Uj Nemzedék, 1929. március (11. évfolyam, 50-73. szám)
1929-03-27 / 70. szám
10 Uj Nemzedék Szerda, 1929 március 27. MŰVÉSZET * (Dohnányi Ernő nagy sikere Prágában.) Dohnányi Ernő, a világhírű magyar zongoramitivész és zeneszerző tegnap este a cseh filharmonikusokat dirigálta a prágai S me to wo-h a n gve rs e n y teremben. A nagy termet zsúfolásig megtöltötte a cseh közönség, amely lelkesen megtapsolta Haydn H-dúr szimfóniáját, Beethoven Eroeáját és a dirigens Dohnányi Auralia Hungaricáját. A közönség különösen azért volt elragadtatva, mert Dohnányi mind a három, hatalmas művet vezérkönyv nélkül dirigálta. Az elragadtatás olyan nagy volt, hogy a hangverseny végén a magyar művészt a cseh közönség nem akarta leengedni az emelvényről. e menő nő csak Morisson luigfllSlyfriS szörfelenitet használ. * (Rövid művészi hírek.) Az Egyetemi Kör hangversenybizottsága hatalmas apparátussal készíti elő a Zeneakadémia nagytermében április 1- én este fél 9 órai kezdettel, „Bakó László bizottság“ céljaira rendezendő emlékhangversenyét. A hangversenyen közreműködnek: S. Fery Szeréna, M. Némethy Ella, Komlóssy Emma, felvinczi Takács Alice, Csortos Gyula, Kereszti Jenő, Laurisin Lajos, Jakabházy István és az „Acélhang“ dalárda, Noseda Károly karigazgató vezetésével. Siliga Ferenc és Barna Izsó A falusi kislány Pesten című revüoperettjét szombaton este mutatta be az újpesti Blaha Lujza színház. A kilenc képből álló látványos revü a bemutatón nagy sikereket aratott. A primadonnaszerepet Somogy Emmy játszotta meglepő kvalitásokkal. Ili A Belügyminiszteri és államrendőrségi segédhivatali tisztviselők társasköre ma este fél hat órakor tartja díszhangversenyét a fővárosi Vigadóban. Közreműködik Laurisin Lajos, Melles Béla, Scholtz János, Dömötör Lajos, Damokos László, Laurisin Irén, Lázár Jolán és Kazacsay Tibor. A Fáklya Kultur vállalat, Szegeden, Debrecenben és Miskolcon április végén plakát- és reklámművészeti kiállítást rendez. Az erdélyiek közkedvelt folyóirata, a Pásztortűz legújabb száma most jelent meg, változatos tartalommal. Kerpely Jenő, a világ egyik legnagyobb élő gordonkaművésze nyolc év után szerdán, április első napjaiban adja első szóló hangversenyét a Zeneakadémián. Zongorán Weigert Aladár kíséri. A Balatoni Társaság keszthelyi irodalmi ünnepségét Gárdonyi Lajos dr. hírlapíró kollégánk Szendrey Júlia és szülőföldje címmel magasnívójű előadást tart. Bútorhitel készpénzárban. Évtizedek óta közismert bútorhitelosztályunkban hálószobák, ebédlők, orrszobák legkedvezőbb fizetési feltételek E£ „ Dü I I ff Kereskedelmi mellett kaphatók fü® ” " Rt., ezelőtt Balázs és Társa bútoráruháza. Vilmos császár út 43. Köztisztviselőknek külön kedvezmény! AlfilAA előkészít polgári- és középiskolai immun magánvizsgákra, érettségire inl., Dohány u. 84. Tel.: 1. 424-47. nüTTÖR részletre legolcsóbban Nemzeti Bútorház, Dohány utca 66 Közalkalmazottak állandó szállítója ! Mielőtt máshol vásárol, saját érdekében tekintse meg uj helyiségében HI SS K E R réz-vashulor nyír készítményeit. Ágybetétek, kárpitosáruk, ágynemű és paplanok gyári árban. VII., Dohány-utca 1. szám., Károly-körut mellett. Telefon: József 424—12. BNWSB részletre h I I IIS 12 — 20 hónapra készpénzárban, 9 m sUr S 118 megbízható minőségben Royal JEM! Jati H bútorcsarnok, Baross utca 34. és 42. szám (Klinikával szemben) KT Közalkalmazottak állandó szállítója1 * * 4 ELADOM gyönyörű, háromezer négyszögöles, gyümölcsös fákkal beültetett telken levő 4 szobás comfortos és külön szobakonyhás házam. Télen-nyáron lakható. A kertészete biztos megélhetést nyújt. Villamos megállónál. Ára 40.000 pengő. HúTjxrmi Zt Proda, Budapest Hgaved utta 100 k Zsoldos BÚTOR * (Kiállítások.) Az Ernszt-múzeus termeiben két természetimádó művész munkásságának legértékesebb darabjait gyűjtötték össze a legújabb csoportkiállítás keretében. Magyar-Mannheimer Gusztáv művészetét nem kell külön bemutatnunk a művészetet szerető közönségnek, ötven éve dolgozik fáradhatatlan hittel Magyar-Mannheimer s már többször volt alkalmunk gyönyörködni mély lírával zengő tájképeiben s azokban a szinte drámai játékok feszültségével ható felhőcsoportokban, amelyeket annyi szeretettel és odaadással tud megfesteni. Igazi tájképfestő ez a hatvanéves művész, a természet monumentális fény- és szinjátékai kötik le úgyszólván teljesen a fantáziáját s csak ezek a munkái sikerülnek maradék nélkül. Ezeken el tudja mondani a természet iránt érzett rajongó szeretetét Zsánerei és figurális képei egy rég elbágyadt iskola szellemében készültek s nem is érnek fel tájképei színvonalára. Kiállító társa, Andrássy Géza gróf lelki rokona a természet szeretetében. Különösen a kárpáti tájakat festi nagy lendülettel és brilliáns technikai készültséggel. Igazi mélyérzésű festő, egy-egy munkája valóságos kis műremek. A Nemzeti Szalonban Heyer Artur állította ki képeit. Csupa angora macskát. Macska, macska, macska, minden falon, minden sarokban. Nem sok technikai felkészültség kell az ilyen képek megfestéséhez. Amennyit az ilyen témából ki lehet hozni, nem sok. Ezt a nem sokat Heyer Artur is megcsinálja. * (Hármas operabemutató a Városi Színházban.) A Városi Színház szerdán este érdekes premiert tart. Három egyfelvonásos opera kerül színre. Az első Csajkovszky Jolanta című dalműve, a második Stravinszky: A katona története című dalosjátéka, amelyet igen érdekes rendezésben, megoldással hoz színre a színház. A harmadik opera címe Liliomhullás, két magyar szerző, Cservinka és Rudnay munkája. A három operában a színház fiatal operaegyüttese mutatkozik be. Az egyfelvonásos operákból nem tart főpróbát a színház. * (Megalakult a Magyar Nyugdíjas Színészek Egyesülete.) Vasárnap délelőtt a vármegyeház dísztermében gyűltek össze Magyarország nyugdíjas színészei, hogy érdekeik megvédésére egyesületbe tömörüljenek. Körülbelül százötven nyugdíjas színész és színésznő jelent meg az ülésen, a többi távolmaradását nyomorával mentette ki. A statisztikai adatok szerint Magyarország területén több mint hétszáz nyugdíjas színész él. Először az egyesület vezetőségét választották meg. Elnök Heves Béla, társelnök Ditrói Mór, alelnök Molnár Gyula és Thury Elemér lett. Elkeseredett felszólalások is hangzottak el, amelyek a tűrhetetlen színésznyomorra hívták fel az illetékesek figyelmét. A nyugdíjas színészek helyzetére mi sem jellemzőbb, mint hogy a legmagasabb nyugdíj egy hónapra negyven pengő, de a legtöbb színész tíz pengőből tengődik. * (Megjelent a Lantos Magazin első száma.) Nemrégiben adtunk hírt arról, hogy a Lantos Rt. kiadásában és Lantos Kálmán szerkesztésében magyar magazin fog megindulni. Ennek a magazinnak első száma most jelent meg. Ez az első szám is elárulja, hogy a magyar magazin különbözik a külföldiektől, amelyek inkább a képanyagra fektetik a fősúlyt és nem a szövegre. A Lantos Magazin első száma igen sok olvasnivalót tartalmaz, elég csak Kosztolányi Dezső, Kozma Andor, Markovits Rodion, Tamási Áron, Lóczi Lajos és Szitnyai Zoltán nevére hivatkozni. A Lantos Magazin ára számonkint egy pengő. Kedden a Rádióban HANGVERSENy. Közreműködik Némethy Ella és Székely Mihály, a m. kir. Operaház művészei, Maas Marcell (zongora) és Gertler Endre (hegedű). * (Rozgonyi gyermekképei jutányosak.) * Farkasfalvy Kornél dr. tanár A csillagos ég titkai címen tart előadást szerdán délután fél 4 órakor az Urániában. * Ifjabb Szász Károly és Szőke Sándor az „Aurora Kör“ magyar irodalmi társaság tagjainak szerzői matinéja lesz az Urániában húsvét vasárnapján, április 31-én délelőtt 11 órakor. Bevezetőt mond: Bibó Lajos, közreműködnek: T. Mátrai Erzsi, Kiss Ferenc, Tőkés Anna, Thury Mária színművészek, Kerestély István dr. és László Imre zeneszerzők. A SZÍNHÁZAK mai műsora Operaház: Nincs előadás. — Nemzeti Színház: Krisztus követése (K. bér. 28. sz. félnyolc). — Kamaraszínház: Nem élhetek muzsikaszó nélkül (háromnegyednyolc). — Vígszínház: Különös közjáték (félnyolc). — Magyar Színház: Ida regénye (nyolc óra). — Belvárosi Színház: Boszorkánytánc (nyolc óra). — Új Szinház: Vakablak (nyolc óra). — Városi Szinház: Cigánybáró (D. bér, félnyolc). — Király Szinház: Pista néni (félnyolc). — Fővárosi Operettszinház: Die Kinder (A bécsi Burgtheater vendégjátéka, nyolc óra). — Andrássy-úti Szinház: Nagy cipőben kisfiú, stb. (Gaál Franciska vendégjátéka, kilenc óra).— Teréz körúti Színpad: Nagy Endre, Salamon Béla kabaréja (félszilenc). — Royal Oneuui: Új műsor (nyolc óra). A jövő esztendőben leszállítják a mozik a helyárakat — Az új Nemzedék tudósítójától — Már többször részletesen beszámoltunk azokról a hibákról, amelyeknek a következménye a budapesti mozik rossz üzletmenetele. A mozisok egy része tisztában van ezekkel a bajokkal, de nem tud semmit ellene tenni. A mozisok egyesületében a vezetők főképen kismozisok,akiknek sohasem volt érdekük, hogy az elsőhetes filmszínházak jól menjenek. Éppen ezért a legélesebben tiltakoztak mindazon akció ellen, amely a helyárak leszállításával foglalkozott. Ennek ellenére, amint beavatott helyről értesülünk, több budapesti filmszínház szállítja le a helyárakat huszonöt-harminc százalékkal a jövő esztendőre. Elsősorban áll ez a Starfilmgyár színházaira, a Corvinra és a Kamarára, valamint még két nagy budapesti mozira, amelyek minden körülmények között leszállított helyárakkal nyitják meg a jövő szezonban kapuikat. Ezeknek a moziknak a vezetői elhatározták, hogy ha kell, még az egyesületből is kilépnek, mégis leszállítják a helyárakat, amelyek aránytalanul magasak és szinte megfizethetetlenek. Néhány hét óta valamivel jobban mennek a budapesti mozik, ez azonban nem akadályozza meg az illető mozisokat a helyárleszállításban. Természetesen, amint néhány filmszínház olcsó helyárakkal fog játszani, abban a pillanatban a többi mozi is leszállítja a helyárakat és ugyancsak olcsóbb helyárakkal kell dolgozniok a kis filmszínházaknak is. A mozgószínházak műsora BELVÁROSI MOZGÓ (IV- Irányi utca 21. Telefon: Aut. 833—29.) Elza kisasszony. Artur Schnitzler regénye. Főszerepben: Elisabeth Bergner. — Rasputin. (A fekete muzsik). Filmdráma. — Paramount híradó. — Előadások kezdete piros terem 5, egynegyed 8 és fél 10 órakor, zöld terem 8 órakor. Vasár- és ünnepnapokon piros terem 3, 5, egynegyed 8 és fél 10 órakor, zöld terem 3, 4, 6 és 8 órakor. BODOCRAF MOZGÓ (József körút 63 Telefon: I. 384—76). A sötét pont Vígjáték. Főszerepben Lili Fritsch és Lilian Harvey. — Boxer cowboy. Kalandortörténet. — Eton és jeton. Burleszk. — Gaumont és Faramount híradók. — Előadások kezdete fél 5. 7 és fél 10 órakor. 4* * 1 (Baross-tér. Telefon: József I Iffiai 543-37.) .4 pénz. Zola Emil regényének filmváltozata. Főszereplők: Alcover, Brigitta Helm és Mary Clori. — Páris 20 évvel ezelőtt és most. — Fox-Journal. — Magyar Híradó. — Előadások kezdete 5, egynegyed 8 és fél 10 órakor. Vasár- és ünnepnapokon fél 4, fél 6, fél 8 és fél 10 órakor. — A budai leány. Filmregény. Fő- Váci 1/0 szereplő: Adolphe Menjou. — Rómától Damaszkuszig. Bolyongás (Váci utca 9.) az örök Várostól a Paradicsom Aut. 874—02. kertjéig. — Tutti-Frutti. Burleszk. Szolid családi műsor. Burleszk. — Paramount Híradó. — Magyar Híradó. — Előadások kezdete 4, háromnegyed 6, háromnegyed 8 és háromnegyed 10 órakor. Vasár- és ünnepnapokon fél 5, egynegyed 7, 8 és háromnegyed 10 órakor. jzsszsrzizrTr'"? (pncint és józsef-kömnt sarok- Aut. 389-88 és 395- tf 11|KW|N 84). Első csók. Filmregény. rs Jw »mW ■ B V Főszereplő: Anny Ondra. — Ifmo Razzia. Főszereplők: Conrad Nagel és VL&M Myrna Loy. — Híradók. — Előadások kezdete fél 6, fél 8 és fél 10 órakor. Vasár- és ünnepnapokon fél 4, fél 6, fél 8 és fél 10 órakor. aT’ TA Paramount mesteríilmje! (jw a .L/ C Adolphe Menjou és Cathryn Iterez körútCarver főszereplésével: a / 9TEL ■ Avr. -4A Budai leány. - Nőrabló, wf 7 sq-so Kalandos regény. Fősze-U ^ replők: Betty Bronson és Lane Chandler. — Nevető orkán szériából: Tutti-Frutti. — Vatikán-riportfilm. — Híradók. — Előadások kezdete 4, 6, 8 és 10 órakor. Vasár- és ünnepnapokon 3, háromnegyed 5, fél 7, egynegyed 9 és 10 órakor. ELIT-MOZGÓ. Telefon: L. 961—51. V., Lipót körút 16. Csak 16 éven felülieknek. Prolongálva! Elza kisasszony. — Max és Móritz az idegenlégióban. — Fox-journal. — Előadások kezdete 5, egynegyed 8 és fél 10 órakor. Vasár- és ünnepnapokon 3, háromnegyed 5, egynegyed 7, 8 és háromnegyed 10 órakor. FÉSZEK MOZGÓ. (József-körut 70. sz. Tel.: 460—40.) Királyok királya, az Úr Jézus élete és szenvedése. — Előadások kezdete 4, 6, 8 és 10 órakor. Vasár- és ünnepnapokon 3, háromnegyed 5 burleszk-matiné, fél 7 8, háromnegyed 10 vasárnap és hétfőn. (Kossuth Lajos utca 18. Jegyrendelés telefonjai. Aut.: 895—43 és 897—07.) — Az orleansi szűz. A francia filmgyártás FCÖ úti remeke. Női főszereplő: Simone Gene- 1 w ry» » vois. _ Magyar Híradók. — Külföldi Híradók. — Előadások kezdete (szombat kivételével) 5, egynegyed 8 és fél 10 órakor. Szombat, vasárnap és ünnepnapokon 4, 6, 8 és 10 órakor. HELIOS MOZGÓ. —Margit-körút 5—B. Telefon: Aut. 320—24.) 1. Nyitány. — 2. Híradók. — 3. Lewis Stone főszereplésével: A bukott zsarnok. Regényes történet. — 4. Warner Oland és Helene Costello főszereplésével: A vén kadémiás. .Az örökké nevető komédiás tragédiája. — Előadások kezdete fél 5, 7 és fél 10 órákon. Vasár- és ünnepnapokon 2, 4, 6, 8 és 10 órakor. wnm Skrri f*M** *fc| Telefon: József 440—27. : Vi Wy arfl 11 IBI 8h 6 I Hiza kisasszony. Schnitzler- In lü M H B ti I regény. Főszereplők: Elisa- H n Bergner, Bassermann ‘ Steinrück. Prolongálva, ül 11p*!!*és Flsö csók. Főszereplő: Anny Ondra. — Sí Sí Miss Ear°t ma Budapesten. — Előadások ■ ■L kezdete 6, 8 és 10 órakor. Szombat, TM vasárnap és hétfőn fél 5, egynegyed 7, 8 és 10 órakor. KORONA MOZGÓ. (I.. Atilla körút !5 Telefon: Aut. 533—18.) Ramon Novarro, Renée Adorée főszereplésével: Rang és szerelem. Poétikus történet. — Tom McCoy sszereplésével: A sátán regényei. Vadnyugati történet. — Simon Böske (Miss Európa) diadalútja — párisi, nizzai és budapesti felvételek. — Híradó. — Előadások kezdete hétköznapokon 5, 7 és 9 órakor. Vasár- és ünnepnapokon fél 3, egynegyed 5, 6, háromnegyed 8 és fél 10. NYUGAT MOZGÓ (Teréz-körút. Tel.: T. 91-62. sz.) Piccadeily. Dráma. Főszereplő: Anna May Wong. —z Elza kisasszony. Schnitzler világhírű regénye filmen. Főszereplő: Elisabeth Bergner. — Miss Európa (Simon Böske). — Magyar és külföldi híradók. — Előadások kezdete fél 4, fél 6, háromnegyed 8 és háromnegyed 10 órakor. Vasár- és ünnepnapokon 3, háromnegyed 5, fél 7, egynegyed 9 és 10 órakor. (József-körút 31. Telefon J. 301—25.) Asphalt: Erich Pommer legújabb produkt |sjp|22 fációja. Rendezte: Joe May. Főszereplők: Betty Amann, Gustav Fröhlich és H. A. ^c,1,etow* — 40 pérc alatt a világ körül. Érdekes filmriport. — A szerelmes csőr vezető. Burleszk. — Híradók. — Előadások kezdete 5, egynegyed 8 és fél 10 wjj ^ órakor. Vasár- és ünnepnapokon 4, 6, 8 és 10 órakor. ORION FILMSZÍNHÁZ. (IV.. Eskilnt az Erzsébethíd pesti hídfőjénél. — Telefon Automata: 831—02.) Asphalt. Nagyvárosi regény. Főszereplők: G. Fröhlich, H. A. Schlettow, A. Steinrück és Betty Aman. — Collin Roos dr. utazása Jáva, Szumátra és Borneo szigeteken. — A szerelmes csővezető. Amerikai burleszk. — Híradók. — Előadások kezdete fél 6, fél 8 és fél 10 órakor. Vasár- és ünnepnapokon fél 4, fél 6, fél 8 és fél 10 órakor. — Jegyelővétel délelőtt 11—1-ig. PALACE FILMSZÍNHÁZ (A Newyork-palotával szemben. Jegyrendelés: József 365—23. Jegyelővétel 11—1-ig.) Az oleansi szűz csodálatos élete. Női főszereplő: Simone Genevois. — Miss Európa (Simon Böske) bevonulása Budapestre. — Magya és külföldi híradók. — Előadások kezdete mindennap 4. 6r 8 és 10 órakor. FILMSZÍNHÁZ (VI., Nagymező utca 22— 24. Telefon: Aut. 220-98 és 292—50.) 1. Asphalt. Erich Pommer-világfilm. Fősze- 'fiszreplők: Albert Steinrück, Adalbert Schlet 1115)))) ton, Gustav Fröhlich és Betty Aman. — 2. J/Jj Ördögi játszma. Dráma. Főszereplők: Bri-Dgitta Helm és Jack Trevor. — 3. Magyar. Atift és Paramount Híradók. — Előadások kezdezete (szombat kivételével) 5, egynegyed 8 és fél 10 órakor. Szombat, vasárnap és ünnepnapokon 4, 6, 8 és 10 órakor. (Telefon: József 429—46 és 419—62.) TZL- Prolongálva! # A pénz. Az arany IJ útja a fénytől a fertőig, 2 részben, 14 fejezetben. Főszereplők: Brigitta Helm, Alfred Abel és Mary Glory. — Paris most és 20 év előtt — Magyar J 1 Híradó. — Külföldi Híradó. — Előadó- ADOLIW - sok kezdete (szombat kivételével) 5, ■■ ■ ■ ■■ ■* egynegyed 8 és fél 10 órakor. Szombat, vasárnap és ünnepnapokon 4, 6* 8 és 10 órakor. SIMPLON MOZGÓ. (Horthy Miklós-út 39. szám) Orleansi szűz. Főszerepben: Simone Genevois. — Hiradók. — Előadások kezdete 5, egynegyed 8 és fél 10 órakor. Vasár- és ünnepnapokon fél 3 órától folytatólagosan. FILMSZÍNHÁZ Teréz-körút 60 Nyugati pályaudvarral szemben. T.: L. 924—32. és rdlfSV L- 924~^-11- Híradók. - 2. Két és fél testőr. Amerikai burleszk. — 3. Colin Ross utazásai Ázsia titokzatos vidékein. — 4. Asphalt. Huszonnégy óra egy világváros életéből. Főszereplők: Gustav Fröhlich, Albert Steinrück, Betty Amann és Hans Adalbert Schletow. — Előadások kezdete (szombat kivételével) 5. évnegyed 8 és fél 10 órakor. Szombat, vasárnap és ünnepnapokon 4, 6, 8 és 10 órakor. TÚRÁN MOZGÓ. (Nagymező-utca és Mozsár-utca sarok. Telefon: 264—20.) Édes anyajegy. Színmű. Főszerepben: Lilian Harvey, Willy Fritsch. — Hazárdjáték. Dráma. Főszerepben: Collen Moore, Edmund Lowe. — Burleszk. — Híradók. — Előadások kezdete 5, fél 8 és háromnegyed 10 órakor. Vasár- és ünnepnapokon háromnegyed 3, fél 5, egynegyed 7, 8 és háromnegyed 10 órakor. Ml AB (Pre Sí Ml a (Telefon: József 460—45. 9 )# §*6 B mk és József 460—46.) — 11 'l 15 Irrn S 1 S rtí A_ budai _ leány. Dráma. ■ BJ ~^n—jPL|iEJr!Hr~ «Főszereplők: Adolphe Mennou és Kathryn Carver. — A kis nagyzoló. A vurstlik világának története ezerszinti formában. Főszereplő: May McAvoy. — Magyar Híradó. — Előadások kezdete 5, egynegyed 8 és fél 10 órakor. Vasár- és ünnepnapokon fél 4, fél 6, fél 8 és fél 10 órakor. A rádió szerdai műsora BUDAPEST (554.5). Kedd. D. a. 230: Hírek, élelmiszerárak. 4: Szalay László novelláiból olvas fel Baróthy József, az Új Színház tagja. 4.45: Pontos időjelzés, vízállásjelentés és hírek. 5.10: Heidegger Ernő felolvasása: „A szén cseppfolyó, sitása s az úgynevezett műbenzin“. 5.30: Szórakoztató zene. (Zenekari hangverseny.) Vezényel: Berg Ottó. 6.30: „Mit üzen a rádió?“ 7.30: Hangverseny. Közreműködik: Némethy Ella és 9£ékey Mihály, a mazg. kir. Operaház művészei, Gertler Endre hegedűművész és Maas Marcel belga zongoraművész. Zongorán kisér: Polgár Tibor. 9.15: Pontos időjelzés, hirek. 9.30: A Bachmann-trió hangversenye a Dunapalotanagy szálából. 10.30: Időjárásjelentés. — Utána: Rigó Jancsi és cigényzenekarárak hangversenye az Emke-kávéházból. Szerda. D. e. 9.15: A magy. kir. 1. honvédgyalogezred zenekarának hangversenye. Vezényel: Fricsay Richárd. 9.30: Hirek. 9.45: A hangverseny folytatása. 12: Déli harangszó az egyetemi templomból, időjárásjelentés. 12.05: A Temesváry—Kerpely—Polgár-trió hangversenye. 12.25: Hirek. 12.35: A hangverseny folytatása. 13: Pontos időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés. 14.30: Hírek, élelmiszerárak. 15.30: A Magyar Rádió Újság Morse-tanfolyama. 16.10: Asszonyok tanácsadója (Arányi Mária). 16.45: Pontos időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés, hírek. 17.10: Az Országos Magyar Cserkész Szövetség előadása. Dr. Koszterszitz József: Lelki nevelés a cserkészetben. 17.40: Farkas Jenő és cigány zenekarának hangver- sei.D.. Lux Rizsei magyar nótákat énekel. 19: Rádióamatőrposta. 19.50: Závodszky Zoltán a m. kir. Operaház művészének ária- és dalestje. Zongorán kisér: Polgár Tibor. 20.30: Kerpely Jenő gordonkaművész hangversenye a Zeneművészeti Főiskola nagyterméből, Albert Erzsi hangverseny énekesnő és Weigert Aladár zongoraművész közreműködésével. 22.20: A Külügyi társaság előadássorozata, dr. Radices Elemér francia nyelvű felolvasása- A magyar könyv múltja nemzetközi vonatkozásban. Külföld. BÉCS (519.9). D. e. 11: Hangverseny. D. u. 4: Hangverseny. 7: Haendel: Maccabeus Judás című oratóriumának az előadása. Utána könnyű zene. BERLIN (475.4). D. u. 4.30: Szórakoztató zene. 8.30: Kamarazene. MAJNA-FRANKFURT (421.3). D. u. 4.35: Mussargskyhangverseny. 7.45: Wolf Ferrari „Sly*” operája. PRÁGA (343.2). D. e. 11: Gramofonzene. 12.30: Hangverseny. 7.05: Fúvószenekari hangverseny. 8: A Mikádó operett. RÓMA (443.2). D. u. 1: Rádió-trió. 5.30: Hangverseny. 8.45: Siemio Refice: „Trittier Franceseaur“ szimfonikus költeményének az előadása. LONDON (358). D. u. 4: Hangverseny. 5.45: Orgonahangverseny. 7.45: Bach: Zongora-hegedűszonáta. 9: Ivanhoe, romantikus opera. 12: Tánczene . (Felavatták az új belgrádi adóállomást.) Bilgrádból jelentik• Vasárnap helyezték üzembe nagy ünnepségek között az új belgrádi rádióállomást 445 méteres hullámhosszal. A felavató beszédet Kumanich miniszter megadta.