Uj Nemzedék, 1930. március (12. évfolyam, 50-73. szám)

1930-03-14 / 61. szám

Szekularizáció Nem azért írtuk cikkünk homlokára ezt a valamikor gyakran hallott szót, mintha a katolikus egyházi javak fef­­osztása imminens volna. De nem fe­ledhetjük el azt sem, hogy nemrégiben bizonyos kisgazdagyűlésen nyíltan em­legették a holtközi és alapítványi bir­tokok szekularizációját, és hogy né­hány nappal ezelőtt a magát mérsé­keltnek hirdető legújabb sütetű „nem­zeti demokrata“ párt estilapja igen őszintén elszólta magát ebben a kér­désben, kifejtvén, hogy a holtközi és alapítványi birtokokat is szét lehetne osztogatni, a mostaniak helyett „jobb kezekbe“ lehetne juttatni. Ezen a csi­nos elszóláson aztán semmit sem vál­toztat ama szabadelvű estilapnak az a másnapi mentegetőzése, hogy a párt­nak a programjában nincs benne a szekularizáció. Nem is az a lényeges, ami egy-egy írott programban a nagy nyilvánosság számára benne foglalta­tik, hanem az, ami az agyakban és a szívekben megíratlanul is lappang. Régi lélektani igazság pedig az, hogy az úgynevezett „elszólás“ a legdöntőbb vallomás szokott lenni, mert vannak dolgok, amelyeket bizonyos emberek véletlenül sem, elszólás formájában sem mondanak, s az elszólás mindig a­z öntudat mélyén lappangó motívu­mok akaratlan felszökkenése. Nagyon is érthető tehát, hogy a mi kötelességszerű figyelmeztetésünk után politikai körökben is szóba kerül és kellő megrovásban részesül jóelőre minden ilyen nyílt vagy leplezett sze­kularizációs igyekezet. A Keresztény Gazdasági és Szociális Párt tegnapi pártértekezletén Wolff Károly egyfe­lől újabb, meggondolatlan földosztóter­­vek ellen általában, másfelől a szeku­larizáció gondolata ellen emelte fel szavát. Amennyire igaza volt­­ abban, hogy a munkanélküliséget nem lehet megoldani, ha két-három holdat oda­­dobnak annak a nincstelennek, aki tőke és felszerelés nélkül tengődik, éppolyan helyesen mondotta azt is, hogy a szekularizáció gondolatának felvetése nemzeti szempontból szeren­csétlen. Mert ez a kérdés nem pusztán kato­likus kérdés, a szekularizációs gondo­lat visszautasítása nemcsak katolikus egyházi érdek, mint talán avatatlanok, tájékozatlanok gondolnák. Az egyházi javak megbolygatása olyan súlyos in­juria volna, amely a törvény tisztelet erős megrendülésével járna, s egyik részről lovat adna a legvészesebb for­radalmi törekvések alá, másfelől mél­tán keserítené el a kilencszázéves ma­gyar katolicizmus tömegeit. Amellett afféle korrupcióra adna alkalmat, ami­lyen Franciaországban tombolt a hír­hedt Duez-féle likvidátorok jóvoltából, és az egyházat igen fontos szociális s ezzel nemzeti feladatok teljesítésében gátolná meg. S tekintettel arra, hogy a magyar katolicizmus a maga szinte végletes türelmessége és önfegyelme mellett sem hajlandó mindent eltűrni, olyan önvédelemre szorulna, amely igazán nem kívánatos módon osztaná meg és sodorná belviszályba a tria­noni magyarságot. A jövedelmi krízis nem jogcím arra, hogy az egyháznál vagyonkrízissé alakuljon át, mondotta nagyon helyesen Wolff Károly, s mi csak azt tehetjük hozzá, hogy a jöve­delmi krízisből nem engedhetünk nem­zeti krízist felidézni. Ha a szociáldemokrata MacDonald kénytelen volt elismerni az egyházi javak nagy társadalmi jelentőségét — mint azt az Új N­emzedék legutóbb idé­zetekkel bizonyította —, akkor nem le­­hetnek Csonkamagyarországon polgári elemek szociáldemokratábbak MacDo­­naldnál. Némuljon el tehát minden szekularizációs próbálkozás, de legyen résen másfelől mindenki, aki nem akarja a felforgatás prédájává dobni még ezt a tizennégy vármegyét . ^ v^ ^ v­A­ 1­lg HUP sa. -mm-■a*, ff akt. pilyaadaaraa 10 Ili. J|1§1 Hfel izSWuHSSmi. a r»*kklad*hl*a»alak* i«­.- uirdateaak ai­­ esBff SSmWwmnmm JSSp öpEmlp®. -m mm­­. l, or.***b*«-«tca »«. ■*, llaadtaraa dljaaabla t&HkaEBS3r JEmhé JhB IBBSl MESS ' jlisSSffgMB! UKLáT • 1 Tal.: Amt tO»-M, II., Márta. ♦♦♦ H­gMI^BB^HB fia HIAiHU^BB^ BB^paik.^ Xli. évfolyam 61. (3093.) szám # Péntek + Budapest, 1930 március 14. . . . s . * . .. . Az Uj Nemzedék kiküldött tudósítója Doumergue köztársasági elnökkel bejárta a francia árvízkatasztrófa szinhelyt (Részletes tudósítás az 5. és 6. oldalon). Ma éjjel torokoperáció után hirtelen meghalt Fráter Lóránt, a híres dalköltő . Bethlen István gróf: „A kormány megfontolja a nyolcórai munkaidő törvénybe iktatását“ A miniszterelnök nagy beszéddel nyitotta meg a munka­adók és munkások közös ankétjét .A boltbér-kérdésbe nem kívánok hatalmi szóval beavatkozni“ — mondja Vass József népjóléti miniszter Az Új Nemzedék tudósítójától . Ma délelőtt tíz órakor egymás után ér­keztek a miniszterelnökség elé a minisz­teri és magánautók, amelyek ezúttal demokratikusan keveredtek a Szent György-térre befutó autótaxikkal. A kor­mány tagjai, a nagyipar reprezentánsai, a munkavállalók érdekképviseleteinek meghívott vezetői jelentek meg a minisz­terelnökségen, hogy résztvegyenek a nyolc órai munkaidő bevezetése tárgyában összehívott értekezleten- amelyen Bethlen István gróf személyesen elnököl. Az Uj Nemzedék munkatársa az érte­kezlet előtt kérdést intézett Tass József népjóléti miniszterhez a tanácskozás pro­gramjára vonatkozóan. — Ma itt tulajdonképpen nem érdemi tanácskozás lesz, — válaszolta a nép­jóléti miniszter — hanem a népjóléti minisztériumban a törvényjavaslat el­készítése során összegyűjtött anyag alapján kérdéseket intézünk a munka­adó és munkavállaló érdekeltséghez. A kérdést nem azzal a céllal tesszük fel, hogy rögtön választ kapjunk. Az érde­keltek az írásban megkapott kérdéseket hazaviszik, azokkal a saját körükben foglalkoznak, tisztázzák a helyzetet a saját viszonylataikban, így mindenek­előtt látni fogjuk, hogy a nagy-, közép­ss kisiparban milyen állapot uralkodik a munkaerő kihasználása szempontjjá­­■­ból, milyen időviszonyok között dolgoz­nak a munkások. Ez az első és legfon­tosabb kérdéskomplexum.­­ A második kérdéscsoport fő problé­mája az, hogy a munkabér-politika milyen viszony­ban van a munkaidő-politikával.­­ Mint minden egyéb kérdésben, itt is a kisiparra kiterjedően is pontosan kívánunk tájékozódni.­­-- Ennek a két főkérdésnek függvé­nyeként számos más kérdés merül fel. Erre nézve kell az érdekelteknek saját szempontjukból megadniuk a szükséges válaszokat. Az értekezlet tehát ennek a felderítő tevékenységnek egyik állomása.­­ Meg kell jegyeznem, hogy a sta­tisztikai anyag rendelkezésünkre áll, de csak 1028 augusztusáig. Ettől az idő­ponttól kezdve nem rendelkezünk fel­dolgozott statisztikai anyaggal, már­pedig az 1929-es gazdasági évben igen nagy eltolódás történhetett éppen a két főkérdés tekintetében. Az Új Nemzedék munkatársa ezután megkérdezte a népjóléti minisztert, mi a célja a jövő hétre tervezett bolt­­bér-ankétnek. — Azt akarom, — mondta Vass Jó­zsef — hogy a két érdekelt fél, a ház­­tulajdonosok és a boltbérlők összeülje­nek és egymás között beszéljék meg a helyzetet, az én elnök­lésemmel. Én ebbe a kérdésbe nem kívánok hatalmi szó­­val beleavatkozni, annál kevésbé, mert ehhez nincs is jogom. Ezen a tárgyalá­son azután kölcsönösen hű képet kap­hatnak arról, hogy egyáltalán szóba lehet-e hozni ma a boltbérek terén új problémákat és ha igen, van-e módja a megoldásnak. Bethlen beszéde a nyolcórai munkaidőról Az értekezleten a munkaadók és a munkavállalók képviselőin kívül részt vett Vass József népjóléti miniszter és Bod János kereskedelmi miniszter is. Azon kívül ott voltak Dréhl Imre, Kállay Miklós, Tőry Gergely, Papp Dezső és Jezsovits János államtitkárok. Az értekezletet egynegyed tizenegy óra­kor nyitotta meg Bethlen István gróf miniszterelnök, aki üdvözölte a munkaadói és munkás szervezetek képviselőit, majd bejelentette, hogy röviden vázolni kívánja a mai ér­tekezlet előzményeit. Utalt arra, hogy az elmúlt hetekben a munkások képviselői a kormányhoz fordultak, hogy a munka­nélküliség tárgyában és annak megszün­tetése érdekében különféle intézkedések tétessenek a kormány részéről. Ezeket a kéréseket a munkások képviselői írásban nyújtották át és ezekben különböző orvos­­szereket ajánlanak a munkanélküliség megszüntetésére. Ezen orvosszerek között szinte refrénszerűen tér vissza az a kí­vánság, hogy a nyolcórai munkaidő törvényes uton szabályoztassék. A kormány megfontolás tárgyává tette és teszi azokat a javaslatokat, — mondja Bethlen — amelyeket a munkások kép­viselői beterjesztettek és ezek között a nyolcórai munkaidő bevezetésének kérdé­sét is. Amikor a kormány megfontolás tárgyává tette ezeket a javaslatokat, ter­mészetesen érintkezés­t keresett a munka­adókkal is és arra a meggyőződésre jutott, hogy a nyolcórai munkaidő kér­dése olyan probléma, amellyel behatóan és részletesen kell foglalkozni, mert amennyire igaz az, hogy a nyolcórai munkaidő bevezetése és törvényes sza­bályozása­­ bizonyos könnyelebölést idézhet elő a munkanélküliség problémájánál, ugyanúgy megfontolást igényel, már Ára 10 fillér

Next