Uj Nemzedék, 1931. március (13. évfolyam, 49-73. szám)

1931-03-01 / 49. szám

4 hogy nem hajlandók elmenni. — Igen, voltak ilyenek. A bíró: Neveket tud? — Nem tudok. Fenyves azután több nevet mond, mire a tanú is emlékezni kezd. Az ügyész erre tisztáztatni akarja, hogy milyen körül­mények között történt kísérlet a kölcsö­nök visszaadására. Ekkor kiderül, hogy valaki vállalkozott a csődbe jutott Fenyves-intézet átvételére. Megjelent az internátusban és hetvenöt százalékos egyezséget ajánlott fel a fel­ügyelőnőknek, akik azonban ezt az egyez­séget nem fogadták el. Tehát nem a pénzt nem fogadták el, hanem az egyez­séghez nem járultak hozzá . A tanú kihallgatása után az ügyész könyvszakértő meghallgatását kéri, mert csak így lehet­ megállapítani azt, hogy Fenyves védekezése megállja-e helyét, tényleg túlfizetések történtek a nyaralta­­tási akcióná­ 1. A bíróság a kérelemnek helyt ad. A tárgyalást félbeszakítja és folytatását április tizedikére halasztja, amikor meghallgatják Gergely könyv­szakértőt. Különösen azt akarja tisztázni a bíróság, hogy 1928-ban és később ho­gyan állott Fenyves vagyoni helyzete. Fenyves legfőbb védekezése ugyanis az, hogy ha nem tartóztatják le, az inter­nátusban állítólag volt hatvan növendé­kének ellátási díjából kifizethette volna az adósságokat. A jövő tárgyalásra elő­vezetik azokat a tanúkat, akik tegnap­­ nem jelentek meg. Új Nemzedék N­yolcszázezer embert kell ellatania a Vörös­keresztnek az amerikai éhínség — Az Új Nemzedék tudósítójától — Newyork, február 28. A déli államokban az éhínség egyre jobban terjed és ma már a következő államok területén kell az amerikai Vöröskeresztnek az éhező embereken segíteni­ Kentucky, Tennessee, Alabama, Mississippi, Missouri, Oklahoma és Arkansas. Több, mint 800.000 ember a legszörnyűbb nyomorban vergődik, élelmiszer, ruha, vetőmag és haszonállatok nélkül. A nyomorgók száma naponta 10—20 ezerrel emelkedik és attól félnek, hogy a tavaszig ez a szám több millióra fog emelkedni. A Vöröskereszt segélyállomásain több mint 30 ezer ember dolgozik, legnagyobb részük önkéntes, aki fizetés nélkül végzi jótékony munkáját. Emberfiaié! egy demizson páll okáért Az alsótelekesi cipészlegényt húsz hónapra ítélte a bíróság — Az Új Nemzedék tudósítójától. — Miskolc, február 28. A miskolci törvényszék ma tárgyalta Ko­vács Károly cipészlegény bűnügyét, aki ellen az ügyészség szándékos emberölés miatt emelt vádat. Kutas Kovács Károly múlt év november 7-én Szendrő községből Kánóra szeszt szállított szekerén. Útközben többször felhajtott a pá­linkából és rumból. A­lsótelekes határában egy ökrösszekérrel találkozott, melyen Bodnár Károly és Juhász Ferenc alsótelekesi lakosok ültek. A szembenjövő két szekér találkozása­kor Kovács megállóit és jókedvében itallal kí­nálta meg Bodnáiékat. Felbontották az egyik érintetlen demizsont és mind a hárman inni kezdtek. Félóráig tartott az országúti ven­déglátás, majd mind a két szekér útjára in­dult Kutas Kovács Károly azonban nemsokára észrevette, hogy az egyik szesszel tolt demi­­zsón hiányzik. Gyanúja a vendégeire terelődött és lóhalá­lában az ökrösszekér után indult Hamarosan utolérte a szekeret és felelősségre vonta Bod­nárt, mire ez arcul ütötte. Dulakodás közben bezuhantak az árokba, ahol Kovács még né­hányat rácsapott Bodnárra, majd így kiál­tott rá: — Kelj fel, ha mersz!? Bodnár azonban már nem tudott felkelni. A vádlott tagadta, hogy a csendőrségi nyo­mozás során talált véres kővel ütötte volna le ellenfelét. Az ügyész szándékos emberölés bűn­tettében kérte bűnösnek kimondani a vád­lottat. A Csorba-tanács azonban csupán erős felindulásban elkövetett halált okozó testi sér­tésért egy évi és 8 hónapi fogházra ítélte Ko­vács Károlyt. Az ügyész az ítélet ellen fel­lebbezett. Egy évi börtönt kapott a jugoszláv bélyeg ha per magyar vádlottja — Az Új Nemzedék tudósítójától. — Belgrád, február 28. Zágrábból jelentik, hogy tegnap mondtak ítéletet a bélyeghamisítási perben, amelyben az államot hétmillió dinárral akarták meg­károsítani. A bélyegjövedék képviselője a Elismerten legolcsóbban és legjobban vásárolhatunk Klein Antal divatnagy áruházában VII., Király­ u.ca S3. Akácfa­ utca sarok­ vádlottakkal szemben háromszázötven dinár kártérítési igényt támasztott, annak a sza­bálynak megfelelően, amely az okozott kár ötvenszeresének behajtását engedi meg. A vádirat szerint a vádlottak a hamis bélyege­ket Bécsben készítették. Maguk a vádlottak tagadják a bűnösséget és azt mondták, hogy a bélyegeket idegen emberektől kapták. Kuba Demeter fővádlottat, aki azelőtt nagy­­kereskedő volt, két esztendőre, Offenbecker József budapesti magántisztviselőt egy esz­tendőre, Ivanica harmadi­k vádlottat másfél esztendőre ítélték. Kártérítésül minden vád­lott háromezer dinárt tartozik fizetni. A bíró­ság indokolása szerint az elítéltek kétségkí­vül bűnrészesek, de a főbűn­ösök valószínűen mások voltak. Vasárnap, 1931 március 1 Az eschweileri bányakatasztrófa harminckét áldozatának temetése. A „megmérgezett“ férj felugrott a „halottaságyról“ és véresre verte feleségét, meg ennek kedvesét — Az Új Nemzedék tudósítójától — Varsó, február 28. Kattowitz mellett, egy községben tragikomé­diába illő jelenetek játszódtak le. A gyógysze­résznél arzént kért egy fiatalasszony, a pati­kus azonban gyanút fogott és ártatlan gyógy­szert szolgáltatott ki a méreg helyett. Közben értesítette az asszony férjét a méregvásárlás­­ról. Este az asszony a levesbe ön­töt­­te a fehér port s a férj úgy tett, mint aki semmit sem tud s vacsora­istán rosszullétet szimulált. A férj nagyon ügyesen halottnak tetette magát, úgy hogy az asszony a kedvesét hivta elő, aki­vel együtt örvendezett a férj halálának. A szerelmes pár már éppen azon volt, hogy kö­telet szorítson a férj nyaka köré s igy bizto­sak legyenek a halálban, amikor a tetszhalott felugrott és véresre verte elvetemedett felesé­gét és annak kedvesét. A csendőrség a komé­dia minhárom résztvevője ellen eljárást indí­tott és pedig az asszony és barátja ellen gyil­kosság kísérlete miatt, a férj ellen pedig sú­lyos testi sértés miatt. Ötvenezer ember lett öngyilkos az elmúlt évben a Népszövetség szerint - Az Új Nemzedék tudósítójától — Genf, február 28. A Népszövetség öngyilkossági statisztikája szerint az öngyilkosok száma a kulturvilágon az elmúlt évben mintegy ötvenezer volt. Németországban, amely az öngyilkosok számát tekintve első helyen áll, naponta negyvennégy ember követ el öngyilkosságot, ami évenként k­örülbelül tizenhatezer öngyilkost jelent. Az öngyilkosságok többnyire gazdasági okokkal magyarázhatók. Kilónkint 30 fillérrel szállította le a sertéshús árát a községi húsüzem ----—♦mii— A hentesek furcsa felháborodása — Négypengős üvegházi sóska, ötvenfilléres magyar saláta a primőrök piacán — Az Új Nemzedék tudósítójától — Az élelmiszerpiacon igen erősen érezteti hatását a hónap utája. A kereskedők panasz­kodnak, hogy még a legszükségesebb élelmi­cikkekre sem akad vásárló, így azután még kevesebben veszik az idei első újdaságokat, amelyek bizony meglehetősen drágák. A ma­gyar melegágyú­saláta fejenként 16—50 fil­lérbe kerül, a madársalátát pedig 1,50—3 pen­gőért kínálják az árusok. Az üvegházi sóska kilója 2.50—1 pengő. Igen sok külföldi áru is van a piacon. A francia salátát fejenkint 0.80—1.20 pengőért, az olasz karfiolt 70—80 fillérért mérik kilónkint. Az élelmiszerpiac nyomott hangulatát egyedül a húspiac izgalma élénkíti fel. Az izgalmat a húspiacon a Községi Hús­üzem okozta azzal, hogy a sertéshúsfélék árát kilónkint harminc fillérrel leszállította. Az üzem a sertésvásáron nagy tételeket vásá­rolt, nehogy a zsirtoklódás miatt nagyobb árzuhanás következzék be. A zsírt külföldre szállították, a húst pedig a szalámigyáraid­nak adta el az üzem. A szalámigyárak azon­ban most beszüntették a vásárlást és így a községi húsüzem, hogy értékesíteni tudja a nagy húsmennyiséget, harminc fillérrel csök­kentette a sertéshús árát. A hentesek ,fel vannak háborodva, az ár­leszállítás miatt és vasárnap délelőtt tíz óra­kor a sütők Hársfa utcai szíkházában monstre tiltakozó gyűlést tartanak,, amelynek egyetlen tárgya a község­­üzem árleszállítása lesz. A húspiacon különben a bárány drágult húsz—harminc fil­lérrel, a báránybőr ára pedig még jobban vissza­esett, úgy hogy a húsiparotok legtöbbje már nem is adja el a bőrt nyers állapotban, ha­nem kidolgoztatja. A borjú valamivel olcsób­bodott, de viszont a borjúbőr további áresé­se a régi borjúhús árakat tartja érvényben.

Next