Uj Nemzedék, 1931. április (13. évfolyam, 74-97. szám)

1931-04-22 / 90. szám

_ Szerda, 1931 április 22. Uj Nemzedék A­z olasz-francia flottatárgya­lások kudarcától retteg a francia kormány és a párisi sajtó — Az Új Nemzedék tudósítójától — London, április 21. A londoni olasz-francia flottatárgyalások kritikus pontra érkeztek. A szakértői bizottság hétfőn este rövid tanácskozás után elnapolta az ülést és megvárja Massigli francia fődele­­gát­us visszaérkezését. Massigli a francia mi­nisztertanács határozata alapján kedden reg­gel elutazott Londonba, miután majdnem egész éjszaka tárgyalt Laval miniszterelnök­.4. londoni politikai körökben nagy izgalommal várják a francia kormány új javaslatait az elavult csatahajók helyett építendő új csata­hajók kérdésében. Amennyiben a francia javaslatok elfogadha­tatlannak bizonyulnának, úgy az olasz delegá­tusok abbahagyják a tárgyalást és visszautaz­nak Rómába. Ebben az esetben az angol kor­mány sem tud már közvetíteni. Páris, április 21. A kedd reggeli lapok a legnagyobb aggoda­lommal írnak az olasz-francia flottatárgyalá­sokban küszöbön álló londoni döntésről. Briand külügyminiszter és Duman,­ tengeré­szeti miniszter a reggeli óráikban újból tár­gyalta­k a Londonba utazó Massiglival s még egyszer megbeszélték vele a minisztertanács utasításait. A reggeli lapok azt, írják, hogy­ezek az utasítások minden tekintetben alkal­masak a megegyezés megkönnyítésére, egy­úttal azonban nem tagadják, hogy ez a hivatalos optimizmus csak légvár, amely mögött a tárgyalások teljes kudarcának kísértete áll. Valamennyi reggeli lap megál­lapít­ja, hogy Franciaország nem engedhet álláspontjából az elavult, csatahajók pótlása, kérdésében és hogy a tárgyalásoknak meg kell szakadniok, ha az olaszok nem fogadják el a francia feltételeket. A Matin úgy tudja, hogy az angol delegátu­sok az olasz kívánságokat támogatják, ame­lyeket viszont a francia szakértők semmiesetre sem fogadnak el. A Journal szerint minden Anglia magatartásától függ s a legegyszerűbb megoldás az lenne, ha Anglia beleegyezne a­bba, hogy a flottaleszerelés egész kérdés­­komplexumát az 1932. évi leszerelési világkon­ferenciára hagyják Hat millióval kevesebb mozijegyet adtak el Magyarországon tavaly, mint két éve A közterhek leszállításával lehetne segíteni a válságba jutott magyarországi mozikon Drága még mindig a mozgóképszínház . Az Uj Nemzedék tudósítójától. - Az Új Nemzedék már többször foglal­kozott a magyarországi mozgószí­nházak helyáraival és hangsúlyozta, hogy lejebb kell szállítani a helyárakat, mert, külföl­dön mindenfelé olcsóbb helyárak mellett működnek a mozik, mint magyarorszá­­gon. A mozgó­színházak egy része valóban lejebb is szállította hely­árait. Mi még mindig magasnak tartjuk a mozgószínházak helyárait. Tudjuk azonban, hogy a mai magas közterhek, valamint az óriási házbér miatt egyenlőre lehetetlen a nagyobb­­arányú helyárleszállítást életbe léptetni. A rossz gazdasági viszonyok következté­­­en a mozik jórésze komoly válsággal küzd. Nemcsak a háztulajdonosnak és az államnak tartoznak, hanem a filmköl­csönző vállalatoknak is, amelyek egy ré­szét szintén válságba sodorta a mozik rengeteg adóssága. Évről-évre kevesebb a filmszínházak be­vétele. A hivatalos statisztika szomorú fényt vet a mai gazdasági helyzetre. Pár évvel ezelőtt természetesen még a leg­jobban mentek a filmszínházak. 1927-ben Budapesten és vidéken 25106.000 darab jegyet adtak el. 1928-ban az eladott je­gyek mennyisége 23.325.000-re csökkent. 1929-ben még kevesebb ember látogatta a mozikat. Ugyanis összesen 22,5311­00 da­rab jegyet adtak el egész Magyarorszá­gon. A legnagyobb csökkenés azonban a múlt esztendőben volt. 22,500.000-ről az el­adott jegyek száma 16,500.000-re szállt le. Ez a szám óriási összeget jelent. Nézzük meg, hogy százalékban mennyit fizetnek a mozgószínházak, különböző adók és illeté­kekért Kiderül, hogy a bruttó­ bevétel hét százaléka megy el vigalmi adóra. Ugyanis a néma­ moziknál öt százalék a vigalmi adó, viszont vidéken tíz százalék. Forgalmi adóban a bruttó bevétel két százaléka megy el. Filmipari alapdíj, gyártási illeték és cenzúradíj fejében két százalékot fizetnek. Tűzvizsgálat és tűz­oltói kivezénylés 0.2 százalékba kerül. A rendőrségi kivezénylési díj és a költség szintén két százalék. Kultúrádék fejében 0.5 százalékot kel befizetni. A jótékony­­sági adó 0.1 százalék. Az alkalmazottak kereseti adója, betegsegélyző járuléka és biztosítása 1-2 százalék. Tudvalevő, hogy az összes filmszínházakban kötelező a Magyar Híradó lejátszása, ez után 0,8 százalékot kell fizetni, összesen a bruttó bevétel 16,1 százaléka megy el közterhekre. Ez a fű­z százalékos összeg jövedelmi és kereseti adó nélkül egy esztendőben 2MO.OOO pengőt tesz. Ezen felül negyven százalékot ítélt fizetni a Vknek kölcsön­­dijta fejében. A házbér tizenegy százallék, a villanyvilágítás különböző ipari ked­vezményekkel hat százalék, a. fűtés egy százalék, a­ személyzet tizenöt százalék s a reklám hat százalék. Vagyis a közter­heken kívi­l hetvenkilenc százalékot kell még előteremteni a moziknak. Hátra van még a vetítőgép üzemi költsége, amely öt százalék, a karbantartás két százalék, különböző apróbb kiadások négy százalék. A hangos gépek után szintén rengeteget kell még fizetni s ugyancsak fizetni kell még külön azokban a filmszín­házakban­­ is, amelyekben nem az engedélyes vezeti a mozit, hanem a bérlő, aki az engedélyesnek havonta ötszáz— kétezer pengőig terjedő összeget fizet. Óriási összegeket tesz minden egyes tétel. Csak a filmipari alap illetéke 310.OOO pengő egy évben az összes ma­gyarországi moziknál és kölcsönzőknél. Az elmúlt esztendőkben, amióta ezt a rendszert bevezették, több mint kétmillió pengőt fizetett a moziszakma a film­­alaprnak. Ezek az okok idézték elő, hogy alig van olyan budapesti filmszínház, amely ne lenne eladó a megfelelő pénzért. A baj az, hogy át kellene venni az adós­ságokat is, már­pedig olyan vállalkozó, aki az éves tartozásokat is átvenné, na­gyon kevés akad. A helyárakat emelni nem lehet, sőt csökkenteni kellene. Ilyen körülmények között egyelőre semmi re­mény nincs arra, hogy a mozik bevétele emelkedjék. Egy esetben lehetne a mozi­kat megmenteni, ha a közterheket az ille­tékesek leszállítanák. Ahogy beavatott helyről értesülünk, a közterhek leszállí­tására van is remény. Az illetékesek ugyanis belátták, hogy az általános gaz­dasági helyzet több, mint negyedrészé­vel csökkentette a mozik látogatottságát. Ilyen körülmények között a­ magas ter­hek ellenére is jóval kevesebb bevétel jutott az államnak a különböző szolgál­tatásokból, mint azelőtt, így ha az adó­kat mérsékelnék, akkor lejebb lehetne szállítani a helyáraikat s ennek követ­keztében a mozik látogatottsága emel­kednék, ami természetesen maga után vonná, a befizetett adók emelkedését is. Úgy értesülünk, hogy a különböző mi­nisztériumok foglalkoznak a terhek leszállításával s így remény van arra, hogy az új mozi­­szezonra már olcsóbb helyárak mellett, kevesebb kiadással működnek a mozgó­színházak. 9 Negyvenöt év óta hever egy 35 millió dolláros amerikai örökség, mert a rokonságot igazoló irat elégett egy morvaországi rabbi lakásán Családi rege a makói rabbiról, aki elhagyta hitét és idővel anglikán püspök lett — Az Új Nemzedék tudósítójától — Nemrégiben távirat érkezett Berlin­ből, amely hírül hozta, hogy egy Ameri­kában elhalt vállalkozó harmincöt millió dolláros vagyont, hagyott hátra, amelyet azonban nem tudtak kiadni a rokonok­nak, mert azok még mindig nem jelent­keztek. Ezt a hírt közre adták a buda­pesti lapok is és hamarosan mindenfelé beszélgettek a mesés amerikai örökségről. Természetesen a legtöbben nem hittek ebben, az amerikai örökségben, mert már nagyon sokszor felültették az újságol­vasó közönséget ilyen hatalmas öröksé­gek meséjével. De valahogyan ez az amerikai örök­ség még ma is foglalkoztatja az em­bereket. Azért történhetett meg ez, mert a la­pok a berlini amerikai nagykövet­ségre hivatkoztak, mint amely hiva­talosan is elismerte, hogy valóban van i­lyen örökség és minden valószínűség szerint Magyarországon élnek az örökö­sök. Amikor mi is hírül adtuk azt a ber­lini jelentést, amelyet erről az örökségről kaptunk, megjelent nálunk egy gazdag budapesti kereskedő, Grünspan Izidor s igen érdekes dolgokat mondott el ezzel az amerikai örökséggel kapcsolatban. —­ Ugy látszik. — kezdte Grünspan, — hogy azok a hírek, amelyek erről az ame­rikai örökségről szólnak, megfelelnek a valóságnak, mert hiszen, mint értesültem róla, a berlini amerikai nagykövetség is kedvezően nyilatkozott erről az ügyről. Az örökhagyó Khan Dávid nem mostaná­ban halt meg, mint ahogy tévesen jelen­tették Berlinből, hanem legalább negyvenöt esztendővel ezelőtt. Azóta keresték a rokonokat, akikre Khan Dávid mesés vagyonát hagyta, de a rokonok nem jelentkeztek, egyrészt mert nem tudtak arról, hogy az amerikai hatóságok keresik őket, másrészt pedig azért, mert nem is akarták fölvenni Khan Dávid hagyatékát. Különösen hangzik, hogy ilyen tekintélyes vagyont nem akartak felvenni a rokonok és ez szinte hihetetlen is, de hogyha ismeri valaki a családi ügyeket, nagyon könnyen meg­érti, hogy ez lehetséges volt főként abban az időben­­ olyan körülmények között. — Khan Dávid Morvaországban szüle­tett egy kis faluban. Mint a Talmud ala­pos ismerője később elkerült Makóra rabbinak. Ez a foglalkozás azonban nem igen elégíthette ki a nagyravágyó Kh­án Dávidot, ezért otthagyta állását és kiván­dorolt Angliába. Ebben az időben még sűrűn érkezett hír róla testvéréhez, Kh­án Sajéhez. Egyszer azután a posta levelet hozott, amelyben az Angliába szakadt testvér tudatta, hogy megkeresztelkedett, az anglikán hitre tért át és elment misszionárusnak. .Amikor Sajó elolvasta ezt a levelet, ék­telen haragra gerjedt, hogy testvéröccse elhagyta hitét. Kahn Sajó még azt is megtiltotta családjának, hogy a Dávid nevét valaha is kiejtsék előtte. Azokat a leveleiket pedig, amelyek ezután érkeztek testvérétől, olvasatlanul a tű­zbe vetette . Múlt az idő, Kahn Dávidból közben anglikán püspök lett, majd Amerikába és Ausztráliába hajózott. Ausztráliából azután idősebb korában végleg Ameri­kába költözött és itt vállalkozásokba, kez­dett, amelyek dúsgazdag emberré tették. A rokonok közül egyiknek-másiknak köz­ben is írogatott és igy a mapvaronszáigi hozzátartozók mindig értesültek sorsának fordulatairól. Később ezek a­­levelek is elmaradtak és nagysokára híre jött, hogy Kahn Dávid meghalt. Ez negyven-ötven évvel ezelőtt tör­ténhetett, Kaim Sájé gyermekei mindig emleget­ték még életében a dúsgazdag nagybácsit, de nem mertek érintkezésbe lépni vele még apjuk­­ halála után sem, mert nem akarták apjuk emlékét megbántani. Pe­dig a családban nagyon sokat tudtak a hatalmas vagyonról, majd a hagyatékról, amely „Dávid bácsi“ után maradt. Ezt a pénzt azonban nem mente egyik testvér sem felvenni és csak mesélgettek a gye­rekeknek Dávid bácsiról és nagy vagyo­náról. — A nagy vagyon históriája mindig kísértett a Kahn-családban. Apáról-fiúra, unokára szállt ennek­ a mesés örökségnek a története, de senki sem próbálkozott, a pénz megszerzésével. Nemrégiben azután érdeklődtek nálam, hogy miért nem veszem fel Kahn Dávid harmincötmillió dolláros hagyatékát, hiszen legközelebbi hozzátartozója va­­­gyok. Nem hittem ennek a hírnek a ko­molyságában, bár édesanyám nagyon so­kat beszélt nekem erről az örökségről. De mostanában egyre-másra jönnek az ügyvédek, mindegyik felszólít, hogy kér­jem az örökséget, én azonban nem koc­káztatok tekintélyes összegeket azért, hogy egy talán soha nem is hagyományo­zott örökség után kutassak. Amint a hí­rek jöttek, mindjárt előszedtem régi írá­saimat, összeáll­ítottam hitelesen roko­naim névsorát és így pontosan meg tu­dom mondani,­­ ha valami igaz ebből az örökségből, a­kik tarthatnak rá számot. A külföldi lapok azt már megírták, hogy a családnak öt ága van, akik az örökösö­désnél tekintetbe jöhetnek. — Kahn Sajónak öt gyermeke volt és ezeknek a leszármazói adják az öt ágat. Összesen tizenkét ember kapna ebből a tekintélyes vagyonból. Az egyik Stefan Oscar Martini, és test­vére, saját magam. Azután Kemény Mórné, Both Manóné, Pradánszky Zsig­­mondné, Kaszás Gábor, Schein Berta, Kádár Imre, Kádár János, Kádár Lajos, Azonkívül Oblát Károlyné és Altiver Jó­zsef. Mind a tizenkettőnek tudom a pon­tos tartózkodási helyét és amennyiben meg van ez az örökség, nagyon könnyen ki lehet osztani. Csak egy baj van. Mi, a család tagjai tudjuk, hogy Kahn Dá­vidnak édestestvére volt Kahn Sáje, a mi nagyapánk, de hivatalos írással nem tudjuk igazolni. Abban a morvaországi faluban ugyanis ahonnan a Kahn testvérek Magyaror­szágra jöttek, a rabbi irodája leégett és az írások megsemmisültek. Mindössze fényképünk van a nagyapámról, amiről meg lehet állapítani, hogy a megszóla­lásig hasonlított Kahn Dávidhoz. Ha va­lami módon sikerülne igazolni azt, hogy Kahn Dávid és Kahn Sate közös apától származnak, végre egy fél évszázad után elintéződne ez a hagyatéki ügy. Addig azonban, amíg ezt nem tudjuk megtenni, dolgozunk tovább és mesélgetünk az uno­káknak, „Dávid bácsi“ csodás hagyatéká­ról. Eddig tartott­ Grünspan Izidor előadása. A gazdag kereskedő ember már maga is túl van a hatvanon és így ő is hallotta nagyapjának elbeszélését a vándorútra indult testvérről. Érdekes, hogy az ame­rikai örökséget még meg sem kapták a rokonok, máris százával érkeznek naponta az ado­mánykérő levelek Grünspan Izidor címére, Amerikából, Ausztráliából, Japánból hozza a posta a leveleket, amelyekben először is sok szerencsét kivonnak a ha­talmas vagyonhoz, azután pedig felsorol­ják, hogy milyen címen szeretnének tá­mogatásban részesülni. Granspan Izidor, mint afféle pedáns kereskedő ember, min­den levelet vagy maga elolvas, vagy más­sal elolvastat és mindegyikre válaszol. Az utóbbi időben azonban már nem győz külön-kü­lön levelet írni, ezért levelező­lapot­ nyomatott a következő szöveggel: ..T. Cím! Jókívánságait köszönöm és ér­tesítem, hogy amennyiben az általam re­mélt örökség kezeimhez jut, önről sem fogok megfeledkezni. Addig i­s előjegyzés­ben tartom. Tisztelettel: Grünspan." Félős, hogy h­a sokáig marad még füg­gőben az örökség ügye, a pedáns Grün­span ráfizet a ham­incötmilló dollárra.

Next