Uj Nemzedék, 1930. július (12. évfolyam, 146-172. szám)

1930-07-01 / 146. szám

KtíM, 1930 Julia« 1 UJ Nemzedék l Újpesten meg­semmisít­ették nyolc baloldali városatya mandátumát A közigazgatási bíróság megállapította, hogy a választáson törvénysértés történt — Az Új Nemzedék tudósítójától. — Újpest politikai életének nagy szenzá­ciója van: a közigazgatási bíróság jog­erősen megsemmisítette nyolc baloldali városatya mandátumát s ezért a város kilencedik és tizenegyedik választókerü­letében új városi választást kell tartani. A választás ellen a Keresztény Községi Párt választói emeltek panaszt és feleb­­bezésükben több törvénytelenségre hív­ták fel a hatóságok figyelmét. Előbb az igazoló választmány, azután a vármegyei kisgyűlés, most végső fokon a közigaz­gatási bíróság állapította meg, hogy egyrészt a szavazás megkezdése, más­részt a bizalmi férfiak kijelölése körül törvénysértés történt s ezért a választás eredményét meg kel­lett semmisíteni. A harmadik panasz ügyében a bíróság újabbi vizsgálatot rendelt el s amennyiben a vizsgálat iga­zolná, hogy az egyik szociáldemokrata vezért, a kommunizmussal kapcsolatos bírói ügye miatt tényleg nem lehetett volna megválasztani, a kilencedik balol­dali mandátumot is megsemmisítik­ A szociáldemokraták szintén panaszt emeltek az egyik kerület választási ered­ménye ellen Ebben a kerületben a ke­­reszténypárt négy jelöltjét választották meg a decemberi választáson s a kerü­leti szavazatszedő bizottság elnöke ér­vénytelenített egy szavazatot, mert az illető választó, szavazólap helyett a bal­oldali jelöltek nevét tartalmazó agitációs röpiratot dobta az urnába. A közigazga­tási bíróság a szociáldemokraták feleb­­bezését elutasította, a választást igazolta és a feltűnő nagyságú röpirattal való szavazást a titkos választójog megsérté­sének minősítette. Tehát a szocialistákkal szemben a közigaz­­gatási bíróságnak kellett megvédenie a választás titkosságát. A bír­óság döntését Újpesten nagy izga­lommal fogadták. A szélső­baloldali vá­rospolitikusok természetesen megdöbben­tek. A Keresztény Községi Párt a decem­beri választáson nyolc kerületben állított jelölteket, a többi kerületet a Községi Pol­gári Pártnak engedte át. A nyolc kerület­ből négyben a kereszténypárt valamennyi jelöltjét megválasztották, a többi négy­ben huszonhárom, huszonnyolc, harminc­hat és hatvanhárom szavazattal maradt alul a kereszténypárt az egyesített szo­­cialista, demokrata, függetlenségi listá­val szemben. A hatvan választott képvi­selőtestületi tagságból huszonkettő jutott a jobboldalnak, ha azonban nem többségi alapon, hanem aránylagosan választanak, a leadott szavazatok arányában a jobboldalt huszonnyolc mandátum il­lette volna meg. A Keresztény Községi Párt így is a legnagyobb létszámú párt az újpesti kép­viselőtestületben. A decemberi városi választásokon az egyesült baloldal 5118, a jobboldal 4286 szavazatot kapott. A most megsemmisí­tett két kerületben huszonhárom és har­minchat szavazattal győzött a baloldal, tehát a decemberben még szervezkedési hiányokkal küzdő kereszténypárt az új választáson a két kerület nyolc mandátu­mát feltétlenül elveszi a baloldaltól. Ez a bizakodás teljesen helytálló, mert a kereszténypárti vezérek reámutatnak arra, hogy a novemberi vármegyei vá­lasztások eredményéhez képest decem­­ber nyolcadikén, a városi választáson ezerkétszázzal emelkedett a jobboldali szavazók száma. Ebben igen nagy része van Wolff Károlynak, a Keresztény Köz­ségi Párt országos vezérének. Wolff Károly személyesen jött ki Új­pestre, hogy a választási agitációnak erősebb lendületet, nagyobb iramot­­ adjon, ami teljes mértékben sike­­rült is. A baloldal most taktikát változtatott. A Keresztény Községi Párt és vele a jobboldali front erősödése egyre jobban a háttérbe szorítja a baloldali törekvése­ket. Ezér­t a baloldal kiadta a jelszót: minden eszközzel el kell érni, hogy Új­pest önálló törvényhatóság legyen, mert akkor részint már a virilisták választá­sán, részint pedig újabb kerületi beosz­tással (miután a választás nem arányos rendszer alapján történik) lehetővé akarják tenni Újpesten a százszázalékos baloldali uralmat. Ha a törvényhatósággá való átalaku­lás a baloldaliak szándékai szerint tör­tén­nék, Újpest lenne az egyetlen törvényha­tóság az egész ország­ban, ahol szélső­­baloldali többség uralkodnék. Az Újpesti Keresztény Községi Párt hihetetlennek tartja, hogy a belügymi­niszter hajlandó lenne Újpest városát úgy átalakítani, ahogyan a szélsőbalol­dal szeretné s ezért teljes erővel készül az újra megüresedett kerületekben a vá­lasztásra. Vasárnap volt egyébként Újpesten az ellenforradalom hősi halottainak emlék­ünnepe. A Keresztény Községi Párt a temetői ünnepség után rögtönzött érte­kezletet tartott, amelynek határozata alapján Major Gyula pártelnök, az ál­lami szénbányák főfelügyelője levelet intézett Wolff Károly országgyűlési kép­viselőhöz, a jubiláló fővárosi Keresztény Községi Párt vezéréhez. — A mi két halottunk sírjai is a ke­resztény demokráciát hirdetik — írja többek között a pártelnök. — Egymás mellett pihen, mint ahogyan a nehéz időkben egymás mellett harcolt a tiszt­viselő, munkás, az iparos, a katonatiszt és az egyetemi hallgató. Büszkék va­gyunk, hogy olyan gondolat harcosai lehetünk, amelynek ilyen hőslelkű vér­tanúi voltak és olyan vezérei vannak, mint Wolff Károly. Köszönjük Méltósá­godnak a tíz esztendő áldozatos munká­ját . . . Ma délután három órakor az utolsó francia katona is elhaltja a Rajnavidéket — Az Új Nemzedék tudósítójától. — Berlin, junius 30. Történelmi nevezetességű napja van ma Németországnak. Ma délután három órakor h­a­g­yja el az utolsó francia katona a Rajna­­vidéket s ezzel teljesen­ megszűnik a francia megszállás. Egész Németország ennek az eseménynek hatása alatt áll. A vasárnapi lapok vala­mennyien vezető helyen méltatják a végleges felszabadulás jelentőségét. Sok lap különkiadást adott. A hétfőről keddre virradó éjszaka a Rajnavidék nagyobb városaiban nagy ünnepségek lesznek. A rajnavidéki szövetségesközi főbiztosság legutolsó ülésén Tirard francia főbiztos annak a reményének adott kifejezést, hogy a Rajnavidék korábbi kiürítése elő fogja mozdítani a jövőben a nemzetek megértését és békéjét. A francia főbiztos és a parancsnokló tábornok ma délután fog a megszálló hadsereg utolsó zászlóaljával együtt különvonaton elutazni Mainzból. Littke ellen ötvenkét rendbeli visszaélés ügyében folytatta az ügyészség a vizsgálatot Ezekben az ügyekben kell Halasynak és Vay Kázmér­­nak szerepét tisztázni — t Az építkezési panamák irataiból még csak a makói építkezés ügye került a vizsgálóbíró elé — Az Új Nemzedék tudósítójától — Amint az már előrelátható volt a vizs­gálóbírónak Halasy Géza műépítész ügyé­ben hozott döntéséből, a vizsgálóbíró Vay Kázmért is szabadlábra helyezte. Szom­baton a késő délutáni órákig kihallagatta a vizsgálóbíró Vayt és megállapította, hogy ellene semmi megnyugtató bizonyí­tékot nem talált a megvesztegetés bűntet­tének alátámasztására, következésképpen­ a vizsgálati fogság megtartása, vagy el­rendelése nem megokolt. Vay Kázmér az ügyészségen tett vallomását Nagy Pál vizsgálóbíró előtt egyébként még azzal toldotta meg, hogy sógoráról nem tudta és nem hitte, hogy az építkezési vállalko­zók részéről olyan túldíjazásban része­sült, ami már a munka megszerzéséért járó províziónak tetszik. Erről csak az ügy kipattanásakor értesült,­­ de egyéb­ként még ma sem hiszi. Különben pedig, ha arról tudomást szerzett volna, hogy Halasy províziót szed az építkezések után, vele szemben is a le­gkér leih­eletlenebbül járt volna el. A vizsgálóbíró végése sze­rint tehát semmi olyan adatot nem tudott pro­­dukálni a nyomozás, ami Vay Káz­­mérnak egyébként elfogadható véde­kezését megdöntené, vagy legalább is kétségessé tenné. így szabadlábra helyezése megokolt volt. Értesülésünk szerint az ügyészség a 3 A TIKKASZTÓ HŐSÉG fenyűgeti az embert és minden élőlényt. A test Terítékben fürdik, a szervezet el­bágyad, az agy működése szinte meg­bénul, képtelenek leszünk a munkára Akár friss, tettre kész lenni, akarja tik­kadje testi erejét feleleveníteni, szellemét felüdíteni ? Csepegtesse a tenyerébe • világhírű és népszerű DIANA SÓSBORSZESZ néhány cseppjét és dörzsölje be vert naponta többször izzadtságtól gyöngyözi, homlokát, tarkóját, hónalját. Csodálkozni fog, hogy milyen frissítő hatása van ezek­nek a bedörzsöléseknek egész szervező tóra. Szinte újjászületettnek érzi majd magát. .A terhes láb- és hónaljizzadást is megszüntetheti olyan fürdőkkel, amelyek langyos vízből néhány kanálnyi DIANA SÓSDORSZESZ hozzáadásával készülnek. ütmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm belügyi építkezésekkel kapcsolatban Litt­ke Kázmér ellen ötvenkét rendbeli visszaélés ügyében folytatja a bűnügyi vizsgálatot. Ezeknél az eseteknél Littke vallomása szerint kapcsolat volna Halasy személyével is, de rajta keresztül sógorá­nak, Vág Kázmérnak a szerepe is még teljesen és minden félreértést kizáró mó­don tisztázandó lenne. Az építkezési visszaélések ügyében folytatott vizsgálat igen nagy komplexumot felölelő anyagá­nak csak egyik részlete, az úgynevezett, makói ügy került egészében feltárva a vizsgálóbíró elé, míg a többit csak általá­nosságban érintették. Ezekre vonatkozóan az ügyészség ugyanis még visszatar­totta az iratokat mert ezekre elengedh­­etetl­enül nagy szük­sége volt a nyomozás és a vizsgálat to­vábbi menetén. Ám a vádtanács elé már részleteiben is mindenre kiterjedő nagy megokolással indítványozta az ügyészség Halasy és Vaji vizsgálati fogságának el­rendelését. Itt döntenek majd véglegesen és az iratokba való alapos betekintés alapján Halasy és Vay további fogvatar­­tásáról. A védelem a vádtanács döntése elé is legnagyobb bizakodással néz. Tekintet nélkül ugyanis a felfedett visszaélések egyes részleteire, avagy a bűnügyi vizs­gálat nagy komplexumára, arra vonat­kozóan sehol egyetlen egy építkezésnél vagy munkavállalás kiadásánál adat fel nem merült, hogy Halasy Géza — mert hiszen csak róla lehet szó — pénzzel vagy ajándékkal megvesztegette vagy megvesztegethette volna sógorát. Épp ezért az ügy menetében jelentős fordu­latot a védelem attól sem vár, ha az ügyészség a hat hetes nyomozás min­den iratát, eredményét a legrészleteseb­ben, eredetiben feltárja a vádtanács előtt. Ezzel kapcsolatban még ma is erő­sen t­art­ja magát az a híresztelés, hogy a vádtanácsnak azon az ülésén, amelyen Halasy, iletve Vay Kázmér ügyét tár­gyalnák, Töreky Géza, a büntetőtörvény­szék elnöke elnökölne. A védelem ezzel a híreszteléssel szemben úgy vélekedik, hogy egyáltalában semmi különösebb okot nem lát arra, hogy a vádtanács köz­tisztel­etben álló elnökét miért kellene ily szokatlan módon éppen ennél az ügy­nél behelyettesíteni. És ha mégis meg­történne ez a feltűnő változás, ez olyan jelentőséget adna az ügynek sokak előtt, ami már túlmenne azokon a határokon, amelyeken belül kell megítélni és meg­látni ennek a bűnügynek minden vonat­kozását. Egyébként érdekes változata és új szí­ne az ügynek, hogy Lühnsdorf Ferenc, a lótáppanama-botrány immár közis­mert és kizárólagos tulajdonosa egy cel­lába került Halasy Gézával. Lühnsdorf egy ízben már cellatársa volt Littkének. És akkor történt, hogy Littke elbeszélése nyomán Lühnsdorf vallomástételre je­lentkezett, nem a lótáppanama ügyében, hanem­­ a belügyi építkezések dolgá­ban. A védelem, amint erről a valószí­nűen csak átmeneti értékű fogházgond­noki diszpozícióról értesült, azzal a meg­nyugvással vette tudomásul, mint aki biztos a dolgában. Halasy ugyanis na­gyon zárkózott ember és nem olyan köz­lékeny természetű, mint aminő Littke volt. Harc franciák és marokkóiak közt Páris, június 29. . Marokkói jelentések szerint Oran köze­lében egy francia farmer és mintegy száz arab bennszülött között vad tűzharc folyt le, mert a farmer feljelentette az arabokat különböző kihágások miatt a hatóságoknál. Az arab támadásra a far­mer és két testvére lövésekkel felelt, mire az arabok is tüzelni kezdtek. A tűzharcnak egy halálos áldozata is van. Az egyik bennszülöttet agyonlőtte a farmer. Hat bennszülött súlyosan meg­sebesült. A farmere két fivére is súlyosan megsérült

Next