., 42 7» UWiJraKIS, AzUIa-utca S3, a*. • (A Belvárosi Színház oroszai.) A jövő hé­ten vendégszerepelnek a Belvárosi Színházban Sztaniszlavszkynak, a moszkvai Művész színház igazgatójának volt színészei. Míg Sztaniszlav­­szky Moszkvában maradt és a szovjetet szol­gálja, néhány művésze emigrált és évek óta nagyobb európai városokban vendégszerepel. Ez a társulat járt néhány év óta Budapesten, mikor a Renaissance Színházban vendégszere­pelt. Akkori primadonnájuk Germanova asz­­szony volt. Most a társulat női szárja Krizsa­­novszkaja asszony, igazgató-rendező Viruboft, aki színész is. Az oroszok a Vonja bácsit, az Éjjeli menedékhelyet és Tolsztoj két drámá­ját, A sötétség hatalmát és Az élő holttestet mutatják be keddtől péntekig. • (A Magyar Művészet) legújabb, 40-ik szá­mával befejezi IV. évfolyamát. Ebben a szám­ban Veronese és Than Mórról centennáriumuk alkalmából gazdagon illusztrált cikk emléke­zik meg Gombosi György dr. és Sándor Tiva­dar. Divald Kornél a világszépségű lőcsei fő­oltár mesterének, Pál mester és iskolájának állítja össze ismert műveit. Lázár Béla dr. a Szépművészeti Múzeum­­külföldi szoborgyűj­­teményét ismerteti. A gazdagon illusztrált számot hazai és külföldi szakmunkák bemu­­­tatása zárja be. A Majovszky Pál dr. szerkesz­tésében megjelenő folyóirat új évfolyamában folytatni fogja a magyar mesterek és a hazai vonatkozású műemlékek ismertetését, színes és mélynyomása illusztrációs anyaggal. Mielőtt máshol vásárol, sajt érdekében tekintse meg uj helységében HIK­K­E­R réz­giborgyár készítményeit. Ágybetétek, kárpitosáruk, ágynemű és paplanok gyári árban. VIl., Dén­ány-utca 1 szám, Károly-körut mellett. Telefon: József 424—12. A SZÍNHÁZAK MAI MŰSORA Operaház: Lohengrin (C. bérlet 6., fél­nyolc). — Nemzeti Színház: A tábornok (fél­nyolc). A fekete lovas (Bakó László emlékeze­tére, háromnegyed 11). — Kamaraszínház: Nem élhetek muzsikaszó nélkül (háromnegyed­nyolc). — Vígszínház: Beszterce ostroma (nyolc). — Magyar Színház: Ida regénye (nyolc). — Belvárosi­ Színház: Én és a húgom (nyolc). — Új Színház: Tüzek az éjszakában (nyolc). — Városi Színház: Gulliver utazásai (gyermekelőadás, három óra). Párisi divat (félnyolc) — Király Színház: A csikágói her­cegnő (félnyolc). — Fővárosi Operettszínházi Miss Amerika (nyolc). — Andrássy-úti Szín­ház: A fehér páva, stb. (Simonyi Mária, Ró­zsahegyi, Cselényi vendégjátéka, kilenc óra). — Teréz­ körúti színpad: Salamon Béla és Nagy Endre kabaréja (félkilenc). — Royal Orfeum: Start­­Rékerti és Márkus Alfréd re­­vüje (nyolc óra). előkészít polgári- és középiskolai m­a110Si\ m­agánvizsgákra, érettségire VII., Dohány-n 84. I.L: J. 421-47 * (Az Országos Kath. Nővédő Egyesület dísz­hangversenye.) A Zichy Rafaelné grófné elnök­lete alatt működő Országos Katolikus Nővédő Egyesület Bokréta-utcai otthona építkezési költségei javára február 15-én este 8 órakor a Budai Vigadó nagytermében díszhangversenyt rendez. Nagyban emeli az est fényét, hogy világhírű mesterünk, Dolmányi Ernő, a kon­certen több műsorszámmal szerepel. Basilides Mária és Zathureczky Ede is fellép a művészi gonddal összeállított gazdag műsorban. A hangverseny nemcsak kimagasló művészeti, hanem fényes társadalmi eseménynek is ígér­kezik. Jegy 2015 pengős árban Pfeiffer Ferr­dinánd (Zeidler) könyvkereskedésében (Kos­suth Lajos­ utca 5) kapható. 9 Meinl-líavé Töree stars-írénevét. A legnemesebb fajtákból ínyencek és hozzá­értők számára összeállított, illatos keverék. 1[a kg ára_____ ________P 3:20 Kérjen csak S­tau­ffe? dobozos és blokk-emmentalitl one—im»—»— —«—— A SZÍNHÁZAK HOLNAPI, VASÁR­NAPI MŰSORA: Operaház: Parasztbecsület, Sylvia (bérletszü­net, három óra), Traviata (F. bérlet 16., fél nyolc). — Nemzeti Színház: Déryné ifjasz­­szony (három óra), A tábornok (fél nyolc). — Kamaraszínház: A túlbuzgó fiatalember (fél négy), Nem élhetek muzsikaszó nélkül (három­negyed nyolc). — Vígszínház: Farkas (három óra), Beszterce ostroma (nyolc óra). — Ma­gyar Színház: Pajtásházasság (három óra), Ida regénye (nyolc óra). — Belvárosi Színház: Szegény lányt nem lehet elvenni (fél négy), Én és a húgom (nyolc óra). — Új Színház: Tüzek az éjszakában (fél négy és nyolc óra). — Vá­rosi Színház: Hoffmann meséi (három óra). Párisi divat (fél nyolc. — Király Színház: El­törött­ a hegedűm (három óra), A csikágói hercegnő (fél nyolc). — Fővárosi Operettszín­­ház: Az­ utolsó Verebély lány (fél négy), Misa Amerika (nyolc óra). — Andrássy­ úti Színház: A fehér páva, stb. (Simonyi Mária, Rózsa­hegyi, Cselényi vendégjátéka (fél négy és ki­lenc óra), Terézkörúti Színpad: Nagy Endre és Salamon Béla kabaréja (fél négy és fél ki­lenc). — Royal Orfeum: Start (Békeffl és Márkus Alfréd revüje, fél négy és nyolc óra). Hétfőn délután 3 órakor végződik a 14 napos tél! Corvin-Vásá­r iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii Minden osztályunkon még nagymennyiségű vásár­ áru kapható. Használja­­ ezt az eleső vásárlási alkalmiití

Next