Uj Nemzedék, 1929. augusztus (11. évfolyam, 172-196. szám)
1929-08-07 / 177. szám
Szerda, 1929 augusztus 1 Ul Nemzedék Harminc lakó föl akar jelenteni egy budapesti háziutat, aki megállapodás ellenére elzáratta a főútra nyíló főbejáratot — Az Új nemzedék tudósítójától. — Különös háborúság dúl már napok óta az egyik ferencvárosi ház lakói és a háztulajdonos között. Lónyay utca tizenegy szám alatt hatalmas, két utcára nyíló, három emeletes bérpalota van. A lakók a Lónyay utcán lévő főbejáraton jártak be. A múlt héten szokásukhoz híven lakásukba akartak bemenni, amikor legnagyobb megdöbbenésükre a kapubejáratot zárva találták, amelyen „Tatarozás miatt zárva“ című tábla lógott. Bosszankodva fordultak vissza. Keresték a másik kapubejáratot és nem találták. Tudniillik a lakókat senki sem értesítette, hogy közben az Erkel utcai oldalon, a Lónyay utcától harminc—negyven méterre új kaput vágtak. Voltak olyanok, akik percekig szaladgáltak föl és alá és kiabálással próbálták hozzátartozóikat az ablakhoz hívni, mert nem tudták, hogy hol kell bemenni. Az új kaput egy kis üzlethelyiségből vágták. Még ma is ott van az üzlethelyiség üvegajtaja, amely körülbelül másfél méter széles. Lépcsőkön föl és lépcsőkön le kell menni, amikor elérkezünk a régi bolthelyiség végéhez, ahol valamikor egy ablak volt. Ott annyira összeszűkül a bejárat, hogy pontosan egy méter és nyolc centiméter. Az emberek egymás mellett sem tudnak átmenni, az egyiknek feltétlenül meg kell állni, hogy a másikat átengedje. A lakók azt hitték, hogy ez egy második bejárat és nem tiltakoztak a háziúrnál. A minap kiderült azonban, hogy a főbejárat tatarozásáról szó sincs. A főbejáratot a háziúr bezáratta, mert magánbejáratnak akarja felhasználni. Bár a mellékbejárat engedélyét a Közmunkatanácstól kisegítő bejárat címen kapta, a háztulajdonos ezt főbejáratnak akarja felhasználni. Olyan keskeny ez a kis bolthelyiségből kivágott nyílás, hogy bútorokat, vagy egy méternél szélesebb tárgyakat nem is lehet a házba be- és kiszállítani. Ezen kívül a bejárat tűzveszélyes, mert hiszen tűzriadalom esetén az emberek egymást taposnák le az egy méter és nyolc centiméter széles nyílásnál, de mégsem tudnának gyorsan kimenekülni. Van a dolognak azonban még egy másik része is. A lakásokat a háztulajdonos Lónyay utcai lakásoknak adta ki. Több ügyvéd, orvos és iparos lakik a házban, akiknek nem mindegy, hogy a Lónyay-utcában laknak-e, vagy az Erkel-utcában. Ezekhez sok kliens jár, akiknek most keresgélniük kell a bejáratot. A lakások értéke is sokat csökkent az új bejárattal, mert hiszen mellékutcában nem lehet olyan magas házbért kérni, mint a főútvonalon lévő lakásokért. A lakók egyrésze zúgolódva fogadta tudomásul a háziúr új rendelkezését és elhatározta, hogy felszólítják a háztulajdonost a házbérek leszállítására. A lakásokat amikor kivették, azért adták olyan drágán, mert a Lónyay-utcában voltak és nem az Erkel-utcában. A háziúr egyelőre nem törődik a lakók zúgolódásával. Megnyugszik abban, hogy a lakóknak egy méter és nyolc centiméter kapu áll rendelkezésére. Felszólította az orvosokat, ügyvédeket és iparosokat, hogy tábláikat vigyék át az Erkel utca hat szám alá, mert a Lónyai utca tizenegy alatt azokat nem hajlandó megtűrni. A lakók egy része most összefogott és ultimátumot küldött a háziúrnak. Amenynyiben az nem nyitja ki a főbejáratot, úgy a hatóságoknál feljelentik a háztulajdonost, mert a ház ezzel a kapunyitással tűzveszélyes és szabályellenes. Fellázadtak a spadrai fegyintézet kokainistái és ópiumszívói — Az Új Nemzedék tudósítójától — Los angeles, augusztus 6. A spadrai fegyintézet rabkórházában, ahol az ópium- és kokainszenvedély áldozatait gyógyítják a legradikálisabb kúrával, tegnap reggel fegyenclázadás tört ki. A rabkórház tizenhat fegyencápoltja előre megbeszélt terv alapján óvatlan pillanatban megtámadta az ápolókat, beverte az ablakokat és ajtókat s kitört a fogházépületből, mielőtt még a fogházőrség megakadályozhatta volna. A többi fegyencnek már nem sikerült a szabadba jutni, minthogy közben a fogházőrség is akcióba lépett és könnyfakasztó bombákkal szórta tele a termet, ahol a lázadás kitört. Hamarosan felvonultak a gépfegyveresek is s a foglyok a feléjük meredő géppuskák láttára jobb belátásra jutottak. A megszökött tizenhat fegyenc csupa megrögzött gonosztevő, akiknek kézrekerítésére az egész környék rendőrségét mozgósították. II ............ ini in Fekete füstfelhővel szólítják fel a leszállásra a szabálytalanságot elkövető repülőgépet Megkezdi működését a légi rendőrség Franciaországban — Az Új Nemzedék tudósítójától — Paris, augusztus 6. A francia légügyi minisztérium rendeletet bocsátott ki, amelyben közli az érdekeltekkel, hogy a légi rendőrség megkezdi működését. A légi rendőrség ellenőrizni fogja, hogy a léghajók és repülőgépek vezetői nem követnek-e el szabálytalanságot, figyelmezteti őket a szabályok betartására, szükség esetén személyazonosságukat megállapítja, sőt üldözőbe is veheti őket. Az ellenőrzés akként történik, hogy a légi rendőrség leszállásra hívja fel a légi járműveket. Evégből a rendőri repülőgép a felrobbanó gránát füstfelhőjéhez hasonló fekete füstfelleget bocsát ki. A jelre minden légi jármű köteles a rendőri repülőgépet követni és leszállni ott, ahol az leszáll. 3 Elkeseredett küzdelem a Bremen és Mauretania között az óceán kék szalagjáért Newyork, augusztus 6. A Bremen és a Mauretania között teljes gőzzel folyik a verseny az óceán kék szalagjáért. A Mauretania kapitányának rádiótávirata szerint az angol gőzös, amely Cherbourgból jövet útban van Newyork felé, vasárnap déltől hétfő délig 690 tengeri mértföldet tett meg, ami a Mauretania eddigi legnagyobb napi teljesítményét, 675 tengeri mértföldet is túlszárnyalja. A Mauretania kapitánya el van tökélve arra, hogy a hajó mostani útján minden körülmények között megjavítja a Bremen rekordját. -Az Új Nemzedék tudósítójától. — Igénypert indított a lefoglalt rulettgépért s a pert meg is nyerte Az Új Nemzedék tudósítójától . Hónapokkal ezelőtt közismert volt a pesti játékosok előtt a Veres Pálné-utcai rulettklub. Ez a klub, amelynek vezetője Fekete Oszkár banktisztviselő volt, a Veres Pálné-utca huszonkettő számú ház egyik lakásában működött. A klubban minden a legnagyobb „rendben“ ment, ami a játékosok nyelvén azt jelenti, hogy nem zavarták őket a rendőrség razziái. A klub nyugalmas működése elé egyszerre váratlan akadály gördült. Fekete Oszkárnak anyagi differenciája támadt a klub egyik alkalmazottjával, akit állásából elbocsátott. Az elbocsátott alkalmazott nyolcszázpengős követelést támasztott Fekete Oszkárral szemben. Az összeg kifizetését Fekete Oszkár megtagadta. A volt alkalmazott erre pert indított nyolcszáz pengő erejéig Fekete ellen, és a pert meg is nyerte. A kedvező ítélet birtokában a pernyertes volt klubalkalmazott biztosítási végrehajtást vezetett Fekete Oszkár ingó- és ingatlan vagyona ellen a megítélt nyolcszáz pengő erejéig. A végrehajtási aktus a Veres Pálné utcai klublakásban zajlott le és a volt alkalmazott jogos követelése fejében lefoglaltatta többek között a klubban levő rulettgépet is. A gép tehát egy magánjogi követelés fejében bírói zárlat alá került s így aznap este már nem pöröghetett a golyó a Veres Pálné utcai rulettklubban. Fekete Oszkár nem nyugodott bele, hogy volt alkalmazottja a nyolcszázpengős követelése biztosítására még a, nagy jövedelmet biztosító rulettklub működését is megakadályozza és megkísérelte, hogy a rulettgépet a zárlat alól feloldja. A végrehajtás után néhány nappal Danielszky Miklósné, született Szirma Ian igénypert indított a lefoglalt rulettgépért azzal, hogy a gép az ő tulajdona és nem Fekete Oszkáré. Ő csak kölcsönadta, Feketének és így volt a gép Fekete lakásán, amikor ott biztosítási végrehajtást vezettek. A Danielszky név nem ismeretlen az újságolvasó közönség előtt. Danielszky Miklós ugyanis egyik szereplője volt a hírhedt Erdélyi-pernek, aki a heteken át tartó tárgyalásokat a vádlottak padján, Erdélyi Béla mellett ülte végig. Danielszky Erdélyi Béla váltó és egyéb manipulációiban vett részt és egy üzleti könyv bebizonyított meghamisítása miatt a bíróság Danielszky Miklóst Erdélyi Bélával együtt el is ítélte. Ez a Danieszky Miklós vette feleségül Szirmai Izát, aki a lefoglalt rulettgépért igénypert indított. Az igénypert Danielszkyné Szirmai Iza meg is nyerte. Izgalmas tárgyalások után a biróiság feloldotta a rulettgépet a zárlat alól és Danielszkyné, Szirmai Iza azt újra birtokába vette. ■■■■■=■ • ' Alig telt el néhány nap a birói ítélet után és a zárlat alól feloldott rulettgép újra forogni kezdett, de most már nem a Veres Pálné utcában, hanem a Szép utca három számú ház első emelet hat szám alatti lakásában. Itt működik a legújabb pesti rulettklub, ahol a bíróság által a biztosítási zárlat alól feloldott rulettgéppel játszanak. A budapesti főkapitányság ellenőrző detektívcsoportja meglátogathatná ezt a Szép-utcai klubot és biztosítási zárlat feloldása után bűnügyi zárlat alá vehetné a rulettgépet. Tegnap polgári szünnap volt Angliában, hogy a lakosság teljesen kipihenhesse magát ---——— 25 halottja és 71 sebesültje volt a nagy weekendnek - Az Új Nemzedék tudósítójától — London, augusztus 6. A hadüzenet tizenötödik évfordulója alkalmából Angliában tegnap munkaszünet volt. A tisztviselőknek és munkásoknak ily körülmények között szombat déltől kezdve háromnapos weekend állott rendelkezésükre, amit tömeges kirándulásokra használtak fel. London a három napra úgyszólván teljesen kihalt s mindenki a szabadban töltötte a három forró nyári napot. Száz- és százezer ember karavánja indult meg szombaton délben Londonból a környékre s a tömeges kirándulások természetesen tömeges katasztrófákkal is jártak. Közlekedési és fürdőzési balesetek folytán a három nap alatt London környékén huszonöt kiránduló vesztette életét. A súlyosan sebesültek száma hetvenegy. London, augusztus 6. Augusztus első hétfője, régi angol szokás szerint, polgári szünnap volt, hogy egy hoszszabb nyári weekend a lakosság teljes pihenésére szolgálhasson. Már péntek óta tízezrekre menő tömegek ostromolták a pályaudvarokat, ahol a tengerpartra induló vonatokat öt vagy hat részletben is járatták, míg az összes motoros és repülőjáratokon már hetekkel ezelőtt túljegyeztek minden helyet. Egy társaság felhívást inézett a kirándulókhoz, ne szórják tele a vidéket papírhulladékokkal. Az országutakat úgy elárasztották a kirándulók autói, hogy egyes helyeken a gépkocsik zárt sorokban haladtak, sőt a forgalom néhol meg is akadt. Az egész weekend alatt az autóbalesetek száma 25 halott és 71 sebesült volt. Négy személy fürdés közben a tengerbe fulladt. BHB „ a nagyszerűien JkfiES ttorsraertffe fogpaszta Cmorodont ..........--'üSz.... Tabus 60 Sftér, nagy tabus 1 Pengő