Uj Nemzedék, 1930. június (12. évfolyam, 123-145. szám)
1930-06-01 / 123. szám
STípiiK ■■■■km ■ imem pályaudvaron 10 (II- iSM 1 vUb Fiókkiadóhivataloki tér. — Hirdeti rak mil- í'yjjjjjaRjiKll BÜK Jsjg|F l„ Omighái-utca 1«. »i„ limitár*. dljaxabé* IBBSsm fgatarifrv" jüH W&mgaElm tol.: Aot 608-45,11„ Mária».tut. ♦♦♦ isii «Égite XH. évfolyam 123. (3155.) szám ♦ Vasárnap ♦ Budai*&&, t*30 június 1. Achmed Zogu levele Achmed Zogu, Albánia királya kéziratot intézett miniszterelnökéhez. A kéziratot olvasván, úgy érezzük, foglalkozni kell vele. Ha pedig valaki azt kérdezné, de hát miért léptetünk elő vezércikktémává éppen egy balkáni témát, akkor sietünk megállapítani, hogy éppen Zogu király levele alapján kezdjük azt hinni: az az Albánia nincs is olyan nagyon a Balkánon. Földrajzilag igen, de hát ez a kifejezés: „Balkán“ az utóbbi években megszűnt szigorúan földrajzi megjelölés lenni, és inkább bizonyos erkölcsi fogalommá kezdett alakulni a közhasználatban. Európaszerte sokat írtak és beszéltek mostanában arról, hogy a Balkán felcsúszott Középeurópa felé, hogy fölrajzilag nem a Balkán-félszigeten levő országok is kezdenek erkölcsileg elbalkanizálódni. Nos, Ahmed Zogu levele egyenesen arra vall, hogy ez a szimpatikus uralkodó csak földrajzilag akarja meghagyni a Balkánon Albániát, erkölcsileg azonban meg akarja szüntetni balkáni jellegét. De szóljon minden kommentárnál "ékesebben maga a királyi kézirat, amely imigyen hangzik: „Miniszterelnök úr! Az albán állam alapítása, óta az állami adminisztráció fokozatosan megjavult, a korrupt államhivatalnokok egy bizonyos köre azonban ennek dacára még mindig megmaradt. Tekintettel a nagy áldozatokra, amelyeket a nép az államért hős s tekintettel az állam tekintélyére, szükséges, hogy minden miniszter és minden hivatali elöljáró mielőbb javaslatot tegyen az így ismert személyek kikapcsolására. Az állami tisztviselők — nagyok és kicsinyek — nem egyebek, mint a nép fizetett szolgái. El kell kerülni azt a benyomást, mintha az államtisztviselők egy abszolutisztikus és különleges osztályhoz tartoznának. Tartsa szem előtt, hogy a kabinet, amelynek élén ön áll, nekünk megígérte, hogy az állami adminisztrációt megjavítja azáltal, hogy a nagy és kicsiny sógorokat, komákat, barátokat kizárja s hogy ugyanerre a sorsra juttatja mindazokat, akik becszetelenek, renyhék vagy pártoskodók. Fölhívjuk a minisztertanácsot, hogy ígéretet és a haza iránti kötelességét kíméletlenül teljesítse.“íme, Ahmed Zogu levele. Már most ugyanaz a valaki ismét azt kérdezhetné: de hát minek közölni ezt az írásművet, amely hiszen egyenesen azt bizonyítja, hogy Albániában nem egészen mennek rendjén a dolgok? Erre azt mondjuk: igaz. Ha nem lennének Albániában korrupt államhivatalnokok, gőgös bürokraták, ha nem lennének mohón érvényesülő és egymással véd- és dacszövetségben levő „nagy és kicsiny sógorok, komák, barátok, akkor a nemes törekvésű Zogu királynak nem lett volna oka és módja megírni ezt a levelét. De ... de ez a levél annak a bizonysága is, hogy már Albániában, a köves kis balkáni tartományban, már ott is dereng valami affelől, hogy közéleti tisztesség nélkül nem lehet államot fenntartani, nemzetet boldogítani. Hogy a népnek a maga súlyos áldozataiért kapnia is kell egyetmást, és hogy a korrupció, a néppel lóhátról beszélő bürokrácia sem a nép javát nem szolgálja, sem az állam tekintélyét nem öregbíti. Ez a megismerés az, amely érdekessé teszi az albán uralkodó levelét, amellett, hogy írójának uralkodói rátermettségét, tiszta erkölcsi felfogását és kötelességtudását bizonyítja. A levél hangja és az a tény, hogy ezt az írást nyilvánoságra hozatta szerzője, arra vall, hogy Albániában nyilván igen erős és makacs a sógorok, komák és cimborák érdekszövetsége, és hogy Ahmed Zogu jónak látja a nyílvánoság támogatását is megszerezni maga mellé a korrupció ellen való harcában. De ez rendjén is van. Mindenki, aki a közéleti korrupció ellen harcot kezd, tisztában lehet azzal, hogy az érdekeltek megkísérlik a végsőkig való ellenállást, de azzal is, hogy országának közvéleménye teljes lélekkel melléje áll és pajzsra emeli a nagy tisztogatót Albániában is, egyebütt is. Elfogták a százhatvanezer pincos álarcos bankrablót Cinóber banktisztviselő, aki összejátszott a rablóval, a villamosról szökött meg a detektívek elől . Kovács János állástalan 19 éves asztalossegéd, Cinóber József barátja, a Leszámítoló Bank álarcos rablója Megtalálták a rablott pénzt egy Remeteutcai ház padlásán. Kovács csak új ruhát vett belőle a Arc Új Nemzedék tudósítójától -Tegnap dél óta egész Budapestet izgalomban tartja az az igazi amerikai stílusú bankrablás, amely a Dorottyást teái Leszámítoló Bankban történt. Ismeretes, hogy tegnap délelőtt tizenegy óra tájban a Leszámítoló Bank Dorottya utcai épületének egyik harmadik emeleti szobájában, ahol a tisztviselők június havi fizetését borítékozta két banktisztviselő, megjelent egy zsebkendővel letakart arcú, revolveres fiatalember, a két tisztviselőnek revolvert szegezett és őket a szekrénybe kényszerítette, azután pedig az ajtót rájuk zárta. Az asztalon lévő összes pénzt, — százhatvanezer pengőt — a magával hozott táskába gyömöszölte és az ablakon át megszökött. Mire a két tisztviselő a szekrényből elő tudott jönni és fellármázta a bank többi tisztviselőjét, addigra már a rablótámadónak nyoma veszett. Egy perccel később a közeli főkapitányságról már egész detektívcsoport szállta meg a Dorotya utcai épületet. Minden ajtót lezártak, minden szobába jutott néhány tisztviselő, figyeltek, ellenőriztek, de hiábavaló volt minden, a tettesnek teljesen nyoma veszett. Az a két tisztviselő, Pettik Elemér és Cinóber József, akik a pénz borítékozták és akiket a rablótámadó a szekrénybe zárt, még megközelítően pontos személyleírást sem tudtak adni a támadóról. A rendőrség minden nyom nélkül állott a rejtélyes rablótámadással szemben. Első nyom: egy soffőr bejelentése „ Fordulatot adott a nyomozásnak körülbelül egy óra múlva egy soffőr bejelentése. Megjelent ugyanis a főkapitányságon Tóth István soffőr és bejelentette, hogy negyed tizenkét óra tájban a József-héti autótaxiállomáson kocsijába ugrott egy fiatalember, aki azt parancsolta, hogy a nyugati pályaudvarra vigye őt. Útközben azonban, körülbelül a Bazilikánál megváltoztatta utasítását és a Keletihez vitette magát, ahol kiszállva, a hatvani vonat után érdeklődött és a soffőr bejelentése szerint azzal valószínűen f el is utazott. Ez a sofőr már pontos személyleírást is tudott adni és a rendőrség az ő bejelentése alapján rádió segítségével az egész országba és a külföldre szétküldötte a rablók támadó körözését. Tegnap délután még egészen reménytelennek látszott a nyomozás. Az esti órákban azután olyan fordulat történt, amely megváltoztatta az egész helyzetet és nyomravezette a rendőrséget. Rövid, izgalmas bajsza után a rendőrség kezére került a rablótámadó. Cinóber gyanús A detektíveknek, akik a helyszínen megkezdték a kihallgatásokat, az első pillanattól kezdve gyanús volt az egyik tisztviselőnek, a fiatal Cinóber Józsefnek a szerepe. Gyanúsnak találták először azért, mert éppen a rablótámadó megjelenése előtt Cinóber eltávozott a szobából, másodszor, mert az erőteljes fiatalember meg sem kísérelte az ellenállást a sovány és vézna termetű rablótámadóval szemben és végül, amikor a rablótámadás után Petrik és Cinóber előbújtak a szekrényből, csak Petrik szaladt az irodahelyiségekbe és egyedül ő lármázta fel a bankot, Cinóber nem tett mást, mint egyszerűen odalépett az ablakhoz és becsukta. Cinóbert a bankban történt kihallgatása után át is kísérték a főkapitányságra, ahol egy ideig faggatták. Ellentmondásokba keveredett és úgy adta elő a történteket, hogy a rendőrség gyanúja még jobban megerősödött. Pozitív adat azonban nem volt a rendőrség kezében. Éppen ezért elhatározták, hogy úgy tesznek, mint hogyha igazolnák Cinóber szerepét, szabadlábra helyezik és figyelni fogják, hová megy, kikkel érintkezik. Tegnap délután közölték is a főkapitányságon Cinóberrel, hogy, úgy látszik, szerepe tisztázódott és ezért elengedik. Cinóber azonnal vette kalapját és sietve távozott. Két detektív azonban nyomában volt. Amerre ment, állandóan kísérték. Cinóbert most még nem lehet tudni, észrevette-e a detektíveket, vagy sem, mégis rövidesen megszabadult tőlük. Villamosra ült ugyanis és amikor a villamos a Markó utcai pénzverde környékén járt, leugrott a mozgó kocsiról és egyszeriben eltűnt. Mire a két detektív észrevette és a villamost leállíttatta, addigra már, nyoma veszett, , . - „Bottal ütik“ Cinóber nyomát ! A főkapitányságon meglehetős lehangoltságot keltett ez a kudarc. Elvesztették azt a nyomot, amelyen az egész nyomozást le akarták folytatni. Most azután detektíveket küldtek ki a Remete utca öt számi házba, ahol Cinóber lakott. Nem találták odahaza. A házbeliek elmondották, hogy Cinóbernek meghalt a nagyanyja és az egész család ott tartózkodik a gyászoló házban, valószínűen Cinóber is oda ment. A házbeliek úgy beszéltek a detektíveknek „a kis Cinóberről“, mint a legrendesebb fiatalemberről és még sajnálták is, hogy a „szegény fiut“ a rablótámadó mennyire megijeszthette. “ A rendőrség most már minden nyom nélkül maradt. S hogy a drága idő ne vesszen egészen kárba, hozzáláttak annak lenyomozásához, kikből állott a fiatal Cinóber baráti köre. Először a bankban érdeklődtek a detektívek. Itt a tisztviselők keveset tudtak Cinóber magánéletéből, mert hiszen a fiatalember alig egy fél éve állt a bank szolgálatában. A hivatalos idő alatt csendesen, szótlanul er HD