Uj Nemzedék, 1930. augusztus (12. évfolyam, 173-197. szám)
1930-08-01 / 173. szám
ProteSS, augusztus UJ Nemzedék Némely tanulságok . Talán nem ér minket az a vád, hogy azokat a székesfehérvári és egyéb panamabotrányokat, amelyek nem jelentenek gyönyörűséget senkinek sem, valósággal kifacsarjuk, mint a citromot. Hiszen savanyúan-keserű nekünk is, nemcsak azoknak, akiket legközvetlenebbül, érintenek ezek az események, de ha már ilyen hém éppen édes illatokkal és ízekkel traktálja mostanában a közéletet a sors. ..akkor legalább hasznosítani kellene mindazt, ami orvosságos érték ezekben a savanyúságokban és keserűségekben adódik. Igaz, hogy némely emberek mindenáronédességeket akarnak szüretelni az élet minden változatából, és szeretnének tudomást sem venni arról, ami nem édesség. Éppen egyik székesfehérvári — és hozzá keresztény — napilapban olvashattunk néhány nappal a Zavaros—Vargabotrány kipattanása előtt hosszabb cikket arról, hogy mennyire nem szép dolog az emberek hibáinak kiteregetése, hánytorgatása, hogy az újságoknak nem kellene annyira a panamákban turkálgatniok, hanem ehelyett inkább a szép, nemes, fölemelő dolgoknak kellene több teret és méltatást szentelniük. Íródott pedig mindez a Vay-botránnyal kapcsolatban, úgyszólván a Zavaros—Vargabotrány előestéjén. Szó sincs róla, minden valamire való újságíró azt szeretné legjobban, ha a panamák, a közéleti becstelenségnek, a közpénzek gyalázatos, cinikus elherdálásának még a fogalma is ismeretlen volna megnyomorított hazánkban, és ha csupa lélekemelő, derűs, szép dologról adhatna csak hírt. Ha azonban akadnak a közéletnek tolvajai, ha igenis akadnak megvesztegetett vagy sikkasztó közfunkcionáriusok, akkor a sajtó becstelenné válnék, ha a bűnök kipellengérezése helyett cukros, gyermekded híradások fátyolát borítaná mindenre, hogy e fátyol alatt vígan fosztogathassák tovább ezt a csonka országot lelkiismeretlen emberek. Nem az újságokat kellene tehát oktatgatni, hogy miről írjanak, hanem a közéleti szereplőket arra, hogy ne adjanak alkalmat az újságoknak panama-kvónlikákra. Mert amíg panamák vannak, addig az újságoknak kötelességük azokat feltárni, és ezzel a pellengérezéssel kedvüket szegni az esetleg készülő panamáknak. A fehérvári polgármestert is éppen újabb „városfejlesztési tervek“ mellől riasztotta fel és szállította fogházba a megtorlás lesújtó karja, és igazuk van azoknak a fehérvári polgároknak, akik azt mondogatják most, hogy ugyan mi maradt volna még meg Fehérvárból, ha ez a két úr még tíz évig nyugodtan tovább „működhetett“ volna? Már most az újságok ne írják meg minden részletét az ő viselt dolgaiknak, ne legyenek segítségére a nyomozásnak, és álszeméremből ne süssék rá a bűnösök homlokára a közmegvetés bélyegét? Hiszen ha a sajtó nem csap évek óta lármát, szomorú kénytelenségből, akkor kérdés: megkezdődött volna-e már az az üdvös purifikáció, melyet lidércnyomás alól felszabadult lélekkel köszönt minden becsületes ember, s amely még egészségesen vezet le olyan indulatokat, amelyek már-már forradalmi robbanásig sűrűsödtek? És ki tagadhatja, hogy az utóbbi hónapok pannanahadjárata miatt igen sokan meggondolják, hogy mit cselekszenek? * Igen, megértem én annak a derék idősebb urnak a szomorúságát, aki nemrégiben jött haza a Felvidékről, és azon borongott előttem, hogy milyen rettenetes hatásuk van odaát a megszállt területen az ilyen csonkamagyarországi panamahíreknek. Szegény üldözött magyar testvéreink kétségbeesve látják, hogy ideát az anyaországban nem szentek, nem fanatikus és tisztakezű hazafiak ülnek minden hivatali székben, és hogy valóságos végeladás folyik itt anyagi és erkölcsi javakban. A bocskoros ellenség pedig fokozza fájdalmukat azzal, hogy vigyorogva és kárörvendve mutat rá minden magyar panamára: Íme, ilyen az a híres ezeresztendős, dicsőséges magyarság! Mindez sajnos, így van, de ennek nem az a következése, hogy ha már megtörténnek is a botrányok, legalább újságpapírral takarjuk el őket magyar testvéreink és a külföld elől. Hanem igenis az, hogy százszoros erővel üldözzünk mindenkit, aki a mai időkben feledkezvén meg erkölcsi kötelességeiről, nemcsak itthon okoz anyagi és erkölcsi károkat, hanem a trianoni határokon túl is bénítja a magyarság belső ellenállását, lelki kitartását, és akaratlanul is cinkostársuk Csonkamagyarország külső ellenségeinek. Megszállt testvéreinknek sovány vigasztalás volna az a tudat, hogy nálunk a sajtó bűnpalástolást visz véghez, hogy nálunk az emberek panamáznak, az újságok pedig ezt hamis hazafiságból elhallgatják s igy továbbtenyésztik a panamákat. Nem az újságokat kell tehát megróni, amiért a panamákat megírják, hanem azoknak a derekát kell leütni, akik még ma sem átallnak panamázni. Ha csak az újságokkal van baj, egyszerű azt elintézni: ne adjon senki alkalmat az újságoknak arra, hogy a tolvajlásairól írhassanak. Babráljanak ki a sajtóval , , hogy megvonnak tőlük minden ilyenn hírszolgálati alkalmat, röviden: ne lopjon senki. * Mindenki azon szörnyűködik, aki az őskoronázó várost csak messziről ismerte és tisztelte: — De hát hogyan van az, hogy senki nem látta tíz éven keresztül, ki jó ez a Zavaros Aladár? A második szörnyüködés pedig, amely sok székesfehárvári lelken isborzong mostanában, azt kérdi: — De hát ki gondolta volna arról a jó katolikus Zavarosról, hogy még a Prohászka-alapból, még a Szent Imre-pénzből is sikkaszt? Ami az első kérdést illeti: voltak, akik látták Székesfehérvárott, és meg is mondták, meg is írták, ha nem is éppen Apponyi Albert stílusában, Bartha Miklós írásművészetével? De hát az egyik „csak“ újságíró volt, a másik pedig városatya volt ugyan, de egyébként „csak" kántortanító. így aztán az újságíró hiába írt, hiába közölte a leleplezések egész sorát, végül hat hétre lakat mögé került. De ami még ennél is szomorúbb, végül az a polgárság is, amelynek az érdekében harcolt, kezdte unni a támadásokat, kezdte azt hinni, hogy mindez csak egyizgága újságírónak a személyeskedése, tekintélyromboló igyekezete. A városatyát maga az érdekelt polgármester elnevezte „a város űzetett ellenségeinek, tapintatos célzással városi járandóságaira, és végül azok buzgólkodtak a városatyaságból való kitessékelésén, akikre most Zavaros Aladár a legnagyobb szégyent hozta. Pedig az újságíró is, a kántorflanitó is nem a maga jóvoltáért harcolt, hiszen ha csak a maguk zsebét, a maguk hasznát és nyugalmát nézték volna, együtt „működtek“ volna a teljhatalmúnak és megdönthetetlennek látszó városi potentátokkal. De hát van nálunk valami furcsa bálványimádat, amely nem is veszi észre, milyen következetlen, mikor az első parancsolatot imádkozza, mondván: „Faragott képet ne csinálj magadnak“. Fából, kőből hát nem is faragnak, az igaz, de annál inkább emberekből, méltóságokból, címekből, összeköttetésekből. És mikor egy-egy ilyen maguk faragta bálvány a koponyájukra zuhan, akkor elképpednek és szörnyüködnek, a fejüket és a zsebüket tapogatják. Ahelyett, hogy még jókor nyitott szemmel, egészséges kritikával figyeltek volna minden dolgot és minden személyt, és nem utasították volna el a tulajdon javukra szolgáló kritikát csak azért, mert aki azt gyakorolta, nem kezdte pályafutását báróságon és milliomosságon, és mert azok nem tudtak talán olyan méltóságteljesen viselkedni, mint azok, akiknek ugyanakkor a belső zsebében a polgárság ellopott pénze duzzadozott finom bőrtárcában. Ami pedig azt a „jó katolikus“ jelzőt illeti, bizony-bizony azzal kellene a légiókban vigyázni. Nem azoknak kellene mindig kiutalni, akikről egy kis egészséges tekintettel messziről észre lehetne venni, hogy csak kifelé katolikusok, s pedig olyankor, amikor bizonyosak felőle, hogy látják őket. Ezek mindig olyankor gyónnak, áldoznak, térdelnek, körmenetbuzgólkodnak, mikor bizonyosak felőle, hogy fényképezik őket, fényképezni pedig nemcsak Kodak-géppel lehet, hanem az emberi szem lencséjével is. Ezek mindig tudnak róla, hogy most a püspök úr, most a kanonok úr, most a tömeg látja őket, és hogy ez az ő látottságuk „meg fog térülni“ akár politikailag, akár anyagilag, így vagy úgy, de reális hasznukra lészen. Ezek mindig a kirakatban és mindig csak a kirakatnak katolikusok, semmi lelki közük Krisztushoz és katolicizmushoz nincs, és végső eredményben csak szégyent, csak veszedelmet, csak botrányt zúdítanak Krisztus egyházára. Nemhogy vonzanának az Egyházhoz, egyenesen riasztanak tőle sokakat, és rendszerint húsz fizetett szovjetagitátornál több bajt okoznak a példát, a cselekedetet, a lelkiséget néző és nem a külsőségeken tapadó lelkekben. De hát hogyan lehet védekezni ellenük — kérdezhetné valaki — hiszen amíg botrány nem történik, nem lehet tudni: őszinte-e vagy hamis a katolicizmusuk? Nos, egyfelől jószemű ember jókor mögéje lát a hamis külszínnek, meglátja a festett koporsóban nyüzsgő skorpiókat. De általában azt kellene végre divatba hozni, hogy senkiről a külsőségek után ne ítéljenek. Szóval: nézzék mindenkinek a cselekedeteit, azt, hogy a közéletben az igazi katolikus erkölcsiséget sugározza-e, az igazi katolikus érdekeket — és ezek nem tévesztendők össze apró egyéni vagy helyi érdekekkel — szolgálja-e vagy sem? A hitbuzgalmi élete Istenre, a maga lelkiismeretére és lelkiatyjára tartozik. Éppen azért, nehogy akárkit is megtéveszthessen valaki a maga hamis, tartalmatlan, színészkedett álhitéletével, a közéleti értékelésben ne erre tekintsünk. A hitbuzgalmi élet különben is kötelesség, ne tekintsük senkinél érdemnek s ne valorizáljuk közéletileg minden más szempont mellőzésével, mikor hiszen ki vagyunk téve annak, hogy hamisnak fog bizonyulni. Semmi esetre sem tekintsünk csak erre, hanem azokra a motívumokra, amelyeknél nem lehet szó megtévesztésről, farizeusságról. Ne imádjunk faragott embereket sem, és mindenekelőtt legyünk tisztában azzal, hogy mi az igazi katolikus érdek, mi a krisztusi lélek. Lendvai István. 3 Magával rántotta egy autó Kálmán Imre feleségét, mire ernyője beszaladt a szájába ---——— Attól félnek, hogy az asszony megnémul — Az Új Nemzedék tudósítójától. — Bécs, július 31. Súlyos baleset érte szerdán este az ischli Esplanade sétányon Kálmán Imre ismert zeneszerző feleségét, Verát. A fiatalasszony néhány ismerősével a járda szélén állott, amikor Stiassny bécsi kereskedő autója végigrobogott az Esplanadon. Stiassny előzni akart egy motorkerékpárost és közben sorolta a járdát. A sárhányó elkapta Kálmán Vera szoknyáját ésmagával rántotta az asszonyt. Az esernyő nyele beleszaladt Kálmán Vera szájába és súlyosan megsértette a gégét. A fiatalasszony több foga is kitörött. Attól tartanak, hogy a gégesérülés súlyos következményekkel fog járni a hangszalagokra és hogy Kálmán Vera asszony esetleg megnémul. B éssaszaoszágútain már épülnek az új házak „Ez nem csoda, hanem fasiszta stílus!“ — Az Uj Nemzedék tudósítójától. — Róma, július 3. A földrengés sújtotta terület tizenegy községében szerdán reggel megkezdődött az újjáépítés munkája. Macedonia polgármestere a következő táviratot küldte Mussolininak: „Alig néhány napja, hogy a földrengés elpusztította Délolaszországot, s az életben maradt lakosság máris hálás csodálattal látja, hogy a rombadőlt házak helyén újak épülnek. Macedonia város lakossága nevében legmelegebb köszönetemet küldöm a királynak és a nemzeti kormánynak.“ Arnaldo Mussolini „Tettek és nem szavak“ címmel a következőket írja a Popolo d’Italiában: — „Pontosan egy héttel a földrengés után megkezdődött az újjáépítés. A fasizmus ismét megmutatta, hogy a gyorsaság nem boszorkányság. Ez nem csoda, hanem fasiszta stílus. A minisztertanács százmillió lírát utalt ki a közmunkaügyi minisztérium költségvetéséből és ezzel megmutatta, hogy az újjáépítés munkáját rendes állami pénzekből is végre lehet hajtani, ha a feladatának tudatában levő állam pénzügyileg is mindig készen áll minden eshetőségre.“ A brünni legfelsőbb bíróság is helybenhagyta Tuka büntetését . Az Új Nemzedék tudósítójától - -Brünn, július 31. A brünni legfelsőbb bíróság ma délelőtt hirdette ki az ítéletet a cseh uralom alá került Felvidék legnagyobb politikai perében, a Tuka-perben. A legfelsőbb bíróság ítélete az egész vonalon megerősíti a pozsonyi elsőfokú bíróság és a pozsonyi tábla ítéletét. A bíróság tagjai pontosan kilenc órakor vonultak be a tárgyalóterembe és az elnök azonnal kihirdette az ítéletet. A brünni ítélettel a Tukára kiszabott tizenöt évi fegyház és a Snacky Antalra kiszabott öt évi fegyház jogerős lett. A nagy per harmadik vádlottja, Mach Sándor nem jelent meg a legfelsőbb bíróság előtt, miután felmentése már másodfokon jogerős volt. Tukát és Snackyt az ítélet kihirdetése után valószínűen a lipótvári fegyházba viszik a büntetés kitöltésére. A kommunisták kirabolták is felgyújtották az elfoglalt kínai várost Az Új Nemzedék tudósítójától. — Peking, július 31. Honan tartomány fővárosa, Csangcsa, amely kedden a kommunista bandák kezére került, lángokban áll. A középületeken kívül a kommunista csőcselék a gazdagabb polgárok házait is felgyújtotta. Az üzleti negyedben mindent kifosztottak, majd felgyújtották az áruházakat. A Standard Oil és a Texas Oil csangcsai raktárházai szintén elhamvadtak. A város teljesen kihalt, mert a polgári lakosság ezrével menekül a kommunisták elől. A kommunisták a külföldieket sem kímélik. Dühüket leginkább rajtuk és a nankingi kormány hivatalnokain töltik ki. Az elmenekült hivatalnokok fejére magas vérdíjat tűztek ki. A Csangcsa környékén álló kormánycsapatokat ismét visszaszorították. A város elvesztése Cseng Kai Csek csapatainak legnagyobb balsikere. A nankingi hadseregben teljesen meglazult a fegyelem s Csang Kai Csek helyzete újból megrendült. Az északkínai ellenkormány csapatai ezt a körülményt a jelek szerint, újabb offenzívára akarják kihasználni. A nankingi csapatokat most már tehát két oldalról szorongatják s miután a pártviszály is felütötte fejét Nankingban, a délkínai kormány uralma aligha tart már soká. Egy szofea tapétázása 60. IP 11... Netefflgleslvérell ügyelni! ! 1 Kamermayer Károly utca 8. Külföldi tapéták nagy ribertékban ................................................................. Bútor részletre Árban, feltételekben legelőnyösebben CORVIN BÚTORCSARNOK “"soTM1 Phaima,,,- 1518. láknak mpedmén I