Uj Nemzedék, 1931. augusztus (13. évfolyam, 173-196. szám)
1931-08-01 / 173. szám
Swmbat, OH augusztus 1 UJ Nemzedék PARDON!... FÁY ANDRÁS MINT ÉPÍTÉSZ. A parlament tegnapi viharos ülésén Scitovszky Béla belügyminiszter kijelentette, hogy az ő gombai villáját nem építette, nem is építhette Gerlóczy Gedeon építész, mert hiszen az a villa nem mostanában, hanem még Fáy András idejében épült. Ez a kijelentés felidézte néhai Fáy Andrásnak, a puritán írónak és hazafinak alakját, aki többek közt a Pesti Hazai Takarékpénztárt is megalapította s akit Vas Gereben méltó módon örökített meg egyik regényében. Azt azonban sem Vas Gereben, sem a lexikon, sem senki nem tudta eddig boldogult Fáy Andrásról, amit a Magyarország tegnap esti számában közöl róla. A nevezett estilap ugyanis vastag betűkkel, főcímben így reprodukálja a belügyminiszter kijelentését: „Gombai villámat nem Gerlóczy, hanem Fáy András építette.“ Pardon, de ilyet a belügyminiszter egyáltalán nem mondott. Fáy András mint építész: ez kizárólag a Mag saját felfedezése, ezért minden érdem őt illeti. Hogy hogyan jutott erre a szenzációs felfedezésre, az az ő titka. Nyilván a „Béltekyház“ motoszkált a derék cimkó fejében. Pardon, a Bélteky-ház kétségtelenül Fáy András műve, de nem építészeti, hanem irodalmi, lévén a Bélteky-ház Fáy Andrásnak 1832-ben megjelent társadalmi regénye. Az is igaz, hogy Fáy András nem egy téglával járult hozzá, az új, a modern Magyarország felépítéséhez, sőt sokoldalú tevékenysége miatt Szemere Pál „a haza mindené“nek nevezte őt, de ez még aligha volna jogcím, hogy őt,mint pallért, azazhogy építészt szerepeltessék a körúton. Mert Fáy András lehetett és volt is sok minden, de építész mégis elfelejtett lenni. Gomba községben nevelkedett ugyan, de azért mégsem érdemelte meg halála után hatvanhét évvel ezt a körúti — pardon — gombát. ÖNVALLOMÁS. A Zsidó Szemle legújabb számában Gyenes Károly, a pécsváradi zsidó hitközség elnöke külön „ma, gyár zsidó parlament“ megszervezését sürgeti. Ennek során a következő kijelentést teszi: — „Tudom, hogy a zsidó ifjúság vallási és faji önérzetének felkeltése és ébrentartása céljából kezdeményező lépések történtek . . .“ Pardon, de ha a zsidó ifjúságnak nemcsak vallási, hanem faji önérzete is van, akkor hogyan kerül egymás mellé az a két jelző: „magyar‘ ‘és „zsidó“! Másfelől mi lesz azzal a kúriai döntéssel, hogy a zsidóság felekezet és nem faj? Legvégül: hogyan küzdjünk Hitlerék ellen, akik éppúgy a zsidók külön fajiságát hangoztatják, mint a pécsváradi hitközség tiszteletreméltó elnöke? Különös autószerencsétlenség a József-köruton Az Új Nemzedék tudósítójátólKülönös szerencsétlenség történt me délelőtt a József-körúton. A József-kör uton haladt egy motorkerékpár, amelyet Zink Miklós huszonhárom éves soffőr vezetett. A hátsó ülésen Varga Zsigmond harmincnyolc éves kereskedő ült. A motorkerékpár oldalkocsijában egy nagy üveg kénsav volt, amelyet egy gyárba szállítottak. A Baross utca kereszteződésénél szembejött a Bp. 28—373. rendszámú autó. Az autó és motorkerékpár vezetője későn vették észre egymást s akkor már késő volt. Az autó nekiszaladt a motorkerékpár oldalkocsijának. Zink és Varga kiestek az ülésből és a földön terültek el. Az oldalkocsiból kirepült a hatalmas kénsavas üveg, a földre esett és összetört. A nagy körzetben fröccsenő kénsav súlyosan megsebesítette a földön fekvő Zinket és Vargát, akik fájdalmukban jajveszékelve hevertek a kövezeten. Mindkettőt a mentők részesítették első segítségben. Megállapították, hogy súlyos agyrázkódást szenvedtek, a kénsavtól pedig arcukon és mellükön súlyos égési sebeket. Mindkettőt igen súlyos állapotban szállították a Rókus-kórházba. A rádióért járó díjakat a posta az engedélyes Lakásán szedi be. Wekerle pénzügyminiszter a földreform-váltságföldek kérdéséről beszélt a Házban Újabb petíciók — Bejelentették a Háznak, hogy Buchinger Manó nem volt választható Óriási vihar közben Fábián Béla megkövette a Házat — Az Új Nemzedék tudósítójától — Almásy László elnök tíz órakor nyitotta meg a képviselői ház mai ülését. Bejelentette, hogy Scitovszky Béla belügyminiszter július huszonhármadikától kezdődően szeptember tizenkettedikéig szabadságot kapott. Erre az időre a belügyminisztérium vezetésével a kormányzó Wekerle Sándor pénzügyminisztert bízta meg. Buchinger Manó mandátuma ügyében levél érkezett a képviselőházhoz, amelyben a levél írója bejelenti, hogy Buchinger Manó a választás idején nem volt választható. Miután a bejelentés a házszabályoknak megfelel, további intézkedés végett a közigazgatási bírósághoz teszi át. Ezután az elnök felsorolta Mártonffy Gyula, Schmidt Miklós, Beck Lajos, Szabóky Jenő, Diniek Ödön, Orosdy Fülöpné báróné, Lázár Andor, valamint a budapesti harmadik (déli) kerület mandátumai ellen panasz érkezett a közigazgatási bírósághoz. Éppen azért ezeket a mandátumokat a B. jegyzékbe sorozza. Almásy elnök jelenti, hogy napirend előtti felszólalásra adott engedélyt Moszes Jánosnak, a földreform útján juttatott földek árának leszállítása tárgyában. Mojzes János: — A föld jövedelméből nem képesek kifizetni a váltságföldek árát a földhöz juttatottak. Ha nem gondoskodnak arról, hogy ezek az emberek alacsonyabb árat fizethessenek, meg fog hiúsulni a földre-,form eredménye, pedig a jobbágyság felszabadítása óta soha sem volt még nagyobb szükség a föld igazságos elosztásáról, mint most. Kevés földreform járt olyan megrázkódtatással ,mint éppen a miénk és mégis oly kevés eredményt hozott. Almásy elnök ekkor figyelmezteti Mojzest, hogy beszédideje lejárt. Mojzes beszédidejének meghosszabbítását kéri. — Nem adjuk meg, — hangzik egy-két felkiáltás az egységes párton. — Megadjuk - kiáltozzák a baloldalon. Végül is a többség úgy határozott, hogy hozzájárul a beszédidő meghosszabbításához. Ezután Wekerle Sándor állt fel szólásra: — Nem akarok hosszasabban foglalkozni ezzel a kérdéssel — mondja a pénzügyminiszter — bármennyire is elismerem, annak fontosságát, mert sürgősebb problémák elintézése vár a Házra. Ismerem a váltságárak fizetésénél felmerült nehézségeket és tudom, hogy a fizetési kötelezettségeknek nem szabad veszélyeztetniük azt a nagy célt, amit a földreform szolgált. A földből való kimozdítás minden egyes esetét végrehajtás előtt elém kell terjeszteni. Nyugodtan bejelenthetem a tisztelt Háznak, hogy egyetlen ilyen eset sem történt. (Helyeslés.) Valamit azonban mindenki képes fizetni, bármily súlyosak is legyenek a viszonyok, csak azért hogy jószándékát, fizetési akaratát bizonyítsa. Ahol azonban ez az akarat nincs meg, erősebb eszközökhöz kell nyúlni. Kun Béla: Az akarat meg van, csak pénz nincs! Wekerle Sándor: Igen sok esetben nem annak a kezén van már a föld, akinek a földreform során juttatták. Az ilyenekkel szemben a szociális szempontok nem érvényesülhetnek olyan mértékben, mint a hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvákkal szemben. Nagyon köszönöm a képviselő úrnak, hogy felhívta figyelmemet a kérdésre és kérem az összes képviselő uraikat, hogy adataikkal ennek az igen fontos szociális kérdésnek a kedvező elintézésében támogatni szíveskedjenek. (Általános helyeslés.) Almássy László: Krüger Aladár dr. képviselő urat, a mentelmi bizottság előadóját illeti a szó. képviselő úr beszéde közben többen, így Fábián is közbeszólt. Felkiáltások. Hiszen éppen az volt a baj, hogy Éber beszélt. Krüger Aladár: Kérem, nagyon értelmes beszéd volt. Hegymegi-Kiss Pál: Hát micsoda ez, óvoda ez! Ne tanítson! A határozatot jelentse be. (Nagy zaj.) Krüger Aladár: A közbeszólók közt volt Fábián Béla is. Felkiáltások az ellenzéken: Nahát, már közbeszólni sem szabad? Krüger Aladár: Az elnök háromszor figyelmeztette Fábián képviselő urat is épp úgy, mint másokat is. Közbeszólások: Is, is, is Krüger Aladár: A rendreutasítás után is . . . Az ellenzék kórusban kiáltja: Is, is, is... Krüger Aladár:. . . a mentelmi bizottsághoz kisebbségi vélemény érkezett . . . (az ellenzék rajong és Krüger az ellenzék felé fordulva folytatja előterjesztését). Kérem, a mentelmi jog elég fontos ahhoz, hogy az urak meghallgassák a bizottság jelentését. Mojzes János: Kukoricán fogunk térdepelni. Friedrich István: Halál reá, halál reál Krüger Aladár: Fábián Béla előadta, hogy az elnöki rendreutasítást nem hallotta. Megállapította azonban a bizottság, hogy az a körülmény, miszerint Fábián nem hallotta az elnöki rendreutasítást, nem mentesít a következmények alól. Az ellenzék zajong, a padokat verdesi, Friedrich István hangja süvít ki a hangzavarból: . . ......... — Halál, halál, halál! Almássy László: Kérem a képviselő urakat, hallgassák türelemmel az előadót, akinek mindössze néhány perc áll még rendelkezésére. Krüger Aladár: A bizottság a legenyhébb ítéletet hozta, amely úgy szól, hogy Fábián Béla kövesse meg a Házat. Ezzel szemben a különvélemény, amelyet több képviselő nyújtott be, azt javasolja Jiósfev térjen napirendre a Ház az eset felett. Az ellenzéken óriási zaj, Pakots József áll fel, hogy a különvéleményt megindokolja. Pakots József a kisebbségi vélemény indokolása során kezébe veszi a Ház tegnapi üléséről gyorsírói jegyzetek alapján felvett naplót, amelyből megállapítja, hogy Bródi Ernő huszonötször szólt közbe, ő maga tizenkétszer, Friedrich István nyolcszor, tehát jóval többször, mint Fábián Béla, Bicht kétszeri közbeszólása miatt a mentelmi bizottság elé utasítottak. Friedrich István: Halál reá! (Derültség.) Krüger Aladár előadó valamit közbeszól, de hangja elvész a zajban. — Közbeszólt az előadó, mentelmi elé — kiáltja kórusban az ellenzék. A kisebbségi vélemény megindokolása után Almásy László elnök felteszi a kérdést, hogy a Ház a mentelmi bizottság előadójának jelentését, vagy pedig a kisebbségi véleményt fogadja-e el. — Azokat, akik a mentelmi bizottság jelentését fogadják el, kérem, hogy álljanak fel — hangzik az elnök felkérése. Az egységespárti oldalon a képviselők kivétel nélkül mind felállnak, de még így is úgy látszik, mintha kisebbségben lennének. Bródi Ernő: Kisebbségben vannak! Blassay Károly: Ellenpróbát kérünk! Dinnyés Lajos: Elnöki diktatúra! A zaj annyira fokozódik már közben, hogy az elnök hiába rázza a csengőt. Csak azt látni, hogy a baloldalon valakit rendreutasít, de nem hallani, hogy ki az a képviselő. A gyorsírók is felállanak helyükről és igyekeznek megérteni az elnök rendreutasító szavait, de ők sem hallanak semmit az egyre fokozódó lármáiban. Végre elcesndésül a zaj. Almásy László elnök: Kérem a képviselő urakat, őrizzék meg a tárgyalás komolyságát. Megállapítom, hogy a többség egészen biztosan a mentelmi bizottság jelentésének elfogadása mellett döntött. Kérem tehát a jelenlevő Fábián Béla képviselő urat, hogy álljon az elnöki emelvény elé és kövesse meg a Másat. Fábián mentelmi ügye, vihar közepette Krüger Aladár: Bejelentést teszek a mentelmi bizottságnak Fábián Béla ügyében hozott határozatáról. Éber Antal 3 fölűaransis Vásároljon telket Tárnok-Ligetvároson ^BBSnBSBBBBKBSDQaBBannSSK. INGYEN AUTÓBUSZOK vasárnap délelőtt fél 9, fél 10, fél 11, délután 2 és 1 órakor indulnak Bálvány utca 20 sz. alól. Havi Élet 10 m 80 lef. Megindítottuk a balatoni műút mentén fekvő telkek parcellázását. Megnyílt a 2200 négyzetméteres forrásvizű strandfürdő. Érdeklődni a Parcellázási Irodában, Bálvány utca 20. Telefon: 215—04. Fábián Béla egy kis cédulával kezében a gyorsírók asztalai elé áll, az emelvénynyel szemben és a következőket olvassa fel: ,A tisztelt Ház határozatának megfelelően a tegnapi ülésen a tárgyalás rendjének megbontása miatt a t. Házat ezennel megkövetem.“ Alig, hogy e sorokat felolvasta, ideges mozdulattal a cédulát a gyorsírók asztalára dobja és sápadt arccal helyére megy. Ez mintegy jel volt, hogy a vihar ismét kitörjön az ellenzék padsoraiban. — Felháborító! Hallatlan! — kiáltják a baloldali képviselők és egymást igyekeznek túlkiabálni Dinnyés Lajos. Valamennyiünket utasítsanak a mentelmi elé. Az egységespárti oldalon teljes csendben hallgatják az ellenzéki képviselők botrányos lármáját. Nagy nehezen elül a zaj és az elnök bejelenti, hogy napirend szerint a felhatalmazási, törvényjavaslat vitájának folytatása következik. Az első szónek Lázár Miklós. Prágában a csőcselék tüntetett a nunciatura előtt — Az Új Nemzedék tudósítójától — Prága, július 31. Kordac prágai Cseh érsek lemondása ügyében a cseh nacionalista sajtó hetek óta kimondott uszítást folytat a prágai apostoli nuncius és a Szentszék ellen. Az uszítás eredményeként tegnap este több száz főnyi tömeg verődött össze a nunciatura prágai palotája előtt és becsmérlő orditozással tüntetett a nuncius ellen. A rendőrség szétoszlatta a tüntetőket, akik Kordac érsek éltetésével vonultak el. Az ország északkeleti felében még esik az eső — Az Új Nemzedék tudósítójától — Amint tegnap jeleztük, hazánk egyes részei között nagy időjárási különbségek vannak. A nyugati részekről és az egész Duna-Tisza közéről lassú felmelegedést jelentenek. Az égbolt itt sem egészen felhőtlen, de azért az idő teljesen száraz. Ezzel szemben az északkeleti részeken még mindig meg-megújulnak az esők. A Debrecen—Hegyalja vonalig még ma reggel is általánosan esik az eső. Ennek következtében ott hűvös is az idő, a hőmérséklet, tegnap sem érte el a húsz fokot. A déli és nyugati részeken azonban már huszonöt—huszonhat fokos maximumok is voltak, bár nem általánosan. Budapesten tegnap huszonhat fok volt a legmagasabb hőmérséklet. A légáramlás és a szelek is elcsendesedtek. Nyugateurópában az idő borús és esőre hajló, de nagyobb esőzések nincsenek. Mi egy-két napon belül különösebb változást nem várhatunk. Az északkeleti széleken még mindig lehetnek kisebb esők, egyébként a® égbolt változóan felhős lesz, de csapadékot nem kapunk. A felmelegedés lassan tovább folytatódik. A zürichi devizaárfolyamok. A zürichi megnyitó devizaárfolyamok a következők (zárójelben a tegnapi zárlat): Budapest 90.02 és fél (90.02 és fél), Berlin — (—), Newyork 512.50 (512.75), London 24.91 (24.91), Paris 20.11 (20 10 és fél), Milano 2582 (26 82), Prága 1519 (15.18), Belgrád 9.09 (9.09), Bukarest 304 és fél (3.04 és fél), B.Á cs . (7205), Amsterdam 206.60 (206.60).