Uj Nemzedék, 1929. november (11. évfolyam, 249-273. szám)

1929-11-03 / 250. szám

Vasárnap, 1929 nfvember 3. Uj Nemzedék Virágerdővé varázsolta tegnap az élők kegyelete a temetőket Gyászünnepségek a hősök temetőjében és nagy halottaink sírjainál — Az Új Nemzedék tudósítójától — A nagyváros nem­zedekről-nemzedékre­­végigmegy ezen a nagy hurcolkodáson: lakói egymásután költöznek ki a teme­tőbe. És azok, akik odabenn maradtak, akik a sarkukba léptek, elfoglalták he­lyüket a családi otthonban, a műhelyben és az íróasztal mellett, a színházi zsöly­­lyekben és a kávéházi asztaloknál — azok kimennek november első napján a halottak után a temetőbe, hogy megláto­gassák őket, akik előttük jártak az élet és halál útján. Ezen a borús első novem­beri reggelen megindul a város apraja­­nagyja, még a házak kövei is mintha megmozdulnának és mennének, menné­nek végeláthatatlan hullámzó folyamként a temető felé. Az autók, a villamosok, az autóbuszok, a gyalogjárók százezerszám hordják az élőket a temető felé. A város belső utcái egészen elnéptelenednek, min­denki a holtak nagy birtokára siet A nagy temetőkért nedves ködfátyol alatt mereng, a síremlékek egymásután dobbannak elő a földből, amint beljebb­­beljebb megyünk, mintha most ébredné­nek fel álmukból a vendéglátók, hogy körülvegyék és köszöntsék a sok-sok ked­ves vendéget. Virág, bús őszirózsa ta­karja a hantokat. Koszorúk, csokrok százezrei jutottak ma a hantok fölé. Mintha fehér és rózsaszínű hó födte volna be hirtelen e ködös és borzongó reggelen a sírokat. Halk keréknyikorgás, ruhasuhogás, suttogó beszéd keveredik össze a köd nagy serlegében. Fekete ára­dat örvénylik a sírkövek között, mint a megindult föld: az élők. A régi-régi sírok mind díszbe öltöznek mára. Akinek már nem jutott senkije, hogy gondoljon rá, — egy-egy nagy ember sírján a város, a nemzet kegye­lete virágoztat ki egy-egy koszorút. Batthyány Lajos mauzóleuma ün­neplő feketébe öltözik, Kossuth ha­lottas csarnokának oszlopai gyász­­pompát, öltenek magukra és fekete függöny díszíti Deák Ferenc kupolás mauzóleumát is. Friss koszorús szalagok színe virul ki sok síron, a ke­gyelet szavai imádkoznak újra a holtak fölött. És akikről megfeledkeztek, nagy művé­szek, írók, államférfiak sírjára odavet egy szál virágot a járókelő, az idegen. Az este korán betakarja gyászfátyolá­­val a temetőt. Millió mécses gyullad ki egyszerre, mintha egyetlen kéz gyújtotta volna meg őket. Mint a futó tűz, amely lángra lobbantja a száraz mezőt, végig­fut a föllobbanó láng a Kerepesi-úti te­mető hatalmas ligetében. A sírkövek rőt fényben emelkednek ki a sötét éjszakából és lángjuk körül mozdulatlan imádkozó arcok lépnek ki az esthomályból. Együtt van a sírok körül megint a kis család. Az apa, az anya, a gyermek, az unoka, a test­vér, a jóbarát. Ott állnak sötéten és né­mán, imára kulcsolt kézzel, a száz kicsi mécses lángja körül együtt a kedves szív­vel, mely porlad odalent... Misztikus kék mécsesek koszorúja veszi körül a fiatalasszony sírját, aki nem ébredt fel többé az operációs asztalon, ahol mosoly­­lyal aludt el. Sziláján lobogó fáklyák tüze virraszt a tűzoltó sírja körül, akit a lezuhanó gerendák ütöttek agyon, míg mások vagyonát védelmezte. A fáklyák lángja kísérteties táncban kering a si­sakokon... Szavak foszlányai úsznak a levegőben, halk beszéd, az emberek a holtakról emlékeznek: „Éppen a születés­napján ..­ .Szegény, menyasszony volt..“ Az egyik síremlék bánatos madonnája most nyirtu­skoszorút és fátyolt tart a kezében. Mirtussal és fátyollal van dí­szítve a sir, mely alatt az elhervadt tavasz porladott... Sötét karaván foly­­dogál föl-föl a lépcsőn, a mauzóleum kapuján eltűnnek és ennek a karavánnak nem lesz soha vége. Görnyedt fekete ala­kok, végeláthatatlan folyamban és el­nyeli­­valamennyit a kripta kapuja . . Mennek az emberek, hogy meglátogassák nagyjainak koporsóját . . . Az egyik temető pa­rcel­lában, ahol most­ohon domborulnak sírok, százezer gyertya áll a földön, mint­ha kicsapott volna a sík mezőkről a tűz. A gyertya körül tolongó sokaság. Ahol husz-huszonöt gyertyácska ég egy cso­portban, körülötte sötét emberfal áll. Le­hajtott fejek, imára kulcsolt dolgos ke­zek. Mint a lidércfény, úgy lobbannak fel ezek az imádkozó kezek és ezek a bús arcok a földről tüzelő gyertyák libegő lángjában . .. Azok gyújtanak itt gyertyát kedveseik emlékezetére, akik nem mehetnek el a férj, a feleség, a gyermek, az apa, az anya sírjához, mert messze-messze rab­­földben pihennek és idegen bocskor, ide­gen csizma tapos fölöttük. Blaha Lujza, Jókai sírja . . . Óriási tömeg áll Blaha Lujza uj sír­emléke előtt. Emberfölötti nagyságú fekvő márványalak. Tegnap állították fel az emléket. Mellékalakjai még nincse­nek a helyükön. Az emberek egymásután ejtik le a kezükben hozott bus őszirózsát a nemzet, csalogányának fehér márvány alakja előtt . . . Jókai sirjára egymásután helyezik el a gyertyákat. Idegenek jönnek, egymás­után. Száz meg száz gyertyával és meg­­gyújtják azt a költő sírján, aki nem halt meg, mert örökké él a szívekben. Vértanuk, Woronietzky Miriszláv herceg, Noszlopy Gáspár, Szacsvay Imre, Abancourt Károly, Giron Péter és a töb­biek sírján is idegenek virágai, idegenek égő gyertyaszálai, emlékező mécsesek. A temetőnek egy elhagyott régi parcel­láján megyünk át, ahol régi-régi halottak pihentek. Itt már nagyon sok kőemlék maradt sötétben, árván. Fiatal lány megy el mel­lettünk. Kezében virágot visz és egy szál gyertyát. Az égjük sötét kőemlék előtt megáll, sokáig nézi azt, vájjon kié lehet, vájjon ki porlik alatta, elhagyatva, elfe­lejtve ... És leejti kezéből a bús ősziró­zsát, ráhull az a hant süppedt homlokára, mint a friss hó . . . Azután meggyújtja a gyertyát és ismét suttogó ajakkal a kő fölé hajol, odateszi az égő lángot és az elfelejtett közönyben, elmerült elejtés fátyola alatt busongó sírkő arcán ki­gyullad a tűz, a pirosság, az öröm . . . Egy idegen leány ,mécsest gyújtott a síron és virágot tett rá . . . Egymás után megyünk el Jászai Mari, Zichy Mihály, Teleki Géza gróf, Ger­­lóczy Károly, Hath Károly, Ujházy Ede, Várady Antal, Szigeti József, Feleky Miklós virágos síremléke mellett .. . Kautz Gyula, a nagy tudós és államférfi sírja következik, majd Munkácsy Mi­hály, Endrődy Sándor, Csukássy József, Fraknói Vilmos Stoczek József, a nagy matematikus, Bartai Ede a­ zeneszerző, Erkel Sándor, Pethes Imre, Gyenes László és egymásután az ellenforradalom vértanúi: Stenczel János, Nikolényi De­zső, Herczegh Géza, Várkonyi Bálint és a Temes monitor hős tengerésze. Mennyi nagy szív, mennyi nagy elme, hősiesség, önfeláldozás, rajongás, tiszta­ság, szenvedés és boldogság, dicsőség és bánat kövek alatt. Késő estig lobog a tűz, mintha a holtak lánglelke világítana a mi éjszakánkban... ■NOVEMBER­ MA KÖZTISZTVISELŐK! Azt a célt szolgálja a „Köztisztviselők Szövetkezeti Hete“, hogy egy esztendőben legalább néhány napon át a szövetkezeti gondolat szépségére, a fogyasztószövetkezeti mozgalom nagy gazdasági és szociális jelentőségére, a fogyasztók szövetkezeti szervezkedésének szük­ségességére és a 37 év óta fennálló­ Köztisztviselők Fogyasztási Szövetkezete közérdekű munkájára és üzleti teljesítőképessé­gére hívja fel a magyar köztisztviselőtársadalom figyelmét. Mit nyújt a „Köztisztviselők Szövetkezeti Hete ?“ Olcsó élelmiszer­akciót fővárosi fűszerárruháinkban, nagy vászon-, konfekció­áru- és gyapjúszövetakciót valamennyi ruházati áruházunk­ban, 100 értékes ajándék szétosztását a szövetkezeti hét alatt árudáinkban vásárló tagok között, művészi műsorú tagössze­jöveteleket, matinét tagjaink és gyermekelőadást a tagok­­gyermekei részére. A szövetkezeti héten igénybe vehető ked­vezményekről hivatalos értesítőnk, árudáink és áruházaink nyújtanak bővebb felvilágosítást. Mit kérünk a „Köztisztviselők Szövetkezeti Hete“ alkalmából? Azt, hogy minden magyar köztisztviselő legyen tagja a szövet­kezetnek és vásároljon mindent a Köztisztviselők Fogyasztási Szövetkezetében ! 5 Füstje fertőtleníti Meghűléstől, náthától megóv­ó Jófíü török dohányból készül. — Aki megkóstolta,, állandóan szívja meg­­szokott cigarettája mellett. — Különlegességi­­ árudákban, vendéglőkben, kávéházakban, mulatókban, pályaudva­rokon is kapható. Gyászünnep Giesswein Sándor sírjánál A Keresztény­szocialista Egyesületek Országos Szövetsége és a Giesswein, Sándor Emlékbizottság tegnap Minden­szentek ünnepén délelőtt gyászünnepet rendezett Giesswein Sándornak, a keresz­tényszocialista mozgalom egykori nagy vezérének sírjánál. A keresztény szo­cialista munkásság nagy küldöttségét Székely János volt államtitkár és Szabó József volt országgyűlési képviselő ve­zette. A Máv­ dunakeszi főműhelyének dalárdája elénekelte a Magyar Hiszek­egyet, majd Szabó Gyula mondott el egy alkalmi költeményt. Az ünnepi beszédet­ Cavallier József, az Új Nemzedék fő­­szerkesztője mondotta. A szónok beszédé­ben kiemelte hogy Giesswein Sándor XIII. Leó fáklyájával világított bele a magyar életbe s ha ma szociális kérdések­ről lehet beszélni, az nagyrészt annak köszönhető, hogy Giesswein Sándor an­nak idején annyit dolgozott a társadalmi problémák megértése és megoldása, érde­kében. Életében sokan félreértették, de m­a mindenki tudja, hogy Giesswein Sán­dor a katolikus hitnek szociális tartal­mát akarta bevinni az emberek, a társa­dalom és az ország életébe. Giesswein Sándor emlékét hívei és követői akkor őrzik meg leghívebben, ha hűek marad­nak az ő szellemi hagyatékához. Az utána következő generáció ennek a hűségnek külső jelét akkor adja, ha gondosságából erre a sírra rákerül Giesswein Sándor munkásságának szimbóluma, amelyet ő annyira szeretett, az Andesek Krisztusá­nak mása. Cavallier József nagyhatású beszéde után a dalárda elénekelte a Himnuszt, majd Patai­ Samu a magyar eszperantisták nevében emlékezett meg Giesswein Sándorról. Diákküldöttségek a temetőben Az Egyetemi Kör és az egyes segítő egyesületek tagjaiból alakult küldöttsé­gek a Mindenszentek napján féltíz órakor a Kerepesi-temető bejáratánál gyülekez­tek, hogy azután sorra járják a nemzet nagyjainak sírját és letegyék a­ megemlé­kezés kegyeletes koszorúját. Kossuth La­jos­ és Batthyány Lajos síremlékénél az Egyetemi Énekkarok hazafias énekeket adtak elő. Majd pedig Szende­­ András és Gremsperger Mihály­ megkoszorúznák az emlékműveket. Deák Ferenc emlék­művére ifj. Móra Mihály, Perényi Zsig­­mond báró sírjára Simon Pál, Bakó László sírjára Vajna Ede, Jókai Mór sírjára Beniczky János, a Pe£ő/?-család sírboltjára Biró Endre, Woronieczky Miecislav sírjára Kósa István helyezte el a koszorút rövid beszéd kíséretében, Forinyák Géza sírjánál pedig Grusz László mondott beszédet. Az egységes párt küldöttsége Kossuth Lajos és Rubinek Gyula sírjánál Az egységes párt küldöttsége, mint minden esztendőben, ezúttal is kegyelet­tel áldozott Kossuth Lajos és Rubinek Gyula, a párt alapítója,, emlékének. A ke­repesi temetőben rendezett ünnepségen résztvettek Rubinek István ügyvezető al­­elnök, Meskó Zoltán- F. Szabó Géza, Mo­ser Ernő, Dukay Takács Géza és Kon­­koly-Thege Kálmán. Kossuth Lajos mau­zóleuma előtt Meskó Zoltán mondott em­lékbeszédet. Többek között a következőket fejtette ki: — Az el nem múló kegyelet hozott ki bennünket. A magyar nép természete, hogy könny­en lelkesedik, de még köny­­nyebben feled. Kossuth hatalmas eszmé­jének gigantikus voltát bizonyítja az, hogy az iránta való kegyelet ma is épp oly mély, mint évtizedekkel, ezelőtt. Hangoztatta a szónok, hogy Kossuth emlékét, géniuszának eleven hatóerejét elhomá­lyosítani nem lehet Rubinek Gyula sírjánál Moser Ernő beszélt, aki többek között a következőket mondotta: — Alapítójához jött ki a párt immár kilencedszer. Hálánkat leróni jöttünk a párt nevében, de azoknak a százezreknek a nevében is, akik a Te önzetlen munkás­ságod és eszméid révén földbirtokhoz és meleg családi fészekhez jutottak.

Next