Uj Nemzedék, 1929. december (11. évfolyam, 274-297. szám)
1929-12-07 / 279. szám
Szombat, 1929 december 7. Uj Nemzedék Felakasztotta magát és meghalt Kullner Henrik újpesti bútorgyáros és képviselőtestületi tag Annyira tönkrement, hogy már a lakását sem tudta fizetni A*/J Nomandák tudósítójától • Ma délelőtt óta nagy szenzációja van Újpest városának. Az emberek tömegesen verődnek össze a Hajnal- és az Árpád-utca sarkán, ahol a város egyik régi kereskedője, a városi képviselőtestület tagja lakott évtizedeken át és ahol ma éjszaka öngyilkosságot követett el. Izgatottan tárgyalják az eseményeket annál is inkább, mert rövid időn belül ez második hasonló szenzációja Újpestnek. Kichner Henrik butorgyáros és fakereskedő régi és ismert tagja volt Újpest városának. Beltagja volt a Miskolci -Kuliner bútorgyár és fakereskedésnek. A gyár valamikor virágzó üzlet volt és Kuliner Újpest leggazdagabb emberei közé tartozott. Mint gazdag gyáros, tevékeny részt vett a város önkormányzati életében, sőt később a politikában is. A baloldali politika hívének vallotta magát és mint ilyen került be több alkalommal a képviselőtestületbe. Idők múltával a gyár egyre rosszabbul ment. Meg is kellett szüntetni. A cégtársak széjjelváltak. Kuhner egy ideig fanagykereskedéssel foglalkozott, de az is rosszul ment. Később kiskereskedő lett. Lassankint ezt is abba kellett hagynia és utoljára már csak ügynökösködéssel foglalkozott. Anyagi romlása ellenére nem mondott le a város politikájában való részvételről. A november harmadikán tartott megyei törvényhatósági választáson is igen fontos szerepet töltött be s a baloldali pártok elért sikere az egyik kerületben nagyrészt az ő munkájának tulajdonítható. Állandó agilis és lelkes tagja maradt a demokrata pártnak és mint a párt tagjai sokszor említették, politikai meggyőződéséből anyagilag is nagy áldozatot hozott pártjáért. A most vasárnapra kitűzött városi választások egyik baloldali listáján előkelő helyen szerepelt. Ma reggel nyolc órakor a takarítóasszony bezörgetett Kuliner szobájába. A lakásban ekkor már minden össze volt csomagolva. A szobák jóformán üresen állottak, csak néhány láda volt felhalmozva az előszobában. Kuliner összecsomagolt, mert ma kellett volna kihurcolkodnia a lakásból. Annyira tönkrement ugyanis, hogy már a lakbért sem tudta fizetni, mire hosszas pereskedés után a háztulajdonos végre is kilakoltatta. Kuliner felesége a múlt esztendőben halt meg. Házasságuk gyermektelen volt. Ezért egy fiút vettek magukhoz, akit fel is neveltek. A fiú pár nappal ezelőtt vidékre utazott. Kuliner maga küldte őt vidéki rokonaihoz. Ez bizonyítja, hogy már akkor foglalkozott sötét tervével. Magára akart maradni annál a szomorú aktusnál, amikor kilakoltatják lakásából, amelyben évtizedekig lakott. Nem is akarta ezt megérni. Amikor a takarítóasszony bezörgetett semmi választ nem kapott. Az ajtó nem vollt bezárva, benyitott. Megdöbbentő látvány tárult eléje, Kuhner ágya vetetlen, érintetlen volt, ő maga pedig a szoba közepén, a menyezetről a csillár számára bevert kampón függött egy hosszú zsinóron. Arca teljesen eltorzult, már merev és mozdulatlan volt. A takarítóasszony rémülten rohant ki a lakásból. Felverte a házbelieket és szomszédokat. Csakhamar rendőr került elő. Pár perc múlva az újpesti mentők is ott voltak, akik a zsinórról levágták az öngyilkos kereskedőt. A mentőorvos megvizsgálta, de már nem segíthetett rajta. Megállapította, hogy mintegy nyolc órával előbb, tehát éjféltájban akaszthatta fel magát Kulner és a halál már régen bekövetkezett. A rendőri bizottságnak a helyszínen nem sok munkája volt. Megállapította, hogy az öngyilkos kereskedő a rolló zsinórját vágta le, majd összerakta a székeket és asztalokat, így akasztotta a zsinórt a menyezetre erősített kampóra. A székeket és az asztalt ezután eltolta és felakasztotta magát. A szobában csak egyetlen egy levelet, találtak leragasztott borítékban. Ezt a rendőrség vette magához, a tartalma egyelőre ismeretlen. Kuliner ismerősei és az újpestiek előtt azonban egyáltalában nem rejtély az ötvenöt esztendős kereskedő tragédiája. Szemük előtt játszódott le anyagi leromlása és az utóbbi időben már sokszor emlegette, hogy nem bírja tovább a küzdelmet. Az, hogy a lakását is véglegesen el kellett volna hagynia és valahol hónapos szobában meghúzódnia, teljesen elkeserítette. Ezért követte el végzetes tettét. A rendőrség ma délelőtt értesítette Kuliner vidéken tartózkodó nevelt fiát és fivérét, Kuliner Gyula ékszernagykereskedőt, akinek Pesten a Rákóczi-út negyvennégy szám alatt van üzlete. reá" -t ILator-hifcei fcészpénzben. Évtizedek óta küllemért botorárah Vr Tivan t.álóíMKik, etédlök. oriwolAk refrl.ed\e«4bb first«! feltételek t* ff fS pó f I ** '-ereeke-lekai ív.. -*t k-füatoi wtfcj a tue Bt. ereltt C -a e* u betort.rnbrea. Vilmos celísár-rt tz. "sr- -tevt l U üu keovrrmCny . ii jüm m .dil i n * l r V r T 1), FIT [ 11 * ' * Vj I mm általiam! .<1. Bővebbe. Budapest V., Honvéd-utca 10 Adódéntes .vS' ) ■i. » háromszor 2 szol' ca ,o 2X1 *■ a konyhás lakásai. 25 003 tehen 20'0 pengővel megvehető, a hátralék amortizatiós kölcsön. Bővebbet V.,Honvéd u. 10. Három kerékpáros elgázolt egy tanulólányt Az Új Nemzedék tudósítójátólMa reggel Pesterzsébeten a Vas Gereben utcában három kerékpáros haladt egymás mellett. Az úttesten át akart menni Lénárt Julianna 10 éves iskolai tanuló, aki a kerékpárosoknak nem tudott kitérni. A kislányt az egyik kerékpáros elütötte, a gyermek a földre zuhant s a másik két kerékpáros is keresztülgázolt rajta. Lénárt Julianna jobb alsó lábszára eltörött. A gyermeket a mentők a Szent István kórházba szállították. Az ismeretlen kerékpárosok elmenekültek. t. A telesébe bullolta fel Tetznert a szörnyű biztosítási gyilkosságra - Az Új Nemzedék tudósítójától — Lipcse, december 6. A regensburgi országúton történt borzalmas gyilkosság tettese, Tetzner Kurt, akit tegnap elfogtak Strassburgban, a nyomozás megállapítása szerint a tett elkövetése után Münchenbe szökött, ahol egy zsibárusnál ócska ruhát vásárolt magának. Münchenből azután Stuttgartba utazott, majd átszökött a németfrancia határon. A Tetzner ellen megindult kiadatási eljárás egy-két napon belül befejeződik s a gyilkost a jövő héten már kiadják a német hatóságoknak. A határról Regensburgba viszik, miután a gyilkosság a regensburgi kerületben történt Tegnap Tetzner feleségét is Regensburgba szállították. Az asszony ellen egyre több terhelő bizonyíték merül fel. Kiderült, hogy Tetzner Kurt tulajdonképpen csak a felesége tehetetlen játékszere volt s az egész sötét tervet az asszony eszelte ki. Ő vette rá férjét, hogy kössön százötvenezer márkás életbiztosítást és gyilkoljon meg valakit, akit azután maga helyett eléget az autóban, hogy szerencsétlenséget színleljen 3 Interpellációt jegyzett be Haller István a Nagykőrösi Népbank ügyében • Az új Nemzetért tudósítójától Rendkívüli feltűnést keltett az Új Nemzedék leleplező cikke a Nagykőrösi Népbanknak Örkényben és vidékén véghezvitt gazdasági tevékenységéről. A leleplezés alapján Haller István v. miniszter, a Keresztény Gazdasági és Szociális Párt vezető tagja interpellációt jegyzett be Wekerle Sándor pénzügyminiszterhez a Nagykőrösi Népbank ügyében. Az interpelláció szövege a következő: — Van-e tudomása a pénzügyminiszter úrnak arról, hogy a Nagyrét, ősi Népbank több község szöllősgazdáit azzal az ígérettel, hogy a hitel több esztendőre fog terjedni és alkalmas időben amortizációs kölcsönre fog konvertáltatni, vagyoni viszonyaikhoz képest nagy összegű kölcsön felvételére bírta, azt váltóval fedeztette s a váltólejáratokkal nagyobb mérvű , tőketörlesztést követel, ezzel a feleket kényszerhelyzetbe hozza, gazdasági romlásba kergeti, az Új Nemzedék című napilap által megírt módon hónapról-hónapra szaporítja a költségeket, állandóan zaklatja adósait és illegitim költségeket számít fel. — Hajlandó-e a pénzügyminiszter vizsgálatot indítani s a zaklatásoknak véget vetni? karácsonyi ajándékot játékot karácsonyiadíszítési sportcikkei idejekorán vásároljunk Kertész Tódornál Budapest, Kristóf tér. Árjegyzéki ügget. Rendőrök igazoltatták és előállítják az álszavazókat a pestkörnyéki községi választásokon — Az Új Nemzedék tudósítójától — Vasárnap december nyolcadikán tartják Újpesten, Kispesten, Rákospalotán és Pesterzsébeten a községi választásokat. A választásokon az új közigazgatási törvény értelmében újjáválasztják a négy pestkörnyéki város képviselőtestületét. A választást nagyarányú korteskedés előzi meg, mert csaknem mindegyik városban a jobboldal és baloldal egyenlő erőt képvisel s ennek következtében alig néhány szavazat fogja eldönteni a választások sorsát. A négy héttel ezelőtt tartott megyei választáson Újpesten és Pesterzsébeten a baloldal, Rákospalotán és Kispesten a jobboldal győzött. Az utóbbi két városban a jobboldal erősen felkészült, hogy a megyei választáson kivívott győzelmet megismételje, Újpesten és Pesterzsébeten pedig a jobboldali pártok korrigálni akarják a múltkori kedvezőtlen eredményt. Rákospalotán és Pesterzsébeten a Nemzeti Pártban tömörült valamennyi jobboldali párt és szervezet, Kispesten a Kispesti Gazdasági Pártban egyesültek a jobboldali pártok. Újpesten nyolc kerületben a Keresztény Községi Párt, hét kerületben a Községi Polgári Párt veszi fel a küzdelmet a minden városban szereplő szocialista blokkal szemben. A szocialista blokk nagy készültséggel indul a négy város választási küzdelmébe, de a jobboldali választók erőteljes összefogása arra mutat, hogy a baloldal erőlködése hiábavaló lesz. Az utóbbi napokban érdekes bejelentések érkeztek a jobboldali pártok vezetőségeihez. A bejelentések szerint a megyei választásokon igen sok olyan szavazó nevében adtak le szavazatot, akik évek óta külföldön tartózkodnak, vagy vidékre költöztek, sőt régen elhalt választók is mint szavazóként szerepeltek egyik-másik városban. A jobboldali pártok vezetői értesítették a rendőrséget erről a körülményről s ennek következtében a négy pestkörnyéki városban minden olyan szavazót, akinek személyazonosságához kétség férhet, a rendőrség igazoltat, s amennyiben az illető hitelérdemlően nem tudja igazolni, hogy tényleg az, akinek a nevében szavazni akar, előállítják a rendőrségre. A jobboldali pártok vezetőségének és a szavazásnál résztvevő bizalmi férfiaknak is pontos lista áll rendelkezésére a meszszire költözött és elhunyt választókról, úgy hogy minden esetben meg tudják állapítani, ha álszavazók jelentkeznek. A jobboldali pártok házról-házra járva állították össze az elköltözöttek és halottak névjegyzékét s megállapították, hogy a névjegyzékben szereplő egyéneknek tizennyolc—húsz százaléka nem rendelkezik már szavazati joggal a pestkörnyéki városokban. Miután a jobboldali pártok falragaszait a baloldal emberei éjszakáról éjszakára letépték, a rendőrség most minden éjjel figyelteti az utcákat s mindazokat, akik a falragaszokat letépik, bekísérik a rendőrségre. Külön intézkedés történt arra vonatkozóan, hogy a baloldal fizetett kortesei a szavazásra érkező választókkal szemben ne erőszakoskodhassanak a szavazóhelyiségek előtt. Bankot grattdotf s megszököl az alaptőkével az ál Sapieha Herceg - Az Új Nemzedék tudósítóját* Berlin, december 6. A rendőrség tegnap letartóztatta Ajoy Szaniszló lengyel főerdészt, aki néhány hónappal ezelőtt Sapieha Szaniszló herceg álnéven bankot alapított Berlinben. Az állítólagos herceg bizonyos politikai körök támogatását is megnyerte a bankalapításhoz, miután azzal állott elő, hogy a bank a lengyelországi német kisebbségek érdekeit szolgálja. A volt ste.dísz ezen a címen különböző helyekről kisebb-nagyobb összegeidet csalt ki, majd midőn már együtt volt a bank alaptőkéje, nyomtalanul eltűnt. Hetek óta tartó nyomozás után tegnap végre sikerült elfogni az egyik berlini zugszállóban A sikkasztott pénzből semmit sem találtak nála. Mintegy 70—80 000 mártról van szó. Az állítólagos Lapieha hercegről a nyomozás során kiderült, hogy több európai főváros rendőrsége is körözi különböző szélhámosságok és főleg házassági szédelgései miatt. A volt főerdész rendkívül jó megjelenésű és elegáns diplomata benyomását teszi.