Uj Nemzedék, 1931. szeptember (13. évfolyam, 197-221. szám)

1931-09-22 / 214. szám

6 Holnap kezdi tárgyalni a honvédtörvényszék Balássy százados bűnperét — Az Új Nemzedék tudósítójától — Másfél esztendei előkészítő munka után Balássy László csendőrgazdászati száza­dos bűnügye megérett a főtárgyalásra. A honvéd törvényszék elnökének utasítá­sára Kovács Béla főhadnagy hadbíró át­­tanulmányoz­ta az iratokat és holnap délelőtt kilenc órakor meg­nyitja a főtárgyalást, a csalással, közokirathamisítással és megveszte­getéssel vádolt Balássy László bűnperében. A csendőrügyészség vezető ügyésze, Weber György ezredes hetvenkét oldalas vádiratot adott Balássy László ellen. Eb­ben a vádiratban a legaprólékosa­bban felsorolta azokat a bűn­cselekményeiket, amelyek miatt a büntető bíróság elé ál­­lítjá­k a esendő­rezázadást. A holnap reg­­gel kezdődő főtárgyalásra idézést kapott Auguszt József építész, Auguszt Józsefné, Littke Kázmér és mindazok, akik a csendőrla­ktanyák építkezése során össze­köttetésre kerültek Balássy Lászlóval. Vay Kázmér nem jelenik meg a kato­nai bíróság előtt, csak a Szécsy István ügyészségi alelnök előtt felvett vallomás­ jegyzőkönyvét olvassák fel. Hetekig el­­húzódik ez a tárgyalás, mert, a tápiógyör­­gyei, a paksi, a martonvásári, a fülöp­­szállási, a bakony­szombathelyi, a sóskúti, a pécsi, valamint a makói csend­őr lakta­nyák építése körül elkövetett visszaélé­sek ki­tisztázása, sok időt vesz igénybe. Megkönnyíti a bíróság munkáját az, hogy a csendőrügyészség a legnagyobb körül­tekintéssel járt el a nyomozás során és az írásszakértőkkel, valamint a könyv­­szakértőkkel minden egyes számlát és ki­mutatást megvizsgáltatott. A nagyarányú ibim­per főtárgyalását a Margit-körúti honvédtörvényszék épületének földszinti nagy tárgyaló­termében tartják meg. A honvéd törvényszék elnöke eddig még egyetlen belépőjegyet sem adott ki a tárgyalásra. Ebből arra következtetnek, hogy a főtárgyalásról a csendőrügyész­­ság indítványára a nyilvánosságot k­izár­­ják. AUTÓ A hármashatárhegyi autóverseny Bátya János súlyos balesete — Caracciola remek futása — Az Új Nemzedék tudósítójától — Vasárnap futották le az Európa-hegyi­bajnokság egyik futamát a hármash­­atár - hegyi verseny keretében. Caracciola fé­nyes idővel abszolút győztese lett az autóskategóriának, viszont Kozma Endre az idei abszolút TT győztes a motor­­kerékpár kategóriában győzött. Sajnálatos baleset történt az oldalko­­csis versenyben, ahol Bátya János baj­nokunk utasa, a cél előtt 30 méterrel, hi­bás egyensúlyzás következtében a gépet egy betonkorlátnak vitte. A korlát a nagy ürtődésitől átszakadt és a versenyzők sú­lyos belső sérülésekkel és láb­töréssel ájultan összeestek. A pár lépésre tartóz­kodó mentők a sérülteket ápolás alá vették. Ha valóban szereli menneket, vásároljon Nifligetet nymít a Kiaponti Sajtóvállalat R.-T. Biztosítási Osztálya, mint a Gazdák részire gyermekbiztositás! Kötvény!! Biztosító Szövetkezete Országos Faképviaelete Boosgeet V* Honvéds. 10, Tel. u. 294-33. és A 1S 25-31 az auart , *&vuMjrlu V/FZPPKFPR ISRE?521LARD BÉLaTRaGYMEZÖHICCA 15* Uj Nemzedék Kedd, 1931 szeptember 12. a •• Összeegyeztetik az adó-évet a költségvetési évvel — —­ A tanszemélyzetet akarják bevonni az adó-adminisztrációba — Az Új Nemzedék­ tudósítójától — A közigazgatás racionalizálásáról folyó tár­gyalás során merült föl az a gondolat, hogy az adó-évet össze kell egyeztetni a költségve­­tési évvel, miáltal lényegesen könnyebbé lehet tenni az adóadminisztrációt. Most nevezetesen az a helyzet, hogy a költségvetési év június harmincadikával zárul, míg az adó­év a nap­tári évhez alkalmazkodva január elsejétől de­cember harmincegyedikéig tart. Ennek követ­keztében az adó-adminisztrációnak két évzár­latot kell készíteni, egyet a költségvetési év végén, egyet pedig a naptári év végén, ami­kor saját üzemi évét zárja. Ez egyrészt ren­geteg fölösleges munkát okoz, másrészt pedig azzal a következményel is jár, hogy az év első felében kell kiállítani a sok millió új adó­kbn­yvet, amelyet csak az év második felében tudnak az adózóknak kézbesíteni. Ennek a ha­talmas munkának elvégzéséhez igen sok em­bert kell a pénzügyi közigazgatásban alkal­mazni, aminek nagy részét meg akarják ta­karítani. A terv az, hogy az adó­év is a költségvetési évvel egy időben záruljon, miáltal fölöslegessé válik két évzárlat elkészí­tése. Még nagyobb megtakarítást akarnak azonban azzal elérni, hogy az adó-évnek jú­nius végén való lezárásával az új adók­önyve­­ket július—augusztus hátlapokban lehetne ki­állítani, amikor a tanszemélyzet szabadságon van. Erre a munkára nevezetesen a tanszemélyze­tet akarják fölhasználni oly módon, hogy a tanítvólknak és tanároknak sem adnak több szabadságot, mint amennyit a többi közalkalmazottak élveznek, az iskolai szünet többi részében pedig a tan­személyzet az adóadminisztráció rendelkezé­sére állana és az adókönyvek kiállítását vé­gezné. Ezáltal egyrészt csökkenteni lehetne a pénzügyi közigazgatásban alkalmazott napi­­díjasok óriási számát, másrészt annyi munka­erőt lehetne beállítani, hogy az adókönyvek kiállításával a két nyári hónap alatt végez­nének, az adózó felek tehát már az adóév első negyedében megtudhatnák, hogy arra az évre mennyi az adójuk, míg most sokszor csak az év vége felé kapják meg a már legnagyobb­részt elmúlt évi adókivetést. Erről a tervről most tárgyalnak és mint az Új Nemzedék ér­tesül, illetékes körökben megvan a hajlandó­ság ennek a reformnak megvalósítására. NAPI HÍREK — (A népjóléti miniszter inségenyhitő akciója.) Lapunk mai száma vezető he­lyen közli Ernszt Sándor népjóléti mi­niszter felhívását az általa indított Or­szágos Inségenyhitő Mozgalom érdeké­ben. Hisszük és reméljük, hogy az ak­ciónak — amelynek céljaira a népjóléti miniszter három havi miniszteri illet­ményét ajánlotta fel — meg lesz a maga szociális szempontból kívánatos jelentős eredménye. Tájékoztatásul közöljük az alábbiakat: A­­mozgalom céljait szolgálják a pénz­beli és természetbeni (gabonan­e­műek, élelmi, ruházati cikkek, fűtőanyagok stb.) adományok. A helyi célokat szolgáló gyűjtésnek, valamint a segítő munkála­toknak megszervezését és lebonyolítását törvényhatóságonként a főispánok vég­zik, akik megfelelő helyeken segítő bi­zottságokat létesítenek. A közvetlenül a népjóléti miniszterhez juttatni kívánt összegeket a postataka­rékpénztárnál nyitott 65.201 számú folyó­számla javára lehet befizetni. A mozga­lom igazgatási költségeit a hatóság vi­seli, és így az adományok teljes össze­gükben a nyomor enyhítését szolgálják. Az adományok kezelése és elszámolása az állami számvitelre nézve előírt sza­bályok szerint történik, rendeltetésszerű felhasználásukat a főispánok a szám­vevőséggel ellenőriztetik. A népjóléti miniszterhez küldött adományok felhasz­nálását a Legfőbb Állami Számvevőszék fogja ellenőrizni. Abban az országos­­ segélyakcióban, amelynek a zászlóját Horthy Miklósné szombaton bontotta ki. Károlyi Gyula gróf mi­niszterel­nök jelent­kezett az első adománnyal: háromezer pengőt juttatott el a kormányelnök az akció javára. Ernszt Sándor népjóléti- és kultusz­miniszter követte legelsőnek a minisz­terelnök példáját. A miniszter levelet in­tézett a miniszterelnökséghez, amelyben közölte, hogy Horthy Miklósné segély­akciója javára lemond háromhónapi miniszteri fizetéséről.­­ (Német vándorénekesek incidense Budán.) A minap megemlékeztünk arról, hogy mos­tanában mennyire elszaporodtak Budapesten az úgynevezett „német vándorénekesek“. Ezek a fiatalemberek, diákfélék, vagy mesterlegé­­nyek, az utcán gitározva, énekelve keresik meg a kenyerüket. A pesti közönség eleinte szívesen fogadta a „vándormadarakat“. Az utóbbi időben azonban tűrhetetlenül megsoka­sodtak ezek az idegen utcai énekesek. Emiatt és kivált a biatorbágyi kommunista merény­let óta érezhetően kezd megváltozni velük szemben a barátságos hangulat. Ennek tulaj­­donítható az az incidens is, amely vasárnap déltájban játszódott le az Attila­ utcában. Ott gitározott két lenhajú, turistaruhás trubadúr az egyik bérház előtt. Ám alig hangzott el a gitáron néhány dallam, amikor felcsapódott egy első emeleti ablak és egy úr mérgesen kiáltott ki: — Mars innen . . . Micsoda szemtelenség... Menjenek dolgozni ... Akkor már több hallgató gyűlt össze a két vándormuzsikus körül és ingerült megjegyzé­seket tettek: — Már jönnek ide . . . Van nekünk is elég munkanélkülink . . . — Gyanús elemek — harsogta valaki a cso­portból! — Le kéne őket igazoltatni . . . A két dalnok azonban nem várta be ezt. Már előbb is észrevették az arcokból és a hangsúlyozásból, hogy ellenük fordult a kö­zönség s művészekből egyszeriben futóbaj­­nokká változtak át. Az egyik hóna alá kapta a szalagos gitárt, Nurmit megszégyenítő gyor­sasággal nekiiramodott és egy-kettőre eltűnt társával együtt az alagút sötét torkában. NWtMMUMCtwiiNmtMaegtwtimniwhi elmer, előnév felkutatását, belügy* jj r || |T P 01' P igazoltat­ását, hiteles elmer megfes­ti lillapofu­­tését Yá,aNIJa heraldika:, l8klHbwwSi»|||| Gróf Károlyr­a. tizennégy. — (Levetkőztették és kifosztották az erdőbe csalt ittas gazdálkodót.) Miskolci tudósítónk je­lenti: Lépi József gazdálkodó az egyik füzes­abonyi korcsmában Fleiszig Anitát egri szabó­­segéddel sokáig elborozgatott, majd a szabó elcsalta az erősen ittas embert a krnzség szélén levő Berek-erdőbe. Ott az e­rdő egyik elhagya­tott tisztásán megtámadta, lehúzta róla a nad­rágot, cipőt, kabátja zsebéből kivette a nála levő 187 pengőt, aztán elmenekült. A nyomo­zás megindult s eddig annyit sikerült megál­lapítani, hogy Fleiszig zsákmányával a cseh határ felé szökött.­­ (Rekormozott arcú rablóbanda tört be egy zalai birtokoshoz.) Nagykanizsá­ról jelentiik. Vakmerő rablási kísérlet történt az egyik zalamegyei községben, a határszéli Molnáriban. Mikor Bogdán János birtokos a mezőről hazajött, be­­korroozott arcú rab­lótársaság behatolt a házába. Az egyik rab­ló odaugrott Bog­dánhoz és pénzt követelt tőle. Bogdánt szorongatott helyzetéből az utcán haza­felé menő gazdák mentették ki. Bogdán azonnal a csendőrségre sietett. A csend­őrök három gyanús cigányt el is fogtak, név szerint Csonka Istvánt, Balog Józse­fet és Balog Ferencet.­­ (A pénzügyőrök csempésznek nézték a magánnyomozót.) Czenk István nyugalmazott államrendőrségi detektivfelügyelő, aki az egyik magánnyomozó iroda alkalmazottja, a múlt esztendőben Kismarosra utazott és ott egy Hirsch nevű ember után kutatott. A köz­ségben, ahol a csempészet erős fellendülése miatt megfigyelik a községbe érkező idegene­ket, Czenket is megfigyelte Csopika Ferenc és Györke Gusztáv pénzügyőri fővigyázó. Fel­szólításukra Czenk nem akarta magát iga­zolni és igy amikor a magánnyomozó a köz­ségből eltávozott, a pénzügyőrök követték és az egyik közbeeső nagyobb állomáson a csendőrökkel igazoltatták. A magándetektív ingerültségében sértő kifejezésekkel illette a két polgári ruhás pénzügyőrt, akik miatt dol­­gavégezetleül kellett eltávoznia Kismarosról. A balassagyarmati törvényszék Czenk Istvánt két rendbeli felhatalmazással üldözendő rágal­mazás vétsége miatt, az enyhítő körülmények figyelembevételével harminc pengő pénzbün­tetésre ítélte. A tábla ezt az ítéletet jogerősen helybenhagyta, de az ítélet végrehajtását há­rom évi próbaidőre felfüggesztette. CSERE 30.000 P értékű tehermentes kis budapesti bérházért keresek cserébe felszerelt birtokot, lehet teherrel is. Méh, Buda­pest, V., Arany János­ utca 1. sz. — (Kormányzósértésért és hatósági közeg elleni erőszakért hat hónapi fog­házra ítéltek egy pincért.) Kvisz Károly pincér a múlt esztendőben a villamoson cigarettázott. A kalauz rászólt, hogy ne dohányozzon. Szóváltás keletkezett, amely botrányos veszekedéssé fajult. Rendőrt hívtak, aki be akarta kísérni a rendőr­ségre a pincért. Kvisz szembeszállt a rendőrrel is, durva szavakkal szidta a rendőröket és a kormányzó személyét is sértésekkel illetteA rendőr feljelenté­sére kormányzósértés, izgatás és ható­sági közeg elleni erőszak vétsége miatt indult eljárás Kvisz ellen. A pincér ittas­ságával védekezett a Schadl-tanács előtt. A törvényszék Kvisz Károlyt bűnösnek mondotta ki a vádbeli cselekményekben és ezért hat hónapi fogházra ítélte. virágkosár és vaskereszt kovácsoltvasból és bronzból. Saját Qáméni Ián«» műlakatot Buda­­gyártmány. Galvnij JulIUS pest, Üllői­ ut 3. —»■»»■88«888»a»8l8»«»8»»»»a»»C—OTO»»»»8»1 ­ (Kigyulladt egy tejivó a Népliget­ben.) Ma délelőtt tíz óra körül a nép­ligeti, mutatványos bódék­ körül járó­kelők észrevették, hogy az egyik tejivó bódéból fekete füst száll fölfelé. A rendőr értesítésére kivonult a központi és tize­dik kerületi tüzőrség. Mire a tűzoltók ki­érkeztek, akkorra már lánggal égett a bódé belseje. A tűzoltók rövid munkával lokalizálták a tüzet, mielőtt nagyobb baj lehetett volna. A vizsgálat megindult.­­ (Orvosi hir.) Gelencsér Miksa dr. szem­gyógyászati rendelője VIII. József­ körút 30. alól VIII. Rákóczi-tér 2 alá költözött. Telefon József 32—0—99. — (Hátbaszúrták az utcán.) Újpesten a Bocs­­kai­ utcában vasárnapra virradó éjszaka két óra tájban ismeretlen tettes megtámadta Szi­geti Ferenc gyári munkást és zsebkéssel két­szer hátbaszurta. Az életveszélyesen meg­sebesült napszámost az újpesti mentők a gróf Károlyi-kórházba vitték. HMenMiMWMwmwwweMwmwtmm« SZABÓIPAROSOK SZÖVETKEZETE IN — (Nyilatkozat.) Megkértek minket a követ­kező sorok közlésére: Vasárnap reggel egyik újság hosszabb cikkben foglalkozott szemé­lyemmé! Legyen szabad a tárgyilagos közvé­lemény tájékoztatására a következőt monda­nom: Szeptember tizenegyedikén délután négy órakor a Naphegyen Éva leányom és egy tizen­két éves fiú kerékpárjaikkal összeütköztek. Mindketten súlyosan megsérültek. Az az állí­tás, hogy én a fiút megpofoztam és összever­tem volna, nem felel meg a valóságnak. Az ügy rendőrségi nyomozás alatt van és ez lesz hivatva az eset részleteit kideríteni. A cikkíró ellen a sajtópert megindítottam. Kiváló tiszte­lettel: Krivoss Árpád dr. L­H­NE J&S3IGN SCOPOTTAN­D M.tr 48 pengőért készítünk mérték után ruhát, felöltőt és télikabátot. Valódi angol szövetből 96 pengőért.­­ Andrássy-út 56

Next