Uj Nemzedék, 1930. június (12. évfolyam, 123-145. szám)

1930-06-01 / 123. szám

STípi­iK ■■■■km ■ imem pályaudvaron 10 (II- iSM 1 vUb Fiókkiadóhivataloki tér. — Hirdeti rak mil- í'yjjjjjaRjiKll BÜK Jsjg|F l„ Omighái-utca 1«. »i„ limitár*. dljaxabé* IBBSsm fgatarifrv" jüH W&mgaElm tol.: Aot 608-45,11„ Mária­».tut. ♦♦♦ isii «Égi­te XH. évfolyam 123. (3155.) szám ♦ Vasárnap ♦ Budai*&&, t*30 június 1. Achmed Zogu levele Achmed Zogu, Albánia királya kéz­iratot intézett miniszterelnökéhez. A kéziratot olvasván, úgy érezzük, foglal­kozni kell vele. Ha pedig valaki azt kérdezné, de hát miért léptetünk elő vezércikktémává éppen egy balkáni té­mát, akkor sietünk megállapítani, hogy éppen Zogu király levele alapján kezd­jük azt hinni: az az Albánia nincs is olyan nagyon a Balkánon. Földrajzilag igen, de hát ez a kifejezés: „Balkán“ az utóbbi években megszűnt szigorúan földrajzi megjelölés lenni, és inkább bizonyos erkölcsi fogalommá kezdett alakulni a közhasználatban. Európa­­szerte sokat írtak és beszéltek mosta­nában arról, hogy a Balkán felcsúszott Középeurópa felé, hogy fölrajzilag nem a Balkán-félszigeten levő országok is kezdenek erkölcsileg elbalkanizálódni. Nos, Ah­med Zogu levele egyenesen arra vall, hogy ez a szimpatikus ural­kodó csak földrajzilag akarja meg­hagyni a Balkánon Albániát, erkölcsi­leg azonban meg akarja szüntetni bal­káni jellegét. De szóljon minden kommentárnál "­ékesebben maga a királyi kézirat, amely imigyen hangzik: „Miniszterelnök úr! Az albán állam ala­pítása, óta az állami adminisztráció foko­zatosan megjavult, a korrupt államhiva­talnokok egy bizonyos köre azonban en­nek dacára még mindig megmaradt. Te­kintettel a nagy áldozatokra, amelyeket a nép az államért hős s tekintettel az ál­lam tekintélyére, szükséges, hog­y minden miniszter és minden hivatali elöljáró mi­előbb javaslatot tegyen az­ így ismert sze­mélyek kikapcsolására. Az állami tisztvi­selők — nagyok és kicsinyek — nem­ egye­b­ek, mint a nép fizetett szolgái. El kell kerülni azt a benyomást, mintha az állam­­tisztviselők egy abszolutisztikus és külön­leges osztályhoz tartoznának. Tartsa szem előtt, hogy a kabinet, amelynek élén ön áll, nekünk megígérte, hogy az állami adminisztrációt megjavítja azáltal, hogy a nagy és kicsiny sógorokat, komákat, barátokat kizárja s hogy ugyanerre a sorsra juttatja mindazokat, akik bec­sze­­telenek, renyhék vagy pártoskodók. Föl­hívjuk a minisztertanácsot, hogy ígéretet és a haza iránti kötelességét kíméletlenül teljesítse.“­íme, Ah­med Zogu levele. Már most ugyanaz a valaki ismét azt kérdezhetné: de hát minek közölni ezt az írásművet, amely hiszen egyenesen azt bizonyítja, hogy Albániában nem egészen mennek rendjén a dolgok? Erre azt mondjuk: igaz. Ha nem lenné­nek Albániában korrupt államhivatal­nokok, gőgös bürokraták, ha nem len­nének mohón érvényesülő és egymás­sal véd- és dacszövetségben levő „nagy és kicsiny sógorok, komák, barátok, ak­kor a nemes törekvésű Zogu királynak nem lett volna oka és módja megírni ezt a levelét. De ... de ez a levél an­nak a bizonysága is, hogy már Albá­niában, a köves kis balkáni tartomány­ban, már ott is dereng valami affelől, hogy közéleti tisztesség nélkül nem le­het államot fenntartani, nemzetet bol­dogítani. Hogy a népnek a maga sú­lyos áldozataiért kapnia is kell egyet­­m­ást, és hogy a korrupció, a néppel ló­hátról beszélő bürokrácia sem a nép javát nem szolgálja, sem az állam te­kintélyét nem öregbíti. Ez a megismerés az, amely érdekessé teszi az albán uralkodó levelét, amel­lett, hogy írójának uralkodói rátermett­ségét, tiszta erkölcsi felfogását és kö­telességtudását bizonyítja. A levél hangja és az a tény, hogy ezt az írást nyilvánoságra hozatta szer­zője, arra vall, hogy Albániában nyil­ván igen erős és makacs a sógorok, komák és cimborák érdekszövetsége, és hogy Ah­med Zogu jónak látja a nyíl­­vánoság támogatását is megszerezni maga mellé a korrupció ellen való har­cában. De ez rendjén is van. Mindenki, aki a közéleti korrupció ellen harcot kezd, tisztában lehet azzal, hogy az ér­dekeltek megkísérlik a végsőkig való ellenállást, de azzal is, hogy országá­nak közvéleménye teljes lélekkel mel­léje áll és pajzsra emeli a nagy tiszto­gatót Albániában is, egyebütt is. Elfogták­­ a százhatvanezer pincos álarcos bankrablót­­ Cinóber banktisztviselő, aki összejátszott a rablóval, a villamosról szökött meg a detek­tívek elől . Kovács János állástalan 19 éves asztalossegéd, Cinóber József barátja, a Leszámítoló Bank álarcos rablója Megtalálták a rablott pénzt egy Remete­­utcai ház padlásán. Kovács csak új ruhát vett belőle a Arc Új Nemzedék tudósítójától -Tegnap dél óta egész Budapestet izga­lomban tartja az az igazi amerikai stí­lusú bankrablás, amely a Dorottyá­st teái Leszámítoló Bankban történt. Is­meretes, hogy tegnap dé­lelőtt tizenegy óra tájban a Leszámítoló Bank Do­­rottya­ utcai épületének egyik harmadik emeleti szobájában, ahol a tisztviselők június havi fizetését borítékozta két banktisztviselő, megjelent egy zsebkendővel letakart arcú, revolveres fiatalember, a két tisztviselőnek revolvert szegezett és őket a szekrénybe kényszerítette, azután pedig az ajtót rájuk zárta. Az asztalon lévő összes pénzt, — százhatvan­ezer pengőt — a magával hozott táskába gyömöszölte és az ablakon át megszö­kött. Mire a két tisztviselő a szekrény­ből elő tudott jönni és fellármázta a bank többi tisztviselőjét, addigra már a rablótámadónak nyoma veszett. Egy perccel később a közeli főkapi­tányságról már egész detektívcsoport szállta meg a Dorotya­ utcai épületet. Minden ajtót lezártak, minden szobába jutott néhány tisztviselő, figyeltek, ellen­őriztek, de hiábavaló volt minden, a tet­tesnek teljesen nyoma veszett. Az a két tisztviselő, Pet­tik Elemér és Cinóber József, akik a pénz borítékozták és aki­ket a rablótámadó a szekrénybe zárt, még megközelítően pontos személyleírást sem tudtak adni a támadóról. A rendőr­ség minden nyom nélkül állott a rejté­lyes rablótámadással szemben. Első nyom: egy soff­őr bejelentése „ Fordulatot adott a nyomozásnak kö­rülbelül egy óra múlva egy soff­őr beje­lentése. Megjelent ugyanis a főkapitány­ságon Tóth István so­ff­őr és bejelentette, hogy negyed tizenkét óra tájban a Jó­­zsef-héti autótaxiállomáson kocsijába ug­rott egy fiatalember, aki azt parancsolta, hogy a nyugati pályaudvarra vigye őt. Útközben azonban, körülbelül a Baziliká­nál megváltoztatta utasítását és a Ke­letihez vitette magát, ahol kiszállva, a hatvani vonat után érdeklődött és a sof­­főr bejelentése szerint azzal valószínűen f el is utazott. Ez a sofőr már pontos személyleírást is tudott adni és a rendőrség az ő beje­lentése alapján rádió segítségével az egész országba és a külföldre szétküldötte a rablók támadó körözését. Tegnap délután még egészen remény­telennek látszott a nyomozás. Az esti órákban azután olyan fordulat történt, amely megváltoztatta az egész helyzetet és nyomravezette a rendőrséget. Rövid, izgalmas bajsza után a rendőrség kezére került a rablótámadó. Cinóber gyanús A de­tektíveknek, akik a helyszínen megkezdték a kihallgatásokat, az első pillanattól kezdve gyanús volt az egyik tisztviselőnek, a fiatal Cinóber Józsefnek a szerepe. Gyanúsnak találták először azért, mert éppen a rablótámadó megje­lenése előtt Cinóber eltávozott a szobá­ból, másodszor, mert az erőteljes fiatalember meg sem kísérelte az ellenállást a sovány és vézna termetű rablótámadóval szemben és végül, amikor a rablótámadás után Petrik és Cinóber előbújtak a szekrény­ből, csak Petrik szaladt az irodahelyisé­gekbe és egyedül ő lármázta fel a bankot, Cinóber nem tett mást, mint egyszerűen odalépett az ablakhoz és becsukta. Cinóbert a bankban történt kihallga­tása után át is kísérték a főkapitány­ságra, ahol egy ideig faggatták. Ellent­mondásokba keveredett és úgy adta elő a történteket, hogy a rendőrség gyanúja még jobban megerősödött. Pozitív adat azonban nem volt a rendőrség kezében. Éppen ezért elhatározták, hogy úgy tesz­nek, mint hogyha igazolnák Cinóber sze­repét, szabadlábra helyezik és figyelni fogják, hová megy, kikkel érintkezik. Tegnap délután közölték is a főkapi­tányságon Cinóberrel, hogy, úgy látszik, szerepe tisztázódott és ezért elengedik. Cinóber azonnal vette kalapját és sietve távozott. Két detektív azonban nyomá­ban v­olt. Amerre ment, állandóan kísér­ték. Cinóber­t most még nem lehet tudni, észrevette-e a detektíveket, vagy sem, mégis rövidesen megszabadult tő­lük. Villamosra ült ugyanis és amikor a villamos a Markó­ utcai pénzverde kör­nyékén járt, leugrott a mozgó kocsiról és egyszeri­ben eltűnt. Mire a két detektív észrevette és a vil­lamost leállíttatta, addigra már, nyoma veszett, , . - „Bottal ütik“ Cinóber nyomát ! A főkapitányságon meglehetős lehan­­goltságot keltett ez a kudarc. Elvesztet­ték azt a nyomot, amelyen az egész nyo­mozást le akarták folytatni. Most azután detektíveket küldtek ki a Remete­ utca öt szám­i házba, ahol Cinóber lakott. Nem találták odahaza. A házbeliek el­mondották, hogy Cinóbernek meghalt a nagyanyja és az egész család ott tartózkodik a gyá­szoló házban, valószínűen Cinóber is oda ment. A ház­beliek úgy beszéltek a detektíveknek „a kis Cinóberről“, mint­ a­ legrendesebb fiatalemberről és még sajnálták is, hogy a „szegény fi­ut“ a rablótámadó menny­i­re megijeszthette. “ A rendőrség most már minden nyom nélkül maradt. S hogy a drága idő ne vesszen egészen kárba, hozzáláttak an­nak lenyomozásához, kikből állott a fia­tal Cinóber baráti köre. Először a bank­ban érdeklődtek a detektívek. Itt a tiszt­viselők keveset tudtak Cinóber magán­életéből, mert hiszen a fiatalember alig egy fél éve állt a bank szolgálatában. A hivatalos idő alatt csendesen, szótlanul er HD

Next